Elkendőzött valóság

5.rész 2.fejezet

-Most azonnal végem van!-ébredtem fel Ha-Neul sipíkolására másnap. Alig bírtam kinyitni a szemeimet,mintha egy láthatatlan kéz visszafogná a szemhéjamat. Körülnéztem és barátnőm nyúzott kinézetétől elszörnyedve úgy döntöttem magamra húzom a takaróm és tovább alszom. Ő azonban lerángatta rólam a paplant és határozottan rám parancsolt:
-Rögtön kelj fel hétalvó!
-Hagyj aludni!-ráncigáltam vissza a paplanom.-Fáradt vagyok.
-Én meg irtózatosan beteg,és nézz rám mégis kész vagyok.
-Azt látom. Teljesen úgy nézel ki mint akit megrágott egy kutya azután meg kihányta.- kukucskáltam ki gúnyolódva.
-A hányás szót ne is emlegesd!..Pfúj,tegnap este biztosan rengeteget vedeltem.
-Valószínű,mert azt sem tudtad az éjszaka merre vagy,és miután felcipeltek a szobába Min Woonak nézted Hyun Joongot és szerelmet vallottál neki.-idegesítettem tovább.
-Jóságos atyám!-sikított és a szájához kapott.-Ugye nem mondod komolyan?
-Miért hazudnék? Mindig utálom,ha iszol,remélem ebből tanultál!
-Mond meg őszintén Gina,Hyun Joong mit mondott?-érdeklődött riadtan.
-Semmi különöset,csak vigyorgott! Annyira nem ostoba,hogy komolyan vegye egy teljesen  lerészegedett  lány vallomását.
-Akkor rendben.-nyugtatta meg magát.-De most már ébresztő a többiek már biztos várnak ránk!
-Nem fogod fel! Nem nem akarok felkelni hanem nem birok,minden tagom sajog.
-Jut eszembe,mutasd a lábad,hadd kössem át!-ült le az ágyam szélére Ha-Neul.
Elődugtam a takaró alól a lábam,óvatosan letekerte a teljesen átázott véres kötést és szörnyülködve megállapította,milyen csúnyán összetörtem magam. Miközben a lábammal foglalkozott be sem állt a szája,mint egy leállíthatatlan daráló csak úgy öntötte magából a szót. Az előző nap élményei  teljesen felvillanyozták és a másnaposságán is elég könnyen túl juttatták.
-Kész vagy!-közölte.-Na gyerünk kelj fel te lustaság.
-Most meg miért játszod az idiótát és nem érted meg pocsékul vagyok!
-Jó,akkor hadd nézem.-és azonnal a fejemhez tapasztotta a bal tenyerét.-Gina,tűz forró a homlokod!-kiáltott fel.-Azonnal tennem kell valamit!
Kirohant a szobából és nemsokára a tanár úrral jelent meg újra.
-Beviszlek a kórházba,siess öltözz fel. Megvárlak odakint.-utasított a férfi.
-Semmi komoly bajom nincs,csak megfáztam.-csillapítottam aggodalmukat.-Egy szem lázcsillapító és egy kiadós alvás helyre hoz.
-Biztos vagy benne?-dadogta izgatottan Ha-Neul.
-Hm.-bólintottam rá.
-Akkor megyek hozok gyógyszert.-mondta Min Sun és,ráparancsolt Ha-Neulra.-Te addig maradj mellette.
Kisvártatva meghozta  a tanár úr a gyógyszert,egy jó nagy adag teát,levest meg egy nagy csomó kaját amit még egészségesen sem lettem volna hajlandó elfogyasztani. Megvárta,hogy lejjebb menjen a lázam és míg meg nem bizonyosodott róla,hogy valóban nincs semmi komoly bajom mellettem maradt.
-Akkor ma úgy látom nem tarthatsz velünk!-állapította meg és barátnőmre nézett,aki csalódottan ült az ágyam melletti széken.-Ha-Neul sajnálom,de mellette kell maradj,mert mi a srácokkal kirándulni megyünk és nem birok figyelni Ginára!
-Nincs semmi baj!-sóhajtott Ha-Neul.-Természetes,hogy mellette maradok.
-Eszedbe ne jusson lemaradni miattam egy ekkora buliról!-ripakodtam rá.-Nem vagyok a halálomon,tökéletesen megleszek itt az egymagam!
Hosszú unszolásomra mind a kettőjüket meggyőztem arról,hogy nyugodtan menjenek el,nem lesz semmi baj. Végre egyedül maradtam. Röpke életű  örömöm azonnal köddé vált,mert miután Ha-Neul és a tanár úr elhagyta a szobát a lányok felváltva jöttek be hozzám. Mindegyikőjüket külön külön megnyugtatta,hogy túlélem és nincs semmi komoly bajom.
Miközben rongyosra beszéltem a szám jól eső érzés töltött el,hogy ennyien törődnek velem.és figyelnek rám.

Tíz óra után teljesen elcsendesült az épület,miután a társaim elmentek egy autóbusszal a hegyekbe túrázni. Alig vártam,hogy végre egymagam maradjak és kialudhassam,az utóbbi napok eseményei köszönhető álmatlan éjszakák miatti fáradságomat. Nem is tudom mennyit aludhattam amikor a telefonom csörgése ismét felzavart. Először Ha-Neul hívott,mert aggódott,azután anya követte aki elújságolta az otthoni dolgokat.
Alig nyomtam ki a telefont Min Ji jelent meg az ajtóban egy nagy halom étellel a kezében. Leellenőrizte,hogy vagyok, majd sietve távozott,mert rengeteg munka várt még rá. Ettem egy keveset és erőt véve magamon elindultam a fürdőbe,hogy rendbe tegyem magam. Fóliával,amit még barátnőm hozott, körbetekertem a lábam és a zuhany alatt  lemostam  izzadt testrészeimet. Visszasántikáltam az ágyamhoz és mint egy darab élettelen fa beledőltem. Kezdtem magam jobban érezni,de a gondolataim csak egyfelé jártak. Még mindig csak Hyun Joongra és azokra a mondatokra tudtam gondolni amiket a fejemhez vágott. Szörnyű és elviselhetetlen kételyeimet a folyosóról beszűrődő hangok oszlatták szét. Ha-Neul lépett be a szobába teljesen fel volt dobva. Lehuppant az ágyamra és miután meg bizonyosodott róla,hogy már jobban vagyok egyből mesélni kezdett,és csak úgy áradt belőle a mondanivaló. Szerinte rengeteg mindenről lemaradtam,én viszont egy cseppet sem bántam,hogy nem kellett a tegnapi nap után Hyun Joong szeme elé kerülnöm. Miután barátnőm befejezte az élménybeszámolóját,felugrott az ágyamról és a szekrényem felé vette az irányt.
-Nézzük csak mit is veszel ma fel az esti tábortűzhöz.-nyitotta ki a bútordarab ajtaját.
-Nem megyek sehová.-a válaszom ez volt rá.
-Dehogynem! Ma adjuk vissza az elcsent tárgyakat,mert mint te is tudod Hyun Joong holnap elutazik és nem lesz rá több alkalom.-Ha-Neul ahogy ott kutatott váratlanul felsikított.-Nem hiszem el,ez még mindig megvan!!-és oda hozta a terepszínű ruháim. Az öltözék egy bő szárú nadrágból egy jó pár zsebbel az oldalán,egy ujjatlan magasított nyakú testre szabott pólóból és egy vékony zakószerű kabátkából hátán a Magyar címer,az ujjaiban pedig a Hungary felirattal és a piros,fehér,zöld lobogónkkal, tevődött össze. Mind a kettő anyukám keze munkáját dicsérte,mivel ő hímezte bele azokat. Ez volt az egyetlen amiért elhoztam és nem is szándékoztam viselni ezeket a ruhadarabokat.
-Eszedbe ne jusson!-néztem barátnőmre hunyorogva.
-De, de,kérlek viseld ezt ma este!-könyörgött.- Látni akarom a csajok arcát mennyire féltékenyek lesznek rád amikor meglátják mennyire jól állnak neked ezek e ruhák!
-Még nem is egyeztem bele,hogy megyek,és ha igen akkor sem veszem fel ezt!
-Légyszíves!-könyörgött a kis alattomos magyarul,amit tudta hogy annyira imádok ha az anyanyelvemen beszél hozzám,mert mindig jókedvre derített ahogy ügyetlenül ejtette ki a szavakat.
-Rendben.-engedtem neki,hogy a kedvébe járjak .Miközben öltöztem ö még izgatottan kutatott tovább,de most az ő holmijai között turkált.
-Ez az,megvagy!-rikkantott fel és a kezében valamit tartva odalépet hozzám.-Fogd össze és gyűrd fel a hajadat.-kérte. Nem vitatkoztam vele,mert annyira fel volt dobva,nem akartam,hogy miattam múljon el a jókedve.
-Abrakadabra.-kiáltotta és egy sapkát húzott a fejemre.-Így tökéletes vagy! Menj,nézd meg magad!
A tükörhöz léptem,de már sejtettem,hogy az a terepszínű sapka van rajtam ami egykor a ruházatomhoz tartozott,és ugyanúgy a címer volt rajta. Az a sapka amit évekkel ezelőtt Ha-Neulnak adtam mielőtt hazautazott,hogy ne feledkezzen meg rólam.
-Akkor indulhatunk!-taszigált ki a szobából maga előtt, nehogy lemaradjak.  
 

Már messziről éreztük a tábortűz füstjének illatát,amit a nyár esti szellő összekevert a park virágainak a zöld fű és a tenger illatával. Amikor a lányok észre vettek minket mindannyian felpattantak a tűz mellől és elénk siettek.
-Annyira örülünk,hogy kijöttél hozzánk!-örvendezett Min Hea.
-Ezt azt jelenti meggyógyultál.-vettek körbe,és miután jobban szemügyre vettek Hye Kyo megragadta a kezem és a tűznél üldögélő srácok felé húzott.
-Ezt látnotok kell fiúk!-mutatott végig rajtam.-Mennyire jól néz ki most Gina.
Hát pont ettől a reakciótól féltem a legjobban. Úgy néztek rám mintha én lennék a világ nyolcadik csodája. Engem mégsem érdekelt egyikük arckifejezése sem. Egyedül akit figyeltem az a tűz túloldalán tartózkodó Hyun Joong aki megdöbbent tekintettel egyenesen rám nézett és nem mindennapi kinézetemet fürkészte.
-Ez tényleg így van! De Gina minden ruhában csinos.-törte meg a furcsa hallgatást a fiúk tanára.-Mindannyian örülünk,hogy itt vagy.-köszöntött udvariasan.- Ez azt jelenti,hogy már jól vagy?
-Igen.-válaszoltam kissé zavartan mert még mindig láttam a srácok csak énrám figyelnek és valamiről izgatottan pusmognak egymás között.
-Ezért halott vagy!-súgtam Ha-Neul fülébe ahogy leültem melléje,ő viszont csak huncutul vigyorgott.
Kellett egy kis idő,hogy feloldódjak és átvegyem a társaság kedélyes hangulatát,akik együtt énekeltek és kortyolgatták a kezükben lévő italukat. Én nem ismertem ezeket a dalokat ezért hát később megkértek énekeljek nekik olyan dalt a mit én tudok. Először tiltakoztam,de végül Ha-Neulal együtt elénekeltük koreaira lefordítva a gyerekkorunk legkedvesebb és legbohókásabb énekét a Mézga Géza dalt. Annyira tetszett mindenkinek,hogy meg is tanítottuk nekik.
Bár kívülről boldognak mutattam magam,belül azonban rettenetesen gyötrődtem és titkon néha néha kínjaim okozójára Hyun Joongra pillantottam. Összerezzenve vettem észre,hogy akárhányszor is nézek rá,az ő tekintete is rám szegeződik. Eleinte hirtelen elkaptam a pillantásom,de végül összeszedve minden bátorságom  rezzenéstelen arccal néztem rá. Pillantásunk ismét találkozott és valami ismeretlen szomorúságot véltem látni a szemeiben.
- A szánalom.-bizonygattam magamat.-Igen már megint sajnál engem.
Felejteni látszó dühöm ismét felébredt bennem és megmakacsolva magam,már rá se néztem,belefeledkeztem a lobogó tűz vöröses sárga ragyogó fényébe.
-Tadam!-rezzentem össze Seo Young hangjára. Egy nagy dobozzal a kezébe vonta magára mindannyiunk figyelmét.
-Eljött az este általam már nagyon várt része.-kezdte el mondandóját remegve.- Értesültem róla,hogy ti fiúk is tudtok már a mi,vagyis a lányok bátorságpróbájáról. Ami arról szólt,hogy ügyesen el kellett csenjünk vagy meg kellett szereznünk a dolgaitok közül egyet. Mivel azonban ez csak a játékunk első része ezért most befejezés képen egy újabb feladat után mindenkinek visszaadjuk a saját holmiját. Ebben a nagy dobozban vannak az eltulajdonított tárgyak amiket odafogok adni annak a személynek aki megkaparintotta. A kisebb dobozban pedig két táblácska, az egyiken a kérdez, a másikon a felel szó van. A két fél azaz az áldozat és a tolvaj felelsz vagy mersszel mérhetik össze ki a bátrabb. Annak a személynek aki nem hajlandó választ adni a feltett kérdésre, büntetés képen ki kell vennie ebből az üveg edényből egy békát és szabadon kell engednie.-és a földön heverő átlátszó edényre mutatott.
Erre a mondatra az többi lány felkapta a fejét,és elkezdtek egymás között suttogni:
-Az biztos,hogy én minden kérdésre válaszolni fogok legyen bármi is.-sustorgott az én fülembe Ha-Neul.
Úgy látszott mindenkinek tetszett ez az ötlet,mert miközben Seo Young szétosztotta a nagyobb doboz tartalmát,izgatott zsongás váltotta fel még az iménti nyugalmas perceket. Hozzám érve a lány az ölembe rakta Min Woo törölközőjét,a tanár úr nyakkendőjét és Hyun Joong fogkeféjét. Figyelte ahogy a srácok egymásra nézve hatalmas nevetés kíséretében rámutatnak és az egyikük felkiáltott:
-Azt hiszem az életben nem fogja elfelejteni egyikünk sem ahogy Gina azt a törölközőt megkaparintotta!
Az egyetértést mutatva lányok is nevetésben törtek ki,és igenlően bólogattak.
Amikor elkezdődött a játékunk egymást váltva szinte röpködtek a vicces vagy érdekes kérdések és válaszok. Amikor én kerültem sorra elsőnek Min Woo húzott a dobozból. Felénk fordította a tábláját,és sandán vigyorogva feltette a kérdését hozzám.
-Gina! Az én kérdésem egy olyan dolog amire itt mindenki régóta kíváncsi. Most,hogy válaszolnod kell végre választ kaphatunk rá! Nos.-csillant fel a szeme.-Van-e olyan fiú a csapatban aki tetszik neked,és ha akarná  lennél a barátnője?
Úgy tettem mintha a kérdés gondolkodóba ejtett volna. Szó sem volt erről már rég tudtam a válaszom.
-Igen,van olyan srác aki ha megkérne boldog lennék ha gyakrabban találkoznánk.
A kis társaság minden tagja izgatott találgatásokba fogott,hogy ki lehet az miközben én átnyújtottam Min Woonak a törölközőt. Következő áldozatomtól Baek Min Juntól én kérdezhettem.
-Tanár úr,itt minden lány nagyon helyes és rendes férfinek tart.-néztem rá félig hunyorogva és folytattam.-de azért már benne vagy a korban. Miért nem házasodtál meg mikor annyi gyönyörű nővel találkoztál már a munkád során?
-Lehet,hogy pontosan ezért.-válaszolt elgondolkodva.- A kérdésed Gina tartalmazza a válaszom is egyben. Rengeteget dolgozom és még nem találtam olyan nővel aki képes lenne elviselni,hogy a tanítványaimmal akik szintén nagyon szépek,többet foglalkozom mint ő vele. Elégedett vagy a válaszommal?-nézet rám a tanár.
Csak hümmögni tudtam mert ilyen jellegű,kissé kitérő válaszra számítottam. Az utolsó tárgyat a kezemben tartva néztem a tőlem jobbra ülő Hyun Joongra,aki vesztemre a kérdez táblát húzta. Farkas szemet néztünk egymással és láttam rajta amit kérdezni fog tőlem egy fejlövéssel fog felérni. Rövid csend után végre megszólalt:.
-Ha egy tízes skálán mérni lehetne a dolgot, akkor mennyi lenne az a szám ami jelezné azt mennyire haragszol rám?...-Célzott,talált és elsüllyesztett!
"-Mi a fenét is mondhatnék erre?"-tűnődtem. Néma csend lett,a fiúk és a lányok is nem értve a kérdést hirtelen elhallgattak,szinte még levegőt sem vettek,hogy jól hallják a válaszom. Megköszörülve a torkom lassan felálltam a földről és az orrom alatt dünnyögtem:-Azt hiszem itt senki sem sejtette eddig rólam mennyire szeretem ezeket a kis kétéltűeket.
Az üveghez léptem és találomra kivettem a bal kezemmel egy békát és a jobb tenyerembe tettem. Ujjaimmal megsimogatta a halálra rémült kis unkát és egészen közel hajoltam és úgy csináltam mintha megcsókolnám,miközben a lányok rettegő ábrázatán jót derültem.
-Na eredj kis barátom változz királyfivá!-és óvatosan a földre tettem. Majd teljes nyugalommal lemostam a kezemről a ragadós nyálkát amit a kicsi jószág ott hagyott,és visszaültem a helyemre.
-Szerintem te nem is lány vagy!-kiáltotta Seo Yeung.-hanem egy ufó. Egy lány ilyet az életben nem csinált volna soha.
-Nyugodj meg az az aprócska breki jobban fél tőled. Én csak annyit tettem,hogy visszaadtam neki a szabadságát amitől te megfosztottad őt.
-Nem én voltam.-sütötte le a lány a szemét.-a kertész fiát kértem meg,hogy szerezzen nekem békát.
-Nekem mindegy ki volt az,de a helyedbe a többit is elengedném mielőtt elpusztulnának!
Hyun Joong a fiúkkal együtt csak nézett rám,de azután megszólalt.
-Vegyem úgy ezt a dolgot,hogy azért nem válaszoltál nekem,hogy szabadon engedhesd azt békát?
-Aha!-vágtam rá,holott csak ürügynek használtam az egészet,hogy ne kelljen bevallanom az igazat.
Kérésemre a fiúk a maradék kétéltűeket is elengedték. A játékból már csak Ha-Neul volt hátra és bár igazi tétje már nem volt mert nem maradt egy békánk sem,azért a maradék játékos is komolyan véve a dolgot őszintén válaszolt. Utolsónak barátnőm tehette fel a kérdését Lim Yung Namnak a kulcstartójáért cserébe.
- Mesélted a minap,hogy a 27. szülinapodra kaptál apádtól egy vadonatúj autót amit jobban szeretsz bárminél. Engem mégis az érdekelne mire cserélnéd el mégis ha választhatnál?
-Nem mire,hanem inkább kire!-javított a kérdés jelegén a fiú.-A válasz itt ül velem szemben.-mutatott rám.
-Ez nem lehet igaz.-fortyantam fel.-Ti őrültek vagytok.-kaptam le a sapkám,hogy eltakarjam a válasz halva az arcom.
-Nézzétek,most először sikerült zavarba hozni Ginát!-kiáltotta kárörvendően Min Hea. Erre én dühösen hozzávágtam a sapkám.
 Az égiek megint az én oldalamon álltak mert Ha-Neul zsebében megcsörrent a telefonom. A játék kezdetén ugyanis odaadtam neki,mert a tűznél már melegem volt és a kabátomat levettem és egy távolabbi padra tettem. Barátnőm elővette a telefont és egy pillantást vetett rá.
-Krisztián hív.-nyújtotta oda hozzám.
Elnézésüket kérve a társaimtól felálltam és messzebbre mentem,hogy nyugodtan tudjak beszélni,de még hallottam ahogy a lányok  Krisztián nevét hallva eszüket vesztették és elkezdtek áradozni barátom vonzerejéről.
Elég messzire elsétáltam miközben telefonáltam,már a a tábortűz fényét sem láttam. Barátommal a héten történt dolgokat vitattuk meg,azonban én sok mindenről ami bántott szándékosan egy szót sem említettem.
Sokáig beszélgettünk és amikor befejeztük és elbúcsúztunk jó éjszakát kívánva egymásnak elindultam vissza a többiekhez és a tűz melegéhez mert fázni kezdtem. Váratlanul ismerős dallam hangzott az éj csendjében amitől kővé dermedtem. Ez a hang olyan volt számomra mint a hajósoknak a szirének éneke ami a vesztükbe csalta őket. Nekem ez a hang tulajdonosa okozta a végzetem. Tudtam ha közelebb megyek és most meglátom őt végérvényesen megpecsételem a sorsom és soha többé nem leszek képes kitörölni a szívemből. Ezért olyan távol mentem,hogy ne is hallhassam a hangját.

Az este sötétjében csak a a kikerekedett hold és társa ként néhány halványan tündöklő csillag mutatták a tengerhez vezető utat. Amikor odaértem  elgondolva néztem a hatalmas vizet,és kibújtam a cipőmből és a széléhez álltam. Azt játszottam amit gyerekkoromban oly gyakran. Ha megérinti a víz a lábam számomra is elérhető lesz akire a szívem vágyott. De a tenger hullámai kegyetlenek voltak hozzám egész közel kúsztak a lábaimhoz de hirtelen meggondolva magukat vissza -vissza húzódtak. Leguggoltam reméltem legalább a kezeimmel elérem,de csalódtam mert még így sem ért a kezemhez egy csepp víz sem.
-Látom új játszótársra találtál.-guggolt le mellém Hyun Joong és a vállamra terítette a padon felejtett kabátom. A meglepetéstől,hogy utánam jött először szóhoz sem jutottam,zavartan a tengerre figyeltem és kicsit megkésve meghatódságtól színlelve megszólaltam.
-Ó a mi hercegünk méltóztatott leszállni a magas lováról,hogy megmentsen egy bolond bajba jutott hétköznapi lány!
Furcsa módon nem támadott vissza hanem halkan megszólalt:
-Nem jól csinálod! Megmutatom hogyan kell tenned  hogy elérd.
Az egyik kezével a megfogta a kezemet a másikkal átkarolta a vállam.
-Kicsit hajolj meg jobban és meglátod!-magyarázta.
Nem néztem rá,abban a lelkiállapotban látnom őt kimondhatatlanul fájdalmas lett volna. Kábultan figyeltem a hullámok táncát és csendben figyeltem igaza lesz-e. A tenger végül mégiscsak megszánt és megérintette a kezem.
-Látod, ha valamit igazán akarsz és erőfeszítés is párosul hozzá eltudod érni.-fűzte hozzá.
Felszisszentem ahogy előre hajoltam. A lábam ettől a  mozdulattól ahogy meghúzódottak az izmaim ismét sajogni kezdett. Kibújtam a karja öleléséből,felálltam és elfordulva válaszoltam:
-És mi van akkor ha én nem akartam elérni valójában amit szeretnék? Mert nem vagyok akkora idióta,hogy egyetlenegy érintésért ekkora áldozatot hozzak,főleg akkor ha az túl nagy fájdalommal jár!
Megértette-e amit mondani akartam nem érdekelt,de mielőtt elindultam meg kellett kérdeznem valami.
-Miért jöttél utánam?
Hyun Joong a hátam mögött állt és éreztem engem néz. Nem fordultam felé,csak vártam a válaszát. Hirtelen megragadott és maga felé fordított.
-Gina,nézz rám! Mond el mi a bajod?  Végre szeretném tudni ki is vagy valójában és miért nem mutatod meg az igazi arcodat! Mi az oka,hogy az hiszed az ellenséged vagyok?
Szemeimmel végig mértem azután olyan kegyetlen módon ahogy ő tiport az érzéseimben oly sokszor,a szemébe mondtam:
-Valóban tudni akarod? Akkor jól figyelj Mr.Azthiszemmagamrólhogymindenttudok! Nézd tudom,hálásnak kéne lennem neked mert itt vagyok. De én ezért hálálkodni nem fogok. Nem kértem a szánalmadból és azt sem kértem,hogy kivételezzenek velem itt, mert kicsit más vagyok. Ám  ha azt reméled,hogy hasra fogok esni tőled hidd el nem fogok,mivel azt gondolom kicsi békám hogy kárba veszett erőlködés volt a lányoktól a csókjaik amit rád pazaroltak mert számomra nem változtál királyfivá. .
-Még mindig ködösítesz és egyfolytában gúnyolódsz!-kiáltott szemöldökét mérgesen összehúzva.-Hallani akarom mi a valóság!
-Mégsem vagy annyira okos. Ha az lennél réges-rég rájöttél volna már mert a sorok között mindig is ott rejtőzött az igazság. Hittem valamiben és egy álmot követve jöttem ide,de ez álom szerte foszlott és hála neked most rémálommá nőtte ki magát.
- Akkor hogy lehetséges az,hogy még mindig próbálkozol? Mit gondolsz ha bekerülsz,hogyan fogsz dolgozni velem ha ennyire utálsz?
-Tiszta idő pocsékolás,hiába is magyarázom semmit nem értettél az egészből.-legyintettem.-Akár hányszor is beszélünk csak veszekedés a vége. Tudom,hogy a munka és a személyes érzelmek kizárják egymást. Nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni erről veled. Sosem akartad valójában tudni ki is vagyok,mindössze az zavar,hogy nem ismerem el mekkora nagy szám  vagy.
-Tehát ennyi?-kérdezett újra.
-Igen. Semmi közöd nincs hozzá milyen vagyok! Már az első találkozásunkkor gúnyt űztél belőlem,egy macskához hasonlítottál,és megsajnáltál. Én hülye ostobán hittem,hogy azért kerültem ide mert láttátok bennem a tehetségem,ám te felnyitottam a szemem,hogy azért fontos hogy ne bukjam el nehogy szégyent hozzak rád! Nem,nem köszönöm ebből nem kérek nem kell a szánalmad. Ha belepusztulok is megmutatom mekkorát tévedtél,és nem kell aggódj miatta nem fogok a vizsgán szégyent hozni rád.
-Nem nekem kell bizonyítanod,hanem előbb győzd meg magad és legyél tisztába vele mit akarsz.-csillapodott le Hyun Joong.-Amit én látok lehet nem a valódi Gina,mert eltakarod az igazi arcodat. Amit én látok a hatalmas küzdeni akarás és hogy képes vagy a legjobbak között lenni. Ezért kell tudnom mi az amitől ennyire rettegsz és miért viselkedsz ilyen ostobán! Ha nem vagy képes változni megfogod bánni,mert a cél előtt fogsz elbukni.
-Hát még mindig nem érted?-nevettem a férfira gúnyosan. Ő csendben figyelt rám reménykedve talán végre megtudhatja féltve őrzött titkomat. Hogyan is mondhatnám el pont neki mikor ezeket az érzéseket saját magamtól is elakartam rejteni. Lelkem halk sikolyát el fojtva végül  a következő mondattal zártam le utolsó vitánk.
- Ha tudni akarod az igazságot már annyiszor hallottad tőlem,de te nem figyeltél rám csak azt hallottad meg amit hallani akartál!
Nem vártam tovább,sarkon fordultam,felvettem a kezembe a homokba heverő cipőm és amilyen gyorsan csak bírtam a fájós lábammal eltűntem a szeme elől.



Aznap éjjel is nyugtalanul aludtam. A bizonyítás vágy erőt vett rajtam és azon agyaltam,hogyan mutassam meg Hyun Joongnak,hogy annál sokkal jobb táncos vagyok mint gondolta. Azután reggelre már tökéletesen megterveztem mivel állok ki a színpadra.
Ágyamból figyeltem ahogy Ha-Neul azon fáradozik,hogy minél szebbé varázsolja magát. Leült a tükör elé és sminkelni kezdte magát majd oldalra fordult és kérdő pillantást vetett rám.
-Nem akarsz most sem jönni velem? Még mindig lázas vagy?
-Azt hiszem már nem. De kicsit később erőt gyűjtök és lemegyek a táncteremben. Valamit el kell majd mondanom.
-Ne légy már ilyen barátném!-ugrott az ágyamhoz.-Azonnal kelj fel és te is búcsúzz el Hyun Joongtól. Ha most elmegy legközelebb már csak a vizsgán láthatjuk. Ne akard elhitetni velem,hogy egyáltalán nem sajnálod! Annyira jó fej volt egész végig velünk és rengeteget segített,hogy tökéletesen felkészüljünk,és jó táncos váljon belőlünk.
-Én most kihagyom még túlságosan gyengének érzem magam.Te viszont menj,el ne szalazd!-biztattam. Nem kellett,a biztatásom nélkül is sietve elhagyta a szobát,de előtte még az ajtóból visszakiáltott:
-Akkor később találkozunk!
Megvártam míg minden elcsöndesedik körülöttem és én is öltözni kezdem zuhanyzás után. Megmostam a fogam és amit már rég nem tettem,neki fogtam kivasalni a hajam. Próbáltam elterelni a gondolataimat,amik egyfolytában zaklattak:
-Menj már végre,búcsúzz el tőle! Nem akarhatod komolyan,hogy abban a tudatban menjen el,hogy gyűlölöd!
A szívemnek végül is sikerült legyőznie józan akaratom. Felkaptam gyorsan a cipőmet és sajgó végtagjaimmal nem törődve kirohantam az udvarra. Szemeimmel rémülten néztem,hogy az udvar már üres,már senki sem volt ott. Lélekszakadva futottam a bekötő útig és még láttam ahogy Hyun Jonng taxija kikanyarodik a főútra. De túl messze volt nem érhettem utol.
-Elkéstem.-suttogtam magamban és leroskadtam az úttestre.-Hogyan mehettél így el? Még meg sem vártad a válaszom! Nem akarod megtudni amit mondani akartam?-Üvöltöttem a semmibe. Azután,hogy biztos legyek benne senki se hallja meg már csak magamban suttogtam:
-Én csupán a fogkefédet csentem el és azt is visszaadtam. Te viszont a nem csak a lelkemet tiportad össze ha nem a szívemből is kitéptél egyhatalmas darabot. Azonnal add vissza,mert ebbe az érzésbe lassan belepusztulok!... Hogyan voltál képes rá,hogy ezt  tedd velem,mert egy ostoba bolond vagyok?... És  mielőtt visszaadtad volna nekem  amit titokban elloptál,halálos sebet ejtve rajtam most itt hagytál?...-dadogtam teljesen összeomolva. Hiába vártam a választ,hisz aki válaszolhatott volna rá már messze járt,és kegyetlenül halálosan megsebezve engem szó nélkül tovább állt.