Amikor megperzsel a szivárvány

9.rész

December 21.-én délelőtt tíz órakor indultunk Seoulból és több mint tizenöt óra utazás után akármilyen furán is hangzik még ugyanazon a napon érkeztünk meg Budapestre az idő eltolódás miatt.
A terminál folyosójának ajtaján kilépve hatalmas sikítás és ováció fogadott bennünket.
-Nem kell aggódj ezek csupán az én rajongótáborom.-nyugtattam meg a mellettem bandukoló férfit, akinek kabátja kapucnijából alig lehetett az arcát látni.
A népes kis csoport a barátaimból tevődött össze,lufikkal,üdvözlő táblákkal virágcsokrokkal a kezükben vártak rám. A legnagyobb csokrot Krisztián tartotta a kezében.
Ahogy meglátott elindult felénk,először lassan azután gyorsította a lépteit. Hatalmas vigyorral az arcán kiabálta:
-Itt van végre az én szépségesem!
Viszonzás képen én is elkezdtem sietni feléje és amikor összeértünk,felkapott az ölébe,megforgatott a levegőben és csókokkal halmozott el.
-Krisztián,tegyél,teljesen elszédültem!-ütögettem meg a kobakját.
-Ne haragudj,annyira örülök,hogy látlak végre.
Óvatosan lerakott a földre és amikor a lábaim talajt értek a fiú nyomatékot adva a szavainak,szorosan magához ölelt és el sem engedett volna,de a többiek is odaértek.
-Ne sajátítsd ki magadnak mi is üdvözölni szeretnénk Ginát!-korholta le Fanni Krisztiánt.
Minden barátom és barátnőm a viszontlátás örömében üdvözölt,kezembe nyomva ajándékaikat.
Alig vártam,hogy végére érjenek,idegesített,hogy magára hagytam a vendégemet.
Megfordultam,hogy visszamenjek érte,ő azonban ott állt mögöttem és csendesen nézte ahogy a barátaim sorra megölelnek..
-Hát őt meg hol szerezted?-kérdezte Petra és Hyun Joongot vizsgálta tágra nyílt szemekkel.
-Srácok,bemutatom nektek a tánccsapatom vezetőjét Kim Hyun Joongot.-húztam közelebb a férfit.
A társaság megvárta,hogy lefordítsam neki mi is történik épp és mindannyiukat bemutattam neki egyenként.
Fejembe vettem,bár nem lesz egyszerű mégis minden szót megpróbálok Hyun Joongnak tolmácsolni,hogy egy percig se érezze magát kirekesztve.  
Mondanom sem kell a gyengébb nemhez tartozó barátaim körébe vendégem egyből sikert aratott,körbeállták és beszélgetni próbáltak vele.
-Hiába fáradoztok ő csak a koreai és a japán nyelvet érti és beszéli.-mondtam nekik higgadtan.
-Az kár,pedig engem annyi minden érdekelne róla.-sajnálkozott Petra és kérdően nézett rám.-Mond Gina,az összes koreai srác ilyen jól néz ki?
-Igazándiból nem is tudom...Első látásra nekünk külföldieknek nehéz megkülönböztetni őket,annyira egyformának tűnnek. De mindannyiuk teljesen más és más, nemcsak belül hanem külsőleg is.
 Kis időnek el kell telni és együtt kell velük tölteni,hogy ezt ti is megértsétek.
-Jó ez teljesen tiszta.Ám azt írtad róla amikor utoljára beszéltünk,hogy ő nem egy átlag ember, hanem egy Ázsiában közismert idol és én utána is néztem a neten. Hogyan fogod elkerülni,hogy felismerjék azok a rajongói akik Magyarországon élnek?-vetette fel a kérdést jogosan Helga.
-Pszt!-tapasztottam a szájára a kezem és ezeket a mondatokat nem fordítottam le.-Eszedbe ne jusson előtte megemlíteni ezt,hogy ő is értse!Szerinted hogyan vettem rá arra tartson velem?... Elhitettem vele nem ismerik annyian itthon ezért nyugodtan kikapcsolódhat nálunk és pihenhet. Muszáj volt hazudnom és ő valószínűleg el is hitte,hiszen itt van velem. És könyörögve kérek mindenkit, maradjon ez a mi titkunk, úgy az is,hogy egy ekkora sztár Magyarországon tartózkodik.-fordultam kérésemmel a többiek felé is.- Ha szerencsénk van senki nem ismeri fel és ha ez mégis megtörténik sikerül kimagyarázni.
-Ez magától érdeklődik. Ettől a pillanattól fogadjuk meg lányok,hogy hallgatunk a dologról,mint a sír!-kiáltotta Kata és a többiek helyeselve bólogattak.
-Csodálatosak vagytok! Mindenkinek köszönöm,hogy megértettétek mennyire fontos ez nekem.
A lányok körbe álltak és egyszerre megöleltek,hogy éreztessék nem hagynak cserbe.
Ameddig mi a lányokkal szövetségre léptünk addig a fiúk elmentek a csomagjainkért Hyun Joonggal együtt.
-Indulnunk kéne.-mondta Krisztián mihelyt visszajöttek.-Srácok vegyetek érzékeny búcsút holnapig Gináéktól,majd én hazaviszem őket.
A barátaim értették a célzást,elkísértek minket a reptér bejáratáig,pár mondat váltás után ők is haza mentek. Hyun Joong és én az olvadt,kásás havon óvatosan lépkedve követtük Krisztiánt.
Az este már rég leszállt a környékre,csupán néhány lámpa fénye törte meg a sötétet  utat mutatva az arra járó embereknek. A hideg mardosta az arcunkat és a kezeinket ahogy a csomagjainkat cipeltük az autóig. Hyun Joong nem szólalt csak akkor meg,amikor kicsit lemaradtunk Krisztián mögött.
-Sok barátod van idehaza is. Nem gondoltam volna,hogy ennyien eljönnek majd téged üdvözölni. Egy valamit viszont nem értek,az anyukád miért nem jött ki?
-Egyszerű. Anya utál télen vezetni ezért megbeszéltük otthon fog várni. Jut eszembe,azonnal fel kell hívnom mert úgy tudja egyedül érkeztem.
-Nem szóltál neki,hogy én is veled jövök?.
-Honnan a csodából tudtam volna? Tegnap nem mondtál semmit és engem is megleptél amikor megláttalak a repülőgépen. Ott meg már tilos telefont használni és mivel nincs telepatikus képességem,így nem bírtam értesíteni.-méltatlankodtam és még hozzá fűztem:-Ne félj,anya nagyon boldog lesz ha meg lát minket és örülni fog neked.
A kocsihoz érve amíg a srácok berakták a csomagtartóba a dolgainkat én már elő is kotorásztam a telefonom és felhívtam anyát. Elmondtam neki,hogy biztonságosan megérkeztem és megkértem készítse elő a szobámat mert egy vendéggel érkeztem.
Hazafelé az úton végig beszélgettünk Krisztiánnal,minden érdekelte ami azóta történt  amióta nem találkozott velem. Hyun Joong nem vett részt a társalgásban,azt mondta nem kell fáradnom a fordítással ez az én magánügyem.
A város feldíszített,már a karácsonyi hangulatot idéző zsúfolt utcáin csak lépésben haladtunk az autóval,ezért több mint egy órába tellett mire átvergődtünk rajta. Menet közben azonban figyeltem arra,hogy vendégem se unatkozzon olykor olykor megszakítva Krisztiánnal való eszmecserémet, elmagyaráztam és megmutattam Hyun Joongnak, mikor milyen nevezetesség mellett haladunk el.
Elmondhatatlan érzés kerített hatalmában ahogy az utcánkba behajtva megpillanthattam a házunkat. Az autó megállt a ház előtt és én libabőrös lettem. Kiszálltam a járműből és úgy festett mintha az udvarunkon álló óriási fenyők,bokrok és tuják  a szél segítségével kecsesen meghajolnának előttem és így üdvözölnének.
Kivettük a csomagjainkat és elindultunk befelé,ahol anya már várt minket.
-Én megyek.-mondta Krisztián.
-Nem jössz be?-kérdeztem.
-Nem tudok,mert most már sietnem kell. Megígértem a húgomnak,hogy elviszem őt és a barátnőjét korcsolyázni még ma este.
-Rendben. Mindent köszönök.-pusziltam meg a segítőmet.-Akkor holnap reggel.
-Ja,tényleg!-kapott a fiú a fejéhez.-. Így hogy vendéget is hoztál és gondolom holnap ő is jön veled a Mátrába,lesz egy kis gond  a foglalásunkkal. Ugyanis csak tizenhat ember számára foglaltam szobát hetekkel ezelőtt és mivel főszezon van így nem hinném,hogy lenne még egy szabad helyük  egy személynek.
-Ne aggódj én majd elintézem!-vágtam rá határozottan. Krisztián beszállt az autójában és integetve elhajtott vele.
Hyun Joong vacogva ácsorgott a járdán a csomagjainkkal körbe véve és én sóhajtottam egy nagyot mert éreztem, hogy nem mindennapi fejezett  fog bekerülni életem könyvébe,De azt álmomban sem gondoltam,hogy várva várt hazaérkezésemnek milyen szomorú vége lesz.

A kapunk nyikorogva tárult ki előttünk és már hallottam is anya hangját,ahogy rohant kifelé a házból mihelyt észre vette az ablakból leskelődve,hogy megérkeztünk.
-Istenem,lányok megjött a nővéretek!-nyitotta ki előttünk az ajtót anya és végre újra láthattam őt. .
Kicsit nyúzott volt az arca, mert egész nap készülődött és dolgozott,hogy mindennel időben elkészüljön,holott még nem is tudta,hogy nem egyedül jövök.
Zokogva a nyakamba borult és puszilgatta az arcomat és közben mondogatta:
-Drága kicsi lányom annyira hiányoztál,olyan jó,hogy végre itt vagy!
Be sem fejezhette a mondandóját a három húgom is ott termett és olyan hevesen öleltek meg,hogy majdnem fellöktek.
-Te jóságos ég,mekkorát nőttetek!-kiáltottam ahogy megláttam őket.
Mindegyikük mondott valami kedveset,amiből nem sokat értettem mert egyszerre beszéltek.
-Óh!.-tért anya végül észre és kibontakozott a csoportos ölelésből.-Ne haragudjon kérem,hogy nem önt üdvözöltem először...Isten hozta nálunk,örülök,hogy megismerhetem!-nyújtotta a kezét a férfi felé.
Hyun Joongon látszódott jólestek neki anya szavai és örül annak, hogy még van valaki rajtam kívül is aki koreaiul beszél vele és fogadta anya üdvözlését.
-A nevem Kim Hyun Joong,örülök,hogy megismerhetem.-hajolt meg.
- Á,de buta vagyok!-sopánkodott anyukám és ő is meghajolt .-Önöknél nem így szokás köszönteni a vendéget.Az enyém Gabnai Jánosné,de szólítson nyugodtan Editnek...Gyertek lányok ti is mutatkozzatok be!-szólt anya a testvéreimnek.
Ők is odamentek a férfihez,illedelmesen bemutatkoztak természetesen magyarul mert ők nem beszélték ezt az idegen nyelvet. Egyedül a legkisebb húgom Veronika nem mozdult,meredten bámulta hatalmas barna szemekkel a velem érkező idegent.
-Gyere te kis butus,mond meg a bácsinak a neved!-vettem fel a megszeppent apróságot.
Bátorításnak Hyun Joong megsimogatta húgocskám arcocskáját, aki szégyenlősen hozzám bújva hozta tudtunkra,ő még nem készült fel rá,hogy megismerje a számára ismeretlen személyt.
-Hagyd,majd megbékélt,adj neki egy kis időt!-kértem Hyun Joongtól elnézést.
-Semmi baj,megértem.-válaszolta a férfi és elmosolyodva hozzá tette:- Ez a kis csöppség úgy látszik nem olyan bátor  mint a nővére.
-Dehogy nem! Meglátod ha jobban megismer téged,örökké a nyomodba lesz.
-Szerintem ideje bemenni,nagyon hideg van.-szakította meg anya a beszélgetésünket.
-Mehetünk!-kaptam fel a szabadon levő kezemmel az egyik bőröndömet mert a másikba még mindig ölembe fogtam a legkisebb testvéremet és előre mentem. Anya,a két húgom és Hyun Joong mögöttem jöttek,a maradék csomagot ők cipelték be.

.
Ahogy beléptem a házba egyből ismerős illat csapot meg. Olyan illat amit ha minden nap érezünk fel sem tűnik,de most megborzongtam mert minden testrészem csodálatos érzéssel töltött el. Az otthon édes illata volt, amit már olyan régen éreztem. Ameddig Hyun Joong és én a cipőinket lecserélve  papucsokat vettünk fel,anya bevitte a húgaim segítségével a cuccainkat a nappaliba ami egyben az ebédlő szerepét is betöltötte.A nappalit a  konyhától csupán egy téglából és egy oszlopból épített, íves konyha pult választotta el amit a családtagjaim már feldíszítettek az ünnepre való tekintettel.A frissen vágott fenyő és az anya által készített étel finom illatát megérezve azonnal éhes lettem.
-Lányok,vigyétek a fiatalember holmijait Gina szobájába,a Gináét meg az enyémbe.-parancsolt anya a nagyobbakra.
-Jó,jó,de honnan tudjuk melyik kié?-kérdezett vissza Eszter.
-Majd én megmutatom.-tettem le Veronikát a padlóra,aki a pulóverembe kapaszkodva jött utánam és nem engedett el.
Kiválogattam a férfi holmijait és odaszóltam neki.-Megmutatom a szobádat és,hogy mit hol találsz,gyere velem!
-Rendezkedjetek be nyugodtan mi addig megterítünk. Eszter te segíts nekem!-intett anyu a húgomnak és a konyhába mentek.
Elindultunk a szobám felé, egyik oldalon húgomat a pulóveremben csimpaszkodva másik oldalamon a férfi bőröndjét húztam,amíg Hyun Joong egy sport táskát és egy kisebb kézi táskát hozott. A kis folyosón hamar végig értünk és megálltunk és kinyitottam a szoba ajtót előtte.
-Íme a lakosztálya uram. Fáradjon be!-mondtam némi iróniával a hangomban.
Ahogy Hyun Joong belépet a szobába azonnal ki is tolatott onnan.
-Most  te viccelsz velem!Komolyan gondoltad,hogy én ebbe a szobába költözzek be?-kiáltott fel.
-Mi ütött beléd,talán nem cserélte le anya a rózsaszín ágyneműmet és ez ennyire megijesztett?
A férfi döbbenetét nem értettem ezért kikerülve a férfit bekukucskáltam.
-Hűha! Erről teljesen elfelejtkeztem! Mindjárt eltüntetem őket.-értettem meg a férfi döbbenetét,
 A poszterekről ami Rainről készültek, minimum húsz szempárral  szemezve ,egyből eszembe  jutott miszerint neki köszönhetem,hogy Koreába mehettem.. Ha ő nem lett volna és nem kedvelem meg annyira hogy átszeljem a félvilágot csak azért,hogy láthassam,soha nem jutok oda el.
Leszedtem a  fotókat a falról,gondosan összehajtogattam azokat és az íróasztalom fiókjába tettem,egyet kivéve,mert azt én rajzoltam és nem tudtam mit kezdeni vele.
-Ezt eltakarjam valamivel?-érdeklődtem a férfitól aki még mindig az ajtóban ácsorgott.
-Nem fontos,ez így már elmegy.-mondta és beljebb lépett.-Ennyire imádod?
-Miért nincs mit szégyellni azon ha egy lánynak ilyen tökéletes a férfi ideája...Mit gondolsz hány lány lehet a világon akinek a szobájában a te képeid van tele,mert neki te jelented ugyanezt?-piszkálódtam vele.
-Nem tudom.-nyögte ki és szemtelenül hozzá tette.-De biztosan többé mint a te kedvenceddel.
-Te milyen beképzeld vagy!-toltam le.
Veronika még mindig szorosan mellettem állt és szinte lépni sem tudtam tőle,Anna pedig ugyan így csak ő Hyun Joong mellől nem tágított.
-Anna,Veronika ti is jöhettek segíteni,ne lábatlankodjatok itt! Gina hadd mutassa meg a házat a vendégének!-jött be a szobába Eszter és kiterelgette a két kis kíváncsit, én pedig megmutattam a férfinek a lakás minden helységét, külön külön benyitogattam mind a három szobába amit még nem látott.
-Ez a kicsik szobája,ami általában úgy néz ki mint egy csatatér...A következő Eszteré  aki imádja a kemény rockot ezért kicsit morbid az ízlése... a és az utolsó az anyáé,amin most kénytelen lesz osztozni velem...-vezettem végig a kis folyosón Hyun Joongot.
-És ez?-cövekelt le az előtt az ajtó ellőtt amibe szándékosan nem nyitottam be.
Szélesre tártam előtte az az ajtót ,de nem mentünk beljebb. Ahogy feltárult a szoba látvány a szívemet egy láthatatlan marok szorítani kezdte. Mintha megállt volna itt az idő és amikor felkapcsoltam a villany,hogy a férfi is láthassa azt amit én ha becsuktam a szemem is látni véltem akármilyen távol is voltam onnan,megcsapott apa illata és ezer emlék elmosódott képe,ami azokról az időkről szólt amikor még apa élt és mindig szomorúsággal töltött el.
- Ez volt apa dolgozó szobája,ahol ugyanúgy van minden ahogy a halála előtti napon hagyta. Ezért nem bánod nem megyünk be ide?
-Nem,persze megértem.
Lekapcsoltam a világítást és bezártam magunk mögött a szoba bejáratát. A hangom kicsit elcsuklott és kissé búskomorrá változott és ezt a férfi észre is vette.
-Még mindig ennyire hiányzik neked?-kérdezte.
-Rettenetesen.-válaszoltam tömören,de nem akartam tovább a témáról beszélni, ezért másra tereltem a szót.-És végül itt találod az illemhelyiséget és a fürdőszobát és az a rossz hírem,hogy ezekből csupán egy van.Szóval ezért nem lesz egyszerű öt nővel megosztva közösen használnod.
-Megoldom.-közölte némi mosollyal.
-Akkor ennyi,a többi helységet már ismered...Rendben,menjünk akkor vissza a szobádba! Menj előre látni akarom megjegyezted-e merre van.-tértem ki előle és magam elé engedtem.
Természetesen könnyen oda talált hiszen nem volt nehéz dolga egy ekkora épületbe megjegyezni mi hol van.
-Ide berakhatod a ruháidat,de néhány meleg holmit és egy pár váltás fehérneműt hagyj benne a táskádba mert holnap szükséged lesz rájuk.-mutattam a szekrényre amiből előzőleg anya kipakolt.
-Miért,készülünk valahová?-érdeklődött Hyun Joong.
-A barátaimmal előre leegyeztettem,hogy felmegyünk velük a Mátrába. Ha gondot jelent számodra lemondhatom.
-Dehogyis.Csak én azt hittem a családod körében akarsz maradni és egy tapodtat se mozdulsz itthonról.
-Nekem is megfordult a fejemben,de annyira erősködtek a srácok,hogy nem volt szívem nemet mondani. De úgy gondoltam azt a két napot kibírom valahogy és ők is ha egy kicsit kevésbé is mint a családom mégis az életemhez tartoznak.
-Készen vagyunk,jöhettek enni!-kiáltotta anya.
Félbehagytuk a kipakolást és miután megmostuk a kezeinket az ebédlőbe mentünk. Leültünk a nagy kerek asztalhoz és vacsorázni kezdtünk. Anya nem csak remek háziasszony volt hanem mivel az évek alatt rengeteg Ázsiában élő embert megismert és ezáltal a kultúrájukba is betekintést nyert,tökéletesen elsajátította hogyan kell az onnan származó embereket vendégül látnia. Az egész vacsorát végig beszélgettük,hol magyarul hol koreaiul, hogy ne maradjon le senki miről.
Anya mindvégig ügyelt arra,hogy  ne szenvedjen semmibe se hiányt a férfi ezért megkérte, ha nem ízlik neki az étel szóljon bátran és ő készít neki valami mást amit szeret.
De Hyun Joongnak minden étel ízlett és mindent szó nélkül meg is evett amit anya eléje tett.
A vacsora végeztével  a testvéreim a fürdőt vették birtokba míg vendégünk a szobájába ment,hogy elrendezze a holmijait és egy pár telefonhívást is megejtsen.
Anya és én  a konyhába mosogattunk most először maradtunk kettesben mióta megérkeztem,ezért rögtön faggatni is kezdett.
-Mióta tart ez a dolog közöttetek?
-Mire gondolsz anya,milyen dolog? Ezt nem értem.
-Ugyan kislányom azonnal észre vettem.-nevetve nézett rám aggódó tekintettel..
-Ne beszélj rébuszokba,mond úgy hogy megértsem!-húztam félre a számat ahogy beszéltem,mert biztos voltam benne anya rájött mindenre.
-Jó,akkor szeretném tudni mióta szereted?
-Én...?-habogtam.-Fogalmam sincs miért kérdezel ekkora hülyeséget.
-Lehet,hogy őt becsaphatod de én ismerlek. Látnod kéne magad amikor ránézel,csak ez a férfi nem lát tovább az orránál és nem veszi észre mennyire odáig vagy érte. Bármibe fogadni mernék ő nem is sejti mit érzel.
-A fenéket,rosszul látod és valamit félreértelmezel.Nem vagyok szerelmes.-szúrtam le gyanakvó szülőmet.
-Oké,oké megértettem,csak le ne harapd a fejemet!...
Felsóhajtottam megkönnyebbülve,hogy abba hagyja a kérdezősködést,de tévedtem,egy perc sem telt bele újra megkérdezte:
-Nem mered bevallani neki,igaz mit érzel? Félsz attól mit fog mondani,ugye?
-Anya, fejezd be!-dobtam dühösen a vízbe a szivacsot úgy,hogy a víz tetején úszkáló hab mindent beterített.-Ha úgy is lenne elég nagy lány vagyok,hogy megoldjam és ez az én magánügyem.
-Már nem is aggódhatom miattad,miért kaptad így fel a vizet? A tagadás nem old meg semmit és megszakad a szívem amiért nem vagy őszinte még velem sem.
-Jó,jó rendben.-csitítottam le a kedélyeket.-Igen jól látod szerelmes vagyok bele,ám van egy hatalmas probléma ezzel,hogy ő belém nem. Ráadásul  még valami ami megnehezíti a dolgokat,Hyun Joong nem egy átlag ember és ezért kontrollálnom kell az érzelmeimet...És hidd el anya ez nem könnyű,de előbb utóbb ezen is túl leszek.
-Látod,erről beszélek. Utána néztem pár dolognak és elégé viharosan zajlik az élet a fiatalember körül. Tudtam valami nem stimmel amikor meggondolatlanul megkérted jöjjön Magyarországra veled. Nem is értem ezt,hogy képzelted?...Elég népszerű ahhoz még itthon is,hogy eltudd kerülni nehogy felismerjék. Na és akkor majd hogy fogod megoldani a helyzetet?
-Ezen ráérek akkor töprengeni ha bekövetkezik.-vonta meg vállamat.
-Tévedsz.Hatalmas bajba leszel ha kiderül és tudomást szerez a média,hogy Kim Hyun Joong Magyarországon tartózkodik és arra is rögtön fény fog derülni kivel is érkezett.
-Most sikerült rám ijesztened.Remélem örömed leled benne?
-Egyáltalán nem.De most próbálj meg a fejeddel gondolkodni mert a szíved nem alkalmas erre.
-Úgy lesz anya,megígérem!-öleltem át az engem féltő, számomra kedves személyt.
-Gina,féltelek.-suttogta a fülembe.-Annyira nyúzott és sápadt az arcod. Nem akarom,hogy bajod essék,..Nagyon szeretlek.
-Tudom anya,tudom.-bontakoztam ki az ölelésből.-Megyek megnézem végeztek-e már a csajok.-vettem a fürdő felé az irányt.
-Majdnem elfelejtettem.-léptem vissza.-Két szívességre is megkérnélek.
Anya a fejével bólintott,hogy mondjam mit szeretnék.
-Elvinném holnap az autódat,ha lehetséges.
-Persze,vidd csak. És mi a másik?
-Megtennéd,hogy felhívod Ettus néniéket és elkérnéd a nyaralójuk kulcsait? Krisztiánnak nem sikerült lefoglalni még egy szobát és így szükségünk van egy szállás helyre.
-Jó,de csak reggel,mert tudod ők ilyenkor már pihennek.
-Köszi,én is szeretlek.- hálálkodtam és dobtam egy puszit anyának.
Megnéztem a húgaimat akik végeztek a fürdőben és így szólhattam Hyun Joongnak.
-Bejöhetek?-érdeklődtem,miközben kopogtattam.
-Gyere csak nyugodtan.-hangzott a válasz odabentről.
A férfi az  ágyon ült és kinyomta a telefonját amikor beléptem. Annyira hihetetlen volt és mégis egyre jobban tudatosult bennem,hogy ezt az egészet nem álmodom,ez a valóság és ő itt van velem. Zavaromban egy pontot kerestem és azt néztem.
-Mi az,valami baj van Gina?
-Nincs semmi,csak nem akartalak megzavarni a beszélgetésben.
-Már egyébként is megvitattunk mindent a menedzserrel.
-Elmondtad neki,hogy hol vagy,ezért hívtad fel?
-Igen,ő az egyetlen aki tudja mert Park Min Jun rendelte a repülőjegyem. Elújságoltam neki minden rendben ment és szerencsésen megérkeztünk.
-Ááá!..Értem.-nem mertem Hyun Joongra nézni még mindig ugyanazt a helyet figyeltem amit kiszemeltem. Ez a hely az üveges szekrényem volt,amiben a díjaimat és az okleveleimet tartottam, néhány emléktárggyal együtt.
-Mi olyan érdekes?-hallottam a férfi hangját egész közelről,tudtam a hátam mögött áll,annyira közel hozzám, hogy éreztem ahogy lélegzik. A gondolatától is megborzongtam, amikor tett még egy lépést felém.-Nagyon sok elismerést és díjat nyertél. Melyik díjat hol kaptad?
-Ez a legrégebbi.-vettem ki egy balerinát ábrázoló kicsi szobrocskát a polcról.-Hatévesen nyertem egy országos versenyen...Ezt az iskolában rendezett megyei döntőben kaptam, mert első helyen végeztem,azt a másikat pedig csoportos fellépésért kaptam emlékbe...
Mire észbe kaptam az összes díjamról elmondtam szinte mindent.
-Hú de figyelmetlen vagyok,egy kicsit elragadtattam magam és csupán magamról beszélek.
-Miért lennél az? Csak válaszoltál amiről kérdeztelek,nincs ezzel semmi gond.-nyugtatott meg Hyun Joong majd folytatta:-És mi van ezzel itt ?Egyáltalán nem illik ide.-mutatott a nyitott fémdobozban lévő férfi karórára.
-Ez apáé volt és ez egy hosszú történet amiről nem szívesen beszélek.-válaszoltam leszegett fejjel és ahogy megrohantak az emlékek a szemeim könnyekkel teltek meg.-De hülye vagyok!-kiáltottam és rögtön témát váltottam.-Azért jöttem,hogy szóljak.Üres a fürdőszoba,használatba veheted. Anya vitt be tiszta törölközőt és ha kérsz még valamit csak nyugodtan szólj!
-Mi a fene? Te most udvariaskodsz? Gina ezt nem hiszem el,mi történt valami rosszat ettél?
Hyun Joong nálam is zavartabb volt nem tudta hová tenni a viselkedésemet.
-Szó sincs róla,semmi bajom nincs. Egyszerűen csak figyelmes akartam lenni, mivel vendég vagy a házamba és úgy érzem becsaptalak amikor ide hívtalak téged. A ház túl zsúfolt,egyáltalán nem alkalmas a pihenésre, itt állandóan zajlik az élet.
-Te tényleg buta vagy. A családtagjaid jó fejek.Az anyukád kedves teremtés a húgaid mind hárman nagyon helyesek. Nem értem miért rágod magad ezen...
-Valóban?-kérdeztem még mindig kétségek közt vergődve.-Azt mondod nem bántad meg,hogy eljöttél ide és nem okoz kellemetlenséget,hogy itt mindenen osztozni kell és nincsenek luxus körülmények?
-Akárhogy is milyen luxus körülményekről beszélsz? Egy hangulatos barack színű szobába,bordó színű függönnyel az ablakán,rengeteg plüss állatkával a szekrényeken és ennek tetejében Rain fürkésző szemeinek társaságában tölthetem a következő pár napot...Mi kellhet ennél több? Mindig erről álmodtam.-nevetett hangosan a férfi és körbe mutatott a szobámon.
-Te komolyan lökött vagy.-nevettem most már én is, a szavai hallatán megnyugodva.-Menj fürödni,mert ideje aludni...Bár ha jobban belegondolok te az egész utat végig aludtad.
-Gina!-szólt utánam ahogy kiakartam jönni a szobából.
-Hmm?-fordultam vissza.
Hyun Joong csak nézett, megállt egy röpke pillanatra az idő. Sejtelmes csend töltötte meg nyugalmával a szobát, ő és én,csak mi ketten egymással szemben. Zárt ajkaink helyett a szíveink beszéltek. Két különböző ember aki más.más dolog elől menekül,én a egy reménytelen szerelemtől Hyun Joong a sztárság adta nehézségektől.
-Én már most tudom nem fogom megbánni,hogy eljöttem ide. Remélem te sem.-törte meg végül a férfi a csendet.
-Egy percig sem! Boldog vagyok amiért itt vagy most velem.-nyögtem ki nagy nehezen.-Ha szükséged van még valamire a kicsik szobájában leszek.
Behúztam magam mögött az ajtót, magára hagyva azt akit legszívesebben magamhoz szorítottam volna és el se engednék többé soha se.

Reggel korán keltem,mindent beraktam az autóba amire szükségünk lehetett,gondosan nehogy valamit otthon felejtsek. Fáradtan próbáltam koncentrálni,hiszen éjszaka alig aludtam. Először Veronikának és Annának meséltem és miután elaludtak átmentem Eszterhez akivel egy csomó mindent meg kellett beszélnem.
Szegénykém,túl az első szerelmi csalódáson zokogta mennyire hiányoztam ,mert nem volt akivel eddig megbeszélje és tanácsot adjon neki mi tévő legyen. Végül anya mellé bújtam az ágyba,ő mesélt mi történt otthon a távollétemben.
Sikeresen befejeztem a berakodást és igyekeztem Hyun Joongot felébreszteni. Nem kis kihívás volt, hiába zörgettem a szobája ajtaját és csörgettem a telefonját semmire nem reagált. Utolsó lehetőségként anyát kértem rá,hogy próbálja felébreszteni a mélyen alvó férfit. Ő sikerrel járt és el tudtunk végre indulni.
-Igyekezz,szeretetnék a városból még a csúcsforgalom előtt kiérni! És a kulcsokért is kitérőt kell még tennünk.-sürgettem a férfit.
Anya első dolga reggel az volt,hogy felhívta Ettus nénit és megkérte adja nekünk oda egy éjszakára a nyaralót,ha lehetséges. Szerencsénkre a ház épp üresen állt mert a házaspár aki kibérelte az ünnepekre azt,visszamondta a foglalást. Amúgy is volt egy szépséghibája a dolognak,márpedig az,hogy mivel az a család akik megvoltak bízva a nyaraló rendben tartásával ők is elutaztak, ezért nekünk kellett elmenni a nagynénémékhez a kulcsokért. Na és itt jön a svédcsavar az egészben,amit elakartam kerülni ezért útközben Hyun Joongot fel kellett készítenem valamire.
-Ha megérkezzünk a bácsikámékhoz kérlek ne lepődj meg,hogy nem fogok mindent ami elhangzik tolmácsolni majd. Hogy is mondjam neked?...Szóval István bácsi nem könnyű eset és mindenkit a maga módján szeret és ami a szívén az a száján. Nem válogatja mikor mit mond, ezért sok embert megbántott idáig ezzel. Kérlek nézd el neki a különc viselkedését és ne vedd sértésnek!
-Tényleg annyira szörnyű a bácsikád,vagy csak ijesztgetsz?-kérdezett vissza azonnal a férfi,mert úgy érezte csupán megakarom tréfálni.
-Nem,dehogy...Annál egy fokkal rettenetesebb...
Az út további részén nem esett több szó erről,inkább azon igyekeztem,hogy a mellettem ülő férfinak megmutassak mindent a mellettünk elsuhanó tájból és ha valami érdekelte lelassítottam az autóval és elmondtam róla mindent.
A faluk és városok templomai tetszettek neki a legjobban így nem csoda,hogy az alig egyórás útból majdnem három óra lett mire megérkeztünk a nagynénémékhez.
A kis település legeldugottabb utcájának végén, egy hosszú hepe-hupás föld út vezetett a tanyához. Már messziről láttam ahogy a bácsikám ki-ki nézve kémlelte megérkezünk-e valahára és ahogy megálltunk a járművel a házuk előtt, förtelmes tájszólással hangosan kiabálni kezdett.
-Ettuskám gyűjjé mán ki,meggyüttek a gyerekek!
Hyun Joong mosolygott amikor megpillantotta a furcsa kinézetű öregembert. Tökéletesen illet rá a mondás a látszat néha csal.
István bácsin egy kockás bélelt kabát volt, beledugva a legalább két számmal nagyobb buggyos szárú nadrágjában, amit egy pantalló akadályozott meg nehogy lecsússzon a derekáról. Nadrágjának szára pedig beledugva fekete gumicsizmájába, amiből kissé kilógott a kapca csücske és ezt látványt megtetézte a fején lévő egy ócska ütött kopott kalapja. Etus néni is kirohant a kapuba, nagy örömébe megfeledkezve a kötényét magán hagyta,
-Hálá az égnek csakhogy ide értetek! Nem tudtuk elképzelni az öregemmel hol késlekedhetek.-üdvözölt először minket a nénikém. Ő épp az ellentéte volt a bácsikámnak.Szelíd,udvarias és kedves teremtés.Valószínű ezért tudhattak maguk mögött annyi év házasságot,tökéletesen kiegészítették egymást és akármilyen hihetetlen is ez idő alatt boldogan éltek.
Számomra mindig is elválaszthatatlanok voltak. Ha meghallottam István bácsi hangját már tudtam nyomában ott van Ettus néni, az ő hű társa aki egy napig sem hagyta el őt és mosolyogva tűrte a modortalan öreget. Most is, illetlenül eltolva az útjából bácsikám a nénikémet félre lökte és sietett előre miközben hangjával felriasztotta a környéket.
-Azt a füttyös,piros sipkás,kék nadrágos,körszakállas,guggolva pisáló kerti törpéjét neki,de megnőttél Gina!- kiabálta ahogy felém jött és amikor odaért hozzám, magához húzott,hogy megpusziljon. Egyből megcsapta az orromat pipa dohányának szúrós szaga, amit már jó régóta nem éreztem és ősz borostás arca ahogy az arcomhoz nyomta úgy éreztem most kellene innen lelépnünk amíg nem késő. De nem volt vissza út, a kulcsokért cserébe állnom kellett a sarat,azonban amint az öreg ember észre vette a mellettem álldogálót azonnal el is hangzott az első mondat amire már számítottam és amire a férfit idejébe felkészítettem.
István bácsi  hozzá lépett és értetlen képpel vizsgálni kezdte a vendéget,majd tanácstalanul megvakarta kalapja alatt rejtőzködő fejét és megkérdezte:
-Eszem azt a huncut szemedet,most te fiú vagy,vagy jány?
Szóhoz se jutottam hirtelen az öreg ismét újabb kérdést tett fel:
-Érti e amit mondok neki vagy fölöslegesen koptatom a nyelvemet?
-Nem egyáltalán nem beszéli a magyart. Ezért engedje meg bácsikám,hogy bemutassam  magának a ő itt Kim Hyun Joong,a főnököm.
-Most te bemutatod  őt Ginám vagy bújócskázol helyette? -vágott vissza rögtön a bácsikám.
-Miért kérdi István bácsi,ezt nem értem.-fanyalogtam rá .
-Hát most kérdezted az imént,hogy hun van a jung. He-he-,he...-kacagott fel kelletlenül az öreg.
-Ejnye apjuk,ez egyáltalán nem vicces!...Mit fog gondolni rólunk ez a kedves,jóképű fiatal ember?...Mutatkozzál be úgy ahogy illik és ne tréfálkozz a nevekkel!-szólt rá végül Etus néni és közelebb jött,hogy üdvözöljön.
-Jó van asszony,de ne morogj úgy rám mint a Bodri!...-motyogta csalódottan István bácsi és nyújtotta a kezét köszöntés képen.-Engem Szekeresen Istvánnak hínak,de se szekerem se lovam és szamár is csupán egy van a portán, az is én vagyok.
Már-már azt hittem a bácsikám hajlandó volt félre rakni rossz modorát de csalódnom kellett. Ezért csak a nevét és néhány el nem hangzott szót fordítottam le Hyun Joongnak aki fogadta az üdvözlést és kéz fogás helyett meghajolt.
-Mi az fiam?Mit keresel a földön,elejtettél valamit?-ércelődött tovább a bácsikám.
-Bosszantó vagy öreg! Ne is foglalkozzatok vele gyerekek, gyertek menjünk beljebb!-invitált bennünket a nénikém.
-Nem köszönjük Eta néni,de mi mennénk is, csak a kulcsokat szeretnénk elvinni.-hadakoztam azonnal,eszem ágában sem volt maradni.
-Mentek hát,az öreganyám térde kalácsát,mán hogyan mennétek? Az én kis Etusom hajnalba kelt fel,hogy ennivalót készítsen. Ráadásul még a Gazsit is levágta,csak azért hogy a kedvetekre tegyen,pedig tegnap reggel még olyan gyönyörűen kukorékolta a napot a ganéj domb tetejéről.-harsant fel bácsikám dühösen.
Ez a pont volt a végszó,tudtam nem menekülhetünk muszáj a kérésnek eleget tennünk. Egy valami miatt viszont nem kellett aggódjak,bármit mondhat István bácsi Hyun Joong csak azt érti meg amit én is akarok és lefordítok neki,
-Gina,mondd mán ennek a legénynek,hogy mielőtt megmutatnám neki a jószágokat előtte bújjék mán bele ott ni abba a csizmába, nehogy véletlenség belelépjen a szép lábbelijével egy tehénlepénybe. Mer aztán szagolhatjátok egészen a Mátráig.-javasolta bácsikám ahogy az udvarba értünk.
-Rendben István bácsi.-egyeztem bele és most majdnem mindent lefordítottam Hyun Joongnak amire a bácsikám megkért. De egyre még figyelmeztettem a láthatólag jól szórakozó férfit, ha a vendéglátónk a pincéjébe csalja ne hagyja,hogy végig kóstoltassa az összes borát,mert tizenöt fajta van belőle.
Hyun Joong mosolyogva belebújt a csizmába és elindult a bácsikám, aki az istállóhoz vezette  ahol a tehenek voltak bekötve.
-Gyere kicsi kincsem,ne aggódj.Ez a fiú egy szót se ért úgyse abból, amit az öregem összehord majd neki.-nyugtatott meg nénikém befelé menet.
A ház kívülről elég szegényesen festett.Itt-ott lepergett a vakolat, a kőpor színe is kifakult már régen és a tornác kerítésén munkálkodó rozsda is árulkodott róla,hogy az itt évek óta élő szorgos emberek megöregedtek. Belülről viszont még szebb volt a lakás mint ahogy emlékeztem. Minden hová ahová csak néztem a házi asszony ügyes kezeinek munkáját láttam. Az asztalra hófehér hímzett abrosz volt leterítve,az ebédlő falán gobelinek díszelegtek és még a székek puha párnái is kézzel voltak beszegve. A cserép kályha melletti fali polcon festett kerámia edények és mindenhol növények hada hatalmas cserepekbe.
-Ülj le bátran Gina,mindjárt jövök csak megkavarom a pörköltet, nehogy oda égjen.-kért a nénikém elnézést és ahogy tőle tellett sietve ment a konyhába megnézni az ételt. Nemsokára vissza is bicegett és leült, majd beszédbe elegyedtünk.
-Hogy vannak Ettus néni?Mi újság van maguknál?
-Ne is kérdezd Ginám!-sopánkodott.- Mert az igazság az,ahogy apjukom is mondaná egy lyukas tíz forintost nem ér az ember, ha egyszer megöregedett. Idén el kellett adtuk a maradék földet,mert már sem én sem Istvánom nem bánik jól a kapanyéllel és nem akartuk,hogy tönkremenjenek, ezért kénytelenek voltunk megválni tőlük. A jószágok száma is megcsappant.Levágtunk néhányat belőlük, a többiek meg olyan vének voltak,hogy saját maguktól pusztult el. Nem való nekünk egy ekkora gazdaság,de mit tehetünk, fiatalok nem hajlandóak leváltani bennünket. Hiába szültem három fiút is se ők se az unokák hallani se akarnak róla,hogy átvegyék a gazdaságot...-itt megállt egy percre az idős asszony, mélyet sóhajtott és a fejéhez kapott.-Istenem,istenem,milyen figyelmetlen vagyok,csak én fecsegek.Inkább,te mesélj kicsikém mi van veled ott a nagy idegenben!
-Köszönöm én jól megvagyok. Egy csomó új barátot szereztem és azt csinálom amit szeretek.
-Ennek igazán örülök. Szegény édesanyád akárhányszor jön, mást se szajkózik minthogy mennyire aggódik érted. Hiába mondom neki ne féltsd azt a lányt megvan annak a magához való esze, nem érti
az ő kicsi lánya kiröppent a fészekből ez a természet rendje...-ismét elhallgatott a nénikém és közelebb hajolt és sejtelmesen hangon kérdezte:- És most mesélj! Ki ez a rendkívül vonzó csinos fiatalember akivel együtt jöttél? Valóban csupán a főnököd?
-Nem teljesen....-ismertem be.
-Sejtettem.Na végre az én kis Ginám fogott magának egy férj jelöltet.-csapta össze örömébe mind a két kezét Etus néni.
-Szó sincs semmi ilyesmiről, csak épp nem sikerült befejeznem a mondatot.-intettem le, ne örüljön nincs minek..-Hyun Joong inkább a csapat vezetője és nem a főnöke és az egyik barátom is ő a sok új közül.
-Barát,barát.Folyton ezt hallom tőled!-bosszankodott nénikém.-Az a másik helyes férfi is csak az.Tudod ki, az a Krisztián,pedig azzal is jól összeilletek. A veled egyidős lányok már majdnem mind férjhez mentek,te erre csupán barátkozol a másik nemmel. Ideje lenne neked is társat találnod Ginám,mert gyorsan elrepül a fiatalságod,nekem elhiheted. Itt van ez a legény is, ez a Kim hogy is hívják... Semmi hiba nincs se a személyiségében, sem a kinézetébe. Illemtudó,rendkívül megnyerő férfi te pedig a barátot látod benne. Ejnye,ejnye,...ideje szívecském észhez térned.
-A mi kapcsolatunk Hyun Joongal ettől sokkal bonyolultabb,nem szívesen térnék ki a részletekre.
-Uram atyám csak nem nős ember?-csapta össze az arcán a két kezét a nénikém.
-Á,nem dehogy. Nem kell megrémülnie,azért nem ment el teljesen az eszem!
-Az remek,remek...Látom amit látok ez a fiú nem úgy nézz rád mintha csupán egy barát lenne. Itt ez a két nap amikor kettesbe lesztek, használd ki! Gyönyörű vagy és fiatal, légy bátor és csábítsd el!...Hallgass rám!Bár igaz én öreg vagyok és nem értek annyira a szerelemhez,de tudom egyszerű dolgod lesz.
-A szerelmet nem lehet erőltetni,én tapasztalatból beszélek.És higgye el Etus néni, én egy férfit nem csak megszerezni akarok, hanem meg is akarom tartani.
-Tudom csillagom tudom...Ó azt a lyukas fejemet!-ugrott fel a székről a néném és a köténye zsebéből elővette a nyaraló kulcsait és az asztalra tette.-Ezeket majdnem elfelejtettem oda adni, pedig ezért jöttetek. A gondnok mindent elrendezett. a gázkonvektorokat is feljebb tekertettem vele és remélem jól fogjátok magatokat érezni. Gyújtsatok be a kandallóba éjszakára ha lesz kedvetek!A fa, a ház mögött van a kis fészerbe. Vágni se kell, összedarabolta a Gyuri és gyújtóst is készített be...Na,ideje megnéznem elkészült-e már az étel.
-Köszönöm,hogy kölcsön adják a házat. Mivel hálálhatnám meg?
-Mivel,mivel? Milyen butaságot kérdezel kincsem? Ez a nyaraló is púp a hátunkon.Bánom,hogy az öregemre hallgattam amikor megvettük. Akkor jó befektetésnek látszott,de egyre több gondunk akad vele. Amíg szegény drága jó édesapád élt, legalább a családod elment időnként oda és most annak is örülök,hogy van valaki a családból  ismét hasznát veszi. Úgyhogy ne törődj semmivel, pihenj és kapcsolódj ki!
Nénikém megcsípte az arcomat és kedvesen mosolygott,majd kikukucskált az ablakon.
-Ideje megteríteni mert úgy látom jönnek István bátyádék befelé.
Én is kinéztem és hangosan akaratlanul elkezdtem a nevetést. A két férfi egymás mellett bandukolt,az öreg meg kézzel lábbal mutogatott,mert így akarta megértetni mit is akar mondani.
Hyun Joong úgy viselkedett mintha értené,ezért néha néha bólogatott.
-Üljetek az asztalhoz!-utasította kedvesen őket Ettus néni amikor beértek..-Jaj azt tyúkeszemet,ez a fiatalember nem ért egy mukkot se!...Ginám kérd rá te,hogy foglaljon helyet mindjárt hozom az ebédet!
Ebédhez azért még korán volt, hiszen délelőtt tíz óra felé járt az idő,de a mi kedvünkért hozták előre az étkezést a házigazdák. A levest  már mindegyikük megette, csupán az én tányérom volt félig,mert István bácsi végig beszélt és egyfolytában fordítanom kellett,Hyun Joongnak,nem akart lemaradni semmiről. Persze azt hozzá kell tennem ,egy kicsit cenzúráztam bácsikám mondandóját,mert nyers modora végett olyanokat is mondott amiről nem volt muszáj vendégemnek tudnia és ekkor beütött amitől féltem. István bácsi Hyun Joongra szegezte szúrós tekintetét és megkérdezte:
-Ha mán így egymás között vagyunk fiam,hadd kérdezem meg!Oszt gerincre vágtad e mán ezt a jányt? Ginácska te meg aztán szó szerint fordítsd le amit kérdeztem!
Ráharaptam a kanálra ijedtemben.Lángba borult a fejem és hebegni kezdtem.
-De..István bácsi!
-Ejnye no öregem.!..Hogy hozhatod Ginácskát ilyen kellemetlen helyzetbe? Szégyelld el magad vén malac!-segített ki nénikém és letolta az öreget.
-Jó van na! Mi rosszat kérdeztem? A mi időnkbe is vótak ám ilyen dógok. Vegyük csak például a főagronómus urat, aki a Tsz. dolgozói közül megbökdöste a nagy mejjű Bözsikét,pedig a főnöke vót De hát nincs ebbe semmi kivetni való.Lett is eredménye a sok bökdösésnek, meg is szaporodtak egy éven belül. Én se ma jöttem le a falvédőről..he...he...he.
Azt hittem megnyílik a talaj alattam, mert Hyun Joong azonnal rákérdezett látva az öreg arcán lévő pajzán mosolyt és az én zavarom:
-Mit kérdezett az öreg úr?
Kattogni kezdett az agyam,ki kellett találnom valami elfogadható magyarázatot és ezt közöltem az érdeklődővel és közben az asztal alatt óvatosan megrugdostam,hogy kicsit siessen az evéssel és mihamarabb menjünk innen. Hyun Joong vette a lapot,de mivel nagyon jól érezte magát egyáltalán nem iparkodott.
Tizenegy óra is elmúlt mire végre elindulhattunk eredeti útvonalunkon. Félúton végig azt ecsetelte Hyun Joong, mennyire jópofa a bácsikám, én viszont nem osztottam a véleményét. Végül azután elcsendesedett a férfi, a korán kelés a hosszú út és az általa elfogyasztott néhány pohár bor meghozta a hatást és elaludt.


Köröztem  az autóval,parkoló helyet kerestem. Hyun Joong még aludt, ezért első dolgom volt,hogy amikor sikerült leparkolnom ébresztgetni kezdtem.
-Mr.Mormota ébredj,megérkeztünk!
-Hmm?-tekintett körül az ébredező férfi és megdörzsölte a szemeit. Kinézett az autó ablakán és csodálkozva kérdezte meg:-Mennyi az idő és hol vagyunk egyáltalán?
-Mindjárt fél kettő és ez itt amit látsz az a Kékestető. Szedd össze magad a barátaim várnak ránk az étteremben!
-Először nem a szálláshelyre megyünk?
-Nem,így is sokat késtünk. Krisztián hívott és azt kérte jöjjünk ide,majd később kipakoljuk a cuccainkat,mert nemsokára be fog sötétedni és még egy percet sem töltöttem velük.
-Á...Értem.-nyújtózott egy nagyot Hyun Joong.
Feltérdeltem az első ülésre,hátrahajoltam,hogy onnan a táskámból elővegyem  a maci füles fekete sapkámat, felhúztam a fejemre majd egy másikat sapkát is a kezembe vettem..Vissza másztam előre és Hyun Joong fejéről levettem a baseball sapkáját és azt tettem fel a  helyére.
-Így ni,nehogy lefagyjon a füled.
A férfi kábán pislogott és azt hittem a napfény vagy a hó vakította el,de azután egyből rádöbbentem.
-De hülye vagyok azt gondoltam még nem vagy egészen ébren. Most jöttem rá elaludtál a kontaktlencsében...Jól vagy?
-Mindjárt rendben leszek.-nyugtatott meg Hyun Joong.
Vártunk egy kicsit ameddig ki nem tisztult a látása és csak azután indultunk el.
A fából épített nagy ablakokkal és zárt terasszal ellátott épület zsúfolásig meg volt telve étkező emberekkel, akiknek beszédje halk zsongással töltötte meg a helységet. A világosról belépve a kicsit homályosabb étteremben alig láttunk valamit. El kellett telnie néhány másodpercnek, mire észre vettem a barátaimat a terem hátsó felében, akik mind a tizenöten egy asztalnál ültek. Jobban szemügyre vettem a társaságot és egy régen látott arcot ismertem fel.
-Wennie!Uram isten,ezt nem hiszem el!-kiáltottam amikor már tudatosult bennem,amit látok nem képzelgés hanem valóban gyermekkori barátnőm ül közöttük.Wennie is észre vett és átfurakodva a mellette lévőkön, egyenesen felénk rohant,szét tárulkozó karokkal hangosan kiabált.
-Gina,Gina,végre ide értetek!
Túl voltam a kitudja hányadik ölelésen mióta hazajöttem,de barátnőm ölelése másként hatott rám mint a többieké. Vele már nagyon régen találkoztam,két és fél éve kiment Párizsba,hogy ott végezze el az egyetemet. Bemutattam  Hyun Joongot és közben Krisztián is csatlakozott hozzánk és az asztalhoz kísért minket, ott pedig barátnőm is bemutatta azt a fiút aki vele érkezett.
-Gina ő a barátom Thomas Carter...Thomas ő a legjobb barátnőm Gabnai Georgina.
A férfi nagy meglepetésemre magyarul üdvözölt.Kiderült édesanyja magyar származású és Amerikába ment férjhez és a fiú ebből a házasságból született. A társaságból Beni meg is jegyezte:
-Skacok. Van itt köztünk magyar,angol,francia,koreai,amerikai és már csak egy afrikai kellene és olyan lenne mintha világtalálkozónk lennénk.
Az amúgy is jókedvű csapat bőszen bólogatott és jót nevettek. Leakartam én is ülni közéjük,de Krisztián megkért menjek vele,beszélni szeretne velem.
-Ülj le,mindjárt jövök!-szóltam Hyun Joongnak és Krisztiánnal pár lépésnyire távolabb mentünk.
-Mi ez Gina,mi van veled,rád se ismerek!-mondta dühösen.-Minimum hatszor hívtalak,hogy megkérdezzem hol késtek. Arra sem méltatsz,hogy felvedd a telefonod!
-Miért akadtál ki ennyire?A ház kulcsokért mentünk el és jól tudod milyen nehéz a nénikéméktől eljönni.
-Persze,de nem csupán erről van szó.
-Hanem?
-Eleve megleptél minket, amikor megjelentél ezzel a koreai fickóval a repülőtéren. Senkinek nem szóltál róla,hogy vendéggel érkezel. Azt hittem ha hazajössz velünk töltöd az idődet. És tessék,mással sem törődsz csak vele.
-Először is ne nevezd fickónak,Hyun Joong a neve! A másik nekem is meglepetést okozott amiért elfogadta a meghívásom és bevallom örültem is neki. Bocs,hogy nem kértem az engedélyed és többet vagyok vele mi veletek! Ő az én vendégem és szeretném azt,hogy amíg itt van nálunk, minden rendben legyen. Fogalmam sincs miért háborít ez téged annyira fel.
-Csalódott vagyok, mert minden idődet ennek a Hyun Joongnak szenteled.
Krisztián hangja valóban letörtnek tűnt. Azelőtt sose fordult elő,hogy akár egyszer is felemelte volna a hangját ha beszéltünk, vagy kiabált volna velem. Most viszont őrjöngött.
-Nem én hanem te változtál meg.-válaszoltam szomorúan, erre nem készültem fel. A legjobb fiúbarátom,akit majdnem egy éve nem láttam miért viselkedik így velem,nem értettem. Ott motoszkált bennem,hogy alig egy napja vagyok itthon és anya után most Krisztiánnal is összevesztem. Rosszul csinálok valamit,vagy az eltelt időben valóban elviselhetetlen lettem?Gyötört a gondolat ezért rá is kérdeztem:
-Valami bűnt követtem el ellened? Mit nem lehet ezen megérteni. Egy más országban dolgozom és élek,de ez nem változtatott azon hogyan érzek azok iránt akik itthon fontosak vagytok nekem...Kérlek Krisztián ameddig együtt vagyunk viselkedj Hyun Joongal úgy mint egy baráttal, ne mint egy ellenséggel. Senkit nem akarok megbántani,de ha nem működsz ebben együtt velem a szilveszteri bulira sem megyünk el.
Ez volt a végszó és megnyugodni látszódott a fiú,de amikor tovább beszélgettünk és elmondtam neki, nem velük megyek éjszakára a szállodába,hanem Hyun Joonggal leszek a nénikémék házába,Krisztiánt elöntötte a pulyka méreg. Sokáig győzködnöm kellett őt,hogy elfogadja a döntésem. Egyre furcsább dolgok történtek,akárhogy is morfondíroztam zavarosnak és kuszának éreztem mindent. Miután sikerült kicsikarni a barátomtól egy ígéretet, miszerint nem ragadtatja el ismét magát és beletörődik a tényekben,én is megígértem neki,hogy amit eredetileg terveztünk minden hová elmegyek, sikerült lecsillapodnia és visszamentünk a többiekhez.
Mindenki megebédelt,kivéve Hyun Joongot és engem. Mi ugyanis degeszre ettük magunkat Ettus néniéknél, így mi csupán üdítőt rendeltünk.Majd a csapat nagyobb része előzetesen megbeszélve a sípályán a másik fele pedig a szánkó pályán hódolt a tél örömeinek. Én a második lehetősséget választva a délután hátra levő részét Weenievel,Krisztiánnal,Thomas és Benjivel töltöttem.

A fiúk hamar megunták a szánkózást, mivel akárhányszor lecsúsztunk mindig nekik kellett felhúzni a szánt vissza a hegytetőre,ezért hóember építő versenyt rendeztek. Weenie és én bérelt szánkóinkra letelepedve figyeltük őket.
-Mesélj Gina,milyen Korea olyan amilyennek elképzelte?-kezdte el barátnőm a kérdezgetést.
-Nem,attól sokkal szebb. Teljesen rabul ejtett,alig várom,hogy visszamenjek....De most te mesélj,mi van veled?
-Ezt nézd meg!-húzta el Weenie a szemem előtt a kezét,amin egy jegyűrű csillant meg.
-Ez mikor...és hogyan? Nem is írtad meg.-horkantam fel.
-Engem is váratlanul ért. Mielőtt indultunk volna Magyarországra elvitt vacsorázni egy hangulatos helyre és amikor a pincér kihozta a desszertet Thomas magamra hagyott egy rövid időre. Majdnem elájultam amikor vissza jött óriási virágcsokorral a kezében,néhány zenész kíséretében,letérdelt előttem és megkért rá legyek a felesége.Most is görcsbe ugrik a gyomrom,olyan volt mint a filmekben....
Mindketten elhallgattunk hirtelen,én barátnőmet figyeltem aki szinte sugárzott az örömtől.
-Gratulálok,remélem boldog leszel!-öleltem át mert osztozni akartam az örömében.-Nem,nem. Inkább tudom,hogy az leszel.-javítottam ki az imént elhangzott szavaim.
-Az esküvőt jövő őszre tervezzük,de nem szeretnénk nagy felhajtást csak szűk családi ünnepséget rendezünk. Te Gina ugye eljössz?
-Hogy kérdezhetsz ilyet? Természetesen, persze csak ha meg hívsz akkor ott a helyem.
-Na és mi van veled?-tért rá az én magánéletemre.
-Semmi,élem a kis unalmas életemet.
-Aha,én meg mindjárt be is veszem.-bólogatott bőszen barátnőm és sejtetni véltem valami hihetetlen dolgot fog közölni velem.-Akkor mi volt az az a jelenet amikor az imént Krisztián kihívott az étteremből?
-Csupán néhány félreértést tisztáztunk,semmi több.
Weenie hátba ütögetett és fülig érő szájjal közölte:
-Én mindent tudok.
Nem értettem mi az amiről nekem tudnom kéne,ezért hagytam barátnőm hadd beszéljen.
-Ne játszd nekem az ártatlant Gina!Én mindig is gyanítottam több van Krisztián és te közted. Amikor megírta nekem egy picit sajnáltam is őt,amiért nem volt esélye elmondani neked, mennyire szerelmes beléd...És ezért is letoltam, amiért nem volt mersze elmondani mielőtt elutaztál. Erre annyit válaszolt,hogy ő is csak akkor döbbent rá mikor kilencezer km. távolság volt köztetek és soha nem gondolta,hogy amit érez az nem barátság csupán,mint azt addig hitte.
-Miket hordasz itt össze?-pislogtam meglepetten.-Erről egy szót se mondott Krisztián. Veszekedtünk kint a teraszon mert későn érkeztem.
-Hupsz!-kapott ijedten a lány a szájához.-Ezt eltoltam rendesen...Azt gondoltam azért hívott ki a srác,hogy elmondja neked...Most már úgyis tök mindegy. Előbb utóbb ő is elfogja mondani, hiszen eldöntötte és alig várta,hogy haza gyere az ünnepekre....Ugye nem árulod el,hogy kikotyogtam amit személyesen akart mondani?-könyörgött Weenie és összekulcsolta a kezeit.
-Kezdem érteni Krisztián haragos viselkedését.-kezdtem kapisgálni, mire fel volt a fiú délutáni kirohanása.
-Tényleg nem sejtetted,vagy csupán arról van szó nem akartál tudomást venni róla? Mindig is naiv voltál ha valami a szerelemről szólt. Amikor gimibe jártunk és túl estél az első kudarcon, akkor is így védted meg magad a további csalódásoktól...
-Az már rég volt.
-Az igaz,de mai napig így teszel,még akkor is ha tagadod...És mi van a főnököddel?-kérdezte Weenie gyanakodva.
-Hyun Joonggal?-felelet helyett kérdéssel válaszoltam.
-Igen ...Nem semmi ahogy kinéz a srác,pedig nekem sose tetszettek az ázsiai férfiak,de benne van valami,valami ami magára vonja a mások figyelmét.Látnod kellett volna amikor beléptettek az étteremben. Nem volt olyan nő a helységben, akinek nem akadt meg rajta a szeme és ne kezdett  volna egyből róla beszélni.
-Ja,Mr.Tökéletes.-néztem Hyun Joongra aki a hóember építéssel volt elfoglalva. -Engem is rögtön az első találkozásunkkor levett a lábamról.-hajtottam le a fejemet csüggedten.
-Jaj,ne! Mondd azt Ginám nem szerettél bele,ugye nem?-riadt meg barátnőm.
-De igen és te vagy az első akinek beszélek most erről. Hónapok óta magamban hordtam ezt a titkot és félve őrizgettem, nehogy rájöjjön bárki is mit érzek. Borzasztóan szenvedek.Néha már azt hiszem megőrülök és bele fogok pusztulni ebbe a reménytelen szerelembe...Nem akartam,de mivel mégis szerelmes lettem, mindent elkövettem,hogy kitöröljem a szívemből és elfelejtsem.De sehogyan se ment.
-Istenem Gina,ne légy ilyen,konkrétan a frászt hozod rám...Azt hittem idáig minden rendben van veled. Ha beszéltünk a neten egy szót se mondtál erről.
-Ez nem olyan dolog amire büszke lehetek. A világ legostobább dolga belehabarodni egy sztárba és egy olyan ábrándot dédelgetni ami eleve lehetetlen.
 -Ez a szerelem... Nem kopogtat, nem kéredzkedik úgy fészkeli be magát a szívedbe. Ha szerencsés vagy viszonzásra talál,ha nem csak szenvedsz tőle. A te esetedbe az utóbbi következett be.
Tartottam is valami ilyesmitől.Annyi pofont kaptál már az élettől,ezt sem kerülheted el,mert én úgy érzem most először vagy igazán szerelmes. Ne menekülj el ettől az érzéstől, hanem vállald fel!-tanácsolta Wennie és a vőlegényére mutatott.-Nekem sem volt egyszerű dolog megszereznem Thomast,de most már az enyém. Én is megküzdöttem érte,te neked is ideje felvenned a kesztyűt.
-Nincs bátorságom túlságosan tele vagyok kételyekkel és bizonytalansággal. Várni akartam talán elmúlik egyszer,de nem,..sajnos nem...És mi van ha elutasít és nemet mond?-tettem fel barátnőmnek.
-Ha, meg de...Kifogások, gondolom megint játszod a mártír szerepet és eközben nem magad óvod hanem a másik felet.Gyanítom Hyun Joong nem tud semmit sem. Állj elé,mondd el vagy utalj rá, nincs mit vesztened! Ha úgy is lesz és nemet mond, ott lesz neked Krisztián és ha eszed van az ő közeledését fogadod majd el és akkor életed végéig biztonságba leszel.
-Ezt nem értheted. Ő nem múló szeszély csupán, hanem a részemmé vált, aki nélkül az életem üres lenne. Nem akarom ámítani magam csak még kell egy kicsi idő itt akarom érezni,dédelgetni ezt az érzést a szívembe és amikor felkészültem elfogom engedni örökre....De most nem megy...még nem...--remegni kezdett a hangom,mert el kellett fogadnom minél hamarabb szembe kell néznem ezzel.
Annyi fájdalom gyűlt bennem össze. A vágyam,hogy táncos legyek egy híres csapatba,a szorgalom a rengeteg munka, már mind mind háttérbe kerültek. Egy valamiért éltem csupán boldogan, mert Hyun Joong közelébe maradhattam. Megszállottként foggal,körömmel ragaszkodtam és végig becsaptam magam. Bűnhődtem azokért a bűnökért amit el sem követtem soha,megalkuvó és szánalmas emberré változtam. Én,Gabnai Georgina,én az a vagány,öntudatos,határozott lány aki régen voltam,mára már eltűnt. Egy olyan álmot kergetve és egy olyan férfi után epekedtem, akit elérni és megkapni egyenlő volt a lehetetlennel. Mintha Weenie is átérezte volna ezeket,csendesen ült mellettem,majd egy jó tanáccsal látott el.
-Emlékszel Laci tanár úr jelmondatára? Aki nem kockáztat...
-Nem is nyer.-fejeztem be a mondatott amit ő kezdett el,mert rögtön eszembe jutott gimnáziumi kémia tanárunk, aki talán a gatyáját is eljátszotta pókeren.
-Menjünk Gina nézzük meg, mit hoztak a fiúk össze hóember ügyben!-bökött oldalba barátnőm.

 Narancsszínű fényével intett a nap viszontlátott a hófedte hegyektől,erdőktől és a Kékesen lévő emberektől . A szürkületet az est sötétje követte.
A sípályáról átjöttek a barátaink és hógolyócsatát rendeztünk. Végkimerülésig záporoztak a puha hóból gyúrt lövedékek és a Mátra viszhangzott a nevetéstől. Bukdácsoltunk ahogy a hóba el-el merült a lábunk a csata közben. Alig láttuk egymást a sötétben és némelyikünk egy-egy fa mögött rejtőzve dobálta azt aki arra ment. Megszámlálhatatlanul sok hógolyó süvített el a fülem mellett és néhány hol a hátamat,hol a karomat vagy más testrészemet kapta el. A legtöbb célba talált  Hyun Joongnak köszönhettem,folyamatosan engem dobált játék közben. Sajgott már minden porcikám, ezért megkergettem és amikor elkaptam lerántottam a földre. A puha hóba mindketten elterülve nem engedtük a másikat,hogy felkeljen. Akárhányszor felbírt volna valamelyikünk kelni a földről, azonnal közbe avatkozott a másikunk és végül a nevetéstől megfájdult rekeszizmunk akadályozott meg abban,hogy sikerüljön.
A többiek is követték a példánkat és a hógolyó gyúrás helyett,minden barátunk a földön fetrengett. Benji állt egyedül még a talpán akit végül Patrik kaszált el úgy,hogy arccal a hóba esett. A fiú alig tudott felkászálódni és amikor megláttuk a pályát megvilágító lámpák fényénél bárgyú arckifejezését, eszméletlen röhögésben törtünk fel.
Alaposan összefagyva érkeztünk az étteremben és miután kellőképpen felengedtünk a melegbe, vacsorázni kezdtünk. Már nem is emlékszem mikor éreztem magam utoljára ennyire felszabadultnak. Végig vicces történeteket meséltünk és amikor befejeztük a evést elbúcsúztunk tőlük és a szálláshelyre mentünk. Krisztián még próbát tett arra,hogy meggyőzzön,miután biztonsággal elszállásolom a vendégemet, menjek vissza hozzájuk és legyek velük. Alig bírtam megértetni vele ezt nem tehetem hisz Hyun Joongot nem hagyhatom egyedül.

Az autó reflektora világítását úgy hagytam,hogy lássak valamit a korom sötétbe. Kinyitottam a nyaraló kapuját és a gépjárművel behajtottam az udvarra. A hosszú,széles betonból készült kocsibejáró két oldalán fenyők és más,nem örökzöld fák szegélyezték.A legtöbbjüket évekkel ezelőtt nagybácsikám saját kezével ültetett és az idő múlásával a természet és a gondos kezeknek köszönhetően szép nagyra nőttek. A hó nehéz súlyától meggörnyedt faágak a föld felé hajlottak,a ránehezedő súlyokat méltósággal viselő a fenyők lábai előtt kupacokba hányt hódombocskák,amiket a ház gondnoka azért,hogy szabaddá tegye az utat,épített. A hó már egy órája ismét szállingózni kezdett és mindenen lágy takarót képezett. Hyun Joonggal kiszedtük a holmijainkat az autóból és a mozgás érzékelős lámpák fénye segítségével könnyedén kinyitni az ajtót.A házba a terasz felőli bejáraton keresztül mentünk be,felkapcsoltam a villanyokat és ahogy a férfi szét nézett ugyanúgy elbűvölte a ház szépsége, mint az ideérkező többi vendéget. A helység közepén félkör alakú,fekete bőr ülőgarnitúra, pont szemben a falra felszerelt állványon lévő nagy képernyős LCD tévével.Balra tőle az almazöld színű falon, néhány tájkép lógott a a fehér stukkó szegélytől egyforma távolságban elhelyezve. Hatalmas kristálycsillár függött a  mennyezetből, amit szintén gipszből készült virág minta díszítés vett körbe. A helység jobb oldali íves sarkában állt a leghangulatosabb dolog az egész épületben.Egy gyönyörű kandalló, amit márvány és andezit kőből építettek,arany színű szegélycsík díszítésű üveggel az ajtaján. Ez választotta el a tűzteret,amiben már a gyújtós be volt készítve.
Az ablakokon vakító fehér,hosszú függönyök súrolták a mahagóni padlót, amit egy sötét zöld,krémszínű liliomokat ábrázoló szőnyeg együttes takart el,majdnem teljesen. A társalgónak nevezett tágas,modern és mégis ízlésesen berendezett tere, egy amerikai stílusú konyhában fejeződött be, aminek az egyik oldalán egy étkező asztal hat faragott székkel volt elhelyezve, a másik oldalán egy kissé távolabb a téglából kirakott konyhapultjától,alacsony dohányzóasztal négy kis puffal és két kényelmes szintén fekete bőr fotellel. A bejárat mellett közvetlenül csiga lépcső vezetett az emeletre,a feljárótól l alakban pedig két tömör fenyő ajtó,az egyik a wc-t a másik a fürdőt rejtette.
-Tedd le a csomagokat és nézz körbe,térképezd fel a házat mi,hol találsz meg! Addig én kipakolom a hűtőbe azt ami hűtést igényel.-invitáltam beljebb a vendégem.
-Rendben.-vetette le a kabátját és a cipőjét Hyun Joong.
Ahogy a konyhában kiraktam azt a sok élelmet amit nagynéném pakolt be.A konyhából tisztán hallani lehetett a férfi lépteinek hangját. Harminckét lépcsőfok,mindegyik külön-külön mégis egyformán nyikorgott,ahogy felfelé tartott az emeletre,és átvillant az agyamon amit anya az elindulásunk előtt mondott nekem. Miszerint nem a legésszerűbb dolog egy olyan valakivel akibe fülig szerelmes az ember,kettesben tölteni az éjszakát, főleg ilyen kellemes helyen nem,mert bekövetkezhetnek előre nem látható események. Ugyan,mi is történhet? Hessegettem el a lehetőségeket.
A temérdek étel közé Etus néni két üveg kiváló minőségű bort is becsempészett, amiket a hűtő helyett az asztalra raktam le. Előkerestem a fiókból a dugóhúzót, a fönti szekrényből két poharat vettem le és az egyik palackot fel is kezdtem és a benne lévő hűs nedűvel a poharamat tele töltöttem. Egy hajtásra meg is ittam az egészet.Bár a szeszes italt sose szerettem,de bátorságot kellett gyűjtenem,mert csak ott motoszkált valami furcsa félelem bennem.
Amikor végeztem a táskából előkerestem a memória kártyákat amikre filmeket töltöttem fel. Leraktam a kandalló párkányára a bekeretezett karácsonyi képeslapok és a porcelán váza mellé és meggyújtottam a tüzet. Hyun Joong ekkora már lejött az emeletről és álmélkodva nézett körbe.
-Nagyon szép ez a ház.Egyszerű, mégis tökéletes.-mondta miközben én megfogtam a kandalló mellett lévő kosarat,belebújtam a cipőmbe és kifelé indultam.
-Szerintem is.-helyeseltem.
-Te hová készülsz?-kérdezte érdeklődve.
-Fát hozok be a tűzre. Jövök mindjárt te maradj nyugodtan idebent.
-Megyek én is,legalább hasznomat veszed.-vette ő is fel a cipőjét.
-Vegyél kabátot,nagyon hideg van és meg fogsz fázni!-figyelmeztettem.Ő viszont nem hallgatott rám ezért vacogó fogakkal rakta tele a kosarat tüzelővel, az udvar hátsó felében lévő fáskamrában.
Én mosolyogva néztem, mert volt számára egy meglepetésem,amit előtte pár perce ötlöttem ki.Vissza indultunk a házba,hirtelen megálltam és megkértem tegyük le a kosarat amit együtt cipeltünk.
-Szeretnék rólad  képet készíteni amit majd odaadhatok Ettus néniéknek emlékbe amiért voltak olyan rendesek,hogy kölcsön adták ma éjszakára a házat. Ugye megengeded?-álltam elő a tréfámhoz szükséges kéréssel.
-Miért ne?-egyezett bele Hyun Joong és az utasításaimat végrehajtva a legnagyobb fenyőfa mellett állt meg.Alaposan beettem,hogy az a hely a legelőnyösebb. De a a telefonom helyett lehajoltam és egy rönköt vettem fel és azzal a fa törzsét céloztam meg. Hangos koppanással jelezte,hogy elgondolásom sikerült és a fa törzse az ütéstől megrázkódott és az ágakon megtelepedett hó Hyun Joong nyakába zuhant.
-Ez az!-kiáltottam és megpördültem örömömben.-Nekem sikerült néhány másod perc alatt tökéletes hóembert készítenem ami nektek,délután nem ment...Várj ott!Megyek hozok répát, azzal még élethűbb lesz!-hátráltam óvatosan, tudtam ennek nem lesz jó vége.
Hyun Jonng először nem reagált,szó nélkül állt, majd lerázta magáról a havat és összevont szemöldöke jelezte valamire készül ellenem. Futásnak eredtem,de gyorsabb volt nálam,elkapott és kibillenve az egyensúlyából a csúszós talajon,magával rántott ráadásul úgy,hogy ő az egyik hórakás tetejére, én meg pont a férfira estem. Ennyivel azonban nem érte be.Kihasználva erejének fölényét átfordultunk és most már én voltam alul ő meg felől és az egész testének súlyával rám nehezedett, a két karomat leszorítva a fejem mellé.Mozdulni sem bírtam,a képembe nyomta az arcát csupán pár centi választott el minket és most már Hyun Joong is nevetett.
-Most kérdezd meg újra ha mered,ki is itt a hóember?-kérdezte.
Rémületemben félrekaptam a tekintetemet, annyira intimmé kezdett válni a helyzet és már nem csupán a szívem hanem az egész testem is remegett. Neki játék volt csupán az egész,de nekem minden porcikámat izgatottság töltötte el.Most más volt mint amikor órákkal ezelőtt a barátok társaságában történt ugyanez,mert most csak ketten voltunk és rajtunk kívül nem volt ott senki sem. Nem jött ki a számon egyetlen egy hang sem,pedig minél gyorsabban kiutat kellett keresnem. Nem tőle,hanem magamtól féltem, attól hogy nem bírom kordában tartani az érzelmeimet.
-Mi az Gina csak nem,megijedtél tőlem?-kezdett valamit sejteni a férfi .
Elengedve a bal kezem gyengéden megfogta a fejem, az arcomat maga felé fordította és amikor a szemében néztem, azt hittem most elvesztem és végem. Felemelő meseszép pillanat volt, még akkor is ha tudtam ez a nézés nem rólam,nem nekem hanem a győzelemnek szólt, amiért ismét veszítettem és a férfi fölényét hirdette és csupán a véletlen művének köszönhetem, ahogy ott és akkor a szeretett személy rám nézett.
Kerestem a szabadulási lehetőséget,de Hyun Joong olyan erősen fogott, nem bírtam menekülni. A természet sietett segítségemre.Az arra kóborló szél megrezgette a felettünk mélabúsan szunyókáló fenyő ágait és a rátelepedett hómennyiség  ránk esett.. Ez épp elég volt,lelöktem magamról Hyun Joongot és igaz a lábaim reszkettek, sikerült elfutni. A terasz lépcsőiről kiáltottam vissza és hecceltem a még mindig földön fekvő férfit.
-Mi az Mr.Hóember?Nem akarsz bejönni,félsz,hogy elolvadsz a melegen és a munkám tönkremegy?
Hyun Joong feltápászkodott,leverte magáról a havat,megfogta a fával megrakott kosarat és elindult felém.Én jobbnak találtam minél hamarabb bemenni a házba,tartottam tőle,hogy ő nem éri be ennyivel és a dolgoknak folytatása lesz. Azonban nem így történt. A férfi valamiért meglepő nyugalommal jött be,letette a terhet a kezéből a kandalló mellé és dobott a fahasábokból a tűzre. A meleg kezdte megolvasztani a haján és ruháján megtapadt havat és én nem bírtam megállni,hogy ne jegyezzem meg.
-Jaj,ne,olvad az én gyönyörű hóemberem.
Dühíteni akart vagy sem, nem tudom,de nem szólt rá semmit,csak a mosollyal teli arccal figyelte ahogy a konyhába tevékenykedtem. Betettem egy zacskó popkornt a mikróba, ami hangos pufogás közepette készült el. Mind a két pohárba bort töltöttem és az egyiket odanyújtottam neki.
-Ha nem bánod én előtte átöltöznék,mert elég pocsékul nézhetek ki.-utasította az italt el.
-Jó,menj csak addigra én is kész leszek...Melyik fürdőt szeretnéd használni,az alsót vagy az emeletit?-kérdeztem.
-A fönti megfelel.Én akkor megyek.-nyúlt a cuccait tartalmazó táskáért és elindult a lépcsőn felfelé.
Én is elfoglaltam a fürdőt,gyorsan lezuhanyoztam és rendbe raktam a külsőm. Egy kicsit tétováztam mit vegyek fel mert titokban szerettem volna elkápráztatni a külsőmmel. Végül egy vékony szövésű,sejtelmesen átlátszó fehér ing és egy fekete tapadó mellett döntöttem. Vetettem magamra egy pillantást a tükörbe,megigazgattam a hajamat és megjegyeztem:
-Nyugi Gina,minden rendben lesz.
Nem kevés időt töltöttem a fürdőbe,de Hyun Joong még akkor sem készült el,ezért pár apró dolgot megcsináltam várakozás közben. A kész kukoricát tálba öntöttem és a borral teli poharakkal együtt tálcára tettem. Kivittem a társalkodó asztalkájára,levettem az memória kártyák közül véletlen szerűen az egyiket és beleraktam a telefonomba és a tévére hangoltam a készüléket. Amíg ezekkel a dolgokkal foglalatoskodtam, más sem járt a fejemben.Hogy az iménti jelenet az udvaron mi lehetett és mi történt volna akkor ha a szél nem tréfál meg minket.
-Már ismét ábrándozol,hülye liba!- motyogtam és térítettem volna magam észhez,de nem ment most nem.
Az ablakhoz léptem és elhúztam a függönyt. Elmerülve néztem az egyre sűrűbben eső hópelyhek keringőjét a szélben és akaratlanul is arra a helyre tévedt a szemem ahol az imént Hyun Joong és én a hóban feküdtünk. Azt hittem mindenre felkészültem,de erre nem. Mi lesz ha nem sikerül kordában tartani az érzelmeimet?
Eszme futtatásomat a férfi lépteinek zaja törte meg.
Nagyot sóhajtottam és úgy tettem mint akit az e fajta gondolatok meg sem kisértettek. Nem volt könnyű,az udvaron történt események az est hangulatára rányomta a bélyegét és amire anya óva intett, hogy megtörténhet,egyre valószínűbbnek tűnt. A férfi és én is zavartan viselkedtünk,kerültük egymás pillantását és nem sokat beszéltünk. Hagytam,hogy Hyun Joong válassza ki a filmet amit nézni szeretne. Ő egy rajzfilm mellett döntött, amit sok éve anya lefordított és koreai felíratottal látott el.Így a tolmácsolástól is meg menekültem. Feszengve ültünk egy darabig ettük a popkornt és közben a képernyőt bámultuk meredten,nehogy találkozzon a tekintetünk.majd jött egy kóbor bolond ötletem és kihoztam pár paplant és takarót és alkalmi fekhelyet készítettem a szőnyegre belőlük.
-Így már mindjárt otthonosabb és kényelmesebb  lesz neked...Erre gondoltam volna előbb is,hiszen neked biztos kényelmetlen ezen a kemény kanapén.Telepedj csak nyugodtan le és nézd  úgy tovább a filmet.- mondtam és hitettem el ostoba módon magammal, hogy ezzel megoldom a közöttünk lévő feszültséget.
-Köszönöm,de kár volt fáradnod így is jó nekem.-köszönte meg a férfi a fáradozásaimat, mert ő is tudta ez nem változtat a dolgon és ugyanolyan feszélyezve fogjuk magunkat érezni mint eddig.
Végül mégis letelepedett a földre és onnan folytatta a tv nézést. Egy kicsit megnyugtatólag hatott rám,hogy nem volt olyan közel hozzám és a fáradság eluralva testem,elszunyókáltam.
Nem aludtam mélyen, mégis láttam apát álmomban és hallani véltem a hangját. Ismerős,kedves,édes szavak amiket olyan rég nem hallottam már. Apa mély hangjának simogató,kellemes orgánumát ahogy megkér,másszak végre ki a medencéből és menjek oda hozzá. Én kimásztam a kertben felállított műanyag,merev falú fürdő alkalmatosságból ahol három húgommal pancsoltunk. Megráztam magam és felkaptam egy törölközőt és azzal takartam el barackszínű fürdő
ruhámtól alig takart idomaimat. Odaszaladtam apához,előtte azonban a tenyerembe vizet merítettem és lelocsoltam vele. Ő válaszul felkapott és visszadobott,törölközőstől a medencébe,önfeledt harsány nevetéssel. Annyira valószerű és csodás álom,hogy igazán csalódott voltam amikor kinyitottam a szemeimet és rádöbbentem nem a képzeletem szüleménye az egész hanem a tv-ből kiszűrődő hangok alapján rakódtak össze a fejemben ezek az emlékek.
-Hol találtad ezt?-kérdeztem Hyun Joongot ahogy megláttam azt a felvételt nézi amit anya az egyik nyaralás során készített,amit ebben a nyaralóban töltöttünk.
-Ne haragudj,nem tudtam mi van rajta csak mivel a másikat végignéztem kicseréltem a kártyákat. Nem sejtettem,hogy ez van rajta és nézni kezdtem.-kért azonnal bocsánatot a férfi.
-Semmi baj,valószínű én cseréltem össze otthon őket,nem is emlékeztem  már ezekre a felvételekre. Nem baj ha most kiveszem a gépből és valami mást nézünk?
A hangom elcsuklott, a torkomat kaparta valami és a sírás környékezett,mert ezek a képek fájdalmasan érintettek. Apa halála óta eldugva tartottam őket,mert képtelen voltam megnézni bármelyiket. Anya sokszor kért nézzük meg,de én erre még nem voltam felkészülve. Hyun Joong is észre vette,nincs valami rendben ezért ahogy kivettem a kártyát és a táskámba visszatettem egyből megkérdezte:
-Nem szeretnéd elmondani nekem?
-Mit?
-Az apáddal kapcsolatos történetedet. Azt elmondtad az ismerkedési estén a táborban,hogy négy éve elveszítetted,de nem mondtál azóta semmit róla,pedig én mindent elmondtam magamról neked. Most Gina te vagy a soros,te mesélj nekem.
-Rendben.-egyeztem bele. Újra megtöltöttem a borospoharakat amiket film nézés közben ürítettünk ki és a maradék kukoricával együtt oda vittem a férfihez és leültem melléje a paplanra.
-Tessék!-nyomta a kezébe az poharat.-Nekem muszáj innom máskülönben nem tudok erről beszélni.
Nagyot kortyoltam az italból,hátra dőltem a fejemet a kanapé szélére tettem és a plafont bámulva mesélni kezdtem.
-Apa nem volt egy egyszerű ember. Hatalmas elvárásai voltak velem szemben. Nem firtatom,hiszen éreztette mindig is,hogy szeret,de irtózatosan szigorúan viselkedett. Lehet,hogy azért mert első gyermekként érkeztem, vagy csupán azért mert jót akart nekem,megszabta mikor és mit teszek. Anya a villámhárító szerepét töltötte be és megpróbálta elsimítani apa és a közöttem lévő ellentétet. Ahogy nőttem ez a dolog annál elviselhetetlenebb lett. Mindennapossá váltak a veszekedések és apa hallani sem akart arról hogy táncolni szeretnék,azt hajtogatta első a tanulás és az egyetem. Hiába voltak jók a jegyeim,hiába lettem osztály első többször is, ő akkor is elégedetlenkedett...Elegem kezdett lenni, fellázadtam ellene és elmentem egy válogatásra Győrbe ahol táncosakat kerestek. Előző este valamit megsejthetett mert bejött a szobámba és ...-feltörtek belőlem a múlt nyomasztó képei ezért itt megálltam kicsit,kiittam a maradék bort és félre fordított fejjel a kandalló tüzét nézve folytattam.
-Óriási balhét rendezett azt mondta úgy merjek elmenni a felvételire,hogy utánam jön és kirángat onnan, ezért életemben először és utoljára hazudtam neki és megígértem,hogy nem megyek el. Most már tudom csupán jót akart,de késő,túl későn....A többit már csupán anyától tudom. Amikor apa felfedezte,hogy meglógtam az iskolából és mégis elmentem Győrbe, kocsiba ült és tajtékzott a dühtől. Anyának alig sikerült lecsillapítania,de apa hajthatatlan volt mégis elindult utánam.
Délelőtt tizenegy óra huszonháromkor csörrent meg a telefonom,egy ismerősünk hívott fel,hogy apát baleset érte az autópályán és kórházba szállították és hogy anya azért nem tud hívni mert mellette van az intenzíven..Azonnal otthagytam csapot papot és vissza indultam Pestre. De nem értem időbe oda,elkéstem. Tíz percen múlt csupán,hogy elköszönhessek tőle...Úgy halt meg,hogy el se tudtam mondani neki mennyire szeretem...
Nem bírtam tovább beszélni, irtózatosan felzaklatott már az is ha visszaemlékeztem,mert sokáig magamat hibáztattam apa haláláért. Hyun Joong nem szólt közbe,figyelmesen hallgatott. Annyira magamba roskadtam,hogy nem vettem azt se észre,hogy egy pillanatra sem vette le a tekintetét rólam ahogy beszéltem. Talán szánalomból vagy együttérzésből tette,nem foglalkoztam vele,amikor azonban feltűnt kezdett kellemetlené válni ismét a helyzet.
-Megyek,hozok valamit enni és keresek egy másik filmet...Te kérsz valamit?-elakartam venni a férfi kezében lévő poharat,hogy ismét megtöltsem zavaromban nem is figyeltem,hogy az italból egy csepp sem hiányzott.
-Mitől rémültél meg ennyire Gina? A történtek zaklattak fel vagy más zavart meg hirtelen?-kapta el Hyun Joong a csuklóm.-Mióta elkezdtél mesélni végig azon tűnődtem vajon mi zajlik benned. Ha tudom,hogy ennyire fáj emlékezned eszembe se jut,hogy erről megkérdezzelek...sose láttalak még ilyen sebezhetőnek.
-Akkor most nézz meg jól mert soha sem fog előfordulni még egyszer!-hajoltam meggondolatlanul közel a férfihez majd elbizonytalanodtam és rögtön meg is fordultam. Én kerestem a bajt megint ahogy szoktam,de most nem tudtam elkerülni.Ami ezután történt azt nem,egyáltalán nem akartam. Hyun Joong elvette tőlem a poharakat,a földre tette őket és nem eresztett,sőt szorosabban fogta a kezem. A másik kezét a bal vállamra téve visszahúzott olyan erővel,hogy térdre ereszkedtem. Feltérdelt velem szemben és az arcomat fürkészte. A szívem gőzmozdony módjára zakatolni kezdett,majd kiugrott a helyéről és ostobán kezdtem hinni a lehetetlenbe és abban, hogy elérhető az elérhetetlen. Éreztem történni fog valami,valami visszafordíthatatlan és elkerülhetetlen és én nem leszek képes megállítani és aminek be kellett következnie az be is következett.
A kandalló parazsának fénye világított csupán és sejtelmes fénnyel szőtte át a helységet.Nem hallatszott más zaj,csak a kettőnk lélegzetének halk nesze. Néztük egymást hosszasan,elmélyülten. A férfi lassan közeledett. A kezeivel a fülem mellé simította az arcomat eltakaró hajtincseimet és lágyan végig húzta a kézfejét mindkét felén az arcomnak és már láttam ahogy közel hajol hozzám,a szemével a számat nézi és végül hagytam,hogy megcsókoljon. Epekedő,bolond szerelmes idiótaként sóvárogtam a férfi után.Nem akartam mást csak odaadni magamat és ha csupán egy részét kérni cserébe.Áhítva vágyakoztam rá,hogy egybe forrjon a testünk még akkor ha nem szól örökre a dolog,csupán erre az egy estére. De szerencsére nem engedtem a csábításnak,mert tudtam jól, ahogy az értéktelennek látszó csillogó üveggolyó a gyermek kezébe értékes játékká változik, ha engedek lángra gyúlt szenvedélyemnek és elfogadom a férfi közeledését én is csupán Hyun Joong játékszerévé válok.Majd elmém porosodó emlékeinek polcára kibiggyesztve évek múltán is emlékezni fogok rá,  mekkora butaságot műveltem ezen az éjszakán.Nem én nem értem volna be csak ennyivel,mert csupán a testét birtokolhattam volna,de a szívét nem. Ahogy az ajkai az ajkaimhoz értek csodálatosabb érzés volt mint ahogy hittem,mégis boldogság helyett boldogtalanságot éreztem. Felismertem a sors szórakozik velem és a csókot csupán az adott pillanatnak és a hely hangulatának,az elszabadult hormonoknak köszönhetem és nincs mögötte ,legalább is Hyung Joongot illeti,igazi érzelem. Sokszor eljátszottam a gondolattal,hogy mit fogok tenni ha ez bekövetkezik és bármennyire is kívántam az ölelését csókjait lágyan eltoltam magamtól. Szörnyű elutasítani valakit akiért titokban annyira oda van az ember,de meg tettem és ettől leírhatatlan módon szenvedtem.
-Ezt itt most fejezzük be.-suttogtam halkan.
-Miért te nem akarsz engem?-kérdezte csalódva és meggyőzően hozzá tette:-Mert én akarlak téged.
Mit válaszolhattam volna rá?... Az igazat azt,hogy úgy vágyom rá ahogy síró gyermek az anyja ölelésére,mint friss tavaszi vetés az esőre a napfényre,ahogy a sivatagi vándor az oázis vizére,hogy szomjúságát enyhítse.Úgy vágyakozom rá én is annyi különbséggel,hogy az én mérhetetlen szomjúságom az ő nedves ajkait csókolva meg százszor és ezerszer múlhatna csak el. Ezt nem mondhattam,..neki nem. Más kifogást kellett  keresnem.
-Nem tehetjük,mind a ketten megbánnánk holnap reggel....És hogyan néznénk egymás szemébe?
-Honnan tudod előre? Mi lenne ha kipróbálnánk előtte?-Hyun Joong hangjában jól kivehető pimaszságot fedeztem fel és ez kicsit dühített.
-Mi az,csak nem? Csorba esett a férfias büszkeségeden,még soha nem utasított vissza nő téged?-kérdeztem úgy,hogy inkább gúnyolódásként hatott nem érdeklődőnek.
-Ha azt mondom nem,legalább is egy jó ideje nem,akkor elhiszed?
-Azt igen,de én nem érek rá megvitatni a szerelmi életedet,el kell mosogatnom ezeket.
Felvettem a poharakat,a tálcát és a tálkát és a konyhába mentem. Amikor végeztem a férfi nem aludt, hanem helyette figyelte, ahogy tőle nem messze a konyhába serénykedtem.
-Nem mész fel a szobádba aludni Mr.Casanova?Itt kényelmetlen lesz.-kérdeztem foghegyről és a párnákért nyúltam,hogy vissza vigyem őket a helyükre.
-Tudom,hogy hibáztam az imént és hidd el nem volt szándékomban megbántani téged.-érintette meg finoman a kezem.
-Nem felejthetnénk el?-kértem tőle.
-Egy feltétellel,ha ma este itt maradsz velem.
-Már csak az kéne!-háborodtam azonnal fel.
-Megígérem jó fiú leszek...Különben is te vagy a házigazda és mindent el kell követned,hogy a vendéged,aki én vagyok,elégedett legyen.
-Hogyisne!-tiltakoztam tovább.
Ahogy fogtam a párnákat és indulni akartam,hogy felvigyem őket a szobába Hyun Joong szembe állt velem és ártatlan ábrázattal kért meg:
-Csak most az egyszer...Kérlek Gina csupán ma estére maradj mellettem.
Túl nagy volt a kísértés így hát beleegyeztem.Ő nem érthette, nekem többről szólt a dolog mint neki és mennyire felkavartak engem. Ahogy a férfi mellé feküdtem ő megfogta a párnát és a hasamra tette,majd ráfeküdt és átölelt.
-Te leszel az egyik párnám ma estére.-nevetett elégedetten.
-Még meggondolhatom ne gúnyolódj,légyszíves!
-Legyél csendben Gina!...A kis párák nem beszélnek.
Mozdulni sem bírtam,szorosan ölelése iszonyatosan jól esett,még talán az előbbi csóknál is mert ez az gesztusa szívből jött.
-Gina? Alszol?
-Nem,miért szeretnél valamit?
-Az jár a fejemben milyen régóta veszekedtünk.
-Majd bepótoljuk reggel. De nem beszélj ha lehet...Kérlek.-fészkelődtem mert a hangját nemcsak a fülem hanem a hasam is érzékelte.
-Álmos vagy?-beszélt tovább  Hyun Joong ismét kérésem ellenére.
-Dehogy,csak csikiz a hangod,te lüke!-kacagtam hangosan. Ez igaz is volt ezért megengedte,hogy feljebb csússzak és a hátamat megtámasztva a kanapé szélén a férfi újra ölembe hajtotta a fejét.
-Így már kényelmes?-kérdezte érdeklődve.
-Aha..-válaszoltam röviden.
-Gina?
.-Hmm?
-Már nem is emlékszem mikor éreztem így magam...Talán a srácokkal a bandámból az SS501 hülyültünk ennyit utoljára...Klassz haverjaid vannak és látni rajtatok mennyire törődtök egymással. Most kezdem megérteni mennyivel másképp éltek,mint mi Koreában.
-Féltékeny vagy,mi a fene ütött beléd? Nehogy panaszkodj,neked odahaza meg van mindened.
-Ez csak a külső...,Mint minden ember én is egy látszat világban élek. Ahol nem számítanak azok a dolgok amik valóban fontosak lennének,hajszolom a sikert a pénzt a hírnevet... És helyébe mit kapok?
-Rengeteg rajongót,akik szeretnek téged.
-Nem hiszem,ők nem értem rajongnak.Néha úgy érzem,azért a valakiért vannak úgy oda akit a filmekből és a színpadról ismernek,ezért nem hagy nyugodni és ha hibát követek el mint ember,sokszor kérdem magamtól hányan maradnának mellettem.
Úgy beszélt ezekről a dolgokról,hogy összeszorult a szívem. Nem különbözött sokkal tőlem vagy más személytől,csak annyiban hogy mi nem éltünk ezzel a félelmekkel együtt. A sztárság még sem olyan nagyszerű mint képzeltem,mert neki nehezebb volt,mindenkinek meg kellett felelnie. Ebből élt,ez éltette őt,ezért küzdött,dolgozott sok éven keresztül és bármennyire nyomasztották ezek a kételyek, mégis amikor kiállt a színpadra mosolyogva viselte mindezeket. Nagyobb és jobb színész volt ő mint én,csak Hyun Joong velem ellentétbe nem azért vált ilyenné,hogy megszeressék hanem,hogy ne veszítse el azokat akik őt szerették.
-Megértem miről beszélsz,de ezeket a dolgokat muszáj elfogadnunk.A nagymamám folyton azt hajtogatta, az úr csak annyi terhet mér ránk amennyit elbírunk.-próbáltam megnyugtatni a férfit.
-Nem is értem,Gina miért mondom ezeket neked el? Olyan mintha a legjobb haverom lennél, akit gyerekkorom óta ismerek.
-Mert...a párnák hallgatnak.-viccelődtem vele.-De most már aludnunk kéne.-javasoltam.
Nem beszélgettünk tovább túl fáradtak és elcsigázottak voltunk mindketten. Hyun Joong rögtön elaludt és csend lett. Nekem nem sikerült ugyan ez,rengeteg dolog járt a fejemben. A kandallóban lévő fahasábok amiket lefekvés előtt dobtam be,ropogva égtek és meleggel töltötték be
a helységet, ahogy az én testemet is melegség járta át az alvó férfit nézve. Órákig elnéztem volna őt,de a fáradság rám is rám tört. Lehajoltam,óvatosan mozogtam nehogy felébresszem és mivel biztosan tudtam alszik megcsókoltam az arcát és odasúgtam a fülébe.
-Szeretlek Mr.Tökéletes...Nem is hinnéd mennyire .
Lejjebb csúsztam, a fejemet a párnára tettem és én is elszenderedtem.

Az éjszaka gyorsan eltelt,bár az is igaz,hogy én nem sokat aludtam mert,Hyun Joong egész este forgolódott,nem találta a helyét. Csak hajnalban miután hasra fordult és a párnát a feje alá gyömöszölte azután nyugodott meg. Mi nyugtalaníthatta,nem tudom,de reggel semmi sem látszott rajta és mindketten úgy viselkedtünk mint akik nem is emlékeznek az estére.
A férfi nyúzott arccal,karikás szemekkel,borostásan indult a fürdőbe,hogy rendbe hozza a külsejét. Én kaptam is az alkalmon és heccelni kezdtem azzal,hadd készítsek róla egy felvételt, amit majd ha eladhatok egy internetes oldalnak a pénzből életem végéig simán megélek. Hyun Joong válaszként párnacsatát rendezett. Fél órán keresztül röpködtek a párnák,püföltük csapkodtuk a másikat és felhőtlenül nevettünk. Miután rendbe szedtük magunkat,Hyun Joong beleegyezésével felhívtam a barátaimat,hogy együtt reggelizzünk meg és ne vigyük haza az a temérdek ételt amit Ettus nénikém pakolt össze. A nap folytatásaként még kimentünk a srácokkal a sípályára és a maradék időt ott töltöttük. Délután elköszönve a többiektől Pestre tartottunk vendégemmel,de útközben még megálltunk az autóval a Mátrában mert mindenképp megakartam neki mutatni egy helyet.
-Gyere velem,ezt látnod kell!-invitáltam a férfit aki ellenkezés nélkül követett. Az emberi arcot ábrázoló sziklaorom kicsiny tisztásához szűk,hosszú ösvény vezetett ahová épp időben érkeztünk,a nap épp lemenni készült.
A látvány ami elénk tárult felért egy csodás festmény szépségével amit a természet akaratlanul készített. Ameddig a szem ellátott mindent megvilágított a szikrázó napfény és a hótakaró ami belepte,a hegyek lejtőit,fáit és mezőit úgy csillogott mint amit aranyporral hintettek végig. A távolban,messze tőlünk a völgyben jól látható volt az ott megbúvó falu házainak kéményéből felszálló füst, ami sűrű,vékony felhőt képzett a település fölé. Abból csupán a falu templomának tornya magasodott ki, aminek a harangjai pont akkor csendültek meg. Az erőteljes ütemszerű kongás nem imára hívta a híveket, hanem azt jelezte,hogy egy lélek a faluba jobb létre szenderült és örökre elhagyta a földet. Az óriási bronzból készült csengettyűk fájdalmas hangja hirdette az elmúlás zord,félelmetes valóságának tényét és ezzel együtt,megtörve a vidék csöndjét,szóltak az elhunyt személy lelki üdvéért. Úgy látszott az egész nem csak én rám hatottak,Hyun Joong, aki mögöttem állt váratlanul átölelte hátulról a derekamat,az állát a vállamra támasztotta és a fülembe suttogta:          
-Köszönöm Gina.
-Mit?-dadogtam.
-Azt,hogy itt lehetek és mindezeket a gyönyörű dolgokat megosztod velem.
Ácsorogtunk még ott egy darabig,nem beszélgettünk.Talán azért,hogy hangunkkal ne zavarjuk meg idilli táj csendességét,de lehet azért mert egyszerűen nem volt mit mondani.

Teljesen besötétedett mire a fővárosba érkeztünk. A város utcái,áruházai,bevásárló központjai zsúfoltak voltak,telis-tele nyüzsgő a vásárlás lázától égő emberekkel,akik izgatottan keresgélték kutatták a megfelelő ajándékot szeretteiknek. Sokszor hallottam életem során,hogy a karácsony nem erről szól,de én semmi kivetni valót nem találtam abban ha az ember pénzt költ arra,hogy meglephesse és ezzel mosolyt csaljon annak a valakinek az arcára akit szeret. Ez nekem ugyanúgy hozzá tartozott az ünnephez,úgy ahogy a szeretet is.
Hyun Joong kérésére megálltunk az utunkba eső plázánál. Bejártuk az üzleteket ahonnan anyának és a húgaimnak ajándékot vett.
-Mi lenne ha ennénk itt valamit?-vetette fel a férfi.
-Felőlem, de előtte meg kell látogatnom sürgősen egy helységet.-közöltem miközben apró tánclépésekkel jeleztem,hogy rögtön bepisilek.
-Menj nyugodtan...Én megvárlak itt.-cövekelt le a mosdó folyosója előtt a férfi.
-El ne merj mozdulni innen!-intettem és szaporáztam a lépéseim a wc felé. Bárhogy próbáltam sietni sehogy sem sikeredett. A mosdó dugig volt és várni kellett,ráadásul a kézszárító sem működött és a papír törlőnek a helyén egy üres guriga árválkodott. Kénytelen voltam rázogatással megszárítani a kezem,így sok időt fecséreltem el. Amikor kiléptem a folyosó végén várakozó Hyun Joongnak nyoma se volt.
-A fenébe!...Hová tűnhetett?-szörnyülködtem és riadtan keresni kezdtem. A szívem hevesen vert,nagyon megijedtem. Rohantam az irdatlan nagy épületen végig,átverekedve magam a tömegen. Lábujjhegyre ágaskodva a fejemet magasra emelve,kutattam,kerestem,de nem találtam sehol sem. Ettől pánikba estem és habozás nélkül lefutottam a lépcsőkön a földszintre és kérdezgettem az embereket,akik útba igazítottak mert jól emlékeztek a feltűnően jóképű ázsiai férfire és arra hogy merre ment. Végre felfedeztem a férfit az egyik ékszer üzletben. Ő is észre vett és integetni kezdett a jobb kezével,miközben a bal kezével elrejtett valamit kabátja zsebébe. Ahogy odaértem rögtön alaposan le is csesztem.
-Mi ütött belé?-lihegtem.-Azt mondtam,várj meg ott...Megvesztél,tudott hogy megijesztettél?
-Nem győztelek kivárni,gondoltam szétnézek addig.-válaszolta merő adta egy nyugalommal.
-Ezt...még egyszer...nehogy megmerd tenni!-kapkodtam a levegő után,mert a nagy rohanás közben teljesen kimerültem.-Akkor menjünk enni és ameddig itt vagyunk el ne merd engedni!-ragadtam meg a kezét.
Láthatóan tetszett neki a dolog,szó nélkül fogta a kezem ameddig vacsoráztunk. Nekem könnyű volt így ennem,de Hyun Joongnak bal kézzel kellett fognia az evőeszközt és ügyetlenkedve több étel kerül vissza a tányérjában mint a szájába. Ezért etetni kezdtem,de a kezét akkor sem engedtem el. Hatalmas derültséget okoztunk az arra bámészkodó embereknek,megálltak,nevetne néztek bennünket.
Nem zavartattuk magunkat és mindaddig nyugodtan étkeztünk amíg fel nem fedeztem,hogy a tőlünk alig néhány métere lévő asztalnál ülő tinédzser lányok, gyanúsan összebújva sugdolódzva minket figyelnek. Azután észre vettem egyikük táskáján ami a székre volt felakasztva az,I love Asian boys feliratot. Az asztal társaság két bátrabb tagja felállt és felénk jött. Oda értek hozzánk és a magasabb,szőkés barna hajú csinosabb lány remegő hangon megszólalt angolul.
-Ne haragudjatok,hogy zavarunk ,benneteket!...De azon tanakodtunk a csajokkal nem te vagy Ji Hoo a Boys over flowersből?-nézett Hyun Joongra.
Fölpattantam az asztaltól és a koreaiul parancsoltam a férfira:
-Állj fel!...Bajba vagyunk,azonnal el kell tűnjünk innen!
Furcsa viselkedésünk leleplezett. A két kis pimasz tini rájött,hogy valószínű igazuk lehet,mert a többieknek izgatottan integettek.
-Lányok ez tényleg Kim Hyun Joong!-kiabálták sikítozva.
-Nem,nem ő az. Összetévesztitek valakivel.-hazudtam saját érdekükben és nem várva meg a fejleményeket még jobban megszorítva a férfi kezét,nehogy ismét elveszítsem,futásnak eredtünk.
Kiszaladtunk onnan és gyorsan az autóba ültünk. Csikorogtak a jármű abroncsai ahogy a gázra léptem,csak akkor kezdtem megnyugodni amikor már jó messzire értünk és már a visszapillantó tükörben sem láttam a kimagasló épületet.
-A franc vigye el!...Szerinted mennyi esélye volt ennek?...Egymillió az egyhez.-dühöngtem halkan.
Hyun Joong rá is kérdezett:
-Minek?
Nem kerülhettem el a válaszadást,mert tudtam a férfi rájött,hogy füllentettem.
-Annak,hogy felismernek téged.-vallottam be.-Azok a lányok akik a plázába oda jöttek annak a népes tábornak a tagjai akik ismerik a K.popot és szeretnek,rajongnak érted.
-Erre én sem gondoltam ....Most azért vagy mérges amiért rájöttem beakartál csapni azért,hogy Magyarországra jöjjek?-a férfi szavai úgy hatottak rám mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek volna le.
-Én,tényleg nem szándékosan,igazán csupán azért....-hebegtem,de nem sikerült befejeznem.
-Nincs semmi baj,nem vagyok hülye.-vágott a szavaimba a férfi és összekócolta  a hajam.-Azt hitted bevettem,hogy itt nem ismernek? Nem,kicsi lány....Jól tudom,hogy ez nem igaz. Nem ezért fogadtam el a meghívásod és jöttem veled,hanem mert akartam.
Jól eső szavak voltak ezek amiket mondott,simogatóan édes,kellemes szavak amiknek jelentése az volt,hogy Hyun Joong akárhogy is,de kedvel engem.
Vajon tényleg lehetséges?Tettem fel magamban a kérdést és nagy lépésre szántam el magam,ami majd a közel jövőben befolyásolhatja a kettőnk kapcsolatát.

Anyáék a vacsorához készülődtek amikor hazaértünk. Megkértem anyut,hogy nekünk ne terítsen nem vagyunk éhesek. Kicsit csalódást okoztam vele neki,mert úgy főzött,hogy Hyun Joong kedvére tegyen. Megvártuk amíg ők befejezték az étkezést,majd mindenki a saját szobájába ment. Ahogy kettesben maradtunk anya faggatni kezdett. Én mindenről beszámoltam, kivéve arról a kis incidensről hallgattam és ügyesen kikerülve a témát nem beszéltem.
Hamar elaludtam,de az éjszaka közepén felébredtem. Szomjas voltam ezért a konyhába mentem,de észre vette,hogy Hyun Joong szobájának ajtaja félig nyitva maradt. Csendben odacsoszogtam,hogy megnézzem mi történhetett. Halkan bekopogtattam és alig hallhatóan megkérdeztem:
-Ébren vagy?
-Gyere csak be.-jött odabentről a válasz szintén alig hallhatóan.
Amikor benyitottam a szobába mosolyra görbült a szám a látványtól. Hyun Joong nem volt egyedül,ott feküdt mellette az ágyban a legkisebb húgom Veronika,szorosan hozzábújva a láthatóan megszeppent férfihez, aki meg sem mert mozdulni nehogy felébressze.
-Látom sikerült egy új rajongót szerezned.- suttogtam tréfásan és közelebb mentem. A kislányért nyúltam,hogy felvegyem az ölembe és a szobájába visszacipeljem,de a férfi megfogta a kezem és nem engedte.
-Hagyd,csak itt nyugodtan Gina,engem nem zavar.
-Biztos vagy benne? Nem lesz így neked kényelmetlen?
-Nem...Menj te is aludni,minden rendben...
Hyun Joong válasza,viselkedése egyáltalán nem lepett meg,úgy reagált mint a legtöbb jó érzésű ember ebben a helyzetben,saját kényelmét háttérbe szorította egy aprócska gyermek kedvéért, aki még mindennél jobban igényli a felnőttek figyelmét,szeretetét és közelségét.
Mivel nem maradt más választásom beleegyezően bólintottam és a másik szobából átvittem még egy paplant és mindkettőjüket alaposan betakargattam,meg ne fázzanak. Amikor elkészültem automatikusan a húgom selymes arcocskáját megpusziltam ezzel a mozdulattal akaratlanul is a férfihez is közel hajoltam és kibontott hajammal az ő arcát is végig cirógattam.
-Szeretnék egy jó éjt puszit én is...Én nem kapok?-incselkedett velem Hyun Joong.
-Ne idétlenkedj,hanem aludj!-ripakodtam rá halkan.-Jó éjt Mr.Szoknyavadász,szép álmokat.-köszöntem el és húztam be magam mögött az ajtót.

A következő nap reggelén hét órakor kisurrantam a házból. Korai távozásom okáról csak anya tudott. Krisztián a házunk előtt várt,beszálltam az autójába és elvitt oda ahová évek óta mindig elmentem ezen a napon. Ez a nap december huszonnegyedike volt és nem telhetett úgy el,hogy ne látogassam meg apa sírját. Máskor anyával vagy a húgaimmal mentem,de az év ezen a napján nem. A temető üres volt sehol egy lélek se. Mindenhol márványból,gránitból vagy műkőből készített síremlékek,amik eltávozott családtagokat,édesapák,édesanyák,gyermekek,barátok földi maradványát fedték, megőrizve azoknak emlékét. Ez a hely akkor is békésnek tűnt ha tele volt halott hozzátartozóikra emlékező emberekkel,de akkor csak én voltam ott egyedül.
Mintha szertartáson lennék az összes mozdulatomat pontosan ugyanabban a sorrendben csináltam végig. Az élő virágokat,ami csakis holland krizantém lehetett vázába tettem,de a vázát nem töltöttem meg vízzel nehogy szétfagyjon az éjjel,a virág addigra meg úgyis tönkre megy. Meggyújtottam a sírra helyezett gyertyákat és pár imát mondtam el apáért, majd elmondtam neki milyen esemény dúsan telt a távollétem. Ha valaki arra járt biztosan bolondnak nézett,hogy egy kőkereszten lévő fényképhez beszélek...Vagy még sem?
-Szia apa rég találkoztunk,annyi mindent kéne elmesélnem... Idén sikerült valóra váltanom az álmaim egy részét és azért nem látogattalak meg mert Korába utaztam és csak most tudtam azóta  haza jönni. Rengeteg új barátot szereztem és jártam Japánba. Bár sokat küszködtem,de úgy érzem megérte...De ezeket te tuti mind tudod,mert biztos vagyok benne odaátról, abból a számomra ismeretlen világból,  ha teheted figyeled minden lépésem és vigyázol rám. Egyvalamit azonban még nem tudsz,megtaláltam azt a valakit akinek a tőled kapott órát fogom adni. Még nem készültem fel rá egészen és el sem meséltem neki a hozzá fűződő történetet,de ideje megtudnia mit érzek.Anya,Weenie és Ettus néni is biztatott,hogy tegyem meg. Illetve nem pontosan erre mert se anya,se Ettus néni nem sejti mennyit is jelent nekem ez a férfi. Kicsit félek az egésztől,de kénytelen vagyok megtenni.Lehet kinevet vagy elutasít mert ez egyoldalú szerelem,de még az sem érdekel...Bármi jobb annál a bizonytalanságnál amiben most élek...Szoríts nekem apa kérlek,hogy bármi lesz is túltegyem magam rajta és túléljem.
Megcsókoltam búcsúzásként apa képét és visszamentem Krisztiánhoz akit nem állt szándékomban sokáig váratni.

-Miért álltál meg?-kérdeztem Krisztiánt amikor leparkolt a kórház előtt, ahol dolgozott.
-Szeretném ha bejönnél velem.-állította le a járművet.
-Minek menjek? Jól tudod utálom a kórház szagot.
-Ne ellenkezz hamupipőkém,szállj ki gyorsan valamiről meg kell bizonyosodjak!
-Ugye nem rólam van szó?-kezdett derengni a dolog.
-Anyukád kért meg,hogy csináltassunk néhány vizsgálatot,nem tart sokáig.
-Anya? De miért?
-Aggódik. Szerinte sápadt vagy és lefogytál,az étvágyad se a régi. Amikor előhuzakodott vele én is feleslegesnek tartottam,de tegnap észre vettem síelés közben egyszer egyszer bizonytalan voltál és szerintem azért mert megszédültél.
-Egyáltalán nem. Nem azért, hanem mert teljesen elfelejtkeztem hogy kell siklani biztonságosan a léceken.-tiltakoztam,mert Krisztiánnak igaza volt. A rosszul létek egyre gyakrabban jöttek és egyre nagyobb fájdalmak kíséretében.
-Nincs vita,velem jössz! Ebből nem engedek. Addig innen el nem mozdulok, ameddig meg nem bizonyosodom róla,hogy tényleg minden rendben van veled!-parancsolt rám barátom és nem találhattam kibúvott vele kellett mennem.
A kórházban furcsa volt,hogy a fiút akivel szinte együtt váltam felnőtté, mindenki doktor úrnak szólítja és a nővérek és az ápolók azonnal megcsinálták amire utasította őket. Először is a laborba mentünk ahol Krisztián teljes vérképet kért. Levették tőlem a vért és a vizelet minta leadása után a vizsgálóba mentünk.
-Vetkőzz le a függöny mögött!-mutatott a szobába lévő paravánra a doki.
-Még mit nem! Hogy képzelted,hogy pucéran mutatkozom előtted!-ellenkeztem,minden erőmmel.
Krisztián elmosolyodva próbált meggyőzni.
-Itt most ne a barátot hanem az orvost lásd bennem! Ezt megcsinálom és rögtön mehetünk is.
-De te sebész vagy tudtommal és nem belgyógyász orvos.
-Ne vitatkozz hercegnő,hanem tedd amire kértelek!
-Jó,legyen,de a melltartómat nem veszem le.-engedtem és a paraván mögé mentem,majd felültem az az vizsgálóasztalra és tovább dünnyögtem?-Valld be nyugodtan, ezt az egészet örömmel csinálod csak azért,hogy megkukkolhasd a cicimet!
-Lökött vagy. Hogy tudsz még ebben a helyzetben is ökörködni,nem értem.-nevetett Krisztián és a sztetoszkópot a mellkasomhoz érintette.
Valami furcsa kételyt éreztem,miért lett a barátom ennyire zavart hirtelen. A torkát köszörülte és nagyokat nyelt és az izgatottság miatt remegett a keze. Mi a fene üthetett bele,hiszen ezer éve ismert engem és olyan mintha a bátyám lenne.
-Aú,ez hideg!-sikítottam fel.
-Bocsi,mindjárt felmelegítem.-lehelt a műszerre és vizsgálni kezdett.
-Mond előfordult mostanában,hogy elvesztetted az eszméletedet,esetleg légszomj,szapora szívverés,hányinger? Esetleg bármilyen fájdalom a mellkasodban,nyomó vagy nyilalló érzés?-kérdezte.
-Totóznod kéne. Ez mind megvolt,csupán a sorrend nem stimmel..-próbáltam gyorsan felelni hogy még azelőtt hazaérjek,mielőtt Hyun Joong felébred.
-És orvosnál is voltál,hogy kiderítse mi okozza ezeket?
-Hülye vagy? Tudod te mennyibe lennének Koreában a kórházi költségek?-förmedtem rá dühösen.
-Ez most nem vicces.-nézett rám most már Krisztián is mérgesen.-Az egészségedet nem kezelheted játékként!
-Miért? Nincs valami rendben?
-Még nem tudom,de a tüneteid sok mindenre utalhatnak. Lehet egyszerű kimerültség,de lehet egy komolyabb baj előjelei.
A fiúnak most sikerült megijeszteni,főleg amikor a telefonján felhívta az volt egyetemi tanárját aki neves kardiológus hírében állt. A professzor beleegyezett Krisztián kérésére,hogy három nap múlva bejön a kórházba és ő is megnéz engem.
-Sok hűhó a semmiért.-morogtam magamban ahogy öltöztem.
-Szerintem is,de akkor leszek nyugodt ha a professzor is megvizsgál téged.
 Krisztián egész úton haza felé tartva nem nagyon beszélt,aggódó arckifejezéssel vezetett és az utat bámulta,éreztem valamit elhallgat előlem.


Hyun Joongnak természetesen sikerült korán ébrednie és hogy anya lefoglalja őt reggeli után leültek a nappaliba fényképeket nézegetni,amíg Eszter Annával és Veronikával játszottak a szobában. A férfi érdeklődve nézte a fotókat amik nagy része ebben az albumban rólam lett készítve és figyelmesen hallgatta anyát, aki kicsit elragadtatva magát beszélt.
- Nézze Hyun Joong ez Gina amikor megszületett. Pár perce jött csak a világra és már sikerült is neki mindenki levenni  a lábáról a szülőszobába. Látja,mosolyog !-tolta a férfi orra alá a  képet.-És az arcán az a két gödröcske.Annyira édes volt...-lapozott egyet és tovább áradozott.-Ezek az óvodában készültek...ezek meg már az iskolás farsangi bálon. Itt nindzsa harcosnak öltözött,pedig akkor még az se tudta merre van Japán.
Képről képre haladva anya mindent kitálalt Hyun Joongnak, még azokat is amiket szégyelltem volna előtte. Ő azonban jót mulatott  rajtuk,főleg amikor drága szülőm elmondta kertelés nélkül miért viselek fiú ruhát egy egy fényképpen.
-Tudja Hyun Joong, édesanyám vagyis Gina nagymamája fiú unokát szeretett volna,mert neki csupán lányai születtek. Amikor terhes lettem rögtön vásárolni kezdett mindenféle gyermek holmit,a csecsemőtől egészen a kamaszkorig. A legtöbbjük ruhanemű volt,de mind mind fiúnak készült. Amikor végül megszületett a baba és kiderült,hogy kislány csalódottan pakolta be anyukám egy ládába az összes ruhát. Persze ez nem azt jelentette,hogy nem örült a kis unokájának..Imádta őt. Egyszer a padláson játszott Gina,talán hat vagy hét éves volt...-mélyült el a részletekben,majd legyintett...-Teljesen mindegy. Nos megtalálta a ruhákat miután megtudta miért is vannak azok ott, hogy a nagymamájának örömet okozzon elkezdte hordani őket. Később viszont rádöbbent arra,hogy a fiús ruhák jól állnak neki ezért előszeretettel vette fel ezeket.
Anya észre vette a férfin,hogy valamiért feltűnően vigyorog:
-Mi az, ennyire vicces amit mesélek?
-Nem,dehogy,-tette szája elé a kezét Hyun Joong,de nem sikerült megállnia,hogy ne nevessen hangosan.-Ne haragudjon,nem akartam megbántani Edit,csak eszembe jutott egy film amiben játszottam,de ott a főszereplő fiút öltöztette kiskorában lánynak az anyja és ez a történet kísértetiesen hasonlított ahhoz,néhány részt leszámítva.
Anya nem sértődött meg,de mégis bántotta valami. Visszalapozott az albumban és megállt egy lapnál ami külsőleg mintha más-más lányról készült volna mégis ugyanazt a személyt ábrázolta,engem.
-Hyun Joong kérdeznék valamit és nem szeretném ha megsérteném ha túl indiszkrét lennék vele..-fordult a férfihez.
-Kérdezzen nyugodtan.
-Mennyire ismeri a lányomat?
-Pontosan mire gondol.
Anya gondterhelt arccal nézte a képeimet és merengve öntötte ki Hyun Joongnak a velem kapcsolatos félelmeit.
-Gina egy remek lány és nehezen engedtem meg neki,hogy külföldre menjen dolgozni,mert már annyi megpróbáltatáson ment keresztül...Semmi gond nem volt addig amíg szembe nem kellett nézni kamasz korában a túlsúly okozta problémákkal. Akkor kezdett el bohóckodni és úgy tett mintha nem bántaná semmi,akkor is nevetett amikor zokogni szeretett volna legszívesebben. Sosem volt barátkozós típus, de akkor minden embernek megakart felelni és ezért mindent el is elkövetett. Ez a helyzet akkor sem változott sokat, amikor sikerült hatalmas küzdelem árán lefogynia,sőt,rosszabb lett. Hol magabiztosan jókedvűen állt a dolgokhoz,hol mélabúsan próbálkozás nélkül hátrált meg...Néha az az érzésem két személyiség lakozik benne,pedig jól tudom nem így van csupán saját magától  is elrejti az igazi érzéseit. -ahogy anya beszélt majdnem kiszöktek a szemeiből a könnyei.-Na de ő nem egy mindennapi jelenség.-változtatott anya a hangleejtésen, ami szomorúbból vidámmá változott.-Gina egymagában egy egész cirkuszi társulat,ahol ő porondmester, a bűvész az akrobata és a bohóc is egyben. És amikor már eltúlozza a dolgokat és a poénjai nem viccesek hanem inkább fárasztóak azt jelenti elege van nincs kedve tovább szórakoztatnia a közönségét.
-Igen nekem is ismerős, ezt már én is észre vettem. De  bármennyire kedvelem is őt, én sem tehettek ellene semmit,mert előlem is takargatta az érzéseit és most,hogy több időt töltök vele sem engedett magához közel és nyílik meg előttem. Egy valamit azért megígérhetek, ameddig mellette vagyok figyelni és vigyázni fogok rá,mer barátja ként ez a dolgom.-nyugtatta meg anyát a férfi.
-Ennek igazán örülök. Tudja Hyun Joong ,sok ember nem fogja fel nem kell ahhoz összetörni a kagyló kemény külsejét,hogy észre vegyük a gyöngyöt benne... Na,de elég a lustálkodásból ideje elkészíteni az ebédet.
Anya felkelt a férfi mellől,kihalászta kötényét a nappaliban lévő komód fiókjából és felkötötte.
-Várjon Edit,segítek megkötni.-ugrott azonnal oda Hyun Joong és még egy utolsó kérdést tett fel ami nagyon izgatta.- Ha megkérem,elárulná nekem miért van Gina szekrényében az a férfi óra?
-Á,az!-csattant fel anya mert elbambult egy kicsit.-Gina még nem mesélte?
-Nem,de nem is hinném,hogy elmondaná nekem.
-Pedig elég jól kijönnek egymással...De mivel ilyen szépen kérte elmondom, ha velem jön a konyhába.Bár még fájó egy kicsit ha erről kell beszélnem.
A férfi követte és anya nekilátott bedagasztani a tésztát miközben a kérésnek eleget tett.
-A férjemnek vettem azt az órát amikor külföldre ment. Megpályázott az ottani egyetemen egy állást és sikerült megnyernie. Igaz Bécs nem a világ vége,de nem engedhettük meg magunknak,hogy gyakran hazajöjjön. Akkor kapta tőlem az órát,hogy amíg tőlem tölt távol ne felejtse el mennyire szeretem. Nem is bírta az én drágám sokáig,nem érdekelte a pénz,fontosabb voltam a számára attól és a lányai is,ezért három hónap múltán hátra hagyva a jól fizető munkáját, végleg haza jött...A baleset napján amikor haldoklott és én ott voltam mellette megkért ajándékozzam oda az órát, a huszonegyedik születésnapjára Ginának,és azt üzente neki,hogy adja majd oda annak a férfinek aki nélkül ő nem tud élni. Azonban az óra amióta megkapta Gina érintetlenül ott hever a szekrényben,nem talált gazdára azóta sem...Van kedve burgonyát hámozni?-váltott anya témát.
-Hmm.-ez Hyun Joongnál igent jelentett.
-Akkor vegyen ki magának is kötény a szekrényből és neki láthat bátran...Még valami mielőtt Gina meg nem érkezik. Egy szót se,hogy mivel töltöttük az időt ameddig ő nem volt itthon. Mert ha megtudná lehet nem venné jó néven.
-Bízhat bennem Edit,nem szólok egy szót sem.

Amikor hazaértem nem mindennapi látvány fogadott. Anya és Hyun Joong a konyhában a kedvenc ételem elkészítésén fáradozott. Ez még nem is lett volna nagy szám,de a férfin az én kötényem volt amin a következő szlogen állt: A konyha tündére vagyok.
-Menjetek gyorsan Krisztiánnal együtt kezet mosni! Mindjárt készen vagyunk és ehetünk.-parancsolta anya.
-Én nem akarok zavarni,inkább megyek.-mondta Krisztián aki épp csak bekísért engem.
-Szó sem lehet róla!-torkolta le anyu.-Különben is megakartalak kérni,hogy a fenyőfáért menjünk el együtt.
-Akkor rendben,maradok.-engedett a fiú a kérésnek.
Mindannyian leültünk az asztalhoz és miután végeztünk az evéssel Krisztián,anya és a húgaim elmentek,hogy elhozzák az ünnephez elengedhetetlen kelléket.
Hyun Joonggal kettesben maradtunk.Elvállaltuk,hogy rendet rakunk mikorra ők visszaérnek.
Eleinte minden simán ment,mindaddig amíg én ki nem találtam,hogy kipróbáljak valamit,tényleg annyira jó móka amit a drámákból  már sokszor láttam.
Belenyomtam az újaimat az asztalon levő lisztes zacskóba és a gyanútlanul pakolászó férfihez léptem.
-Nézz ide,kis konyhatündérke.-incselkedtem vele.
-Miért?-kérdezte mit sem sejtve.
-Valami van a  az arcodon.
-Hol?
-Itt.-nyúltam felé és és lisztes újaimmal megérintettem.-Most már tényleg összekented a képed.-közöltem kárörvendően.
- Megint sikerült hülyét csinálnod belőlem. Most boldog vagy,ugye?-nézett rám derült ábrázattal és én már menekülőre fogtam,tudtam nem úszom meg ennyivel.
Átfutottam a nappaliba és a férfi utánam eredt. Átlavíroztam a bútorok között és hogy a dolgát megnehezítsem a kanapét megkerültem. Ám ő könnyed mozdulattal átugorva a bútort rögtön el is kapott engem. Letepert a földre és ő is alaposan bekente az arcom lisztel.
Nem lehetett semmi ahogy kinéztem,mert Hyun Joong lefordult rólam és a szőnyegen fetrengett a nevetéstől, majd miután felkeltünk a földről mind a ketten ismét kergelőcskézni kezdtünk. Húsz percbe is beletelt mire sikerült lenyugodnunk. Gyorsan nekifogtunk összepakolni,kapkodtunk mert akkora kupit csináltunk,hogy féltünk nem leszünk kész vele mire a többiek hazaérnek.
Krisztián alig,hogy megjöttek azonnal el is ment és csak este hat órára jött vissza,mert mint minden évben a szentestét nálunk töltötte.

A lakást ünneplőbe öltöztettük és ameddig Hyun Joong,Krisztián és a tesóim a fenyőt díszítették addig anya és én a vacsorát csináltuk meg. Akkor még nem is sejtettem,hogy ezen az estén az életem 180 fokos fordulatot vesz. Megvacsoráztunk és körbe leültünk a karácsonyfa mellé és türelmesen néztük végig amíg mindenki végig nézi kitől mit kapott. Elsőnek a húgaim szedték ki a fenyőfa alól dobozkákat amik a nekik szánt dolgokat rejtették és izgatott kíváncsisággal bontogatták ki egyenként. Majd anya következet,utána pedig Hyun Joong és Krisztián egyszerre fogott neki megnézni az ajándékait. Amikor azonban azt a teljesen egyforma alakú,ugyanolyan csomagolású dobozkát,amiket csupán a rajtuk levő nevük különböztetett meg,tartották mind ketten a kezükbe, megkértem őket ne itt hanem majd ha hazaérnek akkor bontsák ki őket. Nem véletlen volt a kérésem, hiszen ezek a csomagok voltak az én ajándékaim nekik és az egyikben az apától kapott óra volt elrejtve.
Nem erősködtek,mind ketten teljesítették amit kértem. Végül én következtem. Annától és Veronikától egy-egy rajzott csak úgy mint a többiek. Esztertől könyvet,anyától sálat és pulóvert kaptam,Hyun Joongt pedig egy pár Swarovski köves fülbevalót vett nekem,bár ki sem volt fúrva a fülem, ezért rá is kérdeztem:
-Ezeket mégis,hogy hordjam hmm? Az egy biztos,nem fogom kilövetni a fülem,de azért köszönöm.
-Nem baj, akkor majd csak nézegetesd őket.-válaszolta a férfi fülig érő szájjal,mert már nem egyszer közölte velem,hogy nőiesebbnek néznék ki ha hordanák ilyeneket,de én ezzel nem értettem egyet.
-És tőled nem kapok semmit?-fordultam Krisztiánhoz miután az ő ajándékát nem láttam sehol sem.
-De igen,de az enyém itt lapul a zsebembe. De előtte még be kell hoznom valamit neked.-mondta és kiszaladt a lakásból a kocsijához ment. Kezdett rossz előérzetem lenni. Krisztián visszajött óriási  vörös rózsacsokorral a kezében és a zsebéből egy kicsinyke dobozkát elő vett.
-Nézd Gina sokat gondolkoztam a távollétben ameddig nem voltál mellettem...Nem így akartam elmondani neked,de nem maradt más választásom,mert napokon belül újra itt fogsz hagyni engem,hogy az álmaid kövesd. Nem kérem azt,hogy add fel csupán annyit kérek fontold újra őket,mert nekem te jelented azt amit azok jelentenek neked...Amikor elmentél Koreába és nem voltál mindennap velem, akkor jöttem rá több vagy nekem egy barátnál,sokkal sokkal több.-ereszkedett a fiú féltérdre előttem ekkor nyilván valóvá vált számomra,hogy barátom viselkedése irányomban miért változott meg.-Ezért kérlek Gina légy a feleségem és fogadd ezt el tőlem.-folytatta Krisztián és kinyitotta a doboz tetejét és odanyújtotta nekem.
Meghűlt az ereimben a vér és nem csak én álltam ott elképedt ábrázattal hanem azok is akik velem együtt ott voltak és végig hallgatták a lánykérést. Elvettem a térdeplő fiútól a gyűrűt tartalmazó dobozt és fontolgatva nézegettem. Nem tudtam mit kéne tennem. Összekellet szednem magam és elrendezni a gondolataim ezért csak kisvártatva tudtam megszólalni.
-Köszönöm Krisztián amiket elmondtál nekem,de arra kérlek ne kelljen most válaszolnom. Adj egy kis időt,hogy átgondoljam én mit érzek és utána megmondom neked.
Ez volt a legjobb amit az adott helyzetben tehettem. Nekem is fontos volt a fiú az életemben, számíthattam rá bármikor,akkor is ha bajban kerültem,ő mindig segített átvészelni ezeket és ott állt mellettem. Hogyan is utasíthatnám vissza és sérthettem meg ezzel,járt a fejembe mert én is szerettem Krisztiánt de még mennyire szerettem,de csak úgy mint embert,mint barátot mint egy testvért,ám mint férfit nem.
Krisztián tiszteletbe tartotta a kérésem és beleegyezett,hogy addig vár ameddig csak szeretném és nem erőltet semmit sem. Ez az esemény kihatott az estére és bár úgy tett  mindenki mintha nem zaklatná a dolog, de érezni lehetett,hogy mindegyikünknek ott járt a fejében.
Tizenegy óra lehetett amikor Krisztiánt kikísértem az autójához. Nem érdektelenül tettem kettesben akartam beszélni vele,nyomasztott hogy nem voltam őszinte vele.
-Nézd Krisztián...-fogtam neki,hogy elmondjam,hogy én mit érzek.
-Ne kérlek Gina. Gondolkozz még kicsit,adok időt hiszen megígértem.-fojtotta belém a szót rémülten.-Vagy van amiről nem beszéltél nekem? Van egy másik férfi  az életedben?
-Igen van.
-És együtt vagy vele. Randiztok meg minden?
-Nem. Ő nem tud róla,hogy szeretem és nem is járok vele.
-Akkor? Mire számítasz,hogy csoda történik és majd az a valaki fog szerelmet vallani neked?
-Ez nem ennyire egyszerű...Valóban van valaki akibe beleszerettem,de még tőled csupán egy földrész,tőle egy egész világ választ el.-vallottam be.
-Értem,de pont ezért nem adom fel,mert látom ez egyoldalú szerelem.
-Az sem érdekel téged kiről beszélek.
-Nem,egy csöppet sem...Eredetileg  úgy terveztem a Mátrába kérem meg a kezedet de mivel a főnököddel érkeztél haza akit mindenhová magaddal cipeltél ezért spontán jött az ötlet. Éreztem eltitkolsz előlem valamit. Ezért bármennyire kegyetlenül is hangzik is én örülök neki,hogy az a valaki nem viszonozza az érzelmeid. Így esélyem van arra,hogy elfelejted őt és mindent megfogok tenni,hogy én lépjek a helyére...
A fiú megcsókolta a homlokomat és beült az autóba miközben ezt mondta.
-Aludj rá néhányat és fontold meg! Van még rá pár napod mielőtt Koreába visszamész.
-Jó legyen ahogy te szeretnéd.-törődtem bele,mert titokban abban reménykedtem hogyha Krisztián hazaérve felbontja az ajándékom,ami nem volt más mint egy barátság karkötő,felfogja adni és megérti közöttünk többről szó nem lehet.

Sem anya,sem a húgaim,sem Hyun Joong nem firtatták a dolgot,tiszteletben tartották,hogy ez az én magánügyem és az én döntésem. Habár az is igaz,hogy én is mindent megtettem nehogy ez a dolog szóba kerüljön ezért olyan programokat terveztem a következő két napra ami minden időnket kitöltötte.
Bejártuk Budád és Pestet és elmentünk minden helyet megnézni ami Hyun Joongot érdekelte. A férfit lenyűgözte az ünnepi hangulatot idéző,pompásan feldíszített város. Meglepő figyelemmel járta körbe velem és a három testvéremmel az egészet. Bár volt egy egy dolog amit elkellet magyaráznom, mert nem értette pontosan mit is jelentek,közöttük a betlehemet is, amit a templomok közvetlen közelébe készítettek el.
Amikor már végig néztünk mindent vagy korcsolyázni mentünk vagy beültünk valamelyik nyitva tartó cukrászdába és megkóstoltattam vele milyen finomak a magyar édességek. Minden jól ment.A kicsik annyira megkedvelték a férfit,hogy még odahaza sem tudta levakarni magáról őket. Mindenhová követték őt,és igaz nem értették egymást beszédét gyakran rávették Hyun Joongot játsszon velük egy kicsit. Egyszer Veronika oda is ment anyához és bájos arccal megkérdezte:
-Anya Hyun Joong bácsi annyira buta,hogy nem tud velünk beszélni. Vagyis tud, de azt meg én nem értem...Akkor én is olyan buta vagyok mint a bácsi?
Anya harsányan felnevetett majd elmagyarázta neki.
Egyedül Eszter nem akart megbékélni és duzzogva jött velünk mindenhová és mogorva képet vágva,durcásan fejezte ki nem tetszését. Végül aztán őt is sikerült Hyun Joongnak lenyűgözni, miután Eszter az ünnep második napjának estéjén kihozta a féltve őrzött gitárját és a férfi lejátszott néhány dalát rajta neki. A békés hangulat nem tartott sokáig,mert még ugyan azon az este,de kicsivel később megszólalt Hyun Joong telefonja,aki közölte hamarabb vissza kell mennünk mint terveztük.
Eszter felugrott a fotelból,beviharzott a szobájába és bevágta maga mögött az ajtót. Utána akartam indulni,de anya megállított.
-Hagyd,majd lenyugszik.

Az éjszaka közepén Eszter a mosdóba indult amikor félálomban beleütközött Hyun Joongba.
-Ez nem igaz,te mindenhol ott vagy a fene esne beléd!-mormogta a húgom magyarul.
-Mondd úgy,hogy én is megértsem.-parancsolt rá a férfi.-Rég rájöttem,hogy mindent értesz amit a nővéreddel vagy az anyukáddal beszélek. És amikor elmondtam miért hívott fel a menedzser és te rögtön dühbe gurultál,végleg meggyőztél,hogy nemcsak érted hanem beszéled is a koreai nyelvet.
-Na is akkor mi van nagyokos?-feleselt most már koreaiul a húgom.
-Nem tudom mi okod van rá,hogy színlelj,de biztos nyomós indokod lehet amiért titokban tartottad ezt az anyukád és Gina előtt. Engem nem érdekel mi az,de megpróbálhatnál legalább a nővéreddel kedvesen viselkedni,mert ő már alig várta hogy lásson téged és  itthon lehessen.
-Ja,rohadtul. Megakartam lepni vele,hogy milyen jól megtanultam annak az országnak a nyelvét amit annyira szeret és amikor hazajön így üdvözöljem. Erre...puff neki beállít veled. És az helyett,hogy velünk lenne minden idejét azzal tölti,hogy veled legyen és te jól érezd magad nálunk. Ha ez még mind nem elég ott van anya is és a két lüke húgom is akik majmolnak téged...Undorom van az egésztől...Bocsásd meg ha nem vagyok oda érted.
-Mintha Ginát hallanám,pont ugyan olyan vagy Eszter. De a nővéred veled ellentétben sokkal toleránsabb ember.-tolta le a férfi.
-Te neked könnyű dumálni mert fogalmad sincs milyen piszok egyedül vagyok amióta Gina elment. Senki nincs akire támaszkodhatok és feltétel nélkül hallgatja végig amit mondani szeretnék. Anya hiába igyekszik, el van foglalva a saját problémáival és vannak olyanok amikről neki nem szabad tudni mert túlreagál mindent... Tudd meg azért imádkozom,hogy a nővérem igent feleljen és feleségül menjen Krisztiánhoz,mert akkor végleg itthon maradna.-szipogott és az orrát törölgette Eszter.
-És mi van a nővéreddel? Hmm? Az cseppet sem izgat,hogy ő mit szeretne?-simogatta meg vigasztalva a kamasz lány fejét.
-Miért téged igen?
-Engem igenis érdekel.
-Látod erről beszélek. A nővérem mindig úgy élt,hogy másokat boldoggá tegyen sose törődött magával. Megértem,hogy imád táncolni, de azt itthon is megteheti nem kell ahhoz külföldre menni. Akkor mellettünk maradhatna és mi is segíthetnénk neki.
-A felnőttek világa nem így működik és hajlamosak vagyunk még éretten is ostobán viselkedni és rossz döntést hozni. Engedd,hogy a nővéred döntse el mi a jó neki és támogasd most te őt úgy ahogy ő téged eddig...
Eszter felnézett a nála jóval magasabb férfira és pityeregve megkérdezte.
-Ha mégis úgy határoz a nővérem,hogy nem megy férjhez és Koreában él továbbra is vigyázni fogsz rá,megígéred?
-Ezt már az anyukádnak is megtettem,de most neked is megígérem..
-Ti mit csináltok itt?-szakítottam félbe a beszélgetést.
Én is felébredtem a telefonomon kaptam egy üzenetet Krisztiántól,hogy el ne feledkezzek arról reggel hová kell vele mennem. Sejtelmem sem volt róla,hogy Hyun Joong előbb anyával, majd most a húgommal is kompromisszumot kötöttek az érdekemben. A két szövetséges cinikusan vigyorogva néztek egymásra.
-Mi az megkukultatok?-türelmetlenkedtem,mert nagyon nem tetszett,hogy nem válaszol egyik sem.
Azután végül Eszter koreaiul szólalt meg.
-Hyun Joong megígérte,hogy amíg itt van add nekem pár gitár leckét. Nem értem miért kell azonnal magad felhúzni.
-Hé várjunk csak,te mióta beszélsz ilyen jól koreaiul?-lepődtem meg, ahogy a húgom szinte hibátlanul válaszolt a kérdésemre.
-Ez még ez én meglepetéseim közé tartozik neked.
-Óh,igen és mikor is szándékoztad volna elárulni nekem?-nem voltam dühös inkább büszke a kis húgomra amiért ennyire igyekezett és ilyen ügyesen elsajátította ezt a nyelvet. Az újaimmal bökdösni kezdtem.
-Na,mi az? Hmm? Élvezted mi,hogy mindent szóról szóra értettél és hülyére vettél?...Várjunk csak egy percet!...Ezek szerint te mindent elejétől fogva értettél amit ezen a nyelven beszéltünk és én nem akartam,hogy tudomást szerezzél?
-Úgy van.-bólintott Eszter.
-Akkor arról is tudsz,hogy anyával megbeszéltük,hogy leteheted a kismotorra a jogsit,én kifizetem.
-Mi?-álmélkodott a húgom.-Mi?...Erről nem is beszéltetek.
-Beugrottál.-nevettem ki.-Tényleg nem,de amiért ennyire szorgalmasan képes voltál tanulni ezért most úgy döntöttem jövőre elkezdheted...De most már nyomás aludni!-paskoltam meg a fenekén.
Eszter annyira örült,hogy vita nélkül a szobájába ment.
-Ez rád is vonatkozik Mr.Imádnivaló. El kell ismerjem tényleg csúcs szuper vagy,sikerül most már Esztert is befűznöd. Te tényleg nem vagy semmi.-méltatlankodva torkoltam le a férfit,
-Mi az,irigykedsz mi?-vágott máris vissza Hyun Joong.
-Ellenkezőleg,örülök neki.-vallottam őszintén,mert tudtam jól,hogy húgom csak nagyon kevés embert enged magához közel és azok mind jó emberek.


Krisztián bekopogtatott az orvosi szoba ajtaján amit egy ősz halántékú,kopasz,szemüveges idős úr nyitott ki előttünk.
-Á,meg jöttetek,fáradjatok be.-invitált beljebb.
Hellyel kínált minket,de előtte a kezét nyújtotta felém:-Engedje meg kisasszony,hogy bemutatkozzam. A nevem Dr.Tréfás...Tréfás Elek. A barátaimnak csak így röviden,Vicc Elek.
Elnevettem magam azt gondoltam csupán oldani próbálja a bennem lévő feszültséget a professzor,de kiderült nem, mert valóban ez volt a neve. Túl estünk a bemutatkozás procedúráján és ő elmondta mire készüljek.
-Nos kedves Gina. Ez a fiú nagyon aggódik magácskáért, ezért most elvégzek magán jó pár vizsgálatot. Nem kell félnie egyik sem lesz sem fájdalmas vagy túl kényelmetlen. Csinálunk egy mellkas röntgent,EKG-ét,és ultrahangot is amivel feltérképezem a szívét és kiderítjük mi az a dolog ami a panaszait okozzák.
-Rendben.-biccentettem,hogy megértettem.
-Akkor menjünk át a röntgenben.-javasolta a doktor.
Krisztián nem maradt velem,a kórházi szobákat járta,ellenőrizte a betegeit. Túl estem az összes vizsgálaton és a professzora vártam a szobájában ülve. Nagy sokára megérkezett doki barátommal együtt. Gondterheltnek tűntek mind a ketten. A professzor úr leült az asztalához velem szemben.
Ijedten néztem rá,majd Krisztiánra aki a kezét morzsolgatta, amit akkor csinált csak ha valami rossz dolog történik vele.
-Nézze Gina ...-fogott neki az idős úr,hogy elmondja a vizsgálat eredményét.-A helyzet az,hogy Krisztián félelme nem volt alaptalan és az ön szíve beteg. Nagyon beteg...Nem akarom fárasztani orvosi kifejezésekkel, ezért úgy mondom el,hogy maga is megérthesse. Léteznek olyan veleszületett rendellenességek amik évekig rejtve maradnak és csak később felnőtt korban túlzott megterhelés miatt jelentkeznek. Ezek közé tartozik az úgy nevezett főverőér és tüdőverőér szűkület ami az ön esetében is sikerült megállapítani. Számomra elképesztő az,hogy ezt idáig nem fedezte fel egy kollégám sem, hiszen ez a betegség súlyos tünetekkel jár.De valószínűnek tartom,hogy ez azért történhetett meg, mert ezek a tünetek önnél csak nemrég jelentkeztek...De ezt a problémát műtéttel jól lehet korrigálni és ha beleegyezik az operációba és túl esik rajta teljes életet fog tudni élni..
 Miket beszél ez,milyen problémáról beszél ez,nekem semmi bajom nincsen. A professzor láthatta rajtam,hogy nem igazán akarom felfogni amik az előbb a szájából hangzottak el, ezért előre dőlt az asztalra támaszkodva megfogta az ott pihenő kezeimet és együtt érzően ismét folytatta.
-Tisztába vagyok vele ez így első hallásra nagyon ijesztőnek hangzik.
-És mennyire súlyos ez a betegség?-kérdeztem.
-Őszinte leszek.-vakarta meg a feje búbját az orvos.-Ha tehetném már holnap megműteném magát,mert amiért későn lett diagnosztizálva ez a dolog,sajnos az erek elég rossz állapotban vannak.
És minél később kerül sor a beavatkozásra a szövődmények kockázata egyre nagyobb lehet. Egyenlőre,hogy ne romoljon az állapota írok fel néhány gyógyszert,de vigyáznia kell magára. Arra pedig fokozottan ügyeljen.hogy meg ne fázzon,mert önnél ez  nagy veszélyt jelentene. Semmi megerőltetés és bármilyen újabb panasz esetén azonnal jönnie kell a kórházba! Ünnepek után viszont találkozni szeretnék minél hamarabb önnel,akkor megbeszéljük a további teendőket.
- Ezt értem.-fogtam fel lassan a történteket.-De ha felteszem azt hogy megműtenek, mennyi idő amíg felgyógyulok?
- Igazat megvallva,még én sem tudom pontosan,az sok mindentől függ. Az operáció kimenetétől, attól lesz e komplikáció közben és hogyan reagál majd ezekre a szervezete.
-Jó,jó,de mikor kezdhetek el újra táncolni,én ezt kérdezem. És mi lesz ha nem egyezek az operációba sem bele?-lettem egyre türelmetlenebb
- Ahogy látom mégsem értette meg. Gina az ön szíve csendben haldoklik és csak ideiglenesen halaszthatjuk egy rövid időre a műtétet,hogy mivel Krisztiántól tudom,hogy most jött csak haza,a családjával lehessen az ünnepekben. A teljes felépülésig nem egy műtétről, hanem műtétek sorozatáról kell beszélnünk. Az első beavatkozás során a rendellenességet korrigáljuk csupán az utána következők lesznek a helyreállító műtétek, amivel a szívének állapotát hozzuk helyre,amit később rehabilitációt követ ami hónapokba,de lehet évekbe telhet. És akkor is ha minden rendben zajlik a kezelés során óvakodnia kell az erősebb megterhelésektől.
-Ez pontosan mit jelent?
-Sajnálom Gina ,hogy ezt kell önnek mondanom és szörnyen fog hangozni,de sajnos nem végleg abba kell  hagyni a táncot.
-Micsoda? Mit beszél?-ugrottam fel a székről és Krisztiánra néztem.-Ugye ez nem igaz? Ugye nem.
Lassan hátráltam kifelé az orvosi szobából,hol barátomra hol a professzorra tekingettem, reménykedve azon,hogy ez csak egy rémálom és mindjárt felébredek. Elértem az ajtóig és a kilincset keresgéltem,hogy minél gyorsabban kiérjek. A professzor is felkelt a székéből és sietve megpróbált megállítani.
 -Tudom most mit érez.De muszáj megértenie azt a tény, nem halogathatja sokáig a műtétet.. Mihamarabb beleegyezik a annál nagyobb lesz az esélye,hogy maradéktalanul megtudjon gyógyulni és folytathassa az életét.-mondta ezeket úgy, mintha ezek a dolgok annyira egyszerűek lettek volna.
-Meggyógyulni,felépülni. Minek,hogy utána beüljek egy íróasztal mögé és akta tologató legyek? A tánc a mindenem,ha nem táncolhatok hogy mondhatja nekem azt hogy teljes életet élhetek.Ez az egy valami amiért eddig éltem,ez jelent most a legtöbbet nekem.Én képtelen vagyok így tovább folytatni.
Óvatosan félretoltam az utamban álló idős urat, aki épp Krisztiánt torkolta le amiért nem segít neki visszatartania.
Mintha üvegbúra alatt lennék,szinte nem érzékeltem a külvilágból semmit és a hangokat is tompán hallottam. Élő halottként cammogtam a kórház folyosóján, annyira lesokkolt amit az imént megtudtam. A fájdalom amit éreztem olyan volt mintha veszett,habzószájú ebek cibálnák,tépnék a testemet. Kóbor,csapzott,eszét vesztett dögök, amik kegyetlenül marcangolnak nem törődve milyen kínokat él az át aki áldozatául esett őrült szenvedélyüknek és közben csendben üvölt fel,hogy valaki mentse meg őt. Nem az kínzott a leginkább,hogy talán meg is hallhatok, hogy változtatnom kell az élet módomon hanem az a tény zaklatott fel ennyire,hogy nem táncolhatok. A tánc volt az egyetlen egy kötelék ami Koreához kötött és Hyun Joonghoz,akit ez miatt nem láthatok többé.
Kiértem a kórház bejáratához amikor Krisztián utol ért és nem törődtem vele,hogy ő is szörnyen érezte magát mindazok után amiről tudomást szerzett. Segített az autóba szállnom és nem indult velem el azonnal, hanem újra átbeszéltük a dolgot. Igyekezett meggyőzni arról miért is érdemes tovább élnem,még akkor is ha sok minden vesztek el. Tudomásul vettem és megmondtam neki mivel nem tehetek mást elfogadom és beletörődve a helyzetem súlyosságába nem utazom vissza Koreába és a mihamarabbi műtét mellett fogok dönteni,ha anyának nem szól erről egy szót sem. De nem hitt nekem, sőt ellenkezőleg. Barátom közölte,hogy a múltkor csak azért nem mondta el anyának,hogy valami probléma van velem, mert nem akarta fölöslegesen felzaklatni,de most kénytelen mindent bevallania neki,mert szükségem van a segítségére,hogy ezt az egészet át tudjam majd vészelni.

Anya amikor látta,hogy Krisztián autója leparkol a házunk előtt kirohant és azon nyomban kérdezősködni kezdett.
-Mit mondott a professzor,minden rendben?
-Nem azt mondtad,hogy anyának nem mondtál semmit?-vontam kérdőre Krisztiánt.
-De,azt viszont igen,hogy megvizsgálnak ma téged,hogy biztosan kitudjuk zárni valóban nincs semmi gond veled.-méltatlankodott a fiú.
-Köszönöm,igazán rendes vagy.-korholtam le.
-Miért?-sápítozott anya.- Gina,van valami probléma az egészségeddel?
-Majd mindent elmondok,csak gyerünk be!-parancsoltam féltő szülőmre.
-Nem,nem,nem. Odabent egy mukkot sem mondanál mert ott van a vendéged. Ezt most itt rögtön mondd el!-toporzékolt.
-Majd én elcsalom magammal Hyun Joongot,hogy kettesben maradhassatok,rendben?-ajánlotta Krisztián és sikerült neki rávennie anyát,hogy a többit a házba beszéljük meg.


 Én egyből Hyun Joonghoz mentem,addig Krisztián anyával beszélt és mondta el a vizsgálat eredményét.
-Ne haragudj amiért megint magadra hagytalak.-kértem Hyun Joongtól elnézést.
-Nincs miért. Megértem,biztos fontos dolgod lehetett.-érződött a hangján,hogy kissé sértődött.
-Az arcod nem erről árulkodik.
-Mondom,hogy nem haragszom. Anyukáddal igazán jól elbeszélgettünk,ráadásul nagyon finom reggelit csinált nekem.
-Akkor ha nem ez a gond,hogy elmentem akkor mi?-faggattam tovább a férfit.
-Az amiért nem szóltál,hogy elmész és ráadásul azzal a sráccal mentél és gondolom végig arról beszélt, miért kell hozzá menned feleségül.-bökte ki.
-Erről egy szó sem esett. Krisztián nem ilyen. Tiszteletben tartja a kérésem és megérti,hogy időt kértem arra,hogy átgondoljam mit teszek. De ha úgy is lenne miért zavarna az téged?-támadtam Hyun Joongra,mert érthetetlen módon viselkedett.
-Neked vissza kell jönnöd Koreába,mert köt a szerződésed. Csak nem szeretném,hogy emiatt megint bajba keveredj és a csapatban sem tud beugrani senki a helyedre és mielőtt bevonulok van még három koncertem.
-Köszi,hogy ennyire aggódsz értem,de fölösleges,majd én eldöntöm mi a jó nekem. Te sem örülnél ha bele avatkoznék az életedbe.-gurultam méregbe,mert rettenetes ideges voltam már egyébként is.
-Valóban nem.-ismerte be.
-Akkor jó,most menjünk ki mert Krisztián megakar valamit kérdezni tőled!
Ennyiben maradtunk és kimentünk a nappaliban. Anya halálsápadt ábrázata láttán úgy véltem már tud mindenről,de közben féltem,hogy nem bírja türtőztetni magát és kiderül az igazság a vendégem előtt.
Ám tévedtem. Anya megbeszélte Krisztiánnal,hogy próbál úgy tenni mintha semmi baj nem lenne,ugyanúgy viselkedett mint én. Mosolyra erőltetett arccal kérdezte meg Hyun Joongot,hogy elmenne-e Krisztiánnal focizni,mert egy barátjuk lemondta az edzést és szükségük lenne valakire aki helyettesítheti. Remekül kitalálták barátommal a dolgot hiszen Hyun Joong szeretett futballozni ezért igent mondott. Bement a szobájába,tett be néhány cuccot amire szüksége lehetett és barátommal elment az edző teremben,ahol Krisztián minden héten összejött a haverjaival és lejátszottak jó pár meccset.
Anya alig bírta kivárni,hogy négyszemközt maradjon velem. A húgaim sem voltak otthon,átmentek Eszter barátnőjéhez,aki jó néhány utcával tőlünk nem messze lakott.
Alig hajtott el Krisztián a házunktól az autóval anya máris megfeledkezve magáról,teljesen elvesztve önuralmát, kétségbe esetten ölelt magához.
-Istenkém Gina! Fáj valahol?-tapogatott végig.-Annyira,de annyira megijedtem...
-Anya ne csináld a drámát nem muszáj a dolgot eltúlozni.-nyugtatgattam,holott én is teli voltam félelemmel és kétellyel.
-Azt hittem velünk ez nem történhet meg,de az élet annyira kegyetlen...Gina ugye komolyan gondoltad? Ugye nem makacsolod meg magad és minél hamarabb megműtteted magad?-kérdezve mert ott motoszkált benne,hogy valami rosszban töröm a fejem.
-Nem vagyok megőrülve,persze,hogy igen.-szedtem le reám fonódott karjait,amivel anya ismét átölelt..-Csak szükségem van egy kis időre.-tettem hozzá.
-Idő,miféle időről beszélsz kislányom? Krisztián szerint nagyon rossz állapotban van a szíved és nem halogathatod sokáig a műtétet...Nem,nem ezt nem engedem,hogy ezt tedd velem...Téged nem veszíthetlek el!-ordította,mert ismerve engem sejtette amit Krisztiánnal megbeszéltem,képes vagyok bármikor változtatni rajta.
-Ez jellemző rád,megint csak magadra gondolsz anya. És mi van velem,az téged nem is érdekel? Én vagyok ennek az egésznek a legnagyobb vesztese. Tisztába vagy azzal ez mit jelent?
-Mi a fenéket beszélsz kislányom? Minek nézel engem. Annyira hihetetlen,hogy ennyire aggódom érted és szeretlek? A első gyermekem vagy az első akit a karjaimba vehettem és akkor a legfontosabb része lettél az életemnek. Te nem tudhatod ez milyen érzés,de bármi legyen is támogatlak majd és melletted leszek
-Ez mind rólad szól megint,az nem érdekel téged mi lesz velem? Hogy én akarom-e folytatni tovább? Ez téged ez abszolút nem érdekel.-szörnyülködtem el anya reakcióján.
-Persze,hogy érdekel,de a tánc nélkül is boldogan élheted az életed. Vissza mész az egyetemre és befejezed. Sikeres jó menő ügyvéddé válhatsz,mint eredetileg tervezted. Apád is örülne ennek.
-Apa? Miért őt hozod fel? Apa meghalt,már nincs köztünk és nem tehetünk ellene semmit...
-Gina,most miért csinálod ezt?-nézett anya rám összehúzott szemmel.
-Mert nem akarom azt tenni amit mások mondanak,majd én eldöntöm mi a jó nekem. Se Krisztián, sem te,sem más nem befolyásolhat,mert fogalmatok sincs róla,hogy én mit érzek és hogy milyen csalódottság van most bennem. Évekig álmodoztam valamiről és úgy nézett ki sikerül célba érnem. Most erre kibabrált megint velem az élet. Azt hiszed ezt elbírom még viselni mikor annyi mindenen átmentem,hogy mindezt elérjem? Egyetlen egy indokot mondj csak anya,miért kéne tovább élnem.-támadtam le.
-Itt vagyok és a húgaid,a barátaid és mindannyian nagyon szeretünk. Ez nem elég neked?
-A húgaim felnőnek és majd férjhez mennek. Másik családjuk lesz és nem törődhetnek akkor már velem,ez így van rendjén ez természetes. Te neked ott lesznek ők akikre figyelned kell. A barátaim meg majd gyorsan elfelejtenek. Ami fontos volt nekem ezzel a műtéttel mind elveszítek. Értsd meg anya nekem nincs már ezek után kedvem az élethez.-távolodtam szépen óvatosan anyától,mert láttam rajta kezdi elveszíteni az önuralmát.
-Mit hordasz itt össze Gina,el ment az eszed? Mi ütött beléd?-dadogta és az asztalra támaszkodott anya mert a lábai remegni kezdtek,rájött,hogy mire készülök.-Nem akarhatsz meghalni,mond,hogy nem! Ezt nem ezt nem teheted velem! Téged is nem veszíthetlek el.-söpörte le anya a kezeivel az asztalon lévő összes dolgot.
- Igen anya,de igen. Tényleg elment az eszem. Elvette a maradékot is a szerelem....Nem akarom ,hogy tovább dobogjon ez az átkozott itt bent!-kiabáltam most már én is és a mellkasomat verdestem.-Ez a hazug áruló itt ő,ő volt aki elárult engem és nem hallgatott az eszemre. Miatta vagyok ennyire boldogtalan,mert becsapott és átvert. Úgy zárta véste be magában azt a személyt aki most a legfontosabb nekem,hogy én nem is akartam és nem engedi,hogy elfelejthessem. Hát lakoljon meg,bármibe is kerüljön.
-Ó,én ostoba!-csapott anya a homlokára.-Hát ez az oka...Ennyire eszeveszettül szereted Hyun Joongot? Ez magyarázata mindennek. Szóval átvertél és még sem tetted túl magad rajta? Mért kicsim,miért? Egy férfit ellehet felejteni,de most itt az életed a tét. Itt lesz neked Krisztián aki majd segít benne, hiszen tudod mennyire szeret és a kezedet is megkérte.
- Pont te kérded ezt,épp te anya?-képedtem el.-Elfelejteted azt,hogy mit éreztél amikor apa itt hagyott minket? Hogy majdnem belepusztultál,annyira szenvedtél? Én most ugyanezt érzem ha rágondolok,hogy nem láthatom Hyun Joongot soha többé. Bár ő nem szeret viszont számomra ő a víz,a levegő az étel.képtelen vagyok létezni nélküle megfulladok ha nem láthatom és nem maradhatok a közelébe...
A szám kiszáradt,a fejemben dobogott a szívem,a végtagjaim lezsibbadtak,a szoba forgott velem. Annyira felizgattam magam,hogy rosszul lettem. Anya látta rajtam és megfogott nehogy összeessek.
-Milyen ökör vagyok,nem lett volna szabad kiabálnom veled. Gyere kicsim üljünk le ide.-vezetett a kanapéhoz. Segített leülni és mellém telepedet.
-Hozzak egy pohár vizet? Vagy nem is inkább hozom a gyógyszereidet.-indult el a konyhába mert odatette a tablettákat amit Krisztián váltott ki nekem haza felé jövet. Bevettem őket és kisvártatva jobban lettem.
-Jobb már?-kérdezte anya.
-Igen,már minden rendben.
Most hívom Krisztiánt és beviszünk a kórházba téged.
-Nem anya,kérlek ne!-állítottam meg.-Mondtam,hogy jól vagyok semmi baj nem lesz.
-Biztos?
-Aha.-bólogattam bőszen,hogy meggyőzzem.
-Nem akartalak felbosszantani kicsim,de annyira féltelek. Ne haragudj amiért ennyire dühbe gurultam és kiabáltam veled.-kért bocsánatot.
-Semmi baj anya,megértelek. Megígérem nem fordul elő többé,mert szót fogadok neked és beleegyezem a műtétbe miután Hyun Joong elment. De ő erről semmit sem tudhat.
-Lakatot teszek a számra.- mosolyodott el anya megkönnyebbülve,mert nem tudhatta csupán azért egyeztem bele mindenben,hogy nehogy a eljárjon a szája a férfi előtt.
-Egyvalamiben azonban tényleg a segítségemre lehetsz anya.-jutott eszembe valami fontos dolog.
-Mi az?
-Ki kell cserélnem Hyun Joong ajándékát,mert ezek után már nem akarom,hogy kinyissa.
-Á,tehát ő kapta meg. Felfedeztem tegnap amikor takarítottam a szobád,hogy nincs a helyén apád órája és abban reménykedtem,hogy talán Krisztián az a szerencsés akinek adtad.
-Nem,nem neki szántam. De most már nincs rá szükségem,hogy Hyun Joong megtudja mit is érzek iránta. Ezzel akartam elmondani neki ám a sors úgy látszik nem akarta.-mondtam ezt úgy mint aki beletörődött a dolgokba.
-Persze hogy segítek csak mondd el miben és hogy segíthetek.
Megkértem anyát,hogy vegyen egy nyakláncot kereszt alakú medállal amit beleteszek egy ugyan olyan dobozkába és az adandó alkalommal kifogom cserélni őket. Miután mindent részletesen megbeszéltem vele elindultam,hogy megnézzem a srácokat focizás közben mit sem sejtve,hogy anyával való vitánkat Eszter,aki a laptopjáért szaladt haza, a bejárati ajtóban ácsorogva titokban végig hallgatta.


Az idő ami máskor ólomlábakon járt most szárnyra kapott és szinte röpült. Az elkövetkező napokat arra használtam,hogy fokozatosan felkészítsem magam a végső búcsúra Hyun Joongtól és igyekeztem,hogy az én emlékem sem tűnjön el a férfiból gyorsan. Mindennap olyan programokat szerveztem ami érdekelte és végig úgy viselkedtem mintha semmi gond nem lenne. Az ajándékát is sikerült észrevétlenül kicsempészni a bőröndjéből,de azt nem tudhattam,hogy Eszter húgom miután tudomást szerzett mindarról ami történt velem azért,hogy segítsen nekem,azon nyomban vissza is cserélte. Ezáltal Hyun Joong az eredetileg neki szánt ajándékommal,de már nem velem együtt fog elindulni pár nap múlva Koreába.
Eszméletlen gyorsan telt el ez a pár nap,szerettem volna megállítani az időt, hogy még egy kicsit,csak még néhány napot is a szeretett férfival lehessek. De ez mint tudjuk lehetetlen.
Anya,hogy még nagyobb teret adjon nekem a lányokkal együtt elment szilveszterezni Ettus néniékhez az egyik barátnőjével és mivel Krisztiánt is kénytelen voltam beavatni a dolgokban,hogy nehogy bezavarjon,ő is támogatott engem ebben az ügyben és csak titokba hívott fel.
Az év utolsó napján Hyun Joongot pecázni vittem el. A család régi barátjának,nem messze a fővárostól volt egy kis faháza aminek ablakai a közvetlen mellette lévő tóra néztek.
Péter bá is eljött velem és Hyun Joonggal ő hozta a felszerelést amivel horgászni lehetett és,hogy megmutassa hogyan pecázik is a decemberi hidegben a magyar ember. Péter bácsi remek horgász hírében állt és rutinos mozdulatokkal vágott léket a befagyott vizen. Hyun Joong figyelmesen nézte ahogy az időseb,tapasztaltabb férfi felkészítette a botokra a megfelelő csalit. Nem volt szükségük szavakra mert a mozdulatok nyelvén beszéltek,a horgászok nyelvén amit mind a ketten tökéletesen beszéltek.
Ameddig ők egész jól szórakoztak,én teát és halászlevet készítettem abból a halból amit amit Péter bácsi hozott magával az előző napi sikeres horgászatból. Főzés közben végig figyeltem őket a kis ház ablakából. Egyre jobban szenvedtem,mert már nem sok volt hátra abból az időből amit Hyun Joonggal tölthettem.
Mialatt rotyogott az ebéd kimentem hozzájuk,kivittem nekik a teát,hogy  az átmelegítse átfagyott testrészeit a két megrögzött pecásnak és néhány mondatot tolmácsoltam közöttük. Egy percre sem volt  hajlandó egyikük sem bejönni melegedni,inkább odakint ácsorogtak a jégen a botokat figyelve. Néha néha hol Hyun Joong hol Péter bácsi topogott egy helybe és lehelt a kezére,amikor végre az egyikük botjának úszója,jelezve a kapást,megmozdult. A szerencse Hyun Joongnak kedvezett és rövid fárasztás után Péter bácsi segítségével a tóból sikerült kiemelni az első halat,ami egy kb.két kilós csuka volt.
Ebéd után jött a többi sorba és délutánra három csuka,két ponty és két harcsa úszkált a haltartóban. Mind a két férfi boldogan és elégedetten szált be az autóba a zsákmányukkal amit a csomagtartóba raktunk. Péter bácsit hazáig szállítottam és megköszöntem neki amiért volt olyan kedves és eljött velünk Hyun Joong pedig megkérte fogadja el a halat cserébe. Jól is tette,mert halvány lila gőzöm sem volt arról mit szólna anya a fürdőkádban úszkáló kopoltyúsokhoz.
Otthon Hyun Joong és én is az esti bulira készültünk. Lefürödtünk,átöltöztünk és ettünk is egy keveset indulás előtt. Mivel a férfi már ismerte barátaim nagy részét,Krisztián házában nem kellett vesződnöm,hogy bemutassam a társaságnak őt. Igaz csatlakozott néhány új arc is a csapatunkhoz,de azok mivel nagy többségük a gyengébb nemhez tartozott azonnal körül véve a jóképű ismeretlent egy pillanatra sem mozdultak el a közeléből. Engem nem zavart,mert láthatólag Hyun Joongnak is kedvére volt a dolog. Meg amúgy is beszélni akartam Krisztiánnal,hogy elmondjam neki döntöttem és a jelenlegi helyzetemre való tekintettel,a lánykérésre a válaszom nem.
Viszont megkértem a gyűrű hadd maradjon nálam,szükség volt rá a tervem megvalósítására. A fiú jobban fogadta a dolgokat,mondván ő azzal is beéri,hogy egyenlőre itthon maradok és a gyógyulásra koncentrálok és ha felgyógyulok majd visszatérünk rá.
Visszamentünk a többiekhez,akik már igen jó hangulatban,táncoltak nevetve beszélgettek vagy éppen ittak vagy ettek. Hyun Joongot egy hölgykoszorú vette közre akik angolul próbáltak társalogni vele. Hiába a férfi úgy festett leakarta őket magáról rázni,mert úgy tett mintha ezt a nyelvet sem értené. De a csajok nem hagyták magukat és elráncigálták táncolni. Hyun Joong segélykiáltó ábrázattal nézett felém,hogy mentsem végre meg. Eszembe sem volt,mosolyogva integettem neki vissza,hogy menjen csak és élvezze a bulit. Kerestem egy zugot magamnak és oda letelepedve néztem,nem fajul végül mégis el a helyzet. Mivel nem,így órákig ücsörögtem ott. Igaz a barátaim felváltva jöttek oda hozzám,hogy menjek én is táncolni velük és még a jópofa társas játékba is megpróbáltak bevonni,persze sikertelenül. A szobába rajtam és Krisztiánon kívül senki nem tudta min is megyek valójában keresztül. Odament mindegyik barátomhoz és megkértem mindenkit,hogy ne zaklassanak,hagyjanak békén. Az ittas társaság egyre idegesítőbben viselkedett és miután Hyun Joongnak is elege lett az őrá tapadó lányokból,így még éjfél előtt szó nélkül távoztunk és hagytuk magára az idétlenül lerészegült társaságot.

A tűzijátékot így már csupán kettesben maradva Hyun Joongal,a házunk előtti járdán álldogálva néztük végig és koccintottunk a boldogabb új év reményére,majd aludni mentünk mert másnap hosszú nap állt előttünk.
Hajnali háromkor,mivel csak álmatlanul forgolódtam az ágyban,mert vészjóslóan közeledett a reggel,ezért felkeltem és a nappaliba mentem. Azt gondoltam a fárasztó nap miatt a férfi már régen elaludt és mivel az időközben feltámadt szél és valahol a közelben valószínűleg elszakított egy vezetéket elment az áram.
Neki fogtam a telefonom fényénél gyertyát keresni. A kamrában találtam rá végül,volt belőlük jó néhány tucat. Kisebbek,nagyobbak egyre ment,mindet megfogtam és a nappaliba meggyújtottam azokat és külön külön elhelyeztem mindegyiket úgy hogy bevilágították az egész helységet. Felvettem anya köntösét a pizsamám tetejére és a hátsó teraszra ki mentem.
A süvöltő téli szél törte,zúzta a dermedten álló didergő fák ágait és amikor sikerült egy egy nagyobb darabot letörnie belőlük azok reccsenő hangot adva váltak el az éltető fától és hangos puffanással a fagyos földre estek. Riasztó látvány volt ahogy a természet szeszélye tönkre teszi azt amit saját maga teremtett. A hirtelen feltámadt vihar olyan érzést keltett bennem,mintha velem együtt sírnának az égiek,hiszen úgy tombolt,háborgott körülöttem minden,mint ahogy a testemben is a lelkem. Örült ez a világ és ugyan az a sorsunk is,ami lehet hogy valahol,valamilyen felsőbb hatalom tényleg előre megírt és hiába szeretnénk mégsem áll módunkban változtatni rajta. Így kénytelenek vagyunk beletörődni és elfogadni amit nekünk rendeltek el. Nem tudtam hogyan tovább, most hogy derékba tört az életem,de abban biztos voltam Hyun Joong nélkül majd boldogtalan,nagyon boldogtalan leszek.
-Mit csinálsz itt  a hidegben?-kérdezte Hyun Joong ismerős hangja a hátam mögül.
-Az eget kémlelem. Nézzem ahogy bújócskát játszanak a csillagok a kóbor felhőkkel.-válaszoltam és az ég felé emeltem a fejemet.-Látod ott éppen elbújt az a huncuton pislogó,kis szemtelen.-vicceltem.
-Mi lenne ha bemennénk és nem fagynánk halálra ide kint?-kérlelt miközben vacogtak a fogai.
Bementem a házba vele és akkor figyeltem fel rá,hogy a férfin még az a ruha van,ami a buliban is.
-Te még le sem feküdtél?-érdeklődtem.
-Szerettem volna feltenni a telefonom a töltőmre,erre áramszünet lett. Most arra vártok, hogy az áram visszajöjjön. De Gina te miért nem alszol? Megint bánt valami?
-Nem,csak a szél zajára ébredtem fel.-hazudtam szemrebbenés nélkül.-Ha már úgyis fent vagyunk mind a ketten és a nappalit is ilyen szépen feldíszítettem, kérhetek tőled valamit?
-Mégis mit szeretnél?-hunyorgott Hyun Joong rosszat sejtve.
-Semmi különöset ne ijedj meg. De csak akkor mondom meg ha nem nevetsz ki.
-Ígérem nem,nem fogok nevetni.-komolyodott el a férfi.
-Egész este a nem volt alkalmam veled táncolni. Most örömet szereznél azzal,hogy az újévben ezt megtennéd?
-Csak ennyi?
-Aha,csak ennyi.
-De nincs miről lejátszani a zenét.
-Már hogy ne lenne.az én telefonom fel van töltve...Várj bemegyek a szobámba érte.-javasoltam és gyorsan ki is hoztam onnan a készüléket. Kerestem egy megfelelő zenét,Hyun Joongra néztem és rákérdeztem:-Ez jó lesz?
-Ha neked jó Gina,nekem is tökéletes.
A kellemes lágy dallam hallatán a férfi átkarolta a derekam és én átfontam a kezeim a nyakán. Egy régen dédelgetett álmom vállt valóra. Nem a színpadon idegen tekintetekkel körbevéve,csupán ő és én,csak mi ketten,odasimulva egymáshoz táncoltunk. Annyira elragadott a hév,hogy a vállára hajtottam a fejem és könnyes szemekkel néztem ahogy a gyertyák fényei is táncoltak velünk. Eszembe jutott,hogy még egy éve sincs,hogy felszálltam a Koreába tartó gépre és,hogy ne féljek az úttól szintén a gyertyák fényére gondoltam közben. Annyira távolinak tűnt az egész és mégis gyönyörű szépnek,mert ezek a vele való találkozásaimat idézték fel,az összes többi emlékekkel együtt ami ott történt velem. Legalább egy félórán keresztül táncoltunk és közben Hyun Joong óvatosan rákérdezett,hogy elhatároztam e már mit válaszolok Krisztiánnak.Hazudni nem akartam ezért eltoltam magamtól a férfit és még egy dolgot kértem tőle.
- Még nem döntöttem el. Most lehunynád a szemed egy percig,ha megkérlek.
Ő nem válaszolt,becsukta a szemeit és úgy állt előttem. A újaim hegyével végig simítottam az arcát,szép lassan a homlokánál kezdve haladtam,pontról,pontra haladva lefelé. Minden egyes arcvonását,mint egy fényképet rögzítettem,hogyha nem láthatom magam előtt akkor is feltudjam idézni a fejembe és ne csak a szívemmel emlékezzek majd rá. A mikor a szájához értem megálltak az újaim,közel hajoltam és megcsókoltam a férfit. Röviden,lágyan hogy alig érezze. Ez volt az én búcsúm,az utolsó csókom neki az utolsó ölelésem. Ő meg állt ott becsukot szemmel,nem tiltakozott hagyta,mintha ebben semmi furcsa nem lenne.Végül átöleltem mert láttam,hogy kinyitja a szemét és nem akartam,hogy felfedezze az arcomon végig csordogáló könnycseppjeimet.
-Ezt miért kaptam?- a fülembe suttogva kérdezte.
-Azért amiért eljöttél Magyarországra velem.-töröltem le gyorsan a pizsamám újával a könnyeimet.
-Tudom az bánt Gina,hogy hamarabb vissza kell menünk és fáj,ilyen kevés időt tölthettél a családoddal együtt.
-Igen nagyon rossz,de majd túl leszek ezen is. Hiszen ismersz.-léptem hátrébb Hyun Joongtól és megfordulva a szobám felé még hozzá  tettem:-Menj aludni,mert mindjárt reggel lesz és még nem aludtál egy szem hunyást sem.
Mielőtt elmentünk volna aludni elfújtuk az összes gyertyát,mert a villany fénye felvillanva jelezte,vissza jött az áram végre.
Lefeküdtem az ágyra és a szavai jártak az eszemben. Honnan is tudná ő,hogy hol és mi fáj nekem? De én tudtam,hogy a szívem fáj elviselhetetlenül és ezt a fájdalmat a műtét sem szüntetheti meg,mert nem a betegségem okozta hanem a szerelem.

A Ferihegy reptér várakozó termében alig lézengett néhány utas aki várta,hogy felszálljon a gépe és az úti céljába érjen. Minden úgy történt azon a reggel ahogy elterveztem. Taxit rendeltem a házunk elé és bepakolva Hyun Joong és az én bőröndjeimet időben elindultunk,hogy el ne késsünk. Amikor a reptérre értünk megkértem a taxisofőrt,hogy két óra múlva jöjjön vissza értem. Hyun Joongot a kávéautomatához küldtem,hogy vegyen innivalót belőle,én addig a bőröndjeimet elrejtettem és nem adtam le a poggyászok közé közé. Majd visszamentem,becsekkoltunk és leültünk a váróteremben.
-Anya hívott az imént és azt mondta az ónos eső miatt nem érnek sajnos ide,úgyhogy öleljelek meg helyette.-mondtam ami igaz is volt,mert anya valóban hívott és erre kért,de nem pont ilyen értelemben.
-És Krisztián,ő sem jött ki,hogy elköszönjön tőled?-kérdezgetett tovább a férfi,gyanúsnak találva a viselkedésemet.
-Nem,mert sürgősen behívták egy betegéhez. De ha neked hiányzik felhívhatom,hogy jöjjön ide.-válaszoltam gúnyosan,mert szigorúan tartottam magam az elhatározásomhoz amit tegnap fogadtam meg.
Átgondolva mindent miszerint ha Hyun Joongot el is veszítem,ott marad nekem anya,a három húgocskám a barátaim akikért érdemes tovább küzdenem. Nem adhatom fel,mert nekik sokat jelentetek és ők is sokat jelentenek nekem. Az új célkitűzésem egyszerű volt mint a pofon. Minél hamarabb meggyógyulni és visszaülni az iskola padba és majd az idő ha társammá szegődik sikerül elfelejteni a régi álmaim,Koreát,az ott élő barátaimat és velük együtt képes leszek kitörölni reménytelen szerelmemet is,Hyun Joongot. Lezárom az életem nagy drámáját és egy másik álmot választok a helyére,hogy túléljem és legyen erőm véghez vinni az egészet. Én szamár még el is hittem,hogy ez sikerülhet.
Ültem Hyun Joong mellett és a záró felvonásra készültem vigyázva arra,hogy mielőtt végleg lemegy a függöny ne inogjak meg.
-Menjünk,mindjárt indul a gép,még a végén lekéssük!-nógattam a férfit,aki nyugodtam üldögélt és zenét hallgatott a telefonján.-Hahó,mozdulj már meg!-húztam el integetve kezemet a szeme előtt.
-Rosszabb vagy mint a menedzserem!-morogta és vállára vette a táskáját.-Én is látom a kijelzőtáblát, még van az indulásig egy félóránk.
A terminál bejárata előtt álló utolsó ellenőrzést végző utaskísérő udvariasan elkérte a jegyeinket. Hyun Joong odanyújtotta az útlevelével együtt. Miután a nő leellenőrizte és visszaadta a férfinek mind kettőt, az enyémet kérte.
-Én nem utazom,csak az urat kísértem el.-utasítottam el.
-Sajnálom hölgyem,akkor innen nem mehet tovább.
-Igen,tudom csak még előtte valamit meg kell tennem.
Hyun Jonng felé nyújtottam a kezem,aki kezdte érteni nincs valami rendben.
-Nos,akkor jó utat Mr.Kim Hyun Joong. Vagy inkább úgy köszönjek el ahogy nálatok szokás? Hát legyen. Vigyázz magadra,szerencsés utat kívánok Kim Hyun Joong oppa.-hajoltam meg és miután kiegyenesedtem hozzá fűztem.-Itt a vége én nem megyek vissza veled.
-Ha viccnek szántad Gina akkor ez most nagyon rosszul tetted. Add oda a jegyedet és szálljunk fel a gépre!
-Nem vagyok tréfás kedvemben. Volt időm átgondolni és én úgy döntöttem,hogy itthon maradok és új életet kezdek. .
A férfi úgy reagált ahogy ahogy előreláttam,elkapta a bal kezem és lehúzta róla a kesztyűmet. Amikor meglátta a jegygyűrőt azt hitte ez az oka mindennek. Bedőlt a csapdának amit neki állítottam fel,mert így akartam elérni ne faggasson tovább.
-Szóval ez az oka! Krisztián mellett maradsz és hozzá mész feleségül.-értette meg a dolgot tévesen,de nem érte be ennyivel tovább folytatta és ezzel elrontott mindent amit kiterveltem.-Miért Gina,miért?Nem értem.akkor miért mi volt az a csók az éjszaka...Csak szórakoztál velem? Azt hittem  ettől sokkal többet jelentek neked?
-Igen,valóban fontos voltál nekem. De a táborba volt egy bölcs öreg hölgy Min Ji,és ő előre figyelmeztetett,hogy aki közel akar kerülni a naphoz az megfogja magát égetni egyszer. Ám te nem a nap voltál az életemben,hanem inkább szivárvány aki tündöklésével beszínezte az elmúlt hónapokban történteket. Ezért megnyugtatlak,szivárványként nem tudta megperzselni a szívem...- húztam ki a kezei közül a kezem és elfordulva magyarul  hozzá tettem:-Mert már rég hamuvá égetted.
Elindultam mielőtt rosszra fordulna a helyzet és nem tudom magam tartani ahhoz amit elterveztem.
-Állj meg Gina,várj egy percet!-futott utánam Hyun Joong.
-Mit akarsz?-fordultam meg.
-Tartsd be az ígéreted!-ripakodott rám a férfi.
-Miféle ígéretről beszélsz?-kérdeztem megdöbbenve.
-Amit anyukádnak tettél és ölelj meg helyette!-be sem fejezte Hyun Joong azt amit mondani akart már el is kapott a vállamnál fogva és olyan szorosan magához ölelt ahogy csak tudott. Én nem karoltam át őt mert mozdulni sem bírtam annyira remegni kezdtem a karjai közt.
Percekig el sem engedett. Amikor végre szét váltunk és én elindultam a kijárat felé tudtam,hogy ő meg sem mozdul,hanem figyeli ahogy a folyosó végén eltűnök a szeme elől.
Loholtam kifelé a reptérről ahogy bírtam,nehogy meggondoljam magam és kárba vesszen amit olyan alaposan előre kiterveltem. Beszálltam a rám várakozó taxiba és még a biztonsági övet sem sikerült bekötnöm annyira citeráztak a kezeim.
-Jól érzi magát kisasszony?-kérdezte a sofőr.
-Igen. Mindjárt indulhatunk ha végre bebírom kötni ezt a rohadt övet.-hárítottam el a férfi aggodalmát aki jól látta rajtam,hogy egyáltalán nincs semmi rendben. De a férfi nem indította el az autót hanem felajánlotta helyette:-Várja csak meg nyugodtan ameddig felszáll annak a fiúnak a gépe. A taxi órát sem indítottam el.
A tapasztalt öregúr összerakta ügyesen mi történhetett velem. Megértően hátradőlt a kocsi ülésben így értette meg velem,hogy az adott pillanatba ez a legjobb nekem.Nem maradt más választásom és én is hátra dőltem. Túlságosan zaklatott voltam és amikor az autó rádiójából megszólalt Máté Péter ő című dala és meghallottam szövegének néhány sorát olyan érzésem lett, mintha egy egész indián törzs engem vett volna célba nyilaival és a mérgezett nyílhegyekkel egyszerre találnák amúgy is megsebzett szívemet.Ahogy méreg lassan szétáradt az ereimben akkora fájdalommal járt amilyet még soha nem éreztem.Kiszálltam az autóból, néztem az óriási gépet milyen kecsesen és könnyedén száll fel és hogyan tűnik a felhők fölé emelkedve. Muszáj volt megtámaszkodnom,egyre jobban eluralkodott rajtam a kétségbeesésem. Nem a hálál félelem,nem a hátra lévő megpróbáltatások gondolatától rémültem meg ennyire,hanem attól ami végig futott az agyamon. A felismerés miszerint, nem az a baj,hogy nem tudok hanem az,hogy nem akarok Hyun Joong nélkül tovább élni.