Mikorra feleszméltem már Busanban voltam,magam mögött hagyva Seoult és újonnan szerzett barátaimat A menedzsercég tánctábora nekem maga volt a pokol.Összesen 16-an jutottunk be a csapatba 10 fiú és 6 lány mégis én egyre elveszetnek éreztem magam.Bár mindent megtettem ,hogy másságomat a elfogadtassam, de a lányok teljesen kirekesztettek maguk közül.Szerencsére ott volt nekem Ha-Neul aki egy percig sem hagyott magamra ebben a kétségbeejtő helyzetben.Hűséges fegyverhordozómmá vált mindennapos harcaim során.De egy percre sem hagytam magam sebezhetőnek látni,megtörhetetlenül és egyenes derékkal álltam ahogy azt a legmagasabb fák is teszik a nyár viharában.Már rögtön az első nap lánycsapatunk kettészakadt.Az egyik 4 főből a másik kettőből állt.Mondani sem kell én az utóbbiba tartoztam.Bár a megérkezésünk estélyén mindegyikünk bemutatkozott,a fiúkról nem sokat tudtam,csak annyit,hogy szokatlan külsőmmel mindig adtam okot ,hogy csipkelődjenek velem.Egyetlen egynek tudtam csak a nevét aki lánytársaim körében nagyon népszerű volt,Jang Min Woo-nak hívták.Nem csak helyes volt hanem jó nevű híres családból származott,ráadásul a fiuk között ő volt a legjobb táncos.A két tánctanárt már ismertem,ők ott voltak a válogatáson .A miénk Baek Min Jun a fiuké Han Ji hoon névre hallgatott..De ami a lényeg-Hál istennek,mivel nem szívesen kerültem volna a szeme elé-Kim Kim Hyun Jonngnak nyoma sem volt.


Késő délután a szobámba feküdtem az ágyamon halálosan kimerült és fáradt voltam.A falat bámultam,néztem ahogy a lenyugvó nap és az ablakom előtt lévő fa árnyjátékot játszik rajta....Minden annyira más,mint ahogy képzeltem,hiába a luxuskörülményeknek,saját úszómedence,konditerem,szauna,a szállást körül vevő gyönyörű park és a kőhajításra lévő tenger,nekem mégis rémálomnak tűnt az egész.Reggeltől estig a táncteremben gyakoroltunk,vagy a pályán tartottunk erőnléti edzéseket,fejlesztve bennünk a tökéletességre való törekvést.Ez még magában nem is lett volna szörnyű,de a tanárunk engem valamiért kiszúrt a csapatból és ott ahol csak tudott keresztbe tett nekem.Sokszor kihangsúlyozva gyenge teljesítményemet a többieknek is tovább kellett velem együtt gyakorolni.Persze ez nagyon jó indok volt Soo Joungnak a másik csapat vezetőjének,hogy a többieket ellenem fordítsa.Hiába próbáltam bármit is tenni ,hogy elfogadjanak olyannak amilyen vagyok,jelenleg úgy tűnt nem fog menni.Esténként a szobámba menekültem,vagy a parkba sétáltam hallgatva a tenger hullámainak zaját,félve attól észre veszik milyen mérhetetlenül rosszul érzem itt magam .Szerencsére barátnőm bátorításának, állni bírtam a sarat és nem hagytam,hogy egy percig is sebezhetőnek lásson bárki.
-Gyerünk vacsorázni-rontott be zajosan a szobába Ha Neul,gondolataimból felébresztve.-Lezuhanyozom,addig te is készülj el!-parancsolt rám.
-Rendben,-szedtem össze szétesni készülő tagjaim,és kikecmeregtem az ágyból.Az étkezőbe menet végig fecsegett.
-Nem tudom miért nem jöttél le a medencéhez,mindenki ott volt ,még a srácok is.Annyira nyomult Soo Young Min Woora,hogy már zavarba ejtő.Na meg ahogy az folyton elutasítja a közeledését,az meg szinte röhejes.De tudja magáról itt bármelyikünk szívesen lenne a barátnője,mindenkit odáig van érte.Rápillantottam szemöldökömet összeráncolva ezért gyorsan hozzá fűzte.-Oké téged kivéve.Ja és a nap híre!Majd elfelejtettem!Azt beszélik,hétvégén eljön Kim Hyun Jong is a táborba és két hétig itt lesz!Nem hinném ugyan ez igaz lenne,de azért szuper lenne.
-Az szuper.-ismételtem.-Megérkezne börtönbe a hóhér,és fejemet venné.Egyenesen elvagyok ragadtatva ettől.
-Sajnálom,teljesen elfelejtettem mennyire beloptad magad a szívébe az első találkozásotoknál.-kuncogta.Tetetve dühömet kergetni kezdtem és mikor utolértem alaposan megcsikiztem,észre sem vettük ,hogy az ebédlőnél vagyunk.így estünk be a terem ajtaján.Hangos nevetésünk hirtelen abba maradt,látva az odabent lévők döbbent tekintetét.A konyha pulthoz siettünk de menet közben még meg csíptem barátnőm oldalát.A konyhás néni piros pufók arcára mosoly ült mikor meglátott,úgy tünt kedvel engem.Tudta nem nagyon szeretem az itten ételeket,úgyhogy mindig készített nekem valami mást.
-Tessék Gina ma este készítettem neked a rizs mellé egy kis sültet úgy ahogy nálatok odahaza.-mondta szeretettel a hangjába.-Biztos hiányoznak neked ezek.Na és itt van egy kis gyümölcs is,ne mindig csak rizst egyél.
Elvettem tőle az ételt a tálcámra tettem .
-Igazán nem kellett volna miattam fáradnia,köszönöm.-hajoltam meg,majd Ha Neulal együtt az egyik üres asztalhoz ültünk,tudva azt ,hogy a lányok nem látnak szívesen sajátunknál.A fiuk is az ebédlőbe voltak,és mint mindig most is magamon éreztem pillantásuk,és a pusmogásukat is hallottam,ahogy rólam beszéltek.Ilyenkor mindig kellemetlenül éreztem magam ezért próbáltam őket mindennap elkerülni.Ma ez nem sikerült.
Evés közben viszont a többi lány nem rejtve felém való utálatukat hangosan beszélgettek.
-Azt hiszi magáról,hogy olyan nagy szám,mert máshogy néz ki mint mi.-kezdte a furkálódást Seo Min Heo,Soo Young egyik csatlósa.Alapjául véve ő kedves lánynak tűnt,de Seo Young teljesen ellenem fordította az aprócska törékeny lányt.
-Még ha csak azt hinné!Szerintem inkább istennőnek képzeli magát!Pedig akkora a segge mint egy bálnáé.-vihogott a többiekkel együtt .Tetetett nyugalommal tudomást sem véve róluk ettem tovább,és szemem sarkából figyeltem Ha Neult,aki már láthatóan tajtékzott dühtől.
 .-Ne figyelj rájuk!Csak hadd érezzék,mennyire nagy arcok.-suttogtam neki.De azok nem hagyták abba,feltűnősködni akartak a srácok előtt.Egymást felváltva ócsároltak,felbátorodva azon nem szólok nekik vissza.
-Nem is jó neki amit mi eszünk az ő gyomra biztos annyira kényes.-mondta az egyikük.
-Különlegesnek érzi magát ,közben meg megint abban az ócska farmerba van amit más már rég kidobott volna.
-Ja,meg sminket sem tesz magára ,pedig olyan táskák vannak a szeme alatt,hogy egy kisbolt árukészlete is beleférne.-dobta fel a következő labdát egy másik.-A hajáról ne is beszéljünk,mindig felkötve hordja azt hiszi okosabbnak tűnik tőle.
Valaki megmondhatná már neki ébredjen fel,vegye észre nálunk ez a stílus nem menő,és ideje lenne ha arra figyelne ,hogy ne miatta keljen tovább gyakorolnunk mindennap.A tanárárral is úgy beszél mintha a barátja lenne. Semmi tiszteletet nem tanítottak neki az iskolájába.
-Azt hitte,hogy majd a mi hazánkban érvényesülni tud a kinézetével ,ha már otthon nem sikerült neki.
Ez a mondat már sok volt.Barátnőm nem bírta tovább,felugrott és könnyeit lenyelve szipogott.
-Ostobák...Fogalmatok sincs milyen nagyszerű lány Gina.Esélyt sem adtatok neki.Kezdettől fogva undokok voltatok vele,pedig pár hónap alatt több ember megszerette őt Szöulban mint benneteket születésetek óta.
-Ülj vissza!-szóltam rá és mosolyogva.-Engem nem érdekel mit beszélnek ezek az ostoba libák!-és visszahúztam a székébe.Azonban Seo Youn nem hagyta annyiban,amitől az időzített bomba felrobbanni készült bennem.
-Azt hiszed te kis hülye rusnya csirkefej,ha ennek a nőnek az árnyékába maradsz érvényesülni tudsz mi?Tőlem aztán ,de én már figyelmeztetlek!-ettől aztán nekem is elszakadt a cérna,és majdnem kiköptem a számba lévő rizsát .
-Mi a fene,az  szól aki a nyakán fej helyett ,egy emberi hátsó felet hord és olyan a hangja mint egy gyerekszellentése!-a mondatom hatásosságát bizonyítva a fiúk asztalánál hangos nevetés tört ki.Figyeltem a hogy Soo Young felugrott a székéből és felém rohant.Tudtam mire készül.Hirtelen megfordultam és elkaptam támadóm mindkét kezét amivel éppen a hajamat akarta megtépni.Szorításomból nem engedve ráérősen felálltam és tolni kezdtem a riadt lányt hátra felé.Fölényemet kihasználtam,mert nem csak nehezebb voltam tőle jó pár kilóval hanem erősebb is.Próbált kiszabadulni.Sikertelenül.-Idefigyelj te önző dög.-néztem rá hunyorogva.-Gondolt végig mielőtt velem kezdesz!Nem úgy verekszem mint egy lány úgy verekszem akár a fiúk,és ha nem akarod ,hogy holnap reggel a tükörben Mike Tyson orra mosolyogjon vissza az arcodon,most rögtön befejezed!Különben úgy megütlek hogy magam is megbánom!-az időzítésem most is remek volt,pont ekkor lépett be a menedzserünk Park Woo Jin a terem ajtaján.-Mit műveltek itt lányok?-üvöltötte mérgesen.-Azonnal jöttök velem mind a ketten az irodába!


Menedzserünk dühösen járkált ,ki-ki nézett az ablakon,azután meg ránk.
-Mit műveltek ti egyáltalán?Gina te tudom ,hogy nem vagy egyszerű eset,de Soo Young rajtad csodálkozom!
-Én igazán nem tehetek róla ,de Gina mindig kihoz a sodromból.-terelte rám a balhét.-Állandó jelleggel büntetésbe vagyunk miatta és ráadásul különcködik is.Egyáltalán nincs helye közöttünk.
-Te erre mit mondasz?-nézett rám szigorúan a férfi.
-Nem fogok magyarázkodni.Én úgy gondolom ez csak mi kettőnkre tartozik.-dacoltam.-Nem fogok senkinek pitizni,csak azért,hogy megkedveljen.
-Rendben rendben -dünnyögött Park úr-viszont még itt vagytok egy csapatban kell lennetek és ehez igazítsátok az indulataitokat.Ha nem mind a ketten pakolhattok.Megértettétek?
-Igen-vágta rá egyből Soo Youn.
Viszont én még hezitáltam majd csatlakoztam az előttem szólóhoz.-Miért ne.Miután kölcsön ad valaki neki egy kis észt,ami neki nincs.
-Fejezd be most már Gina! -szólt rám a menedzser.-most elmehetsz,te pedig még maradj itt Soo Youn valamit megkel beszélnünk.
Megfordultam és elindultam az ajtó felé a mikor a férfi még utánam szólt.
-Nem felejtettél el valamit kisasszony? -Soo Youn arca szinte sugárzott gondolta , most aztán nem úszom meg elnézést kell tőle kérnem.Visszaléptem hozzá és jó hangosan a fülébe súgtam.
-Amit mondok nagyon jól jegyezd meg!Engem nem érdekel mit beszélsz rólam,de ha még egyszer Ha Neult bántod,kitépem a tündérke szárnyaidat és megtanítalak azok nélkül repülni!Azzal kisiettem az irodából.Tudtam a menedzser úr sem ezt akarta tőlem hallani.


Nem tudom mi történhetett, de az irodai látogatásunk után úgy tűnt Soo You fegyverszünetet kívánt kötni.Bár nem mondta ki nyíltan,de békén hagyott.A tánctanárunk is közölte a többiekkel a tény,miszerint nem én miattam kell újra és újra venni néhány koreográfiát.Viszont miután a többieket elengedte nekem mégis maradnom kellett próbálni.
Délután 6 óra volt sajgó végtagokkal igyekeztem a szállásunk felé,amikor megláttam a többieket a pályánál ahogy éppen a füvön fekve élvezték a délutáni napsütést.Ők is észre vettek és kiabálni kezdtek.
-Gina itt vagyunk!Gyere le hozzánk !-Szót fogadtam és a pályát körbevevő lelátó székei közt elindultam hozzájuk,főleg azért mert barátnőm is köztük volt.Amikor leértem Ha Neul mellé telepedtem le.Csendben hallgattam lányos fecsegésüket ami most is,mint mindig a fiúkról szólt.Aztán hirtelen témát váltottak.-Gina,te komolyan hastáncoltál-?kérdezte egyikük.
-Aha,több mint két évig.De ezt ti is jól tudjátok mivel a tanár úr,tudomásotokra hozta a minap-válaszoltam nekik.
-Viszont legalább tudod,hol a mozgásodban a hiba,és így könnyebb lesz korrigálni.Túlságosan merev vagy.
-Akár egy villanypózna.-nevettek most már velem együtt.
-Gina megmutatnád?-kérte Soo Youn.
-Azt akarjátok hogy itt és most hastáncoljak?Az egyenesen ki van zárva-tiltakoztam.
-Na nemár!Tarts nekünk egy kis bemutatót!-szajkózták együtt.
-Jól van.-keltem fel engedve az unszolásnak. Soo Hyun elővett egy kendőt a táskájából és mobiltelefonján előkeresett a táncomhoz illő dallamot.Eközben én feltűrtem a pólómat egészen a melótartómig és görcsre kötöttem.A nadrágom derekát letoltam teljesen a derék vonalamig,azzal a céllal,hogy a csípőmozgásomat is jól láthatóvá tegye.Majd végül kivettem a hajgumit,amitől derékig érő hajam rakoncátlan fürtjei a vállamra borultak .Nem figyeltem másra csak a zene kellemes hangjára.Becsuktam a szemem,és boldoggá tett a tudat...végre befogadtak.Minden mozdulatomban ott volt a lágy erotika,a csípőm a derekam és a felső testem külön külön mozgott.Testem hullámzó kifinomult mozgása tökéletesen idézte,a másik nem iránti  vágyunkat.A kendőt végig végig húzva fedetlen testrészeimen,fokozva vele a hatást.,hiszen mindenki tudta a jelenlevők közül,hogy ez a tánc a férfiak elcsábítására szolgált.Elcsendesedett a zene,és én lassan kinyitottam a szemem,szerettem volna látni mennyire tetszett a lányoknak az előadásom,de amikor megláttam Ha Neu döbbent arckifejezését,éreztem baj van.Óvatosan oldalra fordítottam a fejem és onnan tizenkét férfi szempár meredve bámult rám.Szinte kővé dermedve álltam ott,megmozdulni sem tudtam,mert az egyik közülük Kim Hyun Joonghoz tartozott.Ebben a pillanatban világosodott meg bennem ...ez egy újabb csapda volt Soo Youngtól,amibe én óvatlanul belesétáltam.A fiuk hangos ovációjuktól eszméletem fel ,nem rejtve tetszésüket hangosan tapsolni kezdtek,Kivéve a tanárukat no és persze Hyun Joongott.Gyorsan feljebb húztam a nadrágomat és a pólómat is kikötöttem ,ami elfedte most már fedetlen köldökömet.Megfogtam a sálat amit előzőleg kölcsön kap
tam a markomba gyűrtem és dühömben a lányok felé dobtam.
-Szemetek!-kiabáltam és már rohantam is volna el a fiúkat kikerülve amikor a karomat megragadva a tanáruk a fülembe suttogta dühösen.
-Két óra múlva az irodába számolunk ezért!


Ha Neul rohant utánam.
-Ne haragudj énnekem fogalmam sem volt mire készülnek.
-Tudom.Ne mentegetőzz.Azért mert a barátnőd vagyok neked még nem kell szenvedned miattam.Természetes ,hogy a többiekkel is jól érzed magad.-vigasztaltam.-Annyi marhaságból kimásztam ,ezt is megfogom oldani.

Egy másik ajtó,egy másik iroda,de aki a megint ott állt az én voltam.Próbáltam tetetni mennyire bánom az egészet,de ez egyáltalán nem az én asztalon.Színészi tehetségemre pedig most nagy szükség lett volna,mert beszélgetésünk harmadik tagja maga a nagy Kim Hyun joong.Végül úgy döntöttem nem ,azért sem,maradok az aki eddig is .
-Mégis mi volt ez az egész odakint-törte meg a csendet .....
-Arra gondolsz amit a pályánál láttatok?-kérdeztem vissza pofátlanul.-az hastánc.Nem annak látszott?
-Ne kezd Gina!-förmedt rám dühösen megint.-El tudod képzelni milyen zavarba jöttünk attól amit láttunk?
-Akkor miért nem fordultak el,és néztétek végig?-támadtam én is.  -Nézd Gina a te tested paraméterei nagyban különbözik az itteni lányokétól,ezt gondolom te is jól tudod.-folytatta ....és akaratlanul is a melleimet bámulta.
-Eltudod egyáltalán képzelni mit érezhettek ...Ja ezekre célzol,-játszottam az ártatlant és lepillantottam a melleimre,mintha csak most jöttem volna rá miről is beszél.-Ezt a reakciót már otthonról is ismerem a következő beszólásokkal kísérve,,,Helló kislány! Ma van a születésnapod,hogy ilyen gyönyörű lufikat kaptál!Vagy ..igazán elárulhatnád hol vetted ezt a klassz dombormintás pólódat!De a legdurvább ...Jól megvan pakolva a hátizsákod cica,csak nem értem miért hordod a hátad helyett elől a nyakad és a hasad között!Azért amiért ezekből a testrészből egy kicsit elvagyok eresztve,nem fogok apáca ruhát hordani,és kolostorba sincs szándékomba vonulni.... Fakadtam ki ,és közben figyeltem ahogy Hyun Joong,nekem háttal, az ablakon kifelé bámulva zsebre teszi a kezét.Megfordult a fejemben ,azért van itt ,hogy ő közölje velem itt a vége.Ám egész végig meg  sem szólalt csak a tanár úr szidott végig.
-Ha balhé van te mindig ott vagy,úgy tűnik mindenkinek szándékosan keresed a bajt.Így soha nem fognak maguk közé fogadni a többiek.A délutáni műsorodat illetőleg ,te egyáltalán tudatában vagy miféle tánc ez?
-Nos.-vettem egy nagy levegőt.-Az első kérdésre a válaszom ,,nem én keresem a bajt az talál meg engem,gondolom túl rég ismerem engem.A másodikra a pontos meghatározás a következő,a tánc maga a termékenységet a megtermékenyítést és a vajúdás időszakát idézi...Hűha ez durva mi?Na és még ez nem minden!Ezzel a tánccal próbálták meg a keleti nők elcsábítani a kiszemelt férfit, ezért valójában nem vagyok büszke rá de ezt a táncot is megtanultam.
-Ha nem szereted,mégis mi a fenének tanultad meg?-kérdezte értetlenkedve a tanár úr.
-Mert ezzel is bővítettem a tudásom....A francokat,ez nem is igaz!-vigyorogtam. -ennél sokkal egyszerűbb a válaszom.Tizenegy éves voltam és fülig szerelmes Aladin énekhangjába.Most már mehetek?
-Menj,ne is lássalak!-Azzal kiviharoztam ,megkönnyebbülve behúztam magam mögött az ajtót.


 Miután távoztam Hyun Joong Hon Ji Hon felé fordult.
-Ha tovább húzod az időt végünk lett volna az biztosan,alig bírtam ki ,hogy ne röhögjem el magam.-nevetett hangosan.-Ez a lány nem semmi.Szerelmes lettem Aladin hangjába.Érted ezt?Más lány kitalált volna valami meghatót,de ez képes szemrebbenés nélkül a képedbe mondani ezt.Egész végig az ablak üvegéből néztem . Én még ilyet életemben nem láttam,de irtó szórakoztató.Úgy felesel vissza,és dacol a másikkal,hogy még haragudni sem lehet igazán rá.
-Érted most már miről beszélt Min Jun?
-Tökéletesen megértettem.-szipogott a nevetéstől Hyun Joong.
-Ez a lány a táborszínfoltja,ha ő nem lenne halálra unnánk magunkat!Ám nem ez a lényeg.Rettenetesen kitartó és alázatos ha a táncról van szó.Nem nyugszik addig amíg nem csinálja meg tökéletesen,még ha túlhajszolja magát akkor sem.Min Jung ezt látta meg benne a válogatáson és igaza lett.Ezzel a hozzáállással gyakorlatilag ő a legjobb itt.
-Soha nem láttam még ennyire maximalistát.
-Dehogynem.-veregette meg Hyun Joong vállát Ji-Hoon.-mindennap láthatod amikor a tükörbe nézel!
-Egyébként mit szólsz a délutáni produkciójához?-kérdezte Hyun Joong.
-Soo Young azt hitte,lejáratja vele Ginát ha a srácok meglátják a táncát.De tévedett,teljesen odáig vannak érte,és azt hiszem némelyiknek okoz ma ezzel egy álmatlan éjszakát.Nincs az a férfi aki ha ezt táncát végig nézte ne mozgatná meg a fantáziáját.
Hyun Joong mosolyogva bólintott.
-Aha.Közöttük nekem is.

 Hála nekem szombatra pihenőt kapott az csapat,így hát mindenki kiment a városba.Ha Neul és én miután megnéztünk valami idétlen filmet beültünk egy kávéházba és süteményt ettünk,majd barátnőm unszolására egy olyan helyet kerestünk ahol inni lehet.Végre találtunk egyet.Bementünk,és ismerős arcokba botlottunk.Soo Young és a másik három lány ott ült az egyik asztalnál.Látszott rajtuk már régóta itt lehetnek, elég ittasnak néztek ki.Gyorsan faroltam volna kifelé éppen amikor megláttak minket és vadul integetni kezdtek.
-Gyertek ide hozzánk!-kiabálták.Barátnőmre néztem akin látszódott,szívesen csatlakozna a társasághoz,ezért engedtem az unszolásnak.Leültünk az asztalukhoz és Hue Kyu máris sodsut tőltőtt az asztalonlévő még tiszta üres pohárba és elénk tolta.

Árnyék a falon

Seoulba beköszöntött a tavasz. A fák rügyet fakasztottak  és virágba borultak,a napsugarai egyre erősebben ragyogtak és meleg,lágy szellő simogatta az utcán sétáló emberek arcát. Tiszta kékségben úszott az ég,néha néha fel fel bukkanó bárányfelhők sem szegték a parkokban utcán sétálók kedvét. Tíz hete már annak,hogy magam mögött hagytam a számomra oly kedves várost ami azóta is rettentő módon hiányzott. Ott élő barátaim és csapat társaim többször is megkísérelték felvenni velem a kapcsolatot,de én elzárkóztam és még a telefonhívásaikra sem válaszoltam. Egyedül Ha-Neullal  beszéltem pár héttel ezelőtt és kérdéseire röviden igennel vagy nemmel feleltem,nem akartam,hogy megtudják a többiek mi történt velem és sajnálkozzanak rajtam vagy aggódjanak miattam. Nem is sejtettem mekkora fájdalmat is okozok nekik ezzel és mekkora űrt hagytam ezeknek a kedves embereknek a szívében. Meggondolatlan lépés volt ez tőlem,de az igazsághoz hozzá tartozik ez a megoldást tartottam helyesnek.
A csapat már túl volt az összes fellépésen. Seo Young visszakapta eredeti szerepét és a helyemre egy új lányt vettek fel,hogy a csoport újra teljes legyen. De nem volt az,egyáltalán nem,mert nem volt olyan nap,hogy a srácok fel ne hozzák a nevem és ne beszéljenek róla mi is lehet velem.
Most is,a próba végén a padlón körben ülve azon tanakodtak mi az oka amiért még beszélni sem vagyok hajlandó velük.
-Ez felettébb érdekes. Napok óta nem sikerül Ginát utolérnem,vagy kivan kapcsolva a telefonja vagy a telefonszámát változtatta meg.-sopánkodott Min Woo.-Ti beszéltetek mostanában vele?
-Nem nekem sem sikerült,az én hívásaimat sem veszi fel.-méltatlankodott Ha-Neul.
Min Woo körbenézet,de a mindannyian  nemet intettek a fejükkel.
-Ugyan,miért vagytok oda annyira Gináért komolyan nem értem. Elment,na és,mi van akkor?-torkolt le mindenkit Seo Young-Mindegyikőtök úgy viselkedik,mintha megállt volna az élet azóta amióta az az idióta csaj nincs közöttünk. Pedig én személy szerint örülök,untam már a hülyeségeit. Nézzetek magatokon végig,úgy csináltok mintha Gina nélkül halott lenne a csapatunk és siránkoztok utána holott őt az sem érdekli,hogy éltek vagy haltok e.
-Igen,nekünk hiányzik. Mi rossz van ebbe?-fakadt ki Ha-Neul.-És ne mond azt,hogy Gina nem foglalkozik azzal,mi van velünk. Amíg mellettünk volt igyekezett mindannyiunkat felvidítani. Annak biztos oka van amiért nem jött vissza és nem hallat magáról semmit. Úgyhogy fejezd be Seo Young és ne mocskold be a nevét,azért mert te a soha nem érhetsz a közelébe sem!-ugrott fel a földről Ha-Neul ökölbe szorított kézzel.-Soha többé,érted  te...te...hülye kis szuka.-dadogta.-Ne merd előttem pocskondiázni a nevét! Megértetted?
Erre Seo Young is méregbe gerjedt és ő is felpattant a helyéről és a dühbe gurult társához lépett:
-Mert akkor mi lesz?
-Mindig is irigykedtél Ginára,mert a nyomába sem értél,sem a tehetségeddel sem a kinézeteddel! Neked csak jól jött,hogy nem jött vissza ezért inkább hálásnak kéne lenned.
A két lány tüzet okádó sárkányként néztek egymással szemben,már már úgy látszódott elszabadul a helyzet,de Jung Nam,aki idáig csak fülelt és hallgatott,közbe lépett.
-Szépen nézünk ki. Azért jöttünk ide,hogy Hyun Joongtól méltóan köszönjünk el,mert néhány hét és bevonul a hadseregbe. Na és most egy boksz meccs lesz belőle? Hmm? Be kéne lányok ezt fejezni,nem?
Erre Hyun Joong is felkelt a padlóról és elindul a teremből kifelé. Megszokta már,ha bármikor a nevem szóba kerül abból nem sül ki semmi jó és valójában ő azt hitte tévesen,hogy tisztában van vele mi volt az oka a döntésemnek.
-Látjátok,mit műveltetek!-ordított Min Hea mihelyt észre vette,hogy vezetőjük az ajtó felé megy.-Azonnal kérjetek Hyun Joongtól bocsánatot!-ripakodott a két marakodó lányra,akik észhez térve meghajolva kérték a férfi,hogy ne haragudjon rájuk. Hyun Joong megértően vissza lépett hozzájuk és megveregette a válluk.
-Megértem,hogy dühösek vagytok Gina váratlan távozása miatt,de gondoljatok arra,hogy ő milyen szomorú lenne ha tudná,mekkora vihart is csinált köztetek és,hogy egymás torkának estetek...Menjetek öltözzetek át és egy félóra múlva találkozzunk a kijárat előtt,elmegyünk inni,ha ti is beleegyeztek.
A csapat tagjai szinte egyszerre bólogatva egyet értettek a vele és lehiggadva mindenki az öltözőbe ment.

-Bejöhetek?-nyitott Hyun Joong öltözőjébe a menedzser.
-Már bent vagy,minek kérdezed?-válaszolta a vizes haját törölgetve Hyun Joong.
-Igaz.-csukta be maga után az ajtót Min Jun és kérkedő arccal vizsgálta a másik férfit.-Megint kimenekültél,igaz? Gondolom a srácok Gináról beszéltek mint mindig...Itt lenne az ideje,hogy elmond nekik miért is nem jött vissza hozzánk és miért döntött úgy,hogy otthon marad végleg.
-Ja,persze. És megmondanád mit is mondjak pontosan! Azt,hogy miután együtt töltöttünk Magyarországon Ginával tíz napot a repülőtéren közölte velem,hogy férjhez megy. Ezt ugye Park Min Jun,te se gondolod komolyan?
-Nem teljesen így,de valahogy el kellene mondani az igazat és ezzel a találgatásoknak is vége lenne. Elég ügyes vagy ahhoz Hyun Joong,hogy burkoltan elmond nekik. Egyre feszültebb a helyzet közöttük,mert amíg Min Woo rágódik azon,hogy talán az ő hibája amiért Gina szó nélkül kilépett addig Ha-Neul meg Seo Young állandóan veszekednek. Te vagy a csapat vezér egyénisége,neked a feladatod megoldani ezt az ügyet.
-Majd kitalálok valamit,rendben?-dünnyögte rá az öltözködő férfi.
-És mi van veled?-tér másra a menedzser.
-Mi lenne?
-A csapatod tagjain nem csodálkozom,de te viselkedsz a legkülönösebben. Amióta visszajöttél furcsa dolgokat művelsz. Te vagy az egyetlen aki meg sem próbálta Ginát felhívni és ha meghallod a nevét azonnal fölkapod a vizet. Úgy teszel mintha akinek csorba esett volna miatta a büszkesége.-a menedzsernek sikerült rátapintani Hyun Joong gyengéjére.
-Az a lány egészen jól értett hozzá,hogy hülyét csináljon belőlem. Elhitette velem még ott voltam,hogy mennyire fontos neki a csapat meg én is és a kedvembe járt mindennel,hogy azután szépen pofára ejtsen. Köszönöm én ebből nem kérek.
-Akkor arra sem vagy kíváncsi mi a legújabb hírem?-piszkálta tovább Min Jun a kételkedő férfit.
Hyun Joong hirtelen elkapta a menedzser karját és szinte nekiesett,kimutatva azt,hogy ahogy viselkedik az csak álca,valójában nagyon is érdekli mi is lehet velem.
-Látod,erről beszélek. Még magadnak sem vallod be mennyire hiányzik neked. Fogalmam sincs honnan jött ez a férjhez megyek ötlet annak a lánynak,de szerintem történt valami köztetek amit nekem sem mondtál el.
-Mondtam már,semmi nem történt...Illetve mégis...Megcsókoltam Ginát az egyik este.-vallotta be Hyun Joong kis habozás után.
-Ez az! Végig sejtettem,hogy nem vagy közömbös iránta és ez több mint barátság.
-Sokat ittam aznap és más ez miatt alakult így a helyzet,de Gina észnél volt és elutasította a közeledésem. Másnap pedig teljesen úgy tett,mintha semmi sem történt volna előző este.
-Tehát valld csak be nyugodtan Hyun Joong mégiscsak hibáztál Ginával szemben és közöd van a döntéséhez! Mégis mit vártál ha...? Azt  hitted majd vissza jön veled és elfelejti az egészet...Te észnél vagy?...Csupán te vagy annyira ostoba,hogy nem veted észre nemcsak gyönyörű az a lány,hanem rendkívül okos is és a barátjának tekintett. Azt hihette csupán játéknak nézed és gúnyt űzöl belőle. Mégis mit képzeltél,teljesen elment az eszed?
-Egy pillanatig sem játszottam vele. Nem voltam részeg,nem vagyok hülye és nem szándékosan bántottam meg.-hajtotta le Hyun Joong a fejét,majd oldalra fordult mert nem akarta,hogy a menedzser felfedezze rajta mennyire fájnak neki ezek az emlékek.
-Jól hallottam? Hyun Joong te valóban vonzódsz Ginához?-képedt el Min Jun .
-Fogalmam sincs mit érzek. és én is jól tudom,Gina több mint gyönyörű. Ami a legjobban vonzott benne mégis az volt ahogy jókedvre derített és ha vele voltam önmagam lehettem. De ez már a múlté,beletörődtem,hogy nem lehet öröké mellettem....Akkor azt éreztem,hogy ez több mint barátság,de ez még nem szerelem...Most viszont már nem vagyok biztos benne...
-Azt akarod ezzel mondani a nagy Hyun Joongot annak a lánynak sikerült az úja köré csavarnia?-nevetett hangosan Park menedzser és megütögette Hyun Joong hátát.
-Látom ezt nagyon mulatságos neked...Inkább együtt érezhetnél velem,kezdek úgy viselkedni mint egy eszelős .Folyton az ajtót bámulom hátha belép rajta Gina és a szemem is akaratlanul mindenhol őt keresi,bár az eszem azt súgja felesleges.
-Hát igen,igen barátom.-mondta a Hyun Joong hátát még mindig püfölgető menedzser.-Ilyen a szerelem.
-Mondtam már,nem vagyok szerelmes csupán rosszul érzem magam nélküle.-tagadott egyfolytában Hyun Joong,de az arca rámutatott az ellenkezőjére.
-Akkor rossz hírem van a számodra. Tegnap eldőlt és remény sem maradt arra,hogy azt a lányt viszontlásd újra. Beszéltem az igazgató asszonnyal és ő elmondta,hogy Gina egy összegben átutalta a cég számlájára a szerződés szegésért kirót díjat. Ami azt jelenti valóban nem jön vissza.
-Micsoda? Honnan kerített annyit,az kész vagyon...A vőlegénye is csak most végzett az egyetemen,elképzelhetetlen,hogy annyi pénze lenne.-gondolkodott hangosan Hyun Joong és közben összegombolta magán az inget.
-Nekem is ez fordult meg rögtön a fejembe,ezért ma délelőtt utána néztem és van valami zavaró ebben az ügyben. Ugyanis a pénzt nem közvetlenül Gina fizette be hanem egy részét valamilyen biztosítási cég rendezte. Fel is hívtam őket,de azt válaszolták nem adhatnak semmilyen felvilágosítást,azonban annyit elmondtak,hogy ügyfelük utasítását hajtották ezzel végre. Azóta is ott motoszkál bennem,mi a fene lehet a háttérbe.
-A tényeken nem változtat semmit. Gina mindent ügyesen elrendezett,mindenkivel megszakította a kapcsolatot Koreában és most az utolsó fonalat is elvágta ami ide kötötte. Ne töprengj ezen Min Jun,hanem gyere inni velünk.-készült el Hyun Joong az öltözéssel.
-Menjetek,nekem még el kell intézzek valamit. Később majd utánatok megyek. A szokásos helyre mentek?
-Igen. Én akkor megyek. Te pedig igyekezz Min Jun,ott várunk téged.-vette fel a kabátját Hyun Joong és elindult a kijárathoz ahol a csapat tagjai várták.

 A karaoke szoba félhomályában az asztalt körbeülve a félig spicces társaság hangulata az üresedő szodzsus üvegek számával nőtt. Ettek,ittak beszélgettek,némelyikük az italtól bátorságra kapva a mikrofonba énekelt a tv képernyője előtt,amin az adott  dalszöveg jelent meg. Hyun Joong azonban nem folyt bele a társalgásba.Egyre több pohár italt döntött magába,mert akármennyire sem szerette volna a gondolataiban ott motoszkáltam és nem bírt kiverni a fejéből. Az arcom,a nevetésem a mozdulataim úgy befészkelték magukat oda,hogy még a mámor sem tudta elhessegetni az emlékeit rólam.
Miféle biztosító az ami kifizeti ügyfele tartozását szerződésszegésért? Vagy lehet Gina megtakarított pénzét kezelték? Tanakodott és úgy figyelte ahogy Min Hea spiccesen kiáll a karaoke színpadra és fülsértő hangon énekelni kezd. Csapat társai biztatásul hangosan tapsoltak neki. A hangulat nem tartott sokáig Soo Bim beszólása tönkretette azt.
-Ettől pocsékabbul csak Ginát hallottam énekelni,de ő legalább táncolni jól tudott. Olyan erotikusan ringatta a csípőjét... Ha belegondolok most is borsózik a hátam tőle.
.-Már megint Gina,mindig Gina!-támolygott föl az asztaltól Seo Young.-Egy napot sem bírtok ki...Miket beszélek még egy óra sem telik el,hogy ne hozzátok fel. Ha annyira siránkoztok utána,miért nem hívjátok fel és könyörögtök neki esdekelve,fogadjon a kegyeitekbe az istennőtök.
Erre a kába Ha-Neul is aki odáig az asztalon elnyújtott karján pihentette elnehezül fejét,hirtelen észhez tért.
-Megmondtam ha még egyszer meghallom a barátnőmet mocskolod kitépem a nyelved Seo Young!
Ezt már Hyun Joong sem hagyhatta szó nélkül,felállt az asztaltól és a két lány közé állt,hogy megakadályozza nehogy megint egymásnak menjenek.
-Most már elég legyen lányok! Gina azért nem jött vissza mert úgy határozott,hogy férjhez megy. A doktor barátja veszi el.
-Mi van?-nyögte Ha-Neul eltorzult arccal.-Hyun Joong te honnan veszel ekkora baromságot?
-Az nem fontos. Fogadjátok el a dolgot és béküljetek ki egymással! Ha-Neul,Seo Young megértettétek amit mondtam?-fordult mindkettőjükhöz Hyun Joong.
A csapat többi tagja is csak álmélkodva nézett vezetőjükre és nem értették ilyen információt honnan szerezhetett. Pusmogni kezdtek hát a mellettük ülővel,de Ha-Neul még ekkor sem nyugodott le. Eltántorgott az asztalhoz,megtöltötte a poharát és egy húzással le is nyelte. Megtörölte a száját kézfejével és az asztalra támaszkodva kezdte kifejteni az elhangzottak miért nem lehetségesek.
-Hyun Joong nem tudsz te semmit sem...Gina meg Krisztián...Összeházasodnak? Ha-ha...nevetnem kell....Fogalmam sincs ki mondta neked ezt,de abban biztos vagyok,hogy az én barátnőm sose tenne ilyet...-ahogy a lány beszélt nem csak az ital végett gabalyodott össze a nyelve,hanem mert pityergett is közben.-Mármint,soha nem menne férjhez olyan valakihez akibe nem szerelmes....És én tudom Gina nem szereti Krisztiánt,vagyis szereti de nem úgy,vagyis nem belé szerelmes.
Próbálta érthetőbben elmagyarázni a felvetését,de sehogy sem sikerült neki. A társaság feszülten figyelte Ha-Neult mire is akar kilyukadni amikor a zavart lány az asztalnál ülőkre mutatva dühösen nekifogott kiabálni.-Ti mind hibásak vagytok és most meg itt lapultok mind! Melyikőtök kérdezte meg valaha is tőle ő mit szeretne,hmm?...Gina mindenkit egyformán szeretettel és figyelemmel vett körbe. Nem volt olyan nap,hogy ne derített volna benneteket jókedvre és ti mit adtatok neki cserébe?Mi? Ha?...Az első adandó alkalommal hátba döftétek és kiközösítették....Melyikőtök állt ki mellette,hányan védelmeztétek?-mérte végig szemével Ha-Neul a csapattagokat akikben a lány szavai lelkiismeret furdalást keltettek.
-Tudom,hogy szomorú vagy Ha-Neul,mert neked a legjobb barátnőd volt Gina. Kérlek fogad el,aki elakar menni az elmegy,aki férjhez akar menni az férjhez megy és aki nem akar többé látni az nem fog látni többet.-sajnálta meg Hyun Joong a zokogó lányt és próbálta megvigasztalni,de ez épp ellenkezőleg sült el Ha-Neul még dühösebb lett.
-Látod Hyun Joong erről beszélek. Te mondasz valamit amiről meg sem vagy győződve. És tudod miért hazugság amit az imént mondtál nekünk? Érdekel?-nézett a kérkedő férfire.-Nos csupán azért,mert Gina szívébe egy itteni férfit őrizgetett és hogy ki volt az még nekem sem mondta el. Egyet azonban biztosra veszek,hogy Gina nem jött vissza annak jóval nagyobb oka lehet.
-Higgy amit csak akarsz! Hidd csak azt,te vagy az egyedüli akit Gina távozása elkeserített!-gerjedt dühbe a férfi is,mert elege lett a folytonos veszekedésekből a csapat társak között.-Én kimegyek levegőzni,meguntam ezt az egész Gináról szóló hülyeségeket.
Senki meg sem mert ezek után szólalni,mindenki leült az asztalhoz és inni,vagy enni kezdett.


Hyun Joong a szórakozó hely bejáratánál futott bele Park menedzserbe. A férfi most végzett a munkával,nyúzott arccal jött vele szembe és mikor meglátta őt szaporán integetni kezdett.
-Hyun Joong most próbáltalak hívni. Megint le van merülve a telefonod,mert sehogy nem bírtalak elérni.
-Nem,kikapcsoltam amikor ide értem. Miért,történt valami?
-Aha. Van itt valami érdekes.-fogott volna neki a mondandójának Min Jun,de előbb megkérdezte.-De,te miért vagy idekinn?
-Odabent megint Gina miatt áll a bál és idegesít,hogy nem tehetek ellene semmit. Elmondtam nekik,hogy mi a távozása oka erre Ha-Neul nekem támadt dühösen..Az kis bestia,legalább sejtené milyen port is kavart fel...Á!-legyintett Hyun Joong.-Nézd ,már én is folyton róla beszélek...Na mindegy,mond mi az amit mondani akartál!-érdeklődött és mindkét férfi kiment,hogy odakint beszéljék meg.
Amikor kiértek a menedzser zsebre vágta a bal kezét a jobb kezével amiben a telefonját tartotta hadonászva nekifogott elmondani,miért is késett.
-A titkárnő képzeld, egy félórával ezelőtt bejött az irodába lesütött szemekkel közölte,hogy elfelejtett átadni egy fontos üzenetet. Először nem is voltam dühös rá,de amikor kiderült ez több mint tíz hete történt,hogy ezt a telefonhívást feljegyezte és a papírt valahová elkeverte legszívesebben azonnal kirúgtam volna azt a lukas fejű némbert. Ráadásul a csapat orvosa Dr. Lee keresett,két nappal azután,hogy a srácok a vizsgálaton megjelentek. Egész úton ide felé azon törtem a fejem,hogy mi lehet az amit mondani kívánt nekem...Lehet,hogy az egyikükkel nincs valami rendben?
-Egyszerű,hívd fel a telefonod úgyis hozzád van nőve!-mondta higgadtan Hyun Joong a menedzsernek.
-Már késő van...-vacillált Min Jun,majd mégis úgy határozott,hogy felhívja a kórházat,hátha bent találja a doktort.
-Halló,itt Park Min Jun,Lee doktort keresem.-szólt a telefonban.
A vonal másik végén kedves női hang válaszolt:
-Igen itt van. A doktor úr ma az ügyeletes,máris szólok neki. Kérem várjon egy pillanatot!
Kis idő elteltével rekedt,mély férfi hang szólt a telefonban:
-Igen itt Lee Hyun Sun.
-Üdvözlöm doktor úr itt Park Min Jun a tánccsapat menedzsere,akit ön pár hónappal ezelőtt megkeresett,de egy véletlen félreértés miatt az üzenetét nem kaptam meg. Elmondaná nekem miért hívott fel?
-Á,igen, már emlékszem.-jött némi csönd után a válasz.-A csapat tagjait én vizsgáltam akkor meg és miután az összes eredmény megérkezett az egyik táncosuknál némi eltérést észleltem. Azóta azt hittem tévedtem mivel önök nem hívtak fel.Gondoltam valamit elnéztem.
-Sajnos,mint már mondtam nem ez történt.-szabadkozott a menedzser és Hyun Joongra nézett,mert nem értették a doktor mit ért azon,hogy eltérést észlelt.-Elmondaná mire is gondol pontosan,milyen problémát vett észre?-folytatta Min Jun és mogorván összehúzta az arcizmait.
-Végül is jól van mindegyik táncosuk gondolom,ha azóta baj sem történt velük. Vagy tévednék?-kerülgette a válasz adást a doktor,abban a hitben,hogy ő nézett valamit félre.
-Igen,mindegyik táncosunk jó egészségben van,minden rendben.
-Az nagyszerű,mert ha mégis igazam van ennek a betegségnek egyre gyakrabban jelentkeznek a tünetei,míg végül ha nem kezelik bele is halhat a beteg. De mivel mindenki rendben van a táncosaik közül és nincs egyiknek sem semmilyen panasza vagy tünete nincs min aggódni.
-Várjunk csak egy percet! Miféle tünetekről beszél pontosan?-gondolkodott el Min Jun és Hyun Joongra nézett, aki végig csendben hallgatta a beszélgetést,hogy jól értse a két férfi miről beszél.
-Mivel  én szív elégtelenségnek gondoltam,ezért az illető terhelés során a kelleténél jobban verejtékezik,légszomj gyötri és mellkas fájdalom, akár az eszméletét is elvesztheti.
Park Min Jun hirtelen letakarta a telefonját és riadt pillantása elárulta a mellette álló férfinak még sincs minden rendben.
-Mi van menedzser,mitől ijedtél meg?-kérdezte most már aggodalmasan Hyun Joong is,de válasz helyett a menedzser egy újabb kérdést tett a vonal másik felén lévőnek.
-Mondja doktor Lee,emlékszik annak a táncosnak esetleg a nevére?
-Már hogyne! Lehetetlen elfelejteni, hiszen nem mindennapi  jelenség volt az az elbűvölő élet vidám teremtés. Pontosan emlékszem még a nevére is,a magyar kislányról Gabnai Georgináról beszélek.
-Ez képtelenség!-kiáltott fel a menedzser és most már világossá kezdett válni neki is és Hyun Joongnak is mit rejtegettem.
-Halló Park menedzser,ott van még? Mégiscsak történt valami?-érdeklődött a doktor,mert most ő is elbizonytalanodott.
-Igen.-dadogta Min Jin.-Vagyis Gináról semmit nem tudunk. Elutazott haza több mint két hónapja és nem jött vissza a csapathoz.-magyarázta és közben Hyun Joongot nézte,aki annyira meglepődött a hír hallatán,hogy neki kellett támaszkodnia a falnak mert az arcából kiszaladt az összes vér.
-Akkor sajnos valószínű igaz volt a sejtésem. De hogyan lehetséges az hogy önök nem tudnak semmiről ?-faggatta a doki a menedzsert.
-,Amióta elment Gina nem beszéltünk....Mondja doktor úr,ha önnek van igaza és valóban beteg az a lány milyen súlyos lehet az állapota jelenleg?
-Azt én így nem tudhatom ahhoz további vizsgálatokat kéne elvégeznem.De egyben biztos vagyok,ha valóban fen áll a lehetősége,hogy a kisasszony ebben a betegségben szenved,már túl kellett esnie a műtéten .Éppen ezért is kerestem meg Park menedzser,hogy figyelmeztessem a beteget és,hogy néhány újabb teszt elvégzése után kitudjam deríteni mennyire károsodott a szíve. Ám ezek szerint a Magyar kollégák idejében felfedezhették,bár akkor lennék nyugodt teljesen,ha felhívnák Ginát és rákérdeznének.
-Köszönöm a segítségét uram,majd intézkedem.-nyomta ki a telefonját a menedzser és tanácstalanul pislogott Hyun Joongra mert fogalma sem volt róla mit tehetne ez ügyben. Hyun Joong viszont megfordult és berohant az épületbe.
-Hová mész?-kiáltott utána,de választ nem kapott,a férfi percekre eltűnt és nemsokára Ha-Nullal tért vissza. A lány teljesen lerészegedett,kísérőjének támogatnia és vezetnie kellett,hogy ne menjen neki semminek. Ha-Neul megállt hirtelen és egy fa előtt meghajolt és üdvözölte.
-Jó estét uram!
-Térj észhez!-förmedt rá az események hatásától majdnem tökéletesen kijózanodott férfi.-Ez csak egy fa,nem kell köszöntened. Gyere kérlek,valamit kérdezni szeretnénk tőled!
-Hoppá...Bocsi...Megyek már,csak ez az izé pont szembe jött velem...-sajnálkozott a lány.
A menedzser a kijárat előtt várakozott és mivel türelmetlen volt odasietett hozzájuk,megkapta Ha-Neult és vállánál fogva rázni kezdte,hogy észhez térítse.
-Figyelj rám Ha-Neul,ez most nagyon fontos,kérlek felelj!-kiabált a bódult lányra.-Mikor beszéltél utoljára Ginával?
-Ginával?-pislogott beszűkült szemmel Ha-Neul,először a menedzserre utána pedig Hyun Joongra és úgy festett nem fogott fel semmit a kérdésből.
-Igen.-bólintottak azok egyszerre.
-Talán úgy három,vagy lehet négy hete. De én azt nem nevezném beszélgetésnek,Gina bármit kérdeztem nemmel,vagy igennel felelt.Miért lényeges?
-És azóta?-vette át a kérdező szerepét Hyun Joong.
Barátnőm nem válaszolt,helyette előhalászta zsebéből a telefont és megnyomta rajta a hívás gombot.
A készülékből felhangzó női hang ismételte ugyanazt a mondatot:A hívott szám nem kapcsolható,kérem próbája újra,vagy hagyjon üzenetet a sípszó után.
-Megvagytok elégedve? Vissza mehetek?-tekintett Ha-Neul a két férfire.
-Még nem. Muszáj segítened!-állította meg Hyun Joong.-Nem tudod esetleg Gina anyukájának a telefonszámát?Mindenképp beszélnünk kell vele.
-Edit néniét?
-Igen,Editét. Az ő száma is megfelel.-sürgette a menedzser.
 Ha-Neul kissé arrébb ment az édesanyját hívta fel,amikor befejezte,vissza botorkált és közölte:-Anya mindjárt átküldi. Annyit tudtok várni? De mi ez a nagy érdeklődés,hm? Alig egy órája mondtad odabent Hyun Joong,hogy téged nem érdekel többé Gina,most meg esz a fene csakhogy beszélj vele?-esett neki a férfinak a felbőszült lány.-Mi a nyavalya ütött mindkettőtökbe,elmondanátok végre?
A két férfi hallgatott és türelmetlenül járkáltak fel alá,várták az üzenetet,amit Ha-Neul telefonja hangos csipogással jelezte,megérkezett. Hyun Joong elkérte a lánytól a készüléket és az időközben bekapcsolt telefonjába bejegyezte és hívni kezdte. Négy csöngés után anya fáradt hangja szólalt meg:
-Halló!
-Edit asszony,itt Hyun Joong.
-Hála az istennek,hogy végre felhívott! Azt hittem elfelejtett minket.
-Nem,nem felejtettem el önöket,csupán Gina nem hajlandó beszélni egyikünkkel sem. Elárulná nekem kérem mi történik ott,mert itt nem értünk semmit sem! Gina valóban beteg?
-Hogyan lehet az,hogy maguknál senki nem tudja,az én kicsim mennyire beteg? Hyun Joong magának nem mondta el amikor kikísérte a repülőtérre?
-Beteg? Mégis mennyire?...-akadt el a szava a férfinek.
-Most is a kórházból beszélek.T egnap került ki Gina az intenzívről,de szó sem lehet arról,hogy elhagyja a kórházat ameddig nem operálják meg.
-Akkor Edit,ön miért nem hívott fel,miért hallgatta el az igazat,hogy Gina beteg?
-Kérem ne haragudjon Hyun Joong,de én úgy gondoltam önnek kellett volna megtennie,mert az lányom nekem megtiltotta ezt. Mivel mégsem keresett,azt hittem hidegen hagyja a dolog,ezért nem kerestem...
Minél többet beszéltek annál idegesebbek lettek. Hyun Joongnak és anyunak fogalmuk sem volt róla, végig félre vezetnem őket. A férfi nem tudta mire céloz Edit a megjegyzéseivel,hogy neki tudnia kéne mindenről,ugyanis anya azt gondolta a férfi rég kibontotta az ajándékomat. De az ajándékom kibontatlanul hevert a férfi szobájában lévő éjjeli szekrényben. Hyun Joon néha ki-ki vette a dobozkát ám nem akarta megnézni mit rejt,elakarta felejteni a hozzám fűződő emlékeket. Honnan is sejthette volna,pont ezzel az ajándékkal akartam elmondani neki mennyire is szeretem. Anya pedig értetlenkedett azon,hogy a férfi,hogy nem fogta fel,hogy miért pont ő kapta meg az órát tőlem. A legszebb pedig az volt,hogy én meg arról nem tudtam,hogy Hyun Joong végül is mégiscsak a neki szánt órát kapta meg. A férfi,hogy végre tisztán lásson,mély levegőt véve kérte anyát,nyugodjon meg és kezdje el újra mi is történt velem.
-Nos,Hyun Joong...-fogott anya a magyarázathoz.-Amikor ön elment és Gina haza jött bezárkózott a szobájába és napokig nem volt hajlandó még onnan kijönni sem. A barátai akik közben értesültek róla Gina nagyon beteg felváltva keresték,de ő megmakacsolta magát és nem akart találkozni senkivel. Nem mondta el,mi is történt a repülőtéren és azt sem mindent előre alaposan kitervelt és ezzel sikerült félrevezetnie nem csupán engem,hanem ezek szerint magát is. Kijátszott bennünket...-sírta el magát anya,nem bírta tovább a ránehezedő problémák súlyát.
-Kérem Edit nyugodjon meg.-kérte Hyun Joong.-Különben nem látok tisztán az ügyben. Nekem Gina annyit mondott csupán,hogy azért nem jön vissza velem,mert férjhez megy.
Anya és Hyun Joong előtt is nyilvánvalóvá kezdett válni becsaptam a körülöttem lévőket,csak azért,hogy megvédjem őket és azzal nem is törődtem,hogy én szerzem közben a legnagyobb sebet.
-Istenem ez a lány,végig az orrunknál fogva vezetett.-zokogott hangosan anya a telefonban.
-Hogy van most Gina?-kérdezgette ismét a férfi és Park menedzsernek mutogatott,hozza ide az autót. Min Jun szétárt kezekkel hozta barátjának a tudomására,hogy képtelen rá,mert részeg barátnőm a vállára borult és mozdulni se tudott,nehogy összetörje magát Ha-Neul.
-A legnagyobb baj Hyun Joong,hogy Gina nem harcol,ráadásul depressziós, az orvos is megmondta feladta. Ezért az operációba sem egyezett bele. Annyit tehetnek egyenlőre érte,hogy gyógyszerekkel kezelik,megfigyelés alá helyezték,de ha tovább húzza az időt...Istenem Hyun Joong,akkor Gina belefog halni..
Annyira sírt anya,hogy alig bírt beszélni,kétségbeesett kapaszkodott az utolsó szalma szálba ami akkor a férfi jelentette neki. Könyörögve kérte őt,segítsen nekem,hogy túl éljem és győzzön meg róla,hogy igenis érdemes élni.
-Rendben Edit,de még mindig érthetetlen számomra,mi közöm van ehhez. Számomra is fontos Gina,de én nem tehetek érte semmit. Csupán a barátja vagyok és azt mondta az előbb,rájuk sem hallgat. Nem hinném,hogy én hatni tudnék rá.-kételkedett Hyun Joong.
-Maga tényleg vak Hyun Joong. Azt sem veszi észre ami annyira kézenfekvő tény. A lányom ön miatt került ebbe az állapotba.
-Ez kizárt,mert Ginának Krisztián a fontos,hisz neki adta karácsony estéjén az édesapja órát.
-Ó,istenem.-világosult meg végre anya.-Árulja el kérem kibontotta ön egyáltalán Gina ajándékát? -Nem,még nem.
-Menjen már és bontsa ki,akkor talán megérti miért is viselkedik így a lányom és utána hívjon fel!.- nyomta ki anya a telefonját.
A férfi egyre jobban össze volt zavarodva és tanácstalanul fordult a menedzser úrhoz aki még mindig Ha-Neult támasztotta.
-Ez az egész egy őrület.-kaparta Hyun Joong a fejét.
-Tényleg,ez érdekes nekem idáig sem volt tiszta a dolog,de most már akkora a káosz az agyamba,hogy belesajdul a fejem. Mond Hyun Joong te értesz valamit ebből az egészből?
-Abban biztos vagyok,hogy Gina a betegsége miatt maradt otthon és már akkor tudott róla amikor én még vele voltam. Azt is tudom ezért találta ki a házasságról szóló sztorit,nehogy rájöjjünk a döntése valódi okára. De miért engem vádol Edit azzal,hogy Gina viselkedéséhez közöm van és miért erősködött annyira,hogy nyissam ki azt az átkozott dobozt...-nem ecsetelte tovább Hyun Joong hangosan a gondolatait,mert bevillant az agyába valami.-Mekkora idióta vagyok Min Jun!-futott oda a menedzserhez,áthúzta magához Ha-Neult.-Hozd az autót, azonnal vigyél haza!
-Miért,mi jutott az eszedbe?
-Figyelmetlen voltam és most jöttem csak rá, egyáltalán nem véletlen,hogy a két ajándék tökre megegyezett külsőre.
A menedzser elindult az autójáért és hangosan morgott magának.
-Na ez klassz. Amiről azt hittem értem,végül rájövök mégsem értem és ez most számomra teljesen érthetetlen,miért nem értem. Remélem legalább Hyun Joong érti ezt az egészet.


Az utat a két férfi végigbeszélte,míg Ha-Neult az ital teljesen kiütötte. A lány tátott szájjal hátra dőlve horkolt a hátsó ülésen. Hyun Joong elmondott mindent részletesen a menedzsernek,ám arról nem beszélt milyen feltételezést keltett fel benne anya mondata,miszerint az ajándékom magyarázat mindenre.
-Tehát Gina valójában beteg és ha meg is operálják soha nem fog ide visszatérni,mert mivel egyedül a tánc kötötte ide. És az,hogy férjhez megy csupán hazugság,oké most már tisztán értem..-összegezte a hallottakat Min Jun,amit a mellette ülő fejbiccentéssel helyeselt.
-Jó,ez világos,de miért nem egyezett még bele Gina a műtétbe,ha tudja bele is halhat a késlekedésbe.- elmélkedett a menedzser .
Hyun Joong erre már nem válaszolt,megérkeztek a házához és még szinte meg sem állt az autó ő kipattant belőle és az épületbe futott. Örült módon dobogott a szíve amikor letépte az ajándékomat eltakaró csomagolást és kinyitotta a dobozt. Megfogta a benne lévő órát és az alatta lévő kártya szövegét olvasta amire fekete tussal a következőt írtam fel:
-Tudom meglepődtél,de ne kérdezd miért pont neked adom. Még nincs elég merszem elmondani mit is jelképez az ajándékom..Ígérem ha majd képes leszek majd elmondom.
            Boldog karácsonyt!
Hyun Joong arca elsápadt,szívében pedig furcsa érzelem tombolt, mert anyától rég tudomást szerzet róla,hogy mit is jelent az ajándékom. Viszont én csak akkor akartam,hogy megtudja,ha biztos leszek benne,hogy készen állok arra és hangosan is kimondjam :-Szeretlek Kim Hyun Joong.
A menedzser az ajtónak támaszkodva figyelte ahogy barátja kezéből kiesik a papírdarab,amire az üzenetem volt ráírva. Közelebb lépett hozzá,felvette a kártyát és elolvasta.
-Mit jelentsen ez Hyun Joong?-nézett az ágyon magába roskadó férfire.
-Azt Min Jun,hogy én egy idíóta vagyok és Gina az elejétől fogva becsapott. Elhitette velem mennyire közömbös vagyok számára és amikor velem volt szemrebbenés nélkül tetette hogy csupán barátok vagyunk. Ma este amikor Ha-Neul azt hajtogatta részegen,hogy Gina egy koreai srácba szeretett bele azt hittem képzeleg...-habogta Hyun Joong.
-Na és,rájöttél ki az,ezért vagy így megrémülve?
-Igen,rájöttem...Akármilyen hihetetlen még nekem...de az a férfi én vagyok.
-Akkor mit fogsz tenni hmm,? Ugye nem fogod hagyni,hogy az a lány miattad a vesztébe rohanjon?
Hyun Joong felállt az ágyáról letette a kezében lévő órát a szekrényre és az ajtó felé indulva baktatott tétován,a hajába túrta bal kezével még a másikkal a tarkóját támasztotta,ezzel mutatva ki mennyire kétségbeesetten keresi a választ,mi tévő legyen. Az ajtónál megfordult a menedzserhez és közölte vele:
-Ginának szüksége van most rám,oda kell mennem.Kérlek Min Jun hívd fel most a repteret és rendelj nekem Magyarországra holnapra egy jegyet!
A menedzser nem szált vitába látva barátja igen elszánt ebben az ügyben,elővette a telefonját és elintézte másnapra a foglalást.

 Rab voltam voltam már több mint öt napja és a kórház volt a börtönöm. Az infúzió ami lassan csöpögött vénámban,az oxigén aminek vékony,átlátszó csöve az oromból lógott ki, a gép ami folyamatosan mutatta szívverésem,ritmus szerű dobogását és amit a mutató ujjam végére csipeszeltek,az ágyamhoz láncoltak. Utáltam a fertőtlenítő,émelyítő,szúrós szagát,a monitor csipogó hangját és a szinte mozdulatlanul eltöltött órák múlását. De ez a szobába bármilyen kényelmetlenül éreztem is magam,mégis százszor jobb volt mint az intenzíven ahová  az ablakokat elfedő reluxák miatt a nap sem sütött be. A gyógyszerek,amit az orvosok infúzión keresztül folyamatosan adagoltak állandóan bágyadt voltam vagy aludtam. Alig néhány perce nyitottam ki máris újra ás újra leragadni készültek a szemeim. Megpróbáltam magam ébren tartani, ezért az a szobám előtt lévő gesztenyefát,pontosabban az azon légtornászként ügyeskedő fekete rigót bámultam. A pici madár ágról ágra ugrándozva halad a fa még kopasz ágain,egyre feljebb és feljebb. Olykor-olykor megpihent egy-egy ágon,vörös csőrével a tollait igazgatta,majd félre fordított fejjel hunyorogva farkasszemezett a nappal. Végül megállt egy ringatózó ágon,vézna lábujjaival belekapaszkodott és elragadó szépségű dalt fütyörészve ünnepelte a tavaszt,mert eleget fázott már a hosszú tél alatt. Irigykedve néztem,hogy egy ekkora parányi élőlénynek is mekkora életkedve van,én meg itt gubbaszkodtam az ágyban és semmi életerőm nincsen. A rigó miután megunta a dolgot más látványa vonta el a figyelmemet,a félig nyitva hagyott ablak zöld függönye,ahogy a résen beáramló szellő a fátyol szerű anyagból origamit próbált hajtogatni ,de az minduntalan ellenállva a természet szeszélyének,csupán fodrozódva hullámzott és újból és újból egyenesre kirúgta magát.
Az én elsüllyedni készülő léket kapott csónakom is ugyanígy,csak éppen az élet viharos tengerén hánykolódott,mialatt a víz alatta egyre jobban tajtékozott és a a remény szigetétől is hiába igyekeztem,egyre távolabb kerültem. A láztól,ami négy napon keresztül forrósította fel a testem, maradék energiámat is felemésztette és úgy nézett ki áruló szívem helyett a tüdőgyulladás visz el.
Anya és Krisztián éjjel és nappal felváltva őriztek engem. Hol egyikük hol másikuk állt őrt mellettem és amikor oldalra fordítottam a fejem megláttam a barátom,aki egy széken ülve,előre dőlve,fejét az ágyamra hajtva aludt,miközben kezével szorosan fogta a kezem.
-Hahó,jó reggelt!-ébresztgettem.
Krisztián felemelte a fejét és álmosan hunyorogva rám nézett és megkérdezte:-Mi az,már reggel van?
-Igen és menned kéne,mert a lekésed a vizitet.
-Ma szabadnapos vagyok,úgyhogy nem kell mennem. Ameddig nem ér ide édesanyád nem mozdulok mellőled.
-Ó,ennek rettentő módon örülök.-fintorogtam,mert szerettem volna végre egymagam maradni.
A fiú felállt,nyújtózott egy nagyot és megnézte mit produkált az éjszaka folyamán a szívem. A papír vizsgálva csóválta a fejét és tréfálkozva hozzá tette:
-Ekkora eltéréseket utoljára a térképen láttam,amikor a Mátra és az Alföld közötti szintkülönbségről tanultuk hetedikbe.
-Nagyon vicces.-dünnyögtem.-Anya mikor jön vissza,nem mondta neked?
-A lányokat elviszi a suliba és az oviba. Majd reggelit készít neked,mert tudja jól a kórházi kaját nem kedveled,azután egyből jönni fog. Szerintem kilenc óra felé itt lesz.
-Ez remek.-duzzogtam tovább.
-Miért szeretnél valamit?-érdeklődött Krisztián és az arcomat nézte kérdően.
-Jó lenne,ha rendesen lefürödheték,úgy érzem magam mint a pácolt hering.
Ez tökéletesen igaz is volt. Hiszen napokon keresztül csupán az ápolónők és anya mosdattak meg kicsit és törölgették végig egy  nedves szivaccsal a testem. Hosszas győzködés árán sikerült Krisztiánt rávennem,hogy lezuhanyozzak. A fürdőbe viszont mivel az ápolónők közül senki nem ért rá,ő kísért be,nem engedte,hogy egyedül menjek be. Megszabadított a bilincseimtől,az infúzió végét kihúzta a kanűrből,az oxigén csövét eltávolította az orromból és a monitort is lekapcsolta.
-Mehetünk.-suttogta sejtelmes vigyorral az arcán. Amikor a fürdőbe értünk ráparancsoltam,hogy forduljon el és ne leskelődjön,holott tudtam jól sose tenné. Szó nélkül  hátat fordított nekem és türelmesen várakozott,hogy elkészüljek. Bármennyire is szeretem volna is alaposan megtisztálkodni a lábaim alig álltam a zuhany alá,remegni kezdtek és nem tartottak meg engem. Megijedtem és odaszóltam a rám várakozóra és segítséget kértem. Krisztián törölközőt ragadott és csukott szemmel odabotorkált hozzám és eltakarta vele meztelen testem.Vissza kísért a szobába az erősen átfogva a derekam,nehogy elessek,az ágyra ültetett és azonnal visszarakta az ujjamra a csipeszt és az újból bekapcsolt monitort figyelte.
-Oké,ez nem is olyan rossz.-nyugodva sóhajtott fel.
-Ne haragudj! Megijesztettelek?-kértem elnézést tőle.
-Semmi baj. A szervezeted így reagált amiért a sok fekvés után hirtelen megterhelted. Maradj hercegnőm kicsit nyugodtan és mindjárt jobb lesz!-biztatott és odament a ruháimat tartalmazó szekrényhez és kivett onnan pár darab alsóneműt.Meglóbálta őket,magasba tartva a kezével külön külön mindegyiket és megkérdezte:
-Melyiket szeretné felvenni hölgyem? Ezt a mackósat,vagy ezt a sexis feketét,vagy inkább ezt a vadító pirosat?
-Majom.-dünnyögtem és vigyorra görbült a szám,ahogy láttam a barátom arcán lévő pajkos mosolyt.
-Miért mondod,hogy majom vagyok?-kérdezte csalódottan.
-Nem rád mondtam te buta. A bugyimon az nem mackó,hanem majom.
-Á,tényleg!-kiáltott fel hangosan és a bugyit a szeme elé emelte,hogy jobban szemügyre vegye.
-Tedd le azokat,most rögtön!-kiáltottam rá rémülten.
-Miért,mi a baj ezekkel? Nem tetszik neked egyik sem?
-Nem,de mi lesz ha valamelyik kollégád bejön és te itt integetsz ezekkel? Mit fog szólni?-néztem Krisztiánra összeráncolt szemöldökkel.
-Ha férfi lesz illető,mondjuk azt,hogy de jó nekem és szívesen lenne a helyembe..-lépett oda hozzám és a lábaimat belesegítette a fehérneműbe. De a fura helyzettől a fiú arca elvörösödött, ahogy előttem guggolva húzta az általa választott intim ruhadarabot rám. Mi üthetett belém,hogy ezt hagytam? Talán elfelejtettem abban a pillanatban,hogy az ő számára már jó ideje nem csupán barát vagyok. De az is lehet csupán beletörődtem és megszoktam azt,hogy ha az ember beteg mások segítségére szorul és teljesen kiszolgáltatott lesz.
-Hagyd,majd én egyedül!-toltam el remegő kezét a testemtől. Ő erre kiegyenesedett és arrébb lépett,ismét a szekrényhez ment és még egy pizsamát is előkeresett,elfordított fejjel tolatott hátra felé és odanyújtotta nekem.
-Amíg a felsődet veszed,vedd le a csíptetőt az ujjad hegyéről.Majd,ha kész tedd vissza rá,nehogy riassza az ügyeletest.
-Jó,rendben.
Úgy tettem,ahogy doki barátom mondta és gyorsan ahogy tőlem telt belebújtam a ruhákba és le is feküdtem. Krisztián tudta túl sok ideig tartott a dolog ezért kiment és szólt kollégájának,hogy nincs semmi baj,csak átöltöztem. Amikor vissza jött odahozott nekem egy tálat,a fogkefémet és egy pohárban vizet és a fogamat az ágyban mostam meg.
-Jobban érzed magad?-ágyam szélére ült és megigazgatta a takarót rajtam.
-Aha.-bólogattam.-Köszönöm .-simítottam meg kócos haját..-Menj csak nyugodtan,anya úgyis mindjárt jön.- nem mozdult ölébe vette a kezem és a két kezével átfogva a szájához emelte és megcsókolta azt.
-Megvárom...Különben is itt kell maradnom és le kell ellenőriznem reggelizel e,mert a nővérek panaszkodnak rád,hogy nem eszel.
Ameddig a fürdőben tartózkodtam a reggelit odakészítették a szekrényemre.
-Te azt a gusztustalan vacakot ételnek nevezed?- mutattam a tálcára és panaszkodtam hiszen a kórházi koszt egyáltalán nem ízlett,sem az állaga sem a kinézete nem volt étvágygerjesztő.
-Edd csak meg Gina,erőre kapsz tőle!
-Ettől?-értetlenkedve,fanyalogva túrtam bele a tányéromon lévő nem is tudom mibe és undorral kanalaztam belőle és Krisztián szájához emeltem.-Tessék,kóstold meg bátran és én ha ízlik neked adom az egészet.
-Nem őrültem meg,engem a büfében vár a jó kis hamburgerem.-tolta felém a kanalat vissza.-De ha nem eszed meg bemószerollak a professzornak!-nevetve figyelmeztetett.
-Hogy te milyen gonosz vagy!-méltatlankodtam és kelletlenül bekaptam a kanálon lévő adagot aminek nemcsak a külseje hanem az  íze is szörnyű volt.

Anya késett. Nem azért mert nem sietett hozzám vissza,hanem mert a kórház udvarán lévő park fái közt üldögélt a padon. Kisírt szemeivel a szobám ablakát nézte és nagyokat sóhajtozott,nem állt még készen rá,hogy feljöjjön a szobámba és bárgyúan mosolyogva játssza el,minden oké és semmi baj nincs,mert baj volt,óriási baj. Alig félórája felkereste a professzor urat és ő közölte anyával,hiába a látványos gyógyulásom a tüdőgyulladásból,hiába vagyok két napja láztalan,a szervezetemet annyira megviselte a dolog,hogy ha megműtenek akár másnap is a túlélésre az esélyem nyolcvan százalék helyet ötven százalékra esett és minden egyes nap késedelem tovább ront ezen. Anya ezektől a hírektől végleg kikészült. Napok óta tartotta magát erősen és nem mutatta ki mennyire megrémisztettem amiért a testem harcolt a betegséggel,de a lelkem nem. Feladtam,mert mindenem a semmibe veszett,az álmaim,a vágyaim,a szerelmem és ami valaha is számított nekem. Szegénykémnek alaposan megnehezítettem a napjait,de csak magamra gondoltam és nem vettem tudomást róla mennyi fájdalmat is okozok azoknak akik törődnek velem. Anya egyetlen utolsó reménysugara Hyun Joong maradt. Abban bizakodott,hogyha a férfi a közelemben lesz tud rám hatni és meggondolom magam az operáció kapcsolatban. Pedig nekem más sem hiányzott akkor,minthogy ilyen kiszolgáltatottnak lásson és elakartam rejtőzni előle.
Ahogy elmélyült a gondolataiban egy taxi hajtott be a kórház udvarába és abból ismerős alak szállt ki. Anya felismerte őt,felugrott a padról és a férfihez sietett.
-Kim Hyun Joong,köszönöm amiért eljött.-hálálkodott hajlongva.
-Nincs miért hálásnak lennie Edit. Kérem menjünk Ginához!
Hyun Joong nem egyedül érkezett,vele tartott Park Min Jun menedzser aki szintén aggódott értem. Elindultak,a szobám ajtajáig anya felkészítette Hyun Joongot ne számítson semmi jóra,mert én semmit sem sejtek az érkezéséről. Sőt arról sem,hogy végül is mégiscsak hozzá került az óra. Hyun Joong kérdően nézett és anya kénytelen volt elmondani mi is történt a hátam mögött és Eszter hogyan csempészte vissza a férfinek szánt ajándékom a bőröndjébe indulás előtt. A szobám ajtajánál megálltak és anya mély levegőt vett.
-Még valamit Hyun Joong. Tudom,hogy ha meglátja önt Gina elsőnek megpróbálja majd elüldözni. Kérem ne engedje,mert sokkal nagyobb szüksége van most neki magára mint ahogy ő azt hiszi.
Nem lesz egyszerű,mégis tartson ki,mert attól félek,ha ön sem jár sikerrel és nem fogja meggyőzni elfogom őt veszíteni.-ismét sóhajtott egy nagyot.-Én megyek előre,ön egy kicsit várjon itt! Majd intek ha bejöhet...- a férfire nézett aki beleegyezően bólintott,majd anya lenyomta az ajtó kilincsét,és belépett a szobámba.
-Késtél.-korholtam le anyát azonnal,úgyhogy felé sem fordultam hanem az ablakot bámultam.
-Ne haragudj kicsim,dolgom volt...Hoztam a gyrost,szeretnél enni belőle?
-Nem,kösz már reggeliztem.
Ahogy anya az ágyamhoz lépett gyanakodva néztem rá,valami furcsa,ismerős illatot hozott magával. Egy illat ami melegséggel töltötte meg a lelkem,egy illat amitől hevesebben dobogott a szívem,egy illat amit már oly rég nem éreztem. Felültem az ágyamon,kereste kutatta a szemem az illathoz tartozó személyt,de anya után nem jött be senki .
Biztosan csak az elmém játszik velem,dőltem újból a párnámra és nem kérdeztem semmit. Anya azonban szokatlanul viselkedett,nem jött közelebb hanem a szobába pakolgatott,a szekrényben rendezett ruháimat újra hajtogatta és azon tanakodott hogyan mondja el,ki az aki odakint vár arra,hogy láthasson engem. Végül erőt vett magán,leült ágyam szélére.
-Gina,valami fontosat szeretnék mondani.
-Mit forgatsz a fejedbe?-érdeklődtem,miközben anya arckifejezésének jelentését keretem.
-Tudom,most dühös leszel,de meg kell engem értened...-nyúlt a kezemért,én azonban mind a két kezem a paplan alá rejtettem,mert kezdett derengeni amit most fogok hallani nem fog tetszeni egy cseppet sem.
-Nézd kicsim...-köszörülte meg a torkát anya idegességében.-Nem nézhettem ölbe tett kézzel,hogy eldobd magadtól az életed azért mert nem úgy sikerültek a dolgok ahogy eltervezted. Ám elegem lett ebből a gyerekes viselkedésből,muszáj lesz észhez térítenem.
-Beszéltél az orvossal,igaz?
Fejével igent bólintott.
-Én is és a professzor is aggódik az állapotod miatt és azt javasolta ne késlekedj tovább és egyezz bele a műtétbe,mielőtt túl késő lenne. Én már tudom jól ki az a valaki aki miatt halogattad és mivel az anyád vagyok nem nézhetem,hogy ennyit szenvedj amiért bele szerettél abba az illetőbe.
-Anya,nem Hyun Joong miatt nem döntöttem így.-torkoltam le,holott igaza volt.-Csak egyszerűen még nem készültem fel rá,ennyi az egész.
-Gina,Gina.-csóválta anya a fejét.-Te az én gyermekem vagy és átlátok a kis trükkjeiden. Mióta Kim Hyun Joong elment,még a tükörbe sem nézel. Beburkolóztál a saját kis világodva azt remélve majd elfelejted őt,de lopva laptopodon folyton őt nézted,a róla szóló cikkeket olvasod,a képeit a filmjeit a klipjeit nézegeted,a zenéjét,a dalait hallgatod és kisírod a szemeid titokba.
Nem kicsim,nem....Igenis jól tudom  mit érzel és tévedtél abban,hogy nem érzem át azt a kínt amit te, amiért nem láthatod őt többet. Ám nekem esélyem sincs,hogy újra láthassam apádat,az egyetlen férfit akit még most is szeretek,ezért az emlékei tartják bennem a lelket és persze te és a húgaid. Neked viszont igen,van lehetőséged,hogy ismét láthasd Hyun Joongot mert nem ő,hanem te zártad ki őt az életedből,csupán rajtad múlik akarsz e élni ezzel a lehetőséggel. Ám ahhoz először magadon kell segítened,hogy ezt a lehetőséget ne szalaszd el!
- Milyen lehetőségről beszélsz anya? Nekem olyan nincs.-bárgyú közönyösséggel fordítottam el aggódó édesanyámtól a fejem.
Mást sem csináltunk mostanában mint vitatkoztunk egymással és most nem volt kedvem ehhez. Nem törődtem anya érzelmeivel,nem foglalkoztam mással mint sebzett állatként nyalogattam a saját sebeimet. Senkinek sem hagytam,hogy akár egy szóval is megemlítse Hyun Joong nevét előttem s ha mégis azonnal leharaptam a fejét érte. Ezért szigeteltem el magam mindenkitől,hogy ne kelljen senkinek elviselnie az idióta viselkedésemet,de anya és a húgaim is kénytelenek voltak nézni azt ahogy lemondok az életemről,különböző kifogásokat találva arra miért nem írom alá a műtéthez a beleegyezésemet. Ezzel a viselkedésemmel az életem homokóráját én magam törtem össze és a belőle kizúduló homokszemeket hagytam,hogy a szél messze sodorja tőlem és nem állt szándékomban összeszedni akárcsak egyetlen egy por szemet sem. Sértett büszkeséggel,de emelt fejjel sétáltam a vesztem felé és tűzben égő szívem jéghideg és rideg lett. Elfutni mivel nem voltam képes a sorsom ellen,ezért hagytam,hogy sodródjak az árral és nem küzdöttem. Önmagamat is félrevezetve bemagyaráztam mindenkinek,hogy a táncos karrierem miatt nincs élni kedvem. Még a professzor szemrehányásai sem térítettek észhez,aki minden vizsgálatnál ismételgette,hogy előttem az egész élet.
-Élet,milyen élet?-kérdeztem vissza akárhányszor ezt hallottam tőle.
Nekem nem kell az ilyen élet,ami úgy babrál ki velem és ott gyötör ahol csak ér engem és ott babrál ki velem ahol a legérzékenyebb. Minden értelmetlenné vált amiről valaha ábrándozni mertem. Azt pedig végképp nem akartam,hogy szánakozzon valaki rajtam ezért martam el a barátaimat is magam mellől. Legjobban azonban kis tesóim Anna és Veronika szenvedték meg makacs eltökéltségemet,mert ők nem látogathattak a kórházban meg,rájuk nem is gondoltam mekkora fájdalmat okozok nekik ezzel. Gyűlöltem azt az életet amit eddig éltem,mert ahogy nem akartam a szeretett férfi nélkül élni,nem ismertem be,hogy a családom  tagjai viszont nélkülem nem. Fogalmam sincs mi üthetett akkor belém,lehet önzésnek,önsajnálatnak hívni,az sem érdekelt,egyszerűen csak nem akartam tovább élni.
Anya megragadta az államat és a fejemet visszafordította maga felé.
-Ebből elég legyen kisasszony!-korholt le.-Azt képzeled csak neked nehéz!..Hát nem,kicsim,egyáltalán nem. A testvéreid és én is haldoklunk veled együtt,ahogy látjuk hogyan dobod el magadtól a lehetőségeidet.- arca elszántsággal volt teli és jobbnak láttam csendben maradni.
-Nos jól figyelj kislányom! Tiltakozhatsz kézzel lábbal nekem,ebből elég legyen! Nincs több időd,.a professzor azonnali operációt javasol és te aláírod azt az átkozott papírokat!...
-Azt te csak gondolod...-pusmogtam,amit anya meg se hallott csak mondta a magáét.
-Semmilyen indokot sem érdekel és azért,hogy ne tudj újabb mentséget keresni,ezért most szólok annak a valakinek aki azért jött,hogy esélyt adjon neked arra,hogy a dolgokat a helyére tegyed.
Anya felállt az ágyamról és az ajtóhoz sietett. Ekkor már kapiskáltam itt valami készül ellenem,de az ami ezután következett még álmodni sem merült fel bennem. Feltárult a szoba ajtaja és hosszú sötét színű kabátba burkolózva Hyun Joong lépett be rajta.
Amikor megláttam őt azt kívántam bárcsak megnyílna alattam a föld,hogy eltűnhessek a szeme elől vagy állna meg végleg a szívem ami ebbe a helyzetbe sodort engem,de nem történt semmi ilyesmi hanem ahogy a férfi közelebb jött hozzám inkább a szívem is hevesebben vert,leleplezve,mennyire örülök a látszat ellenére,hogy ismét láthatom őt.
-Szia Gina,rég nem találkoztunk.-köszöntött.
-Anya,ezt nem tehetted!-ordítottam a szobámat épp elhagyni készülő szülőmnek.
 Ő vissza sem nézett,csak csendesen megjegyezte:-Itt az idő kicsim,hogy valaki észhez térítsen. Magatokra hagylak benneteket van mit megbeszélnetek.-húzta be maga mögött az ajtót és a folyosón várakozó Krisztiánhoz és Park Min Junhoz csatlakozott. Krisztián időközben már visszaindult hozzám,miután anya felhívta és elmondta mire is készül. A fiú először hallani sem akart róla,sem mint barát,sem mint orvos. Félt attól,hogy Hyun Joong látogatása felzaklat és még jobban összeomlok. Anyának azonban sikerült meggyőznie,hogy ő az egyedüli személy akire talán hallgatni fogok. Ezért Krisztián hátrahagyva a reggelijét azonnal a szobámhoz rohant,hogy a legkisebb probléma is felmerül közbeavatkozhasson. Amíg ők hárman kint aggódtak miattam én pökhendi módon nem üdvözöltem látogatómat,helyette hátat fordítottam neki és úgy válaszoltam:
-Á,Mr Nagymenő,már csak te hiányoztál az életemből!-duzzogtam magyarul és a nyakamig húztam a takarót. Álcázott közönyömet az EKG gép hazudtolta meg,mert olyan hevesen zakatolt a szívem,hogy az csipogva jelezte,bizony a férfi látogatása egyáltalán nem hagyott hidegen. Csendben füleltem,mert szerintem Hyun Joong a szavakat kereste,vajon mit is mondhatna ebben a helyzetben. Már csupán a kinézetem is zavarba ejthette,az innen onnan kilógó drótok amik a gépekhez kötöttek igazán nem voltak bizalom gerjesztők és nyúzott,sápadt arcom annál is cudarabban festhetetr. Hallottam amikor leült az ágyam mellett lévő székre és éreztem ahogy nagyot sóhajtva a takarómon keresztül a derekamra tette a kezét.
-Hogy vagy Gina?-kérdezte.
Mivel nem válaszoltam ezért kérdését újabb kérdésre cserélte:-Mi az nem állsz szóba velem?
-Szerinted,hogy lehetnék? A fekete karikáimtól a szemem körül és a falfehér képemtől miatt már tükörbe sem merek nézni.-fordítottam az arcom felé.
-Ne butáskodj,nem is olyan vészes.-hazudta. Tudtam,hiszen az arca másról árulkodott.
-Most hálásnak kellene lennem amiért felséged ilyen hosszú utat tett meg? De nincs senkire szükségem,nem kérek a szánalomból és nem akarom,hogy sajnálkozzon rajtam senki sem. Kérlek menj el!
-Szánalom,miről beszélsz Gina? Azt hiszed azért jöttem? Az meg sem fordult a fejedben,hogy látni akartalak és aggódtam érted.
-Hogyne,miután gondolom anya felhívott és elmondta mi van velem. Addig eszed ágában sem volt megkeresni engem.
-Te rendezted úgy,hogy ne tegyem,emlékezz rá,mit mondtál a repülőtéren! Kiakartál zárni az életedből és én a hazugságaidnak bedőltem. De most akárhogy is próbálkozol nem fog sikerülni elüldözni magad mellől,hiába is igyekszel!-Hyun Joong elszántnak tűnt,mit is tehettem volna,hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről. Düh és boldogság,két ellentétes érzés kavargott bennem,boldog voltam amiért eljött,de anyára viszont mérges amiért megszegte a nekem tett ígéretet,miszerint Hyun Joongot semmiről sem értesítheti. Sem magyarázkodni,sem kibúvót nem volt kedvem,kimerültem amíg a tüdőgyulladással küszködtem. Amire vágytam az a magány,mert ostobán azt reméltem az majd megold mindent,azt pedig,hogy Hyun Joong ilyen állapotban lásson azt egyáltalán nem hagyhattam,mert szégyelltem. Muszáj volt valamit tennem,hogy minél hamarabb megszabaduljak tőle. Elakartam érni menjen el és felejtse el,hogy valaha is ismert engem. Tisztába voltam az egészségi állapotommal,bár anyának nem szóltam erről,és jól tudtam ha meg is operálnak,nem sok esélye van annak,hogy teljesen felépüljek.
-Miért vagy még mindig itt,talán írásba kell kérnem,hogy végre elmenj!-csikorgattam a fogaim mérgemben.
Hyun Joong azonban nem ment egy tapotat sem,sőt nyugodtsága jeléül kicipzározta a kabátját és hátra dőlt a széken,levette a fejéről a sapkáját és az térdére tette. Más kiút,hogy elzavarjam őt nem volt,hagytam a dühöm a boldogságomon felülkerekedjen ezért elhitettem magammal csupán a férfi szánalomból van velem. Lassan sikerül felhergelnem az indulataimat és mivel ő hajlandóságot sem mutatott a távozásra ezért vitát kezdeményeztem.
-Mondd,te süket vagy? Melyik része nem érthető? Nincs semmi keresni valód itt,menj innen!
-Próbálkozz csak nyugodtan,én nem megyek sehová innen.-rakta keresztbe a lábát Hyun Joong és megkísérelt dühös ábrázatot vágni,de elnevette magát amin én még jobban feldühödtem.
-Vicces látvány vagyok,igaz és jól szórakozol rajtam?
-Hát bevallom jól esik,hogy bármilyen beteg is vagy Gina a formádat hozod. De nem kell tovább játszanod,nem a sajnálkozás hanem a szívem hozott. Ha veszekedni szeretnél rossz embert választottál és inkább egy szót se szólok,nehogy rám foghasd ha felizgatod magad...Nem,nem kislány!-mutogatott az újával.-Soha többé nem versz át!
Idegesített a férfi és zavart amiért nem jöttem rá honnan van ez a magabiztosság. Töltöttem vele néhány percet és máris megfeledkeztem a betegségemről. Annyira sokat jelentett nekem,hogy ismét ott volt velem hogy a kételyek amik addig gyötörtek,mint a szélben szárnyaló lehullott virágszirmok szerte röpültek és az engem körül vevő szürke ködből egyetlen mosolya segített kilépni.
-Akkor hajlandó vagy velem beszélni?-hajolt pimaszul közel és csillogó szemei tükrében megláttam milyen brutálisan nézek is ki.
-Csukd be a szemed,látni sem akarom többet!-toltam el játékosan a fejét az arcomtól.
-Miért, ennyire ellenállhatatlan vagyok?
-A francokat! Láttam magam a szemeidben és teljesen úgy nézek ki mint egy leselejtezett transformers.
Együtt nevettünk és kezdtem érezni Hyun Joong nem csak anya kérése miatt látogatott meg,hanem valóban törődik velem. Vajon mit mondhatott neki anya,hogy Hyun Joong ott hagyott csapot papot és ide utazott ? Ütött szöget a fejembe. Abba hagytam a nevetést és komor tekintettel a férfi rá néztem.
-Jól vagy?-riadt meg.
-Igen jól...Áruld el mennyit tudsz rólam anya mit mondott neked?
-Tudom,hogy beteg vagy,de nem az anyukádtól értesültem először erről,hanem a csapat orvosa Lee doktortor kereste meg Park menedzsert,mert nem stimmeltek nálad a vizsgálati eredmények. Ezután kértem meg Ha-Nult,hogy szerezze meg Edit asszony számát és én hívtam fel. Anyukád csak a kérdéseimre válaszolt. Ezért ne haragudj rá.
Ezt a dolgot valahogy nem vettem be,valami bűzlött az egészben. Ha csupán ennyi lenne az egész miért vette a fáradtságot Hyun Joong és miért keresett fel. Gyanakodva tovább kérdezgettem.
-Anya mit mondott még,mivel csalt ide?
-Az igazat, azt hogy milyen makacsul ellenkezel a műtét ellen. Azért vagyok itt,hogy Gina te mond el nekem,mi az amiért ilyen könnyen feladtad és miért viselkedsz így? Barátok vagyunk,nem?
Barátok,hát persze. De nekem más érzéseim is vannak köztük pl. egy őrjöngő szerelmes is vagyok.
A nyelvem hegyén voltak ezek a mondatok,de bátorságom kevés volt hozzá,hogy hangosan kimondjam. Inkább azon morfondíroztam mit adjak elő ami hihetőnek fog hangozni és nem firtatja tovább Hyun Joong az okokat.
-Nos Gina,légy őszinte,hátha ketten megoldhatjuk!
A belső hang az suttogta valamennyi igazat szőnöm kell a kifogásomba,de a teljes igazságról muszáj hallgatnom.
-Rendben,legyen. Azonban nem vagyok biztos benne azt mondom amit hallani szeretnél...-vettem nagy levegőt és elsoroltam az indokaimat.-Először is tisztázni szeretném én neked nem hazudtam soha,csupán az elhallgattam az igazságot. Soha egy szóval sem mondtam,hogy azért maradok itthon mert férjhez megyek Krisztiánhoz,de a gyűrűt tényleg azért vettem fel az nap,hogy azt hidd ez az okom. A betegségemről miután tudomást szereztem és elmondta a professzor miszerint az operáció után sem táncolhatok dühös lettem. Hiszen minden amiért gürcöltem és az elmúlt évben törekedtem egy szempillantás alatt a semmibe veszett.A tánc nélkül nem térhetek vissza Koreába a barátaimhoz,a munkámhoz az álmaimhoz. Más értelmet kellett volna keresnem az életemnek,de sajnos sehogy sem találtam. A lemondás a legnehezebb annak aki azt gondolja révbe ért és azután hirtelen kap egy akkora pofont az élettől. Hagytam hát,hogy elragadjon a kilátástalanság és amikor feleszméltem,hogy mekkora butaságot csináltam már késő volt,mert az intenzíven ébredtem fel. Ott döbbentem rá amit műveltem óriási hiba volt és akárhogyan is szeretném nem tudom vissza csinálni,vállalnom kell a következményeket...Elégedett vagy a válaszommal?-sandítottam Hyun Joongra,vártam vajon sikerült eloszlatni a férfi gyanakvását. Ő megrázta a fejét és rosszallóan a homlokát ráncolta.Újból feltette a kérdését köntörfalazás helyett őszintén,aminek hallatán majd kiugrott a szívem.
-Ezt anyukádtól már tudom. Én arról a személyről szeretnék hallani,aki miatt ennyire magad alatt vagy. Ki az a férfi?
-Férfi? Honnan veszed,hogy egy srác miatt csináltam?-dadogtam nagyokat nyelve,azt hittem rögtön elájulok.
-Jól értetted. Sokáig én sem jöttem rá,de Ha-Neul tegnapelőtt amikor együtt ittunk valami ilyesmiről locsogott.Kénytelen vagy megmondani nekem ki az.-nyaggatott és éreztem valamit mondanom kell.
-Igen,tényleg van egy férfi az életemben,akibe bár kézzel lábbal tiltakoztam ellene mégis beleszerettem. De nem viselkedhetek éretlen kamaszként és elfogom felejteni őt,hiszen a a valaki nem érez ugyanígy irántam és én nem vagyok fontos neki. Ezért kitöröltem a nevét a szívemből és,hogy ki ő nem is lényeges.-nyögtem ki végül.
-Ha nem lennél fontos neki,nem utazott volna kilencezer kilométert,csak azért,hogy láthasson és melletted lehessen és nem ülne most az ágyadnál és remélné azt,hogy nem fölöslegesen repült ide... Amikor rádöbbentem a szereteteddel annyit osztogattál szét a szívedből,hogy neked alig maradt belőle és megbetegedtél,akkor úgy határoztam, most én hozok el neked a saját szívemből egy darabot viszonzásképp.-pusmogta fülig érő szájjal és egész közel hajolva fűzte hozzá:-Szerinted tényleg annyira ostoba vagyok,hogy nem jövök rá ki az a férfi?
Rájött,istenem hogyan lehetséges ez? Tágra nyílt szemekkel néztem őt,megszólalni sem mertem,fogalmam sem volt róla mit kéne tennem. Megszeppent gyermekként próbáltam összeszedni a gondolataimat és zavaromba a csuklója után nyúltam.,mielőtt újra a székben hátra dőlt volna.
-Ki mondta ezt az hülyeséget neked? Miért hiszed,hogy te vagy az a valaki akibe beleszerettem?-de válaszra nem volt szükségem,mert ahogy megfogtam Hyun Joong kezét felfedeztem,hogy a férfin apa karórája van.
-Hát ez?...Hogyan került hozzád?...-hebegtem remegő ajkakkal.
-Tőled kaptam,vagy már erre sem emlékszel?
-Az lehetetlen,hiszen én kicseréltem...-szóltam el magam és igyekeztem gyorsan javítani a helyzeten.-Vagyis,meggondoltam magam,másik ajándékot adtam neked.
-Fölösleges tovább hazudnod Gina,már mindent tudok ...Teljesen félrevezettél,ritka nagy a színészi képességgel győztél arról meg,hogy csupán barátod vagyok. Ha nincs az anyukád még most is ezt hinném és azt,hogy Krisztiánt szereted és ő vele éled le az életed. De ennek most vége ahogy te mondat amikor utoljára beszéltünk,mert soha sem akartam megsebezni téged...Főleg a szívedet nem.
Miközben Hyun Joong beszélt az és agyam másfelé járt,azon gondolkodtam ki lehetett aki tudtomon kívül visszarakta apa óráját a férfi bőröndjébe. Hirtelen megvilágosodott előttem a dolog és eszembe jutott milyen gyorsan elrakta Eszter húgom a szekrényről polcáról az íróasztalom fiókjába a kibontatlan csomagot,azzal a felkiáltással,jobb neked Gina ha ezt nem látod,mert erről mindig ő jut majd az eszedbe. Ahogyan Hyun Joong úgy én is kincsként rejtegettük a dobozkákat a felejtés reményében,óvtuk magunkat a fájó emlékek ellen és meg sem fordult közben a fejembe,hogy ameddig én az ő hiánya miatt addig Hyun Joong miattam szenved
-A kis bestia.-bosszankodtam Eszter kis trükkje miatt.
-Ki?-kérdezte Hyun Jong.
-Senki...Nem lényeges.

 Anya,Krisztián és Park menedzser elég sok időt hagyott arra,hogy Hyun Joongal átbeszéljük a dolgokat és tisztázzuk mit is érzünk egymás iránt. Örültem a ténynek,hogy  a férfi sem volt irányomban közömbös,bár az is igaz egyszóval sem mondta,hogy szerelmes belém. De megértette velem,fontos vagyok a számára és bármit is teszek addig ameddig meg nem győződik róla,hogy rendbe jöttem nem mozdul mellőlem .
Ám mondandója végén olyan kijelentést tett ami  felkavart,mert sose hittem,hogy valaha hallok ilyet tőle.
-Köszönöm Gina amiért annyi mindent tettél értem. Soha sem bocsájtom magamnak meg,mert nem vettem észre mit érzel irántam és csak magammal törődtem...Én ezt úgy gondolom,soha sem érdemeltem. Önző voltam és vak is egyben,hogy erre anyukádnak kellett ráébresztenie. Soha sem akartam,hogy szenvedj miattam azt,hogy ne akarj élni ez miatt azt meg mégúgy sem és fáj látnom,hogy ezért mennyi mindenen keresztül kellett menned.-és,hogy meggyőzzön arról igazat mond magához ölelt.
Ám az helyett,hogy öröm járta volna át a lelkem váratlanul erős fájdalom indult el a gyomromból és hasított rajtam végig,egészen a hátam közepéig hatolva. Olyan erősen szorított,hogy úgy éreztem megfulladok. Elsötétült minden körülöttem és néhány szófoszlányon  kívül már nem érzékeltem semmit.
 Krisztián hangja ahogy berohanva a szobába kiabált Hyun Joongra aki amúgy is halálosan megijedt:
-Mi a fenét műveltél,te idióta.-Majd a sipítozó géphez lép és ...

Sokáig voltam eszméletlen és Dr.Tréfás vigyorgó arcára és hangjára ébredeztem.
-Ejnye,ejnye Ginácska,hát szabad így megijeszteni bennünket!-szidott le kedvesen.
Pislogva néztem rá és a professzor a tőle hátrébb álló Krisztiánra és Hyun Joongra mutatott:
-Ez a két fickó majdnem szívrohamot kapott,annyira aggódtak magáért az anyukáját is beleértve.
-Mi volt ez?-kérdeztem.
-Ez,csupán jelzés a szervezetétől,hogy itt az ideje megműtenem. Nincs mentség Gina,holnap mindenképp át kell esnie a dolgon,ha akarja ha nem.
-Rendben,megértettem.-bólintottam.
-Akkor jó.-helyeselt az idős úr.-De én megyek,mert nagyon sokan szeretnének önnel beszélni és remélem észre tér kislány és aláírja a papírt végre.
A professzor elhagyta a szobát és én alig hittem a szememnek,annyian voltak ott velem.Közöttük Park Min Jun menedzser.sőt időközben Eszter húgom is megérkezett. Miután üdvözöltem a menedzser urat Esztert is magamhoz öleltem.
-Ne haragudj hugi ha megijesztettelek!-súgtam a fülébe.
-Ezt ne csináld még egyszer,jó!-pityeredett el.
Vele is sokat beszélgettem és a nap többi része már nyugalomba telt. Anya Krisztiánra és Hyun Joongra bízott és mind ketten elkísértek a vizsgálatokra. Ameddig Krisztián orvosként viselkedett velem addig Hyun Joong a figyelmével tüntetett ki és el sem mozdult mellőlem. Enni sem volt hajlandó,így anya hozott neki ételt amit csak hosszú unszolás után volt hajlandó megenni.
Ameddig az altató orvoshoz vitt a nővér,ahová csak Krisztián jöhetett velem addig anya felhívta az összes barátomat és a kórházba csődítette őket. Hyun Joong sem tétlenkedett,ő más eszelt ki.
A barátaim társasága és az aznap történt események teljesen feltöltötték megfáradt lelkem és tele voltam élni akarással és hittel,igen van miért élnem. De a legnagyobb hatást mégis az a videó hívás tette rám amit Hyun Joong kezdeményezett és a vonal végén nem volt más mint az a japán fiú akinek az életét én mentettem meg. Akihitó elmondta,így hívták a fiút,hogy nagyon hálás nekem amiért ott,akkor vele voltam és határozottságomnak köszönhetően megmenekülhetett és jelen lehetett a amikor barátnője világra hozta első gyermeküket. Majdnem elsírtam magam ahogy Akihitó a kisfiát a kamerához emelte,hogy láthassam milyen csodálatos dolgot is tettem. A fekete,kakastaréjba fésült hajú csöppség az ő csodája volt,egy emberé akivel se előtte se utána nem találkoztam,mégis hálás szívvel gondolt rám. Egy emberé akivel akaratlanul hozott össze a sors és hogy viszonozza amit érte tettem most ő segítsen nekem. Az utolsó látogatóim a két kisebb húgom volt. Annához és Veronikához,mivel nem jöhettek be a szobámba ezért a nővér tolt ki tolószékben a társalgóban. Pár percet kaptam csupán,ez a kis idő is elégnek bizonyult,hogy megértesse velem milyen ostobán is viselkedtem. Anna alig bírt beszélni annyira sírt amiért láthatott,Veronika kicsi kezeit pedig anyának kellett lehámozni a nyakam körül, nem volt hajlandó elengedni engem.
A nap végére alaposan kimerültem,nagyon fáradt lettem. Egy vágyam volt csupán és ezért megkértem a professzort,hadd tegyem meg. Ő kis vonakodás után beleegyezett némi korlátokat állítva, megígértetve velem,hogy nem szegem meg az ezeket.
 Az ápolónő hozta a toló kocsit miután anya alaposan felöltöztetett és levitt a parkba ahol Hyun Joong várt rám.
-Köszönöm,átveszem.-mondta a férfi a nővérkének.
Ahogy kikerültünk a nővérke látószögéből Hyun Joongot kértem,segítsen kiszállnom a székből, sétálni szeretnék. Nem ellenkezett,rátámaszkodva felálltam. A séta ellen tiltakoztak eleinte a lábaim és úgy totyogtam ahogy a pingvinek a jégen,de amikor Hyun Joong a kezemért nyúlt és ujjai az én ujjaim köré fonta,majd kibújtam a bőrömből olyan boldog lettem. Kéz a kézben sétáltunk a tavaszi estében,lépteinket néhány lámpa halvány fénye és az égen kiflivé harapdált hold kísérte. Alig-alig beszéltünk egymással,élveztük a parkban fújdogáló melegséget hozó szelet,az est csöndjét és az örömöt ami mind kettőnk szívébe költözött. Hyun Joong csak rám figyelt és amikor észrevette fáradok a közeli padra mutatott:-Gyere,üljünk le!
-Jól vagy Gina?-kérdezte ahogy leültem és enyhén meginogtam.
-Igen jól vagyok. Ne aggódj!-nyugtattam.
Hyun Joong leült mellém,szorosan közel és ismét a kezeimet fogta a kezeibe szorította őket.
-Mikor indulsz haza?-tereltem el magamról a szót,mert egy csomó dolog érdekelt amit megakartam tudni róla,mielőtt még visszatérnék a kórháznak hívott börtönömbe.
-A katonaság miatt sajnos hamarabb,mint szeretném. De egyenlőre ezzel ne törődj,hanem inkább magadra figyelj!
-Miért?
-Mert megtiltom neked...Az a lényeg,hogy a holnapi operáció után mihamarabb felépülj. És én addig maradok itt ameddig csak lehetséges,mert most végre én vigyázok rád,úgy ahogy eddig ezt te tetted velem.
Azonban mégis faggatni kezdtem Hyun Joongot,kérdezgettem a barátaimról akiket Koreában hagytam,érdeklődtem a koncertjeiről hogyan sikerültek és arról mik a tervei a katonaság befejezése után. Beszéd közben rám-rám nézett lopva,nehogy észre vegyem és bár nehezére esett válaszolni mindenre a kedvemért azonban megtette.
-Fázol Gina?-vette le a kabátját és rám terítette.
-Kicsit sem. Szerintem anya rám adta az összes ruhát ami a szekrényemből..Nézz rám! Tisztára mint a michelin gumiemberke.-mutattam magamra.
-Á,dehogy!-legyintett.-Te annál kövérebb vagy a pizsamád alatt lévő ruha tömegbe.-nevetett.
-Kiakarsz hozni a sodromból?-fenyegettem meg látszólag dühösen.
-Vissza kell mennünk most már,a professzor nehogy mérges legyen.
-Mindjárt Mr.Ünneprontó,csak egy kicsit hadd üldögéljek még!-kérleltem.-Holnaptól úgysem lesz lehetőségem,hogy élvezzem a tavaszt,ismét a szobám rabja leszek.
-Oké,de tényleg csak egy kicsit.-egyezett bele a férfi és gyengéden átölelve magához húzott. Ettől felbátorodtam és a csillagokat bámulva elmondtam neki mi az amiért a legjobban nyugtalankodtam.
-Igazad van,tényleg félek a holnaptól,sőt rettegek.
-Mindenki félne akire ekkora műtét vár.-vigasztalt Hyun Joong.
-Nem csupán a halál gondolata aggaszt,hanem az ha mégsem élném túl nyomtalanul tűnök el,mint az árnyék a falról amikor a nap lemegy és elveszek a sötétségbe.... Félek...félek a sötéttől és attól,hogy gyorsan elfelejtesz majd engem.
A férfi értetlenkedve nézett:
-Téged senki sem képes könnyen elfelejteni, én meg főleg nem. És ne is gondolj rá,hogy bármi rossz történik a műtét közben!
-És mi lesz ha igen?-kételkedtem tovább.
-Erről nem is akarok hallani, Gina ezt fejezd be!-parancsolt rám a férfi és még erősebben magához ölelt.
-Mr.Önbizalom,kérdezhetek valamit?-folytattam a kérdezgetést.
-Hmm.-ez nála igent jelentett.
-Láttam jó néhány filmedet a neten és a mezítlábas barátokban azt mondtad utálod ha etet egy lány. Akkor nekem miért hagytad amikor a plázában voltunk ?
-Mert jól szórakoztam és melletted  megfeledkeztem róla ki is vagyok. Na azért is mert éhes voltam és ahogy akkor te nem engedted el a kezem,hogy ne veszíts el engem,most én sem engedem el a tiedet.
Ennyi elég volt,teljesen levett a lábamról,ám nemcsak ő hanem a fáradság és a betegség is,mert ahogy felkeltem a padról a lábaim nem tartottak. Gyorsan visszaültem,de eszem ágában sem volt szólni róla Hyun Joongnak. Ő valóban figyelte és megértette a testem apró jeleit és a derekamnál fogva felvett a karjaiba.-Kapaszkodj a nyakamba!-mondta.
-Tegyél le!-sikoltottam fel.-Nehéz vagyok..
-Na és,elfelejteted? Én Mr.Tökéletes vagyok.
Erőtlen karommal fogtam át a férfi nyakát a másik kezemmel megmarkoltam saját kezem,így vett az ölébe és indult el a karjaiban tartva a kórház bejárati ajtaja felé,hogy vissza vigyen a szobámba. Fáradt,elnehezült fejemet a mellkasára hajtottam és elmélyültem a gondolataimba amik a holnapi nap körül forogtak. Féltem,igen őrülten és kimondhatatlanul féltem attól ami várt rám és attól,hogy nem élem túl a műtétet ezért ismét elveszítem őt visszafordíthatatlanul és végérvényesen.
Pánikba estem,mi lesz ha én fogom elfelejteni őt ha mégis meghalok a műtőasztalon és nekem nem lesz lehetőségem elvinni magammal ezt a számomra kedves emléket. Bárcsak késleltethetném az időt,tolni előttem vagy akár visszafordítani mert szerettem volna a rossz döntésemet kijavítani. Istenem,sóhajtotta némán a szám,miközben az úrhoz fohászkodtam,amit apa halála után évek óta nem tettem.
-Uram bocsásd meg amiért letértem a hozzád vezető útról és hite vesztett csavargóként kóboroltam,de mélyen legbelül tudtam nem kerülhetem el a sorsom. Bármit szántál is nekem,ha úgy döntesz és nem adsz több lehetőséget a folytatásra,ha mégis úgy rendeled,hogy elkel hagynom a földi létet csupán egy dolgot kérek. Engedd hadd vigyem el a lelkembe zárva csupán az ő emlékét és ne kelljen elfelejtenem! Mert ha bűneim megbocsájtásra találnak és ha létezik is a mennyország és én oda kerülök,Hyun Joong nélkül nekem az is a pokol lenne...Kérlek,nem könyörgöm,adj még időt! Nem akarok meghalni élni szeretnék..Ne hagyd igazságtalanul,hogy most kelljen elválnom tőle,most amikor végre az enyém lehet..-miközben magamban imádkoztam vacogva bújtam Hyun Joonghoz,a könnyeim záporként hullottak egymást követve,megállíthatatlanul gördültek végig az arcomon és estek le a férfi kezére. De úgy csinált mintha nem venné észre,mert ő is a könnyeivel küzködött közben.Tudta,nem sok esélyem maradt a gyógyulásra,amiért túl sokáig halasztgattam a műtétet.
Lassan haladtunk a kórház ajtajához,erőtlen kezekkel kapaszkodtam a férfi nyakába. Mellkasára támasztott fülemnek a szívverése dallamként hatott,a sóhajai az ének,a lélegzete a refrén volt benne. Arról énekelt nekem,hogy bármi történjen ő szorosan fog engem és nem ereszt el. Csak Hyun Joong és én,csak mi voltunk akkor ott kint a kórház kertjében a fájdalmunkban beburkolózva és ez a fájdalom mind kettőnknek más és mást jelentett.
Hogy mi vár kettőnkre és mit hoz a holnap kérdő jelként lebegett a fejünk felett,csakúgy mint azok a szavak amiket sem ő,sem én nem voltunk képesek kimondani,egyikünknek sem volt ehhez elég mersze. Míg magamban imádkoztam Hyun Joongnak is elkalandozott a tekintette. Mi járt a fejében?Sejtelmem sincs,de amikor ismét felnéztem az arcára könnyei elárulták,csak úgy mint én ő is kételkedett  a műtét sikerében.
-Nyugodtan letehetsz,innen betudok menni!-ütögettem meg a vállát.
Hyun Joong hallgatott.
Anya valószínű a szobám ablakából figyelte a jelenetet és megijedve attól,hogy azért hoz a férfi az ölébe mert rosszul lettem. Lesietett elénk.
-Jól vagy kicsim,ugye nincs baj?-kérdezte.
-Nincs semmi,csupán elfáradtam.-hazudtam
-Mindjárt hozom a tolókocsit.-fordult anya Hyun Joonghoz.-Biztosan nehéz az én Ginám és maga is kimerültnek látszik.
-Egyáltalán nem. Hagyja nincs szükség arra a vacakra,majd én felviszem-mondott ellent a férfi.
Beszálltunk a liftbe. A liftes néni derültséggel az arcán nézte ahogy Hyun Joong cipelt,de félt rákérdezni miért is így visznek és nem a kerekesszékbe. Mire felértünk a szobámba elaludtam a fáradság győzelmet aratott felettem.


Hajnal fél négy felé ébredtem fel,a homály lepte sötét szobába felültem az ágyamon,felkapcsoltam az éjjeli lámpát,Hyun Joongot kerestem. Megkönnyebbülve láttam ő egy heverőn fekszik tőlem alig néhány méterre. Fogalmam sincs,hogyan kerülhetett oda az ágy,de sejtettem Krisztián keze lehet benne.
Néztem a férfit,merengve és gondolatban mellé bújtam és átöleltem,de a valóságban nem tehettem,a gépek az ágyamhoz kötöttek. Így beletörődve a dologba csendben őt figyeltem és azon tűnődtem mi lesz akkor ha a műtét után felépülve újra egészségesen majd vele lehetek. Gyötört a gondolat ami akaratlanul is beköltözött a fejembe,igaz hogy nem tudok Hyun Joong nélkül élni, de nem akarok mellette árnyékként sem. Már tudtam kénytelen vagyok elengedni őt a szívemből,hiszen hogyan is képzelődhettem ilyesmiről,én csak teher vagyok jelenleg az életében.Hyun Joong élete amúgy is elég nehézé vált az elmúlt hetekbe,botrányok üldözték,a média és a közszféra darabokra szedték és meggyötörték amúgy is érzékeny lelkét. Ráadásul ott volt még a bevonulás időpontja ami vészesen közeledett és az ő maximaluzmusa miatt a rá váró feladatok sem lesznek számára könnyűek. Ezért én nem nehezíthettem tovább a helyzetét. Elhatároztam ha eljön a reggel a műtét előtt tisztázom a dolgokat vele és útjára engedem.

Kis szunyókálás után a nővérke hangja ébredezgetett:
-Jó reggelt Gina.Itt a lázmérő kérem tegye be!
Nyújtóztam egy nagyot,legalább is annyit amennyit a rám aggatott műszerek engedték. A szerintem nálam fiatalabb nővérke mosolyogva érdeklődött és a szobámba pihenő férfire bökött a fejével.
-Látom kitartó látogatót kapott. Nagyon csinos,maga igazán szerencsés ember.
-Á!-intettem.-Anyától azt kértem,hogy hozza be a laptopomat és ő erre egy egész Hyun Joongal állított be.
-Örülök a jó hangulatának,ekkora műtét előtt ez jó jel.-nevetett hangosan a nővérke.-Ki ő,az udvarlója?...Vagy a vőlegénye?
-Nem,dehogy!-tiltakoztam a felvetés ellen.-Anya ösztönzésnek szánta és elérte a célját vele.
-Hát tudja Gina ha rám is egy ilyen férfi várna képes lennék mindent legyőzni csak azért,hogy a kedvére tegyek.
-Azon vagyok magam is,de túlságosan bonyolult helyzet.
-Csak az a bonyolult és lehetetlen dolog amit mi magunk sem akarunk megoldani...-oktatott bölcsen a fiatal lány.-De egy biztos,ha az az személy akit ennyi szerető ember vesz körbe és aggódnak érte,annak a valakinek mindenképpen muszáj felépülnie.
-Úgy mondja mint egy sokat tapasztalt vénasszony lenne.-morogtam az orrom alatt..-Mit tudhat ön erről,hiszen annyira fiatal még.
-Én?-horkant fel.-Hahaha. Harmincegy vagyok,de köszönöm a bókot. Évekig kínlódtam a rossz házaságom miatt és most túl a váláson,a gyerektartási peren úgy érzem mintha legalább száz év lenne mögöttem. Ha hiszi ha nem mindenkinek megvannak a saját problémája. Ám vannak olyanok akik magában hordják azt,mert félnek kimondani és megoldást keresni,így nagyobb bajt tesznek vele mintha őszintén elsírnák a gondjukat és titkolózás helyett nyitottak lennének.-magyarázta,miközben nézte a lázmérőmet.-Na,de ez most másodlagos más dolgunk van,elő kell készítenem a műtétre.-váltott témát hirtelen. Kiment néhány pillanatra a tolószékért majd megszabadított a gépektől és a székbe segített. Nekem azonban ott járt a fejembe amiket mondott és hihetetlen,de tökéletesen igaza volt mindenben.
-Oda vinne kicsit,kérem!Ideje felébresztenem.-kértem meg a nővérkét és Hyun Joong felé mutattam.
-Természetesen.-tolt a székbe a férfi fekhelyéhez,de még hozzá tette?-Viszont utána majd sietnünk kell,mert a doktor úr rám parancsolt,hogy nyolc órára legyünk mindennel készen.
-Mr.Álomszuszék.-szólongattam halkan Hyun Joongot.-Ébresztő,kelj fel!
Sosem lehetett könnyen felébreszteni a férfit,most sem. Kis időbe telt mire észhez tért. A párna miatt meggyűrődött az  arca,megdörgölte a szemét és álmosan motyogta:
-Már fel vagyok,csak nehéz kinyitnom a szemem.
-Remélem a kontaktlencsét kivetted elalvás előtt  Mr.Felelőtlen.
-Igen asszonyom és a fogamat is megmostam,sőt az bőrömről sem feledkeztem meg!-szurkálódott és ragyogó szemekkel rám mosolygott.
-Akkor használd ki amíg üres a szoba és hozd rendbe magad!
-Téged hová visznek?-érdeklődött morcosan.
-Nagyon klassz helyre. Azonban oda sajnos nem kísérhetsz el.
-Mehetünk?-szakította félbe türelmetlenül a beszélgetést az ápolónő.
-Mehetünk.-válaszolta határozottan.-Nemsokára jövök.


Az előkészítőben egészen összebarátkoztam a nővérkével és megbeszéltük,hogy tegeződünk. Jókedélyű,kedves lány ismertem meg így és elviselhetőbb lettek a dolgok amik akkor történtek. Eleve rideg és fertőtlenítő szagával átjárt helységbe vitt be,amitől futkosott rajtam a hideg. Soha sem jártam azelőtt a műtéti előkészítőbe és ha nem az operáció miatt vagyok ott akkor is a frász kerülgetett volna ettől a helytől,így meg pláne. Volt valami ami nagyon zavart, ezért megkérdeztem tőle:
-Miért van itt bent wc?
-Azonnal megtudod.-válaszolt és az arcára volt írva semmi jóra ne számítsak.
-Én most akarom tudni.-követeltem,mert kezdett idegesíteni a dolog.
-Gina,nem kaptál még soha beöntést?
-Nem.
Kata,tudtam meg időközben a nevét,pontosan felvilágosított a rám váró dolgokról, amik egyáltalán nem voltak biztatók. Miszerint üresnek kell lennie a gyomromnak és hiába,hogy éjfél óta sem nem ettem sem nem ittam a bélrendszeremben maradt megemésztett anyagoknak ilyen furcsa módon távozniuk kell onnan.
-Pfújj!-undorodtam a hallottaktól.-Én ezt akkor se fogom használni,az biztos.-böktem a wc.-re.-Csak ha majd visszaértünk a szobába.
-Megkísérelheted,de én a tízéves pályafutásom során még soha sem találkoztam olyan pácienssel aki a beöntés után elérte volna a szobáját úgyhogy útközben, szó szerint ne csinálta volna össze az alsóját.-kuncogott.
-A fenébe.-mérgelődtem a fejemet fogva ahogy felültem az előkészítő asztalra.- És ez még csak a kezdet.
-Ahogy mondod.-mondta olyan természetességgel mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne.Persze neki ez mindennapos dolog volt.
Azért ahogy nekilátott barátságosan sztorizni kezdett az ápolónő,hogy ne legyek annyira feszült.
-A férfiaknál ilyenkor a mellkas szőrüket is eltávolítjuk,hogy ne vigyenek be a szervezetbe az operáció alatt semmilyen fertőzést se. De egyszer volt egy harminc körüli betegünk akit infarktussal hoztak be és a vizsgálat során dermedten néztük a többi ápolóval együtt mekkora dzsungel növesztett oda. Azt figyeltük mikor bukkan fel onnan egy oroszlán,vagy egy orangután akkora őserdő takarta,hogy akár egy egész gazella csapatott is elrejthetett benne. Persze,most beszélek már csak róla így,mert ezt ő saját maga mondta miután sikerült teljesen meggyógyulnia és vissza-vissza jár,hogy hálából csokit vagy valami kis apróságot hozzon nekünk.
Tudtam ez biztatásnak szánta és ami a beöntésről mondott az is pillanatokon belül beigazolódott. Végre végeztünk,alig vártam,hogy ismét a szobámba legyek.
A folyosón haladva azért egy poént még elsütöttem:
-Ugye nincs harag amiért az iménti dolgokról nem írok az emlékkönyvemben?
-Pedig ez volt a mai nap legkönnyebb része. Nekem elhiheted.
-Ettől most igazán megkönnyebbültem.-hajtottam hátra a fejem,hogy lássam az ápolónő arcát és fintorogtam egyet.

Amikor beértünk a szobába addigra anya és Krisztián is megérkezett. Krisztián ügyelt az éjszaka és néhányszor benézett hozzám,de én akkor aludtam éppen. Doki barátom nagyon idegesnek tűnt és feszültnek,én mégis másról kérdeztem,miután köszöntöttem őket:
-Hová lett Hyun Joong?
A kérdésemre anya felelt:
-Elment enni  Park úrral. Az a szerencsétlen fiú tegnap délután óta semmit sem evett.
-Az jó,ha enni ment.- Krisztián besegítettek az ágyba,Kata addig az EKG.csipszét rakta vissza a mutatóujjam hegyére.
-Most pihenj keveset. Ez segít ellazulni kicsit.-fecskendezett valamit az infúziómba Krisztián és mielőtt kiment volna megígérte nemsokára visszajön. Ahogy anyával kettesben maradtunk ő rögtön beszélni kezdett. Sok mindenről fecsegett, ezzel leplezte aggodalmát és én csak hallgattam,mert máshol járt az eszem. Az események vészjóslóan meggyorsultak körülöttem. Tíz óra felé a professzor úr is bejött és elmondta mire számíthatok.Aprólékosan elmagyarázta az operáció részleteit és azt is,hogy Krisztiánt kérte meg,hogy asszisztáljon a műtét közben.
-Ne aggódjon Ginácska,higgye el rendben fog menni minden.
-Ajánlom is,mert különben a jövő heti randevúnkat le kell mondjam.-kacsintottam az öreg dokira.
Alig ment ki az orvoscsapat őket azonnal váltotta a baráti társaságom. Lehet,hogy ő miattuk vagy az is lehet az orvosság miatt amit az infúzióba injekciózott Krisztián,fogalmam sincs,de bármi is volt jó hatást tett rám és egy szemvillanás alatt jó kedvem lett. Beszélgettem a barátaimmal és még nevetni is sikerült egy-egy hülyeségükön. Őket Eszter húgom látogatása követte,aki anya engedélyével lógott a suliból. Vele együtt Hyun Joong és Min Jun is megérkezett. Boldogan,de félve néztem rá a szobámba lévő órára és reszketve vettem észre az idő milyen gyorsan is telik.Közeledett a tíz óra, csalódottságot éreztem,mert az utolsó órát Hyun Joonggal szerettem volna tölteni,ám ez nem jött össze. Két férfi ápoló és egy nővér lépett a szobámba és megkérte az ott tartózkodókat hagyják el a helységet. Miután négyesben maradtunk a nővér utasított,vetkőzzem le. Rápislantottam a két férfire:
-Megtennék,hogy elfordulnak,ha kérhetem!-parancsoltam rájuk.Bár kérésnek hangzott,ám nem az volt és magamban hozzá fűztem:-Abszolút sem érdekelt mennyi  pucér női testet láttak ezek a munkájuk során,de az enyémet biztos nem fogják.
Megszabadultam a ruháimtól,mezítelen testemet a nővér zöld lepedőbe bugyolálta be,átlátszó sapkát húzott a fejemre ami alá a hajamat begyűrte.Az ápolók kis átalakítást végeztek az ágyamon és elindultunk a műtőbe. Anya,Eszter,Park menedzser és Hyun Joong az egészen az ajtóig követtek minket. A levegőben szinte vágni lehetett a feszültséget. Pár percem maradt csupán,hogy elbúcsúzzam tőlük,az ápolónő ennyit engedélyezett. Édesanyám a nyakamba borulva,puszilgatott,ölelgetett,könnyeitől küszködve alig-alig sikerült neki értelmes mondatott kiböknie.
-Anya ne csináld,könyörgöm,minden rendben lesz.Néhány óra és az egészen túl leszünk.-próbáltam vigasztalni az helyett,hogy ő öntött volna belém lelket. Azt a húgom pótolta.
-Adj egy ötöst,nővérkém!-.Eszter optimistán belecsapott a tenyerembe:-Ne hagyd,hogy odabent bármi is legyőzzön...Ja,és műtét után kérem a sapidat,szerintem nekem is jól állna.-ő is csókot nyomott az arcomra és elcsalta anyát tőlem,hogy Hyun Joonggal is beszélhessek.
-Menjünk anya,iszunk egy kávét a büfébe!
Majd koreaiul magukkal hívta Park Min Junt.Miután a menedzserúrtól is kaptam néhány biztató szót,ők hármasban a csapóajtón keresztül elhagyták a folyosót. Hyun Joong és én végül kettesben maradtunk.
Közelebb lépett hozzám és megfogta kezem.
-Nagyon félsz Gina?
-Nem,dehogy. Totál be vagyok rezelve.-vágtam rá nevetve. Összeszedve maradék bátorságomat  végül nekifogtam elmondani azt amire egész éjszaka készültem.
-Most hallgass végig és ne szakíts félbe!.-a nyelvem alig jöttek a szavak,mert én tudtam amit ő még csak nem is sejtett.-Nos Mr.Tökéles.Örülök,hogy megismerhettelek és hálás vagyok azért neked amiért ilyen hosszú utat tettél meg a kedvemért és minden egyes percért amit együtt tölthettem veled. Ígérem soha sem felejtem majd el ezt,mert olyan boldogságot okoztál nekem amiről álmodni sem mertem. Kérlek bocsásd meg amiért  beléd szerettem és kellemetlen helyzetbe sodortalak az érzéseimmel,s már tisztában vagyok vele milyen ostobán viselkedtem amiért hagytam,hogy a vágyaim vezéreljenek. Soha sem akartam,hogy teher legyek neked,de sikerül elrontanom mindent,mert kapzsi módon megakartalak kapni téged. De te nem fődíj vagy amiért versengeni kell és megnyerni,hanem ember,méghozzá jó ember. A hibáiddal együtt te egy érző szívű,kedves fiú akit ha akarnám se sikerülne kiverni a fejemből és örülök amiért a sors úgy hozta,hogy megismerhettelek téged...
-Itt állj meg!-nézett gyanakvóan.-Gina most te búcsúzol?
-Igen búcsúzom,ideje elengednem téged. De ne vágj a szavamba mert így is attól félek,nem fogom tudni elmondani neked mindent...Ha azt gondolod akár csak egyszer is becsaptalak és megjátszottam az érzéseimet, akarom hogy tudd tévedsz. Nekem valóban szivárvány voltál és ez a szivárvány bearanyozta az életemet. Volt idő amikor tévesen azt hittem az álom és a valóság közt tátongó szakadékot senki nem lépheti át. Veled nekem ez sikerült és már tudom az álmainkat a való élettől csupán egy hajszál választja el és ezt az akadályt  ha igazán akarjuk könnyen átléphetjük. Hazudnék ha azt mondanám,hogy az elmúlt év nem gyötrődtem miattad,ám most már méltósággal fogom viselni ezeket. Történjen odabent bármi is és ha az operáció mégis rosszul sül el,akkor sincs okom megbánni,mert olyan sok jót kaptam tőled...-hirtelen elakadt a szavam és szorítani kezdett a szívem ezért elcsukló hangon fejeztem be.-És még valami. Ha végül mégsem sikerül a műtétem,kérlek folytasd emelt fővel az életed és ne hagyd bárkinek is,hogy bemocskolják a nevedet. Vállald a hibáidat,nézz szembe velük,ne menekülj soha többé és ne bújj el. Maradj hű a rajongóidhoz,akiknek csak úgy mint nekem,beragyogod az életüket és ne tűnj el hirtelen mind a szivárvány sötét felhők miatt, hanem küzdj meg ellenük. Mert ha nem ezt teszed azoknak akik hisznek benned és szeretnek hatalmas fájdalmat okozol és ezt te sem fogod tudni elviselni...Ebbe te is így vagy úgy,de belefogsz halni..
Befejeztem hát a mondandómat,mégsem könnyebbültem meg. Az ápoló értem jött,pont a legjobbkor a sírás mardosta a torkomat. Hyun Joong  makacsul markolta a kezem sehogy sem akarta elengedni.
Hogy rémült voltan e ott,akkor abban a helyzetben?  Igen nagyon és nem csupán a műtét miatt, hanem szinte belé remegtem a gondolatba is amiért el kell válnom tőle,de ez volt a legjobb megoldás mindkettőnk számára ,hogy jobban már ne sérüljön meg egyikünk sem.
-Itt az idő.-mondta az ápolónő és szólt a beteghordónak,hogy vigyen be a műtőbe.
-Csak még egy perc!-kértem.
-De gyorsan,mert már nagyon várnak rád odabent.-engedett a nővérke a kérésemnek.
-Még valami van itt amit mindenképp közölni akartam veled.-szóltam Hyun Joonghoz.
-Mi az?
-Rájöttem miért pont a szitakötőtől félsz...
-Akkor mond,miért!
-Azért mert ő az egyetlenegy rovar akinek átlátszó,hatalmas szárnyaival sűrű csapások közt sikerül a víz felett maradnia és te nem érted ezt.Miért tesz annyi erőfeszítést valaki vagy valami azért,hogy ne jusson sehova....Pedig ő ezt akarja, egy helyben maradni. És amikor úgy dönt,egy szemvillanás alatt tovább áll...Most pedig én szeretném azt,hogy mire kijövök a műtőből akkora már te se légy itt,hanem a repülőgépen ülj ami majd haza visz téged Koreába.
-Szó sem lehet róla-tiltakozott a felvetés ellen Hyun Joong.-Itt foglak várni. És most te figyelj rám jól Gina!.....Nincs ezen a földön semmi és senki akiért érdemes az életről lemondani és én sem érdemlem meg,hogy feláldozd magad értem. Úgyhogy tedd meg nekem,hogy történjen bármi is,ma magadért harcolsz és nem magad ellen!
A kezeink lassan szétváltak, utolsó simogatásként intettek búcsút. Kitárult elém a műtőhöz vezető folyosó, a nyakam tekergettem,hogy lássam még egyszer Hyun Joongot. Ő pedig csak ott állt szomorú ábrázattal,némán szótlanul. Az ajtó végül lomhán becsukódott és én már hangosan mondtam amit odakint neki nem sikerült kimondanom:-Az ég áldjon Kim Hyun Joong! Vigyázz magadra,kívánom legyél nagyon boldog!


-Szóval mégis csak eljött ez a nap és rászánta magát végre.-üdvözölt ujjongva a professzor amikor a műtőbe értem.
-Miért,hagyott más lehetősége?-böktem ki,mintha a doktor tehetne róla,hogy ott kötöttem ki végül.
Sok zöld ruhás,maszkban és sapkában lévő ember sürgölődött körülöttem. Mindenki rutinosan végezte a rá szabott feladatott. A beteghordó fiú átrakott a műtő asztalra,olyan könnyedén mintha csupán húsz kilót nyomnék. Zavartan csavargattam a fejem és néztem szét a helységben. A műtő asztal rohadt hideg volt és az operációhoz szükséges műszerek látványa is borzongást keltett bennem.
Mintha egy másvilágba csöppentem volna,futott át az agyamon.Ezért ismerős arcot kerestem a maszkos emberek közt. De egyedül csak az öreg professzort és Krisztiánt ismertem fel. Az orvosi tim többi tagja az altató orvosból,néhány medikusból és két ápolónőből tevődött össze. Amíg ők készülődtek én,hogy eltereljem magam arról mi vár rám, a műtőben lévő reflektort bámultam.Tudtam ha az felgyullad az azt jelent nincs visszaút,a műtétem elkezdődött.
-Na,hogy érzi magát Gina? Ugye már cseppet se fél?-súgta oda a professzor.
-Őszintén megmondva,teljesen be vagyok tojva.-böktem ki ami a szívemet nyomta.
-Hát az igazat szólva én is,hogy is mondják a mai fiatalok....-tűnődött a doktor,majd folytatta-.Totál berezeltem,mert ha valami balul sül el és ez a fiatalember leharapja a fejemet.-lökte meg Krisztiánt a könyökével. A fiú fölém hajolt és biztatásként még a maszkon keresztül is jól láttam, mosolygott rám.
-Felkészültél drága kicsi balerinám?
-Azt azért nem mondhatnám. De mielőtt neki kezdenétek szeretnék valamit tőled Krisztián. Ha már úgyis arra készülsz,hogy ezt az árulót megmentd,tedd meg nekem,hogy eltünteted onnan Hyun Joongot!
Krisztián először válaszra sem méltatott,aztán mégiscsak megszólalt.
-Ha tehetném sem tenném meg. Engem sose érdekelt ki van az első helyen a szívedben,nekem csak te vagy a fontos Gina,ezért a kedvemért légy erős és maradj életben.
A barátom hangja elcsuklott,akaratán kívül leleplezte mennyire izgul és aggódik  értem.Gyorsan elfordul és a professzorral beszélt meg valamit, amit én nem hallottam. Azután az öreg doki még utoljára tett egy megjegyzést:
-Na,akkor vágjunk bele!
-Attól tartok ezt professzor úr maga szó szerint értette.-viccelődtem miközben az altató orvos rám tette a maszkot, amin keresztül éltető levegő helyett az altató gázt szívtam be. Ahogy kérte tőlem az altatást végző orvos,számolni kezdtem visszafelé tíztől,de még alig jutottam el a hatig mély álomba merültem.
A műtő előtt rám váróknak a percek óráknak,az órák napoknak tűntek. Amíg én a műtőasztalon az életemért harcoltam és a külvilágból semmit sem érzékeltem. Többé már nem voltam ura a testemnek.
Hosszú út állt mögöttem,de még hosszabb előttem.Nem vittem magammal se bánatot se félelmet, sem fájdalmas kínozó emléket,meggyötört lelkemben béke és nyugalom költözött. Fényt sem láttam sehol,csak az ismeretlenbe tartottam csendesen. Hol voltam,hová és honnan indultam? Ki tudja.
De hiába nem láttam senkit sem, mégis azt éreztem,valakik már várnak ott az ismeretlenbe. Hogy kik azok,az se érdekelt,mert kedves,meleg kezükkel megérintettek,így hozták tudtomra ők szeretettel fogadnak akár milyen bűnöket is követtem el. Olyan érzés fogott el mintha több ezernyi picike részre osztódna  a testem,mintha a világűrbe lebegne és csodás színpompás világ terült el előttem,amit halandó ember csak a halála után láthat meg.

Anya egyre türelmetlenebbül járkált a folyosón. Hyun Joong és a menedzser a széken keresztbe tett lábakkal ült. Eszter egy órával korábban elment a húgainkért,mert az előre ígért három órából álló műtétemből majdnem öt óra lett. Egyre nehezebben viselték a várakozást és amikor arra jött az egyik ismerős ápolónő,aggódó anyukám megkérte nézze meg mi tart ilyen sokáig. A nővérke pár perc után riadt arckifejezéssel jött ki a műtőből. Anya odarohant hozzá és faggatni próbálta,de a nő csak a fejét csóválva szabadkozott,hogy neki nem szabad beszélni és várják meg az orvost majd ő tájékoztatást add mindenről. Ám anya addig-addig erősködött,hogy a nővérke megtört és elmondta mi is történt az operáció közben és gyorsan továbbállt,mielőtt még nagyobb bajba kerül.Csupán annyit mondott:-Sajnálom.
Erre Hyun Joong is felugrott ezt a szót már ismerte és anyához ment.
- Mi az Edit? Mi van Ginával?
Anya képtelen volt válaszolni, a férfi nyakába borul és hangosan zokogott. Hyun Joong sem bírta tovább megragadta a vállán anyát és kicsit rázni kezdte.
-Mondja már végre,mi történt?
Sikerült legyőznie a sírást és szipogva a férfire nézett,amitől Hyun Joong is kétségbeesett hiszen anya arca és viselkedése szavak nélkül elmondott mindent.
-Ez nem történhet meg,ugye nem?-dadogta.
-Miért,mi az?
-Az ápolónő azt mondta az imént úgy festett először,hogy minden simán megy,de alig húsz perce teljesen összeomlott a lányom keringése. Az orvosok még küzdenek az életéért....Ó istenem!... Hyun Joong azt mondta az ápoló, úgy néz ki Gina nem éli túl.
Hyun Joong lábai remegni kezdtek,most ő kapaszkodott anyába,mert rájött a szerelemért amit iránta lobbant fel a szívembe,valószínű az életemmel fizettem.


Két év múlva Seoulban.

A stadionban összegyűlt hatalmas tömeg izgatottan várja,hogy újra találkozhassanak kedvencüket. Kim Hyun Joong leszerelt egy hónapja a Koreai hadseregből és most a visszatérésre készül. A rajongói ebben a két évben sem hagyták magára,különböző módon biztatták,bátorították őt és ahogy előrelátható volt,sikerült jó pár kitüntetést is szereznie a férfinek a katonai szolgálat alatt.
De arra senki sem gondolt,hogy a koncertjére a jegyek két nap se telik bele és az összes el kell. Bármennyire próbálkoztak mégis kudarcot vallottak a rosszakarói és a ő mégiscsak népszerű maradt. Sőt,kivívta magának az idő múlásával,felelősségteljes viselkedésével,hogy újabb rajongókat szerezzen. Úgyhogy végül  a férfi győzedelmeskedett a hóhérai felett. Nem volt könnyű dolga,ahogy én megjósoltam,mégis hatalmas akaraterővel küzdött a talpon maradásért,a hírnévért,
ám végül véghez vitte amit célul tűzött ki. Ebben erősíti meg őt az a több ezer ember akik őt akarták most látni és hallani.
A színfalak mögött is zajlik az élet. Még egy utolsó simítás Hyun Joong arcán,még egy utolsó hajigazítás,hogy tökéletes legyen az aki ezek dolgok nélkül is igazán tökéletes. A háttértáncosok közül páran még gyakorolnak kicsit,mert érzik a siker rajtuk is múlik. A csapatból néhányan tagjai voltak a két év ezelőtti táncosoknak,de kis része nemrég csatlakozott hozzájuk.
Feszült,ideges a hangulat mindenki izgul,valamire másra is készülnek,Ha-Neul mihelyt észreveszi Park menedzsert odarohan hozzá és kérdi tőle:
-Hol vannak már?
-Fogalmam sincs.-jön a válasz a férfitől.-Beszéltem nemrég Edit asszonnyal, azt mondta szerencsésen leszállt a gépük és a lányokkal együtt épségben megérkeztek. De ez már több mint három órája volt.
-És akkor mégis hol a fenébe vannak?-toporzékol a lány.-Jó lenne ha már itt lennének,a vezetőnk nagyon örülne ha még kezdés előtt meglátná őket.
-Nem tehettünk semmit,folyamatosan próbálom Editet elérni telefonon,de nem veszi fel. Legyetek türelemmel biztos idefognak nemsokára érni..-önti a lelket a menedzser az elkenődött Ha-Neulba.
-Ühm! Annyira  kár,oda a meglepetés.-sajnálkozik a lány.-Várhatnánk még kicsit?
-Szó se lehet róla,így is fél óra késéssel kezdünk,nem halaszthatjuk tovább. Nézz ki a nézőtérre Ha -Neul,egy gombos tűt se lehet leejteni annyian jöttek el és mindannyian Hyun Joong nevét kiabálják egyfolytában legalább húsz perce. Ha nem kezdünk azonnal szétszedik az épületet,attól félek.
-Oké,akkor kezdjük,reméljük minél hamarabb ideérnek.-törődik bele a helyzetbe Ha-Neul és a többiekhez megy és tájékoztatja őket a fejleményekről,miközben Hyun Joongot figyeli,mert nem szeretné ha a férfi bármit is megsejtene milyen meglepetéssel is készültek. Fogalma sincs róla,hogy Hyun Joong már régen rájött,mivel akarnak neki kedveskedni a táncosai. Esetlen vigyora majdnem elárulja,de megkapja a jelet a rendezőtől és elindul felfelé a színpadra ahol hatalmas tapsvihar és ováció fogadja.
Piszok jól nézz ki semmit sem változott. Irtózatosan csinosan fest a fekete bőrnadrágba és az angyalt ábrázoló szintén fekete pólóban és nyakában logó,kereszt medálú nyakláncban. Az ékszer megcsillan a reflektorok fényében,csakúgy ahogy a férfi gyönyörű sötétbarna színű mandula alakú szeme. A táncosai is felrohannak a színpadra és elkezdődik a show amivel,elszabadul a nézőtéren is az őrület. A rajongók egy emberként éneklik az összes dalt kedvencünkkel és jó páran sírva fakadnak amiért újból a kedvencükkel lehetnek. Hyun Joong három dalt énekel el,amikor egyszer csak leül a színpadra és a mikrofonjában beszélni kezd. Megköszöni a lányoknak és a srácoknak akik támogatták az eltelt két évben és,hogy most vele együtt ünnepelnek. Aztán témát vált hirtelen,feláll és szomorú arccal neki fog a történetéhez.
-Most pedig egy olyan dal következik amit én magam írtam és engedjétek meg nekem,hogy mondjak arról a személyről néhány szót aki ezt a dalt ihlette...-kis szünet után folytatta.-Három éve viharként robbant bele az életemben és amikor először találkoztam vele gúnyt űzött belőlem,mert ő nem ismert és ezért úgy kezelt mint egy átlagos embert. Nagyon,de nagyon feldühített,ám annyira tehetséges táncosként mutatkozott be,hogy végül a tánccsapatom tagja lett. Később rádöbbentem egyáltalán nem szándékosan tréfálkozott rajtam,ilyen a természete és miután már tudta ki vagyok akkor sem viselkedett másképpen,mindig és mindenhol hétköznapi srácként bánt velem. Ez a lány nemcsak,okos és szép hanem bölcs is és sok tanáccsal ellátott és amikor szükségem volt rá csendben végig hallgatott.Akkor ezt alábecsülve,önző módon észre sem vettem,hogy amíg ő csak rám figyelt én akaratlanul megbántottam őt és a szívét is összetörtem. Remek színészként az összes fájdalmát amit neki okoztam ügyesen elrejtette. Pedig ő volt akire mindig számíthattam és titokban érdek nélkül támogatott és régóta dédelgeted álmom is valóra váltotta és úgy érezhettem magam mellette mintha más ember lennék,holott végig a ott voltam a saját bőrömbe. Soha semmit sem kért cserébe,ám annyi sok vidámságot és örömet csempészet a hétköznapjaimban,hogy egy egész emberöltő is kevés lett volna hozzá,hogy megköszönjem. Amikor ráébredtem ezekre a dolgokra már sajnos elkéstem,nem maradt rá időm sem lehetőségem,hogy megköszönjem és elmondjam neki mennyire fontos is nekem...Két éve már nem láthattam őt,de a vele töltött időkre gondolva és a mosolyát felidézve még most is beleremeg a szívem a vele töltött idő emlékébe. Ezt a dalt ezért hozzá írtam,mert bár tudom régóta nem adatott meg nekem,hogy mellette legyek de abban biztos vagyok most is,onnan fentről figyel engem.-Hyun Joong először a szívére teszi a jobb kezét majd az ég felé emeli. A közönség könnyes szemmel,néma csendben hallgatja végig ám a férfi szája mosolyra görbül sírás helyett,mert a fülesébe ismerős hang szólal meg.
-Szégyelld magad,muszáj neked már az elején megríkatnod őket!
A hangosító fülkében a mikrofonhoz hajolva szidtam le,épp akkor értem oda. Fogalmam sincs róla,Park menedzser előttem néhány perccel már közölte a férfival megérkeztem Eszterrel együtt  a helyszínre és a hangosító szobába tartok. Ezért amikor Hyun Joong felemeli a kezét nem az égre, hanem oda mutat. Csak bámulom a férfit ahogy rólam,nekem énekel és lágy édes dallamokba foglalja a történetünket.
Csodás melegség szalad rajtam végig,boldog gyönyörű érzés amit semmire sem cserélnék,olyan átható,mély érzékiséggel mondogatja a férfi a nevem.Én szinte levegőt sem veszek nehogy megzavarjam ezt az érzéki pillanatot. Annyi mindent beleszőve a dalszövegbe,értésemre adva mennyire megkedvelt engem.Belefeledkezem, azt se veszem észre amikor a húgom kereket old Min Junnal,hogy a koncertet a közönség közül nézze.
-Menjen Gina,most tartunk tíz percnyi szünetet!-rázz fel az ábrándozásból a hangosító fiú hangja.
-Hová lett Eszter?-térek észhez.
-Ne aggódjon,elment Park menedzserrel.-nyugtat meg az egyik asszisztens.
-Jó,akkor én megyek.-mondom miközben szapora léptekkel elindulok a színfalak mögé,alig várom,hogy odaérjek. A színpadról először a táncosok jönnek le Ha-Neul kiabálni kezd örömébe amikor meglát,mindannyian körbe vesznek,megölelnek és aki nem ismer a csapatból bemutatkozik és üdvözöl. Körbe nézek,néhány arcot hiányolok. Elmondják nekem a fiúk közül ketten bevonultak,Seo Young pedig azért nincs itt,mert férjhez ment egy nála jóval idősebb sikeres üzletemberhez és nyár közepére már anyuka lesz.
-Elég legyen srácok.-inti le őket Ha-Neul.-Hagyjuk Ginát szóhoz jutni.
-Nekem igazán nincs sok mondani valóm.-csitítom a lelkes barátnőmet.
-Dehogy nincs,már nem emlékszel arra,hogy hogyan hoztad ránk a frászt két éve?-dünnyögi tovább.
-Dehogynem.-motyogok és a műtét napjára gondolok amit még a mai napig sem tudom,hogy mi történt pontosan. Amikor már már úgy nézett ki a műtőasztalon maradok és a halál győzelmet aratott és én végleg távozom, az ismeretlen felé tartva magányos lelkemben mégiscsak sikerült magammal vinni néhány emléket amik vissza csalogattak. Talán ez volt talán nem.Hiszen arról a dologról amin akkor keresztül mentem,csupán halvány,elmosódott képek maradtak meg bennem és kitudja kinek vagy kiknek köszönhetem meg azt a kegyet,hogy kaptam időt a hibás döntéseimet helyrehozni és újabb esélyt az életre. Arra viszont emlékszem,hisz hogyan is felejthetném el,hogy valóban létezik a békesség és határtalon nyugalom ami ott vár minket és arra is,létezik a fény az a simogató fény ami maga felé csalogatja meggyötört,de megtisztul,fájdalomtól és keserűségtől megtépázott lelkünket.Sőt még arra is tisztán emlékszem ahogy haladtam a fény felé és valami késztetéstől vezérelve hátra néztem,ott egy másik szikrázóbb fénysugár hívogatott vissza az életbe. Végül a kórházi ágyamban ébredtem fel. Hogy az érzékeim játszottak e akkor velem? Nos, soha sem firtattam és soha sem kételkedtem,mert amikor kinyitottam a szemem Hyun Jonng arca volt amit először láttam meg. A mondata amit és ahogy mondta sosem felejtem el.
-Jó reggelt Csipkerózsika.-karolt át boldogan és a fülembe súgta.-Ezt soha ne csináld többet,azt hittem elveszítettelek.
Érdekes módon viszont más valami alig maradt meg a fejembe,ám az tudom,hogy amikor altatásnál számolni kezdtem és becsuktam a szemem Hyun Joong arcát láttam és a vele töltött időket elevenítettem fel. Akkor már tudtam nem adhatom fel és harcolnom kell.. Mert minden ember élete egy vadászatra hasonlít a legjobban és egyáltalán nem mindegy,hogy a küzdelem során melyikük leszünk, üldözők vagy az üldözöttek.
Bár ezekről a dolgokról senkinek sem beszéltem,hallgattam róla nehogy hülyének nézzenek,de azóta is foglalkoztatott engem,vajon miért  térhettem vissza a halál torkából és miért kegyelmeztek nekem meg az égiek. Kezdtem hinni valóban nem teljesítettem a küldetésem amiért a világra jöttem és megértettem annak a mondás lényegét,miszerint minden ember céllal érkezik egy másik ember életébe.
Ezekről most azonban nem akarok beszélni így hihetőbb sztorival állok elő és ahogy beszélek felfigyelek rá a többiek a hátam mögé néznek. Lassan fordulok meg, mint a filmekben Hyun Joong ott áll mögöttem.
Eleinte komoran néz majd hitelen közelebb lép és átkarolva a derekamat megemel a földről
-Végre itt vagy Gina,újra itt vagy!-ismétli a férfi.
-Tegyél le,még a végén leejtesz!-parancsolom szigorúan.
Óvatosan visszatesz, a lábaim elérik a padlót,de Hyun Joong nem enged,szorosan magához ölel röpke kis idővel elereszt és hátrál néhány lépéssel.
-Ne haragudj,figyelmetlen voltam és összekentelek.
Izzadt ruhájára mutat és a verítéktől ázott hajába túr zavartan.
-Megőrültél!-kiáltok.-Két éve azaz hétszáz hatvankét napja,tizenhat órája huszonnyolc perce és tizenkét másodperce várok erre.-szidom le és én megyek oda hozzá és karolom át még erősebben mint ahogy ő az imént tette. A háttérben a táncosok ujjonganak és tapsolnak.
-Nincs dolgotok srácok?-förmed rájuk Hyun Joong összevont szemöldökkel.-Gina mi menjünk az öltözőmbe.
Megragadja a a kezem és én követem. A csapat tagok azonban ettől még jobban fellelkesülve beszólnak:
-Vajon mire készülhetnek ezek?..,Hűha!
Figyelembe sem véve őket eltűnünk a szemek elől és a rövid folyosón keresztül vágunk az öltözőbe .Ott összefutunk Min Junnal a menedzser úr azonnal oda kiállt nekünk.
-Kaptok öt percet,hogy négyszemközt legyetek,de utána beküldöm a sminkmestert.
-Eszter hol hagytad menedzser úr!-cövekelek le.
-Miatta ne izgulj,rábíztam az egyik testőrre.-nyugtat meg.
Ahogy az öltözőbe értünk Hyun Joonggal kérdezgetni kezd:
-Jól vagy,igaz? Sehol sem fáj,ugye minden rendben?
-Jól vagyok,ne aggódj! Teljesen rendbe jöttem.
-És odabent sem rendetlenkednek?-pillant a mellkasomra.
-Nem,meggyógyult teljesen. De az igaz,hogy az idei fürdőruha divat bemutatására nem engem kérnek majd fel.-viccelek vele és ettől a férfi hangosan felnevet.
-Gina te nem változtál.
Nem,valóban nem. Az eltelt két évben annyi mindenen keresztül mentem. A nagy műtétet két kisebb követe,majd hónapokig erősödtem a rehabilitációs klinikákon testben és lélekben és ma már csak a melleim között lévő gyógyult heg emlékeztet mindezekre. Ezalatt beiratkoztam vissza az egyetem levelező szakára,de a jog helyett mást választottam az idegenforgalmi szakot és sikeresen túljutottam már két szemeszteren.
Jogosan felmerülhet mindenkibe a kérdés,ez idő idő alatt kiábrándultam e Hyun Joongból,változott e az iránta lévő szerelmem? Soha egy pillanatra sem,pont a ő miatta csináltam végig az egészet. A szívemben őrizgettem őt és a reményt arra,hogy egyszer majd újra vele leszek. Azonban addig sem vesztettük egymást szem elől és tartottuk a kapcsolatot miután ő visszatért Koreába és bevonult a hadseregben.Bármilyen hülyén is hangzik ezt azzal oldottuk meg,hogy leveleztünk. Gyermeki izgalommal lestem a postást nap mint nap,a leveleket pedig összegyűjtöttem egy ládikóban és egy-egy rosszabb napon amikor magányosnak és levertnek éreztem magam elővettem és újra olvasgatni kezdtem őket. Ezekből merítettem erőt és ezek segítettek a gyógyuláshoz vezető úton,bátorítottak és lelkesítettek. De ez már a múlt,most itt lehetek újra vele.Hessegetem el eme nehéz időszak lidérces képeit a fejemből.
Hyun Joong megtörli az arcát és a törölközőt leteszi. Közel jön hozzám,egészen közel. Kezével megérinti az arcom és a hajamat a fülem mögé simítva lágyan megcsókolja a szám. Az apró,rövidke csókot egyre több és hevesebb követi. Nem tudunk egymás ajkaival betelni,amiket olyan finomnak érezünk mint a legédesebb mézet. Érzem ahogy hozzám simuló testében hogyan nő a vágyakozása irántam,ami ebben a helyzetben teljesen természetes,hiszen mindketten két éve vártunk erre. Az romantikus hangulatot a menedzser úr zavarja meg,belép helységbe és ránk förmed:
-Oké,most már álljatok le turbékoló galambocskáim.-tréfálkozik.-Lesz még erre bőven időtök,betudjátok majd pótolni.
Összenézünk Hyun Joongal és egymásra mosolygunk. Mindkettőnk arca kivörösödött a csók hevében,zavartan kibontakozunk az ölelkezésből és én félre állok és engedem,hogy a sminkes munkához kezdjen. A falnak támaszkodva nézem ahogy Hyun Joong fekete pólóját ingre cseréli és sötét szürke zakójához illó nyakkendőjét az öltözőben közben beérkezett asszisztens megköti. Amikor elkészül a férfi,még egy ki igazítás és ismét a színpadhoz vezető folyosón megyünk. A folyosón visszafelé még gyorsan elmondom neki,hogy nem egyedül érkeztem Koreába,hanem a három húgom és anya is velem tartott és,hogy azért késtem mert Anna és Veronika kimerült az úton ezért a szállodába mentünk először és a koncert helyszínére ezért csak Eszter kísért el.
Hyun Joong közölte alig várja,hogy őket üdvözölje,azonban amikor azt mondtam,hogy két húgomat is sikerült megfertőznöm a Koreai vírussal és Annának A CNBLUE lett a kedvenc bandája,Eszter pedig G-Dragonért van oda,hatalmasat kacagott.
-Szegény G-Dragon,előre sajnálom.-pimaszkodik velem.-Akit egy Gabnai lány kiszemel annak előbb utóbb vége..
A színpadhoz érünk és maradt bőven  mit megbeszélni és bepótolni. Két év nem is tűnik sok időnek egyeseknek,de nekünk egy örökké valóság volt egymás nélkül. Hyun Joongnak mennie kell,rám néz és határozottan parancsolja:-Itt maradj Gina! El ne merj mozdulni innen!
Intem a fejemmel,értettem és ő felrohan a lépcsőn majd  hirtelen megáll,megfordul és visszaszalad hozzám. Ismét átölelve a fülembe súgja:-Hiányoztál Gina! El sem tudod képzelni mennyire...Szeretlek.
Remegek,szinte a felhők felett lebegek,olyan boldogság tölt el ahogy ezeket a szavakat hallva még egy puszit nyom az arcomra és visszaszalad a színpadra.
Hyun Joongról egy percig más vonja el a figyelmem Ha-Neul és Min Woo jön ki a folyosóról tőlem nem messze,kéz a kézben. Szétárt karokkal értetlenkedem,mire ők magasba emelik az összekulcsolt kezeiket amiken meglátom az összetartozásukat jelképező gyűrűket.
-Mi van?-kérdem némán,tátogva.
-Majd a fellépés után beszélünk.-olvasom le barátnőm szájáról és a két régi barátom vigyorral teli arccal csatlakozik a showhoz. Egymagam ácsorgok a színfalak mögött,onnan követem a szemeimmel Hyun Joongot a színpadon és közben elmerülök a gondolataimban.
A halál közelsége miatt sok minden átértékeltem. Rájöttem inkább élek Hyun Joong árnyékába mint sem nélküle. A múlt fájdalmát rég magam mögött hagytam csupán a jelen foglalkoztatott és a jövő miatt már nem aggódtam,mert már tudtam ha nagyon akarja az ember és tesz is érte megváltoztathatja azt....Sok mindent átgondoltam és ezért megértettem,hogy merre billen a mérleg nyelve gyakran mi magunk döntjük el. Mindannyian céllal érkeztünk a földre,csak születésünk pillanatában elfelejtették velünk  mi is a küldetésünk és ezért az emlékekért kárpótlásul a vágyakozást,a csodákban való hitet és az álmok örömét kaptuk cserébe. S minden ember különböző égi csodába hisz,mert van akit a fénylő nap sugarai,van akit a sejtelmesen,folyton változó magányos hold nyűgöz le, s van akinek a a zivatar után feltűnő,káprázat,vagyis a szivárvány tündöklését dobog hevesebben a szíve és vannak olyanok is akiket a földről szemlélve könnyen elérhetőnek látszó,mégis fényévnyi távolságra lévő csillagok látványától lábad könnybe a szeme. Való igaz,hogy különböző dolgok iránt vágyakozunk és más-más dolgokért epekedünk a lelkünkben,de valamiben mindannyian megegyezünk,méghozzá abban,hogy nem létezik ezen a világon olyan ember aki legalább egyetlenegyszer ne álmodott volna valamiről is az életében. Azonban ha képesek vagyunk rá és hagyjuk,hogy ezek a csodák szabadon tündököljenek,nem keressük a hogyanokat a miérteket és nem kutatjuk kíváncsian a titkaikat sem,akkor olyan örömökkel ajándékoznak meg minket ami kifogja színezi a szürke,röpke kis életünket.
Mert ezek az ábrándozásaink teszik lehetővé nekünk,hogy a gyermek felnőtté váljon és a felnőtt ismét gyerek. Ha nem tartunk attól,mások kinevetnek érte és ezeken a vágyainkon nincs mit szégyellnünk és titkolnunk sem kell,akkor megértjük végre többet nyerünk a dolgon mint amennyit veszthetünk.Ugyanis a képzeletünk szárnyalásának útjában csak mi magunknak görgethetünk az akadályokat és én már jól tudom kivételesen szerencsés vagyok, mert ébredés után is tovább álmodozhatok.
Ezért ígértemhez híven nem mozdulok,nem tudok.Csak Hyun Joongot nézem a színpadon,mert az én összes csodám egy ember személyében ott ragyog,ott fenn a színpadon,a nap,a hold,a szivárvány és a csillagok.


                                       Vége.