2014. október 26., vasárnap

Összetört illúzió

4 rész.

 Ettől kezdve minden perc számomra maga volt a kábulat.Vibrált körülöttünk a levegő,az egész belsőm remegve halk sikolyát lelkemnek meghallva,már nem is egy tánc hanem egy őszinte vallomása volt. Hyun Joong le sem vette rólam a szemét,éreztetve velem,hogy ezt a csatát velem szemben ő nyerte meg.
Amikor vége lett a próbának menekülőre fogtam a dolgot. Felkaptam a sarokban fekvő kötényemet és már rohantam is kifelé,de a tanár úr megállított.
-Na látod Gina ez már a tökéletesnél is jobban sikerült. Nem tudom ,hogy mi történhetett,de ez egyszerűen remekül csináltad.-dicsérte meg a produkciót. Hyun Joongra néztem,aki éppen az arcáról a verejték csöppeket törölte. Nem jól tettem,mert ismét csak a közönyt láttam rajta,és a nyertesek kárörvendő hangján rombolta le az illúziómat.
-Hát azért nem hinném,hogy akkora nagyot alkottunk. Egyszerűen tettük a dolgunkat.
-Ahogy a mi zsenink mondja. Az érdem csakis az övé,én csak az árnyéka voltam.-förmedtem rá dühösen és bevágtam mögöttem az ajtót.
Siettem a szállásunk felé,hogy minél hamarabb magam mögött tudjam ezt a rémálmot. Mindig is rettegtem,hogy ez befog következni amit elakartam kerülni,ezért az egészért csak saját magamat okolhattam.
Ahogy a szobámba értem,ledobtam a kezembe lévő ruhadarabot és a falnak támaszkodva bámultam a plafont.
-Ekkora idióta!...Mégis mi a fenét gondoltam,hogy ekkora butaságot kértem tőle?..Nem nem ez egyszerűen nem történhetett meg.-vívtam magamban meg saját érzelmeimmel szembeni reménytelennek tűnő harcot. Kiakartam tépni ezt az érzést a szívemből,eldobni messzire tudomást sem venni róla,mint ami nem is létezett soha. Nem akartam,mert a gondolattól is,hogy beleszerettem teljesen kétségbe estem.-Ő nem,egy átlag ember,te hülye lány.-kopogtattam meg a fejemmel a szobám falát.-Te ástad meg a csapdát és ügyesen bele is sétáltál.
Föld és ég,menny és pokol,tűz és víz,kétes érzelmei járták át minden testrészem. Ha behunytam a szemem láttam az arcát a szemét, éreztem a bőre és a haja illatát.
-Mégis most mi az ördögöt tegyek? -tettem fel magamnak a kérdést. Mint ahogy egy ügyes varázsló köpönyegével elrejti a dolgokat és láthatatlanná teszi azokat,nekem is így kellett elrejtenem ezt az érzésem,hogy  ne sejtse és ne tudja meg senki,mint ami  nem is létezett soha.
A telefonom csengése szakította félbe a gondolataim. Elővettem a táskámból és beleszóltam.
-Halló.
-Gina,vége van már már a próbádnak?-csengett fülemben Ha Neul hangja.
-Aha,most értem vissza a szobámba.
-Letudsz jönni hozzánk a lányokkal van egy kis vitánk. Te eltudnád érni,hogy pontot tegyünk rá.
-Rendben. Kicsit várnotok kell de később csatlakozom hozzátok.
-Akkor gyere a focipályához!-fejezte be barátnőm és kinyomta a telefont.
Bementem a fürdőbe levetkőztem és lezuhanyoztam. A víz hatására kitisztult a fejem,rájöttem semmi tragédia nem történt,és elég erős vagyok,hogy sérülés nélkül túl tegyem magam a dolgokon. Belebújtam a ruhámban és magabiztosan elindultam,hogy csatlakozzam a társaimhoz.
Ha Neul és a többi lány szokásukhoz híven a focipálya gyepén elterülve sütkéreztek és élvezték a délutáni nap fényét.
-Na,mi az az életbevágó kérdés amiért hívtatok?-kérdeztem gyanakodva. Mindannyian felültek és közölték velem a vitájuk tárgyát, amitől még a szám is tátva maradt.
-Gina igaz az,hogy a magyar srácoknak sokkal nagyobb a micsodájuk mint a koreai fiúknak?
Te jóságos atyaég!...hát én mindjárt összepisilem magam...-gondoltam. Itt van ez az öt lány akik számomra annyira kislányosan naivnak és ártatlannak tűntek,akiknek az ilyesmi a fejükbe meg sem fordulhat,és most úgy szegezték nekem a kérdést mintha csak kést tartanának a torkomhoz....Most mégis mint mondjak? Nem vallhatom be az igazat,ami csak annyiból állt,hogy fogalmam sem volt róla. Régebbi emlékeimben is hiába kutattam,mert egy fiúval sem jutottam olyan sokáig,mert maximum két hét után szakítottam,miután közöltem velük,hogy én nagyon konzervatív vagyok ebben a dologban. Ezek meg itt azt hiszik rólam,hogy én egy lepedő akrobata vagyok. Persze,hogy azt hinnék nem mondom el az igazat. Ki kellett hát találnom hogyan vághatom ki magam. A mentőválaszom hamar ki is agyaltam.
-Nos,igazán nem is tudom hogyan fejezzem ki amit mondani akarok...Nos vegyük a sportot.-nyeltem egy nagyot erőt véve a zavartságomon,kezdtem furcsa magyarázatom.
-Mégis melyiket?-kérdezte az egyikük,amíg a többiek érdeklődő hatalmas szemekkel bámultak rám.
-Hát pl. a futást.-folytattam most már higgadtabban a válaszadást,mert éreztem amit mondok azt teljesen bekajálják.-Ugye vannak hosszú és rövidebb lábú futók. Míg a hosszúak rövidtávon gyorsabbak és hamarabb célba érnek addig a rövidebb lábú hosszútávfutók kitartásukkal vívják ki a győzelmet maguknak és érik el a céljukat. Tehát a magyar fiúk a rövidtáv,míg a koreai srácok a hosszútáv futók. De azért akadnak kivételek,amik erősítik a szabályt.
-Aha!-sóhajtották egyszerre,úgy téve mintha a válaszom ami egy hatalmas butaságként hangzott teljesen megértenék. Ekkor azonban humorosnak igen csak nem mondható előadásom poénná változott,mert az egyik fiú Min Soo Bin hangosan közbeszólt a távolból,
-Hé lányok,ha folytatni akarjátok a társalgást,máshol süttessétek a hasatok.-kiabálta a lelátóról.-most értünk vissza futásból és szeretnénk a többiekkel focizni,ti meg elfoglaljátok a pályát!
Szegény nem érthette miért kezdtük el a hatalmas nevetést,amikor ő semmi vicceset nem mondott,de mi tudtuk,kimondta a varázsszót:mindegyik fiú futni volt.

 Összepakoltuk a holmijainkat,és a kérésnek eleget téve átvonultunk a park árnyas lombjai alá. Ott ismét elnyújtózva meséltünk egymásnak jobbnál jobb sztorikat,felelevenítve rég feledésbe merült gyerekkorunkat. Gyönyörű,szép emlékek,amik egy kicsit meg is szépültek az idő múlásával,emlékek melyre úgy tekintettünk mintha csak csodás álmok lettek volna. Ha Neul hirtelen felsikított.
-Óh,Gina! Meséljünk nekik az ereklye vadászatról!
-Eszem ágában sincs!-legyintettem.-nem egy hatalmas dolog. Meg nem is szívesen gondolok rá,milyen gyerekes ötleteim támadtak még akkor.-merengtem magam elé,miközben egész belsőmmel vigyorogtam,mert a történetet amikor megéltük elég mókás volt.
-Na,ne légy már ilyen konok!-kérlelt tovább Ha Neul.
A lányok arcát fürkészve azonban meggondoltam és mégis úgy döntöttem elmesélem nekik amit hallani akarnak.
-Jó,rendben,de segíts nekem.-tápászkodtam fel a földről és barátnőmnek nyújtottam a kezem.-Mondjuk el mi ketten.-így közösen,néha egymás szavába vágva,felváltva meséltük el életem egyik legviccesebb,mégis szomorkás történetét.
-Másod éves gimnazistásként kollégiumban laktunk.-kezdtem én.-Ha Neul és én,meg még két lány egy szobán osztoztunk. Néha rettenetesen unatkoztunk,ezért különböző hülyeségeket találtunk ki,amin azután jót mulattunk. Képesek voltunk belevonni az egész kollégiumot és ennek mindig híre ment,sajnos tanárok körében is és ezért nem kedveltek,a négyek bandájának neveztek bennünket.
-Egy héten keresztül minden nap esett.-folytatta Ha Neul.-és már kezdtük halálra unni magunkat,és egyre fojtogatóbbnak éreztük a szobánkat,amikor Gina előállt remek ötletével. Ereklye vadászatot rendeztünk,aminek a lényege,hogy minden reggel húztunk egy cetlit a dobozból,amin különböző tárgyak szerepeltek.
-Ezek a tárgyak vagy tantermek rejtették,vagy mások használati tárgyai voltak.-vettem át újra szót.-és pontosan tizenkét óra állt rendelkezésünkre,hogy megszerezzük azt. Miután sikerrel jártunk,esténként elmeséltük hogyan tettünk szert,a kiszemelt dologra. Hamar népszerű lett a suliba,ezért egyre több lány csatlakozott a kincsvadászathoz. Remekül szórakoztunk,igaz?-néztem barátnőmmel aki egy igen bólintással válaszolt.-Mindaddig amíg Ha Neul az egyik reggel ki nem húzta a törtélem tanárunk becses ruhadarabját tartalmazó cetlit,ami nem más mint az alsónadrágja volt.
-Képzeljetek el!-kiáltotta most Ha-Neul.-egy kb.180 kilós mogorva öreg urat,aki tréfát nem ismerve mindig szigorú szúrós tekintettel figyelt ránk. Azt hittem végem van és,nem tudtam hogyan fogjak neki,hogy megszerezzem az alsóját. Mivel a fiú kollégiumban lakott,esélyem sem volt rá hogy észrevétlenül bejussak oda. De barátnőmnek.-mutatott rám.-köszönhetően ezt is sikerült megoldanom.
-Hm..-nevettem fel.-Az aztán jó mókának bizonyult. Beöltözködtünk fiúnak,hogy így jussunk be a kollégiumba. Annyira jól sikerült az álcánk,hogy amikor belenéztem a tükörbe,majdnem szerelmes lettem magamban.-vettem egy kicsit humorosra a mondani valómat,majd folytattam.-De a feladatra kellett összpontosítanunk,úgy hogy lehűtöttem heves érzelmeimet és elindultunk a feladatot végrehajtani. Könnyen be is jutottunk az épületbe,de ott nem igazodtunk el és sehogy sem találtuk meg a tanár úr szobáját. Magabiztosan kérdeztünk meg álruhánkban bízva néhány ott lakó srácot hol találjuk a 306-os szobát,akik örömmel útba is igazítottak. Azt hitték rólunk,hogy új lakók vagyunk. Végre megtaláltuk és Ha Neul besurrant a szobába,míg én odakint őrködtem az ajtó előtt.
-Majd kiugrott a szívem amikor beléptem a szobába,ahol tudtuk senki nincs,mert a tanár még órát tartott. Sietve kutatni kezdtem a szekrény fiókjaiba,amikor már Gina kopogott is,amivel jelezte bajban vagyunk. Kiakartam rohanni a szobából,amikor észrevettem a félig nyitott fürdő ajtó mögött álló szárítót és rajta az óriási fehérneműt. Azonnal lekaptam és már loholtam is kifelé,ahol,Gina várt halálra sápadt arccal. A tanár úr közeledett felénk,és mivel még elég messze volt elindultunk,remélve nem állít meg minket. A baseball sapkát behúztuk a szemünkbe,hogy nehogy felismerjen bennünket. De alig értünk mellé,már meg is szólított. Megkérdezte tőlünk hogy újak vagyunk-e és hogy eltévedtünk? Riadtan egymásra bámultunk Ginával úgy éreztük itt most végünk. Alig bírtuk kinyögni,hogy igen és útbaigazítást kértünk. De miután megkérte mutassam meg,mit rejtegetek a hátam mögött,már tudtuk hogy lebuktunk. Elő húztam a becses ruhadarabot és elvette a kezemből,fölemelte maga elé,nézegette majd megkérdezte:Sátorozni indultok fiúk? Azután össze hajtotta és vissza adta nekem az alsónadrágját és sok szerencsét kívánt, hozzá fűzte:Remélem megnyerik a versenyt. Majd ránk kacsintott. Ekkor jöttünk rá,hogy ő valójában nem is olyan mogorva mint ahogy mutatja. Nem más ő mint egy magányos,megkeseredett öreg úr.
-Attól a naptól kezdve..-folytattam ismét én.-Minden héten egyszer meglátogattuk őt a kollégiumban ahol elmesélhette az életét. Persze hozzá kell fűznöm hogy a versenyt mi nyertük,hiszen a legtöbb ereklyét mi gyűjtöttük.
A lányok szájt tátva hallgatták végig a történetünket és pajkos huncutság ült az arcukra.
-Rendezzünk mi is kincskeresést!-kérte egyikük.-Gina szervezd meg nekünk!
-Szó se lehet róla!-tiltakoztam.-Meg se forduljon a fejetekbe! Mindjárt itt a záró vizsga,nekünk arra kell összpontosítani. Most nem ökörködhetünk.
-Kérünk szépen!-könyörgött Jo Hye Kyo.-Ez a próba igazi csapattá formálna bennünket,ez mellett pedig jót szórakoznánk. A fiúk állandóan vagy fociznak vagy versenyeznek egymással tök jól időtöltést találva maguknak. Ránk is ránk férne,nem stresszelnénk annyit a vizsga miatt.
Addig-addig beszéltek hogy végül beleegyeztem és kértem pár percet hogy átgondoljam az egészet. Elmondtam a szabályokat amik a következőként hangzottak:
-Mindegyikünk kiválaszt az ellentáborból,vagyis a fiúk tárgyaiból 5 darabot és mindegyik különböző cetlire felírja. Miután mind az 5 cetlit,mindannyiunktól összegyűjtve egy dobozba rejtjük el,minden reggel egyet-egyet húzunk belőle. Pontosan 24 óránk van megszerezni az adott tárgyat. Akinek ez nem sikerül,kiesett. Nincs semmi  megkötés,ki hogyan hajtja végre a feladatot,az a lényeg hogy miután sikerül minden este elmeséljük hogy hogyan szereztük meg az adott dolgot.-erre Lee Seo Yeong még hozzá fűzte:
-És mikor adjuk vissza a megszerzett tárgyakat? Hiszen biztos szükségük lesz majd rá.
-Azt még majd kigondoljuk.-fűztem hozzá. Mindegyik lány egyetértően bólogatott és láthatóan izgatottak lettek a feladattól. Pedig még fogalmuk sem volt hogy igazán mi vár még rájuk,de mi ketten Ha Neullal teljesen tisztában voltunk vele.
Mielőtt elindultunk volna megcsörrent a telefonom,amit gyorsan előkotortam a zsebemből.
-Krisztián az.-Ha Neulhoz fordultam.-Akarsz majd vele beszélni?-ő lelkesen bólogatott. Felvettem és beleszóltam:
-Halló? Itt az elmegyógyintézet. A főnővér beszél.
-Szia kicsi gésám. -csengett fülembe barátom rég nem hallott hangja.-Úgy hallom te semmit nem komolyodtál. De én fontos dolog miatt hívtalak. Várj mindjárt átkapcsollak videó hívásra. Itt van amit mutatni akarok.-ránéztem a képernyőre és eleinte fel sem figyeltem rá hogy mit tart Krisztián a kezébe csak azt figyeltem mennyit változott ez a srác mióta eljöttem otthonról. A haját rövidre vágatta és az arca is férfiasabbá vált. Csak ezután vettem észre hogy a kezében a doktori diplomáját tartja.
-Ezt nem hiszem el!-sikítottam egyet.-Ledoktoráltál?
-Aha.-válaszolta és fülig ért a szája.-Úgy hogy mától kezdve neked csak Dr.Szeretnivaló Krisztián vagyok.
-Rendben. Ezentúl ígérem ha gyakrabban hívsz így foglak szólítani minden egyes alkalommal.
-Épp bocsánatot akartam kérni érte,de sokat kellett tanulnom,ezért nem tudtalak hívni mostanában. Meg hát azt gondoltam te is nagyon elfoglalt vagy és titkon azt reméltem, hogy te leszel aki hívni fog engem. Na mindegy ezt ne firtassuk. Áruld el te hogy vagy mi újság veled?
Kicsit távolabb mentem a csapattársaimtól,habár tudtam nem értenek egy kukkot sem abból amit beszélek,mégis így legalább úgy tűnt,hogy rég nem látott barátommal ismét csak kettesben lennénk. Krisztiánnal több mint 10 éve ismertük egymást. Apa egyik kedvenc tanítványaként gyakran járt hozzánk,ahol a találkozásnak köszönhető szoros szinte testvéri viszony alakult ki közöttünk. Ő volt az a srác akire mindig számíthattam ha bajba kerültem és ő segített benne,hogy elfogadjam magam olyannak amilyen vagyok. Kiutazásom előtt őt kértem meg,hogy figyeljen anyura és vigyázzon helyettem a húgaimra.
Most is rögtön elújságolta mi érdekes történt otthon. Megnyugtató hangjával enyhítette lelkiismeret furdalásomat,ami azóta gyötört mióta anyát a húgaimmal egymaga hagytam. Apa halála óta anya és az én viszonyom teljesen megváltozott,inkább barátnőként néztünk egymásra,nem úgy mint anya és lánya. Persze ennek az oka mélyebben gyökerezett,hiszen apa halálába anya majdnem belerokkant. Depressziós lett és nyugtatókon és kedélyjavítókon élt. Kettőnk közül én bizonyultam erősebbnek és a dolgok irányítását teljesen átvettem a család körül. Az idő társamul szegődött végül és anya majdnem teljesen rendbe jött. Bár végig azt hitte,hogy a támasza én vagyok,valójában mégis Krisztián volt az aki mellettem végig erőt adott.
Mielőtt elköszöntem tőle visszasétáltam a lányokhoz,hogy barátom üdvözölni tudja azokat,és Ha Neullal is pár szót válthasson. A csajok amikor meglátták a képernyőn keresztül Krisztiánt,teljesen elolvadtak a látványtól. Én is tudtam,hogy rendkívül helyes férfi,szőke hajával és az égszínkék szemével,de erre a reakcióra nem számítottam. Még Lee Seo Young is napokig csak róla áradozott. Mást sem hallottam csak azt ,hogy milyen nagy szerencsém,hogy egy ilyen herceg kinézetű fiú barátnője vagyok.


A kincsvadászat,ami végül bátorságpróbának neveztünk el,a legjobbkor jött,hiszen hirtelen fellobbanó szerelmem Hyun Joong iránt,kissé feledtetni tudta velem.
Annyira jól sikerült az első próbánk,hogy a lányokkal együtt bátorságra kapva egyre merészebbek lettünk és rettenetesen élveztük az az napi kihívásokat. Ehhez az is hozzátartozott,hogy az első feladtok egyszerűek voltak. Nekem a fiúk tánctanárának kellett megszerezni az egyik nyakkendőjét,ami pofon egyszerűen oldottam meg. Vásároltattam a konyhás nénivel egy csinos nyakkendőt és elcseréltem tanár úrral azt egy régivel.
Miután esténként elmeséltük a kincs megszerzésének történetét,..amit ebben az estben kicsit kiszíneztem...másnap reggel egy újabb feladat várt ránk. A következő tárgy amit megkellet szereznem az Jung Min Woo törülközője. De a feladat nem volt olyan egyszerű mint amilyennek látszott,mert az összes törölközőjében ott állt a monogramja,ráadásul éppen vizesnek kellett lennie ami bizonyítja,hogy Min Woo használta azt. Csalásra azonban nem csak,hogy nem is gondolhattam,hanem teljesen lehetetlen,mert a fiú méregdrága tusfürdőjének illata ami érezhető rajta, nem téveszthet össze semmivel.
Mivel mi lányok mindig délelőtt próbáltunk így a délutánunk általában szabad volt,elég időt hagyva butának tűnő játékunknak. Persze a többieknek is meggyűlt a baja a dolgok megszerzésével,mert a cetlik egyre nehezebben elérhető személyes tárgyakat takartak. De a tervem készen állt.
A gyakorlás után elrohantam az ebédlőbe és ebéd után miután a szobámba letusoltam és átöltöztem elindultam megkeresni a takarítást végző lányt. Kedves naiv személyét nem tartott sokáig meggyőznöm,hogy ma én szeretném a fiúk öltözőjébe bevinni a tiszta törölközőket. A kezembe nyomta a helység kulcsát és még köszönetet is mondott nekem,amiért megkönnyebbítettem neki a napi munkát.
Egyenesen a táncterem felé vettem az irányt. Besurrantam az épületben ahol már senki sem tartózkodott,mivel a fiúk éppen az próbájuk végén mindig kocogni mentek a tengerpartra. Csak azt kellett megvárnom,hogy visszatérjenek onnan. Kinyitottam az öltöző ajtaját és letettem a törölközőket a padra. Szétnéztem,szememmel kutattam hol találok megfelelő rejtek helyet,ahol titokban és biztonságban megvárhatom,hogy a fiúk lezuhanyoznak,és távozásuk után magamhoz vegyem a kiszemelt áldozatom holmiját. Nemsokára remek helyet találtam. Az öltöző végében egy kis beugró állt,ahol remekül meglapulhattam és az ablakon keresztül láthattam amikor a srácok megérkeznek.
Már sötétedett,és egyre türelmetlenebb kezdtem lenni.
-Hol vannak már eddig?-gondoltam magamban,miközben a záró vizsga táncának zenéjét dúdoltam,egy régi SS501 szám amire az együttes lánynak öltözve hülyéskedett a színpadon. A felvételen annyira helyesek és elbűvölően jópofák voltak,ezért megragadt a számuk dallama a fejemben. Aztán végre megérkezett Min Woo és csapata. Hatalmas hangzavarral rontottak be,nem is gondolva beszélgetésüknek egy nem kívánt fültanúja is van.
-Mindig csak elméletben hívod el Ginát randizni Lim Jung Nam. Szeretnénk már végre ha nem csak ábrándoznál,hanem tennél is valamit és határozottan elhívnád.-mondta egyikük.
-Pont te beszélsz! Te is mindig úgy nézel rá,hogy a szemedet órákig kereshetnénk a padlón.-ismerem fel Min Woo hangját.
-Ugyan srácok,ne vitatkozzatok,hiszen szerintem nincs olyan közöttünk aki egyetlen egyszer is ne ábrándozott volna róla. De mindannyian tudjuk,Gina nem egy könnyen megközelíthető lány és ezért nem csak kinézete az ami miatt érdeklődik iránta Jung Nam.-próbálta lezárni valamelyikük a vitát. De a beszélgetésük többi részét azt kívántam, bár ne hallanám,ugyanis megtudtam,hogy Min Woo csak azért hívja el egy páros randira Ha Neult,hogy én a barátjának meghívására igent mondjak. Már éppen az járt a fejemben,hogyan fogom kihúzni magam a meghívás alól,amikor a zsebemben a telefon megszólalt. Földbegyökerezett a lábam.
-"Végem van,lebuktam"!-és még mielőtt kinyomhattam a a telefonomat,már hallottam is a felém közeledő lépések neszét. Mivel lelepleződtem előbújtam rejtek helyemről és hatalmasat ásítva nyújtózkodtam.
Szándékosan húztam az időt,figyelve arra hogy aki mezítelen van eltakarhassa magát. Lassan nyitottam ki a szemem,amit közben a kezemmel eltakartam.
-Úgy látszik elaludtam.-sóhajtottam és játszottam mintha semmiről se tudnék ami idáig itt elhallatszott. A fiúk megrettent hangon kérdezték:
-Hát te mit keresel itt?
Mivel semmit nem láttam,de fejemben elképzeltem ahogyan rémülten magukra kapnak valamit.
-Csak a törülközőket hoztam be,segítettem a takarítónak. De én már itt sem vagyok,már megyek is.-és lassan araszolva kifele indultam. Szemeimet,eltakaró ujjaimat,kissé szétnyitottam hogy láthassam a kiutat,de hirtelen Min Woo megállított és elállta az utamat.
-Mégis mennyit hallottál? És mióta vagy idebent?
-Fogalmam sincs.Mit kellett volna hallanom? Már megmondtam csak behoztam a törülközőket és leültem a sarokba,mert megfájdult a lábam és elnyomott az álom.
-Úgy látom megint hülyére akarsz venni bennünket.-kételkedett Min Woo.
-Áh! Eszem ágában sincs.-és közben oldalra pillantottam az ujjaim között és megpillantottam a törülközőt,amit Min Woo a derekára tekert. Óvatosan kikerültem a fiút,és egy gyors rántással lekaptam róla,persze úgy hogy ne lássak semmi kompromittálót és fél vállról még odavettem neki:
-Egyébként meg,csak ezért jöttem.-és zsákmányommal együtt futásnak eredtem. Nem láttam a reakcióját,de képzeletemben megjelent, és már előre örültem hogy a lányok milyen jót fognak majd nevetni,ma este a történetemen. Ám alig értem ki az épület sarkáig,nagy igyekezettemben összeütköztem Hyun Joonggal aki befele igyekezett.
-Áh! Ő fensége személyesen!-hajoltam meg alázatosan,és a törülközőt a hátam mögé rejtettem. Közelebb léptem hozzá.-Remélem semmi bajod nem esett. Jaj ne! Úgy látom a pólódon egy gyűrődés keletkezett. Engedd meg hogy kisimítsam! Nehogy a tökéletességedet megtörje!-az üresen lévő jobb kezemmel úgy tettem mintha valóban a pólóját simítanám ki,de közben saját magamban irtózatosan röhögtem.-Áhh tévedtem!-kiáltottam fel.-Ez csak egy minta volt.
-Te mit kerestél odabent?-érdeklődött döbbenten.
-Nem hiszem hogy rád tartozna,de te lennél az utolsó ember akinek elmondanám ezt.
-Gina. Már megint ...-kezdte volna a mondanivalóját,de én belefojtottam a szót. Ismét ki kellett vágjam magam és hogy produkcióm tökéletes legyen,mind a két kezem kellett hozzá. A törülközőt a vállamra terítettem és mind a két karommal körkörösen,mint aki varázsolni készül,integettem.
-Ne! Ne szólj egy szót sem. Ebben a percben az erő velem van és hallom mit akarsz mondani és tudom, hogy mi jár a fejedben. Várj!-rettentem vissza és játszottam a szerepem.-Ezt éppen nem akartam látni most. Hú! Hogy te milyen perverz vagy!
-Na most itt állj le.-és egyre dühösebben nézett rám,de én kihasználtam a helyzetet.
-Ez az! Megvan! Ez a gondolat sor szól nekem:-Gina. te egy teljesen komolytalan,őrült lány vagy. Semmit az ég világon nem gondolsz komolyan. Nem értem hogy veheti valaki ennyire könnyen az életet. Mindig csak viccet csinálsz a legkomolyabb dolgokból is és úgy csinálsz mint aki semmitől se retteg.- majd visszaváltoztattam a hangom,mivel a mondanivalóm elején elváltoztattam azt. Úgy folytattam.-Tökéletesen igazad van Mr.Nagymenő. De most annyira örülök hogy abszolút nem érdekel hogy mit gondolsz rólam. Egyébként kösz. Tök jól elbeszélgettünk. Én most megyek.
Ő még mindig csak bámult rám. Sikerült elérni célom és zavarba hoztam. Még mielőtt esélye lett volna bármit is mondani,nekiiramodtam hogy minél távolabb kerüljek tőle. Nem érdekelt semmi,de tudtam nem fokozhattam tovább a helyzetet és nem magyarázkodhattam,főleg neki..
Harmadik nap:Utolsó próba. Már kora reggel rossz előérzetem támadt. A tegnap esti előadásom a lányoknak arról hogy hogyan is kaparintottam meg Min Woo törülközőkét,fergetegesre sikerült mégis kételyek gyötörtek,mi jöhet ezután? Ráadásul még senki nem esett ki a játékból, idáig mindegyik lány sikeresen teljesítette a feladatát.
Kihúztam egy cetlit a dobozból,amin az utolsó próbám állt. Szét hajtottam a papír darabot és azt hittem rögtön szörnyet halok.
-Lányok..most komolyan...melyikőtöknek fordult meg a fejében ez a hatalmas butaság?
-Miért? Mi az utolsó próbád?-kérdezte Ha Neul sejtelmes vigyorral az arcán. Odadugtam az orra elé a papír darabot amin az állt:Hyun Joong fogkeféje. Bárkié is volt az ötlet egyöntetűen tetszett mindenkinek,mert egyszerre sikítani és tapsolni kezdtek.
-Na ha ezt megszerzed,abszolút győztes vagy.-győzött meg Seo Young,hogy ezt a feladatot is,habár kis gondolkodás után mégis végrehajtsam. .
Aznap próbára sem tudtam figyelni,azon agyaltam hogy hogyan fogok bejutni észrevétlenül Hyun Joong szobájába. Miután szokásos délutáni tevékenységeimet elvégeztem és egy kicsit a konyhán is segédkeztem,visszamentem a szállást adó épületünkbe ami teljesen kihaltnak tűnt. Úgy festett mintha teljesen egymagam lennék ott. Kim Hyun Joong a fiúkkal gyakorolt,a lányok pedig bementek vásárolni a városba. Az üres folyosót látva úgy döntöttem elérkezett hogy teljesítsem az utolsó próbatételem. Kivettem a telefont a zsebemből,megnéztem rajta az időt,majd levettem róla a hangot. Fölosontam a lépcsőn, a folyosót végig mértem. Sietnem kellet mert csak egy órám maradt,ameddig a fiúk nem térnek vissza. Fogalmam sem volt róla melyik szoba Hyun Joongé ezért egyenként néztem be mindegyikben,vigyázva arra,hogy ne maradjon nyoma,hogy ott jártam. Rengeteg időmet vett igénybe,mire rá találtam.
-Na végre!-sóhajtottam. Beléptem az üres szobába,tekintetemmel fürkésztem a helységet és kissé dühösen nyugtáztam magamban,mekkora hatalmas ágya van.
-Mit is vártam? Hiszen ő egy szupersztár. Neki jár a luxus... Na mindegy,neked most igyekezned kell!-biztattam magam és a fürdőszobába indultam. A mosdón meg is pillantottam a tartójában a fogkefét,gyorsan birtokba vettem és már indultam is kifelé. De a kisördög ismét belém költözött és nem tudtam még elhagyni a szobát,a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult. Jobban körülakartam nézni és nem vettem észre az idő múlását. Kezemet végig húztam Hyun Joong párnáján és hagytam egy kicsit ábrándozni az agyamat.
-Szóval te vagy az a szerencsés akire minden este a fejét lehajtja. Csak egy percre szeretnék a helyedbe lenni,hogy egyszer az életben érezzem az arca hozzám érjen !-suttogtam és vágyakozva öleltem a párnát magamhoz. Ahogy megéreztem rajta Hyun Joong illatát az egész belsőmön remegés lett úrrá. Ledobtam az ágyra a párnát és elkeseredetten korholtam le magam.-Gina te teljesen bolond vagy!
 Felvettem az éjjeliszekrényről a fogkefét,amit előzőleg odaraktam,majd távozni akartam. A folyosó felől hangokat hallottam,rádöbbentem,hogy sokáig időztem és halkan felsikítottam:
-Most mit tegyek? Ezek már visszaértek!
Eszeveszetten kerestem hová rejtőzhetek el,és riadalmamban még a fogkefét is elejtettem,majd egy ügyetlen mozdulattal sikerült az ágy alá berúgnom azt. Egyre közelebbről lehetett hallani a fiúk hangját,és az egyiket tökéletesen felismertem,Kim Hyung Joongé az. Nem várhattam. Az ajtó előtt az ellenség,amiért jöttem az ágy alatt én meg totál bepánikolva tanácstalanul a szobaközepén álltam,földbegyökerezett lábbakkal. Más választásom nem maradt,az ágy mögé futottam és lehasaltam a földre,úgyhogy aki belép a szobába ne láthasson. Már nyílt is a zár és Hyung Joong belépett a szobába,én meg ott hasaltam az ágya és az ablak között a padlón,és lapultam mint pocok a lisztben,még levegőt is alig mertem venni,nehogy meghallja..Villámként cikáztak a gondolataim,miután láttam az ágy alatt,hogy ő egyből zuhanyozni indulva vetkőzni kezd. Nem akartam odanézni,de mivel a fogkefe egy karnyújtásnyira hevert tőlem,próbáltam elérni,halkan nehogy zajt csapjak. De sehogy nem értem el hiába nyújtózkodtam. Ez idő alatt Hyun Joong teljesen levetkőzhetett,és a fürdőbe indult. Csendben vártam,majd a víz csobogása szabadulásom lehetősségeként fülembe zene ként felhangzott. Elszámoltam magamban tízig és már fel is tápászkodtam az ágy mellől. De mégsem tudtam elindulni kifelé,mert a fogkefe még mindig az ágy alatt hevert. Bátorságot gyűjtöttem és most a másik oldalara hasalva próbálkoztam elérni,kincsemet,hátha onnan elérem.
-Bingó!-rikkantottam és már tolattam is kifelé az ágy alól és közben a zsebembe rejtettem a nehezen megszerzett tárgyat. Nagy igyekezetemben észre sem vettem,hogy a víz csobogása elhallgatott.Már a győzelem ittas mámorában úsztam. De ahogy kimásztam a fenekemmel akadályba ütköztem.
-Vajon mi a fene lehet az?-négykézláb állva,óvatosan megfordultam.-Te jóságos ég.-szisszentem föl a látványtól ami előttem volt. A szememmel meredten bámultam magam elé és lassan a tekintetem haladt felfelé. Egy lábfej.....egy boka....egy lábszár...egy térd....egy törölköző,előttem pedig egy majdnem teljesen pucér Hyun Joong.
-Hát te mit művelsz itt?-kérdezte vigyorogva.
Hirtelen levegőt sem kaptam,a szívem majd kiugrott a helyéről,de az eszem most sem hagyott cserben és kiagyaltam hatalmas mesémet,amivel egész hihetőt alkottam.
-Ki esett a kontaktlencsém,és sehol nem találom.
-És miért ok ez arra hogy a szobámba vagy?
-Ja,úgy látszik rossz szobában vagyok!
-Még hogy rossz szobába!-nevetett fel.- de még rossz emeleten is.
-Teljesen eltévedtem az orromig sem látok.-egyenesedtem fel a földről és a szemmel hunyorogva néztem szét.-Már a konyhán elhagytam az egyik lencsémet,ezért történhetett,hogy nem igazodtam el,merre is vagyok.
-Várj,segítek megkeresni.-ajánlotta fel Hyun Joong és az helyett,hogy felöltözött,elkezdte velem együtt keresni nem létező kontaktlencsémet. Szinte nem is mertem ránézni,igyekeztem a figyelmemet más irányba terelni. Keresés közben bosszankodtam magamban,hogy megint ilyen helyzetbe sodródtam. Na és csodák csodájára az a fránya kontaktlencse hosszas keresés után sem került elő.
-Úgy látszik erről le kell mondanod.-szögezte le Hyun Joong.-Van másik nálad amit használhatsz?
-Aha,a szobámba.
-Jó,akkor várj egy kicsit felöltözöm,és lekísérlek nehogy a végén még összetörd magad.
Erre a mondatára gyorsan hátat fordítottam neki,mert én tudtam amit ő nem.... a látásomnak egyáltalán semmi baja sincs és soha nem is volt.
Miután felöltözött,megfogta a karom és elkezdett vezetni mint ahogy egy vakot,én pedig tapogatva haladtam mellette,megjátszva,hogy nem igazán látom merre indultunk. Egészen a szobámig kísért,ahol felajánlotta segít megkeresni a pót lencséimet,de én ügyesen elutasítottam.
-Nem,kösz innentől elboldogulok! Reggel nem pakoltuk össze a szobánkat ezért nem szeretném ha látnád,milyen felfordulás van odabent.
-Engem ez nem zavar.-közölte.-De ha nem akarod akkor nem erősködöm. Menj és máskor ha ebbe a helyzetbe kerülsz nyugodtan kérj meg valakit,aki segítségedre lehet!
-Ígérem úgy fogok tenni.-helyeseltem a dolgot és már nyitottam az ajtót,hogy véget vessek a számomra egyre zavaróbb helyzetnek. A szobámba érve magam mögött becsuktam az ajtót,újra fellélegezhettem. Megmarkoltam a zsebembe megbújó fogkefét.
-Hál istennek ezt is szerencsésen túléltem...megszereztelek végre.
Ám ebben a csatában a szívem még nagyobb sérülést szenvedett,mert amit napok óta sikerült elfelejteni,most újból előtört. Azt,hogy beleszerettem ebbe a férfiba nem fájt annyira,de a tudat,hogy mennyire egyoldalú és reménytelen a szerelmem szinte megfojtott.


 Még aznap este összegyűltünk a lányokkal Seo Youngék szobájában ahol az asztalon kipakolva hevert a próbatételünk összes tárgya. Megtartottuk az utolsó beszámolónkat. Az enyém hatalmas sikert aratott és egyhangú szavazással én lettem a győztes közülünk. Megegyeztünk,hogy egy újabb játék keretében a vasárnap estére tervezett tábortűznél minden egyes dolgot visszaadunk a tulajdonosának.
Miután mindent tisztáztunk a részletekről elindultunk,hogy megérdemelten pihenőre hajtsuk a fejünk. De mielőtt ezt megtehettem,még akadt egy feladatom amire barátnőm kért meg. A szobánk előtt Lim Jung Nam várt. Tudtam a páros randiról,de úgy tettem a meghívására mintha most hallanám először. Mivel  Ha Neul nem egyszer elmondta mennyire szeretne Min Wooval randizni,ezért a kedvéért igent mondtam.

Másnap ebéd után egyből készülődni kezdtünk a találkára. Ha Neul teljesen bezsongott. Kiszedte az összes ruháját és a tükör előtt mindent felpróbált. Egy csinos,virágos mintájú miniruha mellett döntött végül,de még akkor sem készült el teljesen. Beült a tükör elé és alaposan kicicomázta az arcát,majd megkérdezte:
-Szerinted,hogy nézek ki?
-Szerintem? Az igazat akarod hallani?-kérdeztem vissza.
-Aha.
-A smink kicsit sok,de a többi az rendben van.
Tanácsomat megfogadva letörölte az arcát és egy kevésbé feltűnő dolgokat kent fel rá,ami kihangsúlyozza természetes szépségét. Én már rég elkészültem,fekete farmert és egy színben azonos pólót vettem fel hozzá. Számomra ez a randevú nem jelentett sokat,de nem akartam fél vállról venni a dolgokat,ezért indulás előtt a hajamat is kiengedtem és némi szájfényt is kentem az ajkamra. Ha Neul irigykedve nézett rám.
-Gina,te még így egyszerűen felöltözve is gyönyörű vagy.
-Köszönöm a bókot.-pukedliztam előtte.-De neked sincs okod panaszra!-viszonoztam a kedvességét.
-Na akkor indulás,várnak ránk.
Az épület előtt már tényleg várt a két fiú ránk. Min Woo vadonatúj fekete sport kocsijával mentünk be a városba. Az egész délután elég kellemesen telt,ami engem is meglepett. Min Woo és Jung Nam megtett mindent,hogy Ha Neul és én jól érezzük magunkat. Ebédelni vittek,majd egy parkba sétálva fagyizás közben mi így négyen jókat beszélgettünk,majd az est zárasaként egy filmet néztünk meg. De egy valami egész délután zavart,méghozzá az,hogy akárhányszor Min Woora esett a pillantásom mindig találkozott a tekintetünk,olyan érzést keltett bennem mintha egész végig csak engem figyelne. Ha ez felmerült bennem egyből ránéztem barátnőm boldogságától ragyogó arcára,aki hogy rég áhított fiújával töltheti a napot felhőtlenül boldog volt.
Késő este értünk a táborba. Kiszálltunk az autótóból és Ha Neullal együtt,ahogy illik megköszöntük,hogy meghívtak bennünket. Min Woo visszaszállt az autóba,hogy elvigye a parkolóba,mi hárman meg elindultunk befelé, amikor észre vettem a telefonom valószínűleg ott maradt.
-Menj előre.-mondtam Ha Neulnak.-a telefonom az autóban hagytam. Megyek én is rögtön!-és sietve a parkoló felé vettem az irányt.
A fiú már éppen bezárta az ajtót amikor odaértem kissé lihegtem amiért siettem.
-A telefonom.-nyögtem ki.-azt hiszem benn hagytam.-mutattam a kocsira.
-Várj,mindjárt megnézem.-nyugtatott meg és újra kinyitotta az autó ajtaját. Pár másodperc múlva a telefonomat boldogan mutatta.-Ez lenne az?
-Igen. Köszönöm.-nyúltam érte,de ahogy egymáshoz ért a kezünk ő teljesen zavarba jött.
-Gina.-habogta esetlenül.-valami mondani szeretnék amit már régóta szeretném ha tudnál.
Most érkezett el az a pont amitől egész délután tartottam.
-Ne,hagyd is abba amit mondani akarsz,ne is folytasd tovább!
-Nem akarod hallani,mi az oka amiért ebbe a mai randiba beleegyeztem?
-Ha nekem akarod elmondani az az érzésem hogy az Ha Neulnak semmi jót nem jelentene. Tudod jól mennyire kedvel téged és én nem engedhettem meg,hogy csalódás érje.-és látva Min Woo szemének csillogásában az ő csalódottságát,kis lelkiismeret furdalás mellett még hozzá tettem.-Miattam Ha Neul szíve nem sérülhet meg.
Magára hagyva a fiút mondanivalójával a part felé indultam. Kiakartam szellőztetni a fejem. Nem maradhattam sokáig,hiszen barátnőm aggódna,ezért pár perc múlva visszaindultam. Az épület ajtajában azonban Hyun Joong állt. Először meg sem fordult a fejemben,hogy esetleg én rám vár,de amikor közelebb értem hozzá dühösen ripakodott rám.
-Gina,te semmiből sem tanultál?
-Nem tudom mire gondolsz? Érthetőbben is elmondatnád,ahelyett,hogy leharapod az ember fejét!
-Ahogy te szórakozol a fiúkon nem nézhetem tovább. Felkelted a figyelmet magadra és az újaid köré csavarod lassan mindannyiukat. Mást sem hallok tőlük csak ,hogy te mennyire szuper és gyönyörű vagy. Ez még annyira nem is zavarna,de most már hamis reményeket is keltesz bennük ezeken a randikon. Ez már túl sok!
-Nem hiszem,hogy sok közöd lenne hozzá!-förmedtem vissza rá.-Na én megyek,jó éjszakát!
De ő megragadta a karom és visszarántott.
-Most az egyszer végig fogod hallgatni a mit mondani akarok!-üvöltötte.
-Ahogy kívánja mester.-hajoltam meg előtte gúnyosan.
-Mióta csak itt vagyok figyelem milyen ostobaságokat csinálsz. Jó táncos lehetnél,de egy csepp fegyelem sincs benned. Állandóan hazudsz azt hiszed senki sem lát rajtad. De tévedsz kislány! Engem nem sikerült elvarázsolnod,és levenni a lábamról,én így tudom milyen nőszemélyt rejt a te ártatlannak néző arcocskád.
-Én..-hebegtem,de belém fojtotta a szót.
-Még nem fejeztem be! Senkinek,megérteted senkinek ezen a földön nem nézem el ha idiótának néz és bolondot csinál belőlem. Ami neked tegnap sikerült. Elhagytad a kontaktlencséd mi?-dühöngött tovább és közelebb lépett hozzám.-Nem is tudtam,hogy olyan emberek is használják akiknek tökéletes a látása. Jól nézz meg ez volt az első és utolsó,hogy rajtam szórakoztál! Igen mindent tudok,a gyerekes bátorságpróbádról amibe a többi lányt is belerángattad,és hogy ez miatt mindannyiukat kellemetlen helyzetbe sodortad.
-Befognád végre és hagynád hogy én is elmondhassam amit szeretnék?-üvöltöttem már én is és közben minden tagomban remegtem és nem csak a hidegtől.-Valóban bevallom hazudtam,de csak a játék végett engedtem meg magamnak. Az az igazság,hogy egész életemben soha nem csaptam be másokat. Azt is bevállalom,hogy az egész az én ötletem volt,de senkit nem kényszerítettem bele a játékba. Megértem ha dühös vagy,de én csak jót akartam. Most először éreztem egy csapat vagyunk és nem hiszem,hogy ezzel bárkinek is ártottam.
-Úgy látom még mindig nem fogod fel amit megakarok veled értetni Gina!-folytatta Hyun Joong már kicsit lecsillapodva.-Te azért vagy itt mert én azt akartam. A felvételi napján amikor ott ügyetlenkedtél a folyosón,olyan voltál mint egy csavargó kismacska,aki ha bántani akarják gondolkodás nélkül belemar bárki legyen is az. Ott és akkor annyira magányosnak tűntél,hogy elhatároztam befoglak juttatni a csapatba. De most azt érzem hibát követtem el! A kismacska elbízta magát és tigrisnek képzeli magát,és az helyet hogy a munkájára figyelne elbohóckodja azt.
Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Hyun Joong minden egyes szava a fejemben bombaként robbant szét és minden egyes szétszálló repesze egyenesen szíven talált. Én pedig a rajtam ejtett sebektől megvadulva gondolkodás nélkül folytattam a vitát.
-Szóval azt akarod mondani ezzel,hogy én csak szánalomból kerültem be,nem azért mert tehetségesnek tartottak.-mondtam csalódottsággal a hangomban. Ránéztem Hyun Joongra de a ő rezzenéstelen arccal nézett rám.-Rendben Mr.hibátlan. Nem kell tovább aggódnod,minden tőlem telhetőt megteszek a záró vizsgán,nem fogsz szégyenkezni miattam. De azt akarom,hogy te is tudd meg,kegyetlen és szívtelen alak vagy és legalább akkorát csalódtam benned mint amekkorát te bennem.
-Nem számít.-válaszolta higgadtan.-az a fontos hogy megérteted végre amit mondani akartam...Ja,még valami! Igaz megígértem,hogy nem tudok róla,de azon a fényképen amit az első kirohanásod alkalmával láttam azon az a lány külsőleg nem,de belül sokkal szebb és szeretetre méltó volt,mint az a lány aki most előttem áll.
Éles fájdalom hasított a mellkasomban,de nem akartam,hogy lássa szavai mekkora keserűséget okoztak,ezért megvártam,hogy magamra hagyjon,ekkor a lépcsőre lerogytam .Bámultam a semmibe,üresnek és becsapottnak éreztem magam. Ordítani,sikítani,sírni akartam,de a szám csendesen hallgatott a szemeim szárazon maradtak. Úgy látszik apa halálakor összes könnyemet elsírtam. Fülemben csengtek Hyun Joong utolsó hozzám fűzött szavai amelyek nemcsak a szívemet törték darabokra,hanem az évek alatt nehezen felépített önbizalmamat is földig rombolta,az önérzetemet pedig a sárba tiporta.


2014. szeptember 20., szombat

A végzet hatalma

3.rész

Remegő kézzel nyúltam a képemért és amiért látta ,dühösen ráförmedtem.
 -Nem tudsz te semmit,Mr.Tökéletes! Te nem tudhatod milyen érzés utálni azt akit a tükörben látsz. Elmenni a kirakatok előtt, úgy hogy nem nézed meg,mert nem akarod viszont látni magad benne. Mennyi sértést kell elviselned amiért ilyen ocsmányul nézel ki,és ezért céltáblája vagy mindenkinek. Lenéznek,csúfolnak,kirekesztenek és megaláznak az osztálytársak,de még az ismerősök is. Nem értve meg,bármit teszel és hiába fogyókúrázol a kilók csak nem tűnnek el rólad. Hiába a tánc a mozgás,a rengeteg lemondás,hogy szinte már nyúlnak érzed magad annyi zöldséget eszel,mégsem változol. De nem is ez volt a legszörnyűbb,hanem két év reménytelen küzdelem után 6 alkalommal felébredni a kórházi ágyon,amiért ismét napok óta nem ettél,az orvosod közlik veled,hogyha így folytatod belehalsz!...Fogalmad sincs milyen érzés rádöbbenni 14 évesen arra ,hogy a legnagyobb ellenséged,te saját magad vagy. Nem is értem minek is magyarázkodom neked,semmi közöd nincs hozzá. Akkor én megyek.-indultam meg újra kifelé a szobámból mielőtt ő mondaná.
-Elárulnád végre mit csinálsz?-kérdezte mérgesen.
-Mond csak ki nyugodtan amiért idejöttél,nem kell a sajnálatod! Szánakoznod sem azért amit a képen láttál! Azért hordom magammal csupán,ha eszembe jutna feladni egyszer is ,megnézzem és soha ne is gondoljak többé rá. Ha azt végig tudtam csinálni,nem hátrálok meg soha többet. Érted már?
-Még mindig nem értem miről beszélsz.-értetlenkedett tovább.-Azért jöttem ide,mert alig húsz perce Min Woo telefonált,aggódott érted. Elmondta összevesztetek valamin,és te elrohantál. Láttam,hogy a szobádban ég a villany ezért vagyok most itt.
Kővé dermedve álltam.
-Ezt nem hiszem el. Nem azért jöttél,hogy kirúgjál innen?
-Nem. Most megyek,feküdj le aludni,mert különben holnap fáradt leszel.-indult kifelé a szobából.
-Hyun Joong.-szóltam utána.
-Hm?-fordította vissza a fejét.
-Eltudnád felejteni amiről az imént beszéltem?
-Miért mondtál valamit?-és mosolyogva egymagamra hagyott.
Kipakoltam a bőröndömet,lezuhanyoztam,felvettem a pizsamámat és végig dőltem az ágyamban.
-Mi a fene ütött belém,hogy ennek az ismeretlen fickónak elmondtam ,azokat a dolgokat. Mindenkitől rejtegettem mit is érzek ez meg bejön ide,és percek alatt többet tud meg rólam mint az összes barátom eddig.  Ha kettesben vagyunk van valami ami bizalmat ébreszt bennem,és arra késztet,hogy önmagam legyek. Ráadásul most még kedves is volt velem...A csudába is...Lehet,nem is akkora troll ez a férfi,mint amilyennek megítéltem!
Gondolatimban elmerülve a folyosóról hangos ricsaj szűrődött be,megjöttek a többiek,és valószínűleg tök részegek.
A lányok odakint sokáig hangosan röhögcséltek,gondolom megint  rólam beszéltek. Megpróbáltam nem figyelni rájuk és a párnámat a fejemre húztam,hogy ne halljam a hangjukat. Aztán elcsendesült minden,de én még mindig nem tudtam aludni,olyan sok érzés kavargott bennem,de legjobban az zavart,hogy Hyun Joong sebezhetőnek látott. Majdnem elaludtam ,amikor a szobám ajtaján kopogtattak. Mérgesen kibújtam az ágyból és odamentem kinyitni az ajtót.
-Na melyikőtök akar még gúnyolódni rajtam lefekvés előtt ?-az ajtóban viszont nem a lányok közül állt valaki,hanem Min Woo. Teljesen részegre itta magát ezért a falnak támaszkodva nézett rám. Furcsa szomorúság csillogott barna szemeiben
-Na te hiányoztál már csak nekem!-sóhajtottam,és azonnal beakartam csukni ellőtte az ajtót,de ő a lábával megakadályozta.
-Beszélnek kell veled Gina.-suttogta halkan és rám nézett.
-Nem hinném!
-Ha most nem mondhatom el neked akkor soha! Tudnod kell milyen beképzelt öntelt libának tartottunk amiért még enni sem jöttél le közénk. Csak azt láttuk kerülöd a társaságunkat,és szóba se állsz egyikünkkel sem. A fiúkkal együtt csak a bajkeverőt láttuk benned,pedig te végig  így próbáltad védeni  saját magadat. Mindvégig félre értettük a viselkedésedet,te semmi rosszat nem tettél. Ma este rádöbbentettél,aki hibázott az nem te vagy hanem mi.  Egyetlen bűnöd az,hogy elbűvölően gyönyörű vagy.
-Ha befejezted menj! Nekem nincs mit mondandóm neked az este történtek után!
De nem tágított,csak állt ott lehajtott fejjel,és kis idő múlva rám nézett és nyújtotta a kezét,az én kezem felé,amit gyors mozdulattal utasítottam el.
-Mondtam már menj!-ismételtem,de közben teljesen meghatódtam mert tudtam nagy bátorság kellett hozzá,hogy idejöjjön és őszintén a szemembe mondja ezeket a dolgokat. Tétlenkedve néztem ahogy elindul a falnak támaszkodva. A lépcsőhöz érve leült rá és fejét a térdén levő kezébe hajtotta. Rettenetesen kezdtem magam érezni,úrrá lett rajtam egy rémült érzés,amit az ember akkor érez ha nem vesz tudomást egy segélykiáltásról. Oda mentem hozzá,lehajoltam és felsegítettem a földről.
-Na gyere. Még a végén felfázol itt nekem.
Rám támaszkodott és egy pillanatra rám nézett és halkan mormogta.
-Sajnálom.-alig érthetően mondta.
-Áh,a leheletedtől máris felszökött a vérem alkohol szintem. Na gyerünk,de figyelmeztetlek ha le fogsz hányni én tuti vissza hánylak.-tereltem a szót,mert kezdett kínossá válni a szituáció.
Amikor az emeletre értünk,már teljesen öntudatlan állapotba került,alig tartotta a saját súlyát. Min Woot legyőzte az alkohol. Végre a szobája ajtajához értünk,kopogtattam,de nem jött válasz.
-Ezt nem hiszem el.-nyögtem kimerülten,aztán ismét kopogtattam és megkönnyebbülten néztem,hogy kinyílik az ajtó. Min Woo szobatársa Lim Jung Nam elképett ábrázattal nézett rám.
-Miután megcsodáltad az estélyi ruhámat,a kócos hajamat és a rákvörös képemet,megköszönném ha segítenél bevinni a barátodat,mielőtt itt helyben kimúlnék.-ripakodtam rá.
-Ne haragudj,máris.-és a vállán áttette Min Woo karját.
Bevittük az félig eszméletlen fiút a szobába,lefektettük az ágyába,és már indultam kifelé,amikor Jung Nam utánam szólt.
-Gina csak egy perc.
Megálltam és hallgattam ahogy szégyenlősen neki fogott mondani valójához.
-Nem értem mi ütött ma este Min Wooba,de ő nem egy ilyen bunkó srác. Régóta barátok vagyunk és még soha nem láttam ennyire maga alatt. Miután megbántott délután és elmentél,annyit ivott,mint idáig soha. Szörnyű ilyen állapotban látni,azt az embert akinek mindig helyes módon kellett viselkednie és egy percre sem engedhette el magát a családja hírneve miatt. Te viszont teljesen kihoztad a sodrából. Egyfolytában azt hajtogatta,hogy semmit nem tudhat meg az anyja arról ami ott történt és az ő hibájából neked nem kell innen elmenned.
Csendben figyeltem ahogy ez a fiú a barátja védelmére kelt és menteni próbálta.
-Ha ennyire aggódsz érte,miért hagytad,hogy ennyire leigya magát és ilyen állapotban mászkáljon egymaga? Na én mentem.-és ránéztem az ágyában fekvő Min Woora. Olyan sebezhetőnek és gyermetegnek tűnt,hogy szánalom fogott el iránta és amikor kiléptem a szobájukból már nem is haragudtam rá.,



 Másnap kora reggel lementem futni a tengerpartra. Minden csendes és nyugodtnak tűnt körülöttem,csupán a szívem és az elmém zakatolt végig gondolva az este történteket. Megálltam egy pillanatra,és figyeltem ahogy a napsugarai álmosan nyújtózva megsimogatják,és felébresztik a a tájat. Behunytam a szemem és lélekben meg sem álltam hazáig. Eszembe jutottak az otthoni vasárnap reggelek és szinte hallottam az aprócska gyerek lábak kopogását a padlómon ahogy besurrannak a szobámba és a paplanom suhogásának szelét éreztem az arcomon amikor a legkisebb húgom bebújik mellém az ágyba, és picike karjaival átölel. Azután követte őt ugyanígy a másik kettő,annyi szeretettel töltve meg a szobámat és a lelkemet,hogy könnyebbé tegyék hétköznapi gondokat. Megráztam magam nyújtózkodtam egyet,ideje volt visszatérnem a rideg valóságban. Az edzésem levezetése képen a szobámig kocogtam és az első utam a fürdőszobába vezetett,ahol Ha Neult a vécékagyló fölé görnyedve találtam.
-Látom a gyomrod éppen megmutatja a szemednek mennyivel többet ittál a kelleténél.-viccelődtem vele.
-Ne is említsd.-nézett fel rám sápadtan.-semmire nem emlékszem.-odadobtam neki a törülközőt.
-Szedd rendbe magad és irány az étkező!
Kis idő múlva az asztalnál ülve barátnőm értetlenül odahajolva hozzám kérdezte.
-Történt az este valami? Annyira furcsán viselkedik ma mindenki.
A célzást megértettem,ugyanis beérve az étkezőbe a suttogások,piszkálódások elmaradtak,csendben ránk sem nézve evett mindenki
-Majd később elmondom.-súgtam vissza neki. Befejeztük a reggelit és mindannyian a tárgyalóterembe mentünk,miután reggelizés közben bejött a tanárunk és odainvitált bennünk. Ott már várt ránk,a két tanár és Hyun Joong is.
-Gyertek be és mindannyian üljetek le.-kérte Ji Honn.-A közöttetek lévő feszültség tisztázása érdekében úgy érezzük,hogy a bemutatkozó estén nem sikerült igazán jól megismernetek egymást. Ezért megismételjük..
-Mindenki tiszta lappal kezdi, és egyenként kérdezhettek egymástól bármit amit tudni szeretnétek.-vette át a szót Min Jun. Próbáljuk meg így a dolgot esélyt adva a vitáitok elkerülésére.
Ekkor már tudtam ez az egész történet rólam szólt. Melegséggel töltött el a tudat hogy a tanáraim megpróbálnak olyan módon segíteni,hogy ne én egyedül legyek a középpontba. Tizenegy érdekes beszámoló alatt sok minden megtudtunk,ki mióta táncol,mik a terveik, de még azt is ki mitől fél a legjobban életben. Legutoljára maradtam én és mikor kiálltam a kivégző osztagom elé egy poént elsütve lepleztem izgatottságom.
-Nos mielőtt bármit is kérdeznétek előre leszögezem a fehérnemű méreteimről nem nyilatkozom.
Mondatom hatására társaim egymásra néztek és nevetni kezdtek. Az első kérdést ahogy számítottam Seo Youngtól kaptam.
-Miért  pont Koreába jöttél karriert építeni?
-Már annyiszor kérdezték ezt tőlem mióta itt vagyok,de most nektek is elárulom a titkot. Az európai embereknek mint én is Ázsia világa felér egy mesével. A szokásaitok, a kultúrátok, a történelmetek,varázsa akaratomon kívül belelopta magát a szívembe. Ha tehettem animét néztem vagy mangát olvastam,sőt még rajzoltam is. Mikor elkezdtem táncolni azzal a céltudattal indultam,hogy egyszer majd Ázsia egyik országába fogom a tudásomat megmutatni. Miután a gimnáziumban egy osztályba kerültem Ha Neulal és barátok lettünk,kétség sem merült fel bennem,ez a hely Korea lesz. Hát most itt vagyok!-fejeztem be első válaszom.
-Mondasz valamit az otthonodról?-jött a második kérdés ezúttal a legcsendesebb lánytól közülünk. Ja Hye Kyotól.
-Azt,hogy milyen gyönyörű és leírhatatlanul szép azt ti már képekről láthattok,de ha megkérdezitek Ha Neult aki élőben látta ő is elmondaná nektek ugyanezt.-néztem barátnőmre aki bólogatva egyetértett velem.-Nekem mégsem az benne a legszebb. Mivel minden külföldi aki odaérkezik ezt a tényt állapítja meg elsőnek milyen kicsi,így az ott élő emberek,vagyis én is a kis távolság miatt,bármikor könnyen meglátogathatom és láthatom azokat akiket szeretek.
-Miért nem tanultál tovább az értségid után? Gondolom a te viselkedéseddel nem vettek fel sehová?-ezzel a kérdéssel Min Heu azt hitte,hogy zavarba hoz de épp ellenkezőleg,hiszen semmit sem tudtak rólam. Kicsit hallgattam hogy azt higgye megfogott, de tévedett.
-Nos miután elvégeztem a gimit,két évet jártam az  ELTE jogi karán ...Szerettem volna mihamarabb ügyész vagy bíró lenni...
-De sejtem megbuktál?-vágott közben Seo Young.
-Nem ellenkezőleg, két évig évfolyam elsőként ösztöndíjas lettem.  De nem erre vagyok a legbüszkébb,hanem arra hogy képes voltam feladni egy csodás álmot három létező csodáért. A csodákat,Eszternek,Annának és a legkiesebbet aki most 5 éves Veronikának hívják,akiket anya apa halála után,nem tudott egymaga eltartani.
Körül néztem és a csend amivel mondandómat fogadták  kellemes érzéssel töltött el. Az utolsó kérdés nem sokáig váratott magára,ami az egyik sráctól jött.
-Milyenek nálatok a fiúk,és hogyan viselkednek egy lánnyal ha kedvelik őt?
-Először is tudnotok kell,hogy a mi hazánkban nem annyira szigorúak az erkölcsi szabályok mint itt. Ha két fiatal szereti egymást akkor anélkül is együtt élhetnek,hogy összeházasodnának. A fiúk sokkal vakmerőbbek és szemtelenebbek,és ha tudtára akarják adni annak a személynek aki tetszik nekik a következő szövegekkel állnak elő.-ennél a mondatomnál Ha Neulhoz léptem és intettem neki jöjjön ki mellém és segítsen nekem.A hatásosság kedvéért kicsit fiúsan eltorzított hangon ,magyarul mondtam amit ő fordított,hogy a többiek is megértsék. -Helló kislány!Nincs véletlenül nálad egy térkép, mert nem találom magam,elvesztem a szemeidbe.
Hatalmas nevetés tört ki a teremben ezért folytattam:
-Hiszel a szerelemben első látásra,vagy elsétáljak még egyszer előtted?-és most jöjjön a legnagyobb.-Sokat gondolkoztam rajta de azt szeretném ,hogy közöttünk ne legyen semmi...Se ruha se levegő.
A mondatom hatása nem maradt el. Még a két tanárunk is úgy nevetett,hogy majdnem leestek a székükről. A bemutatkozásom most úgy éreztem,sikerült. Utoljára még tanárunk Min Jun kért egy kis figyelmet.
-Lányok,mindjárt mehettek de előtte elmondom a legfontosabbat ami a jövő heteteket illeti. Hyun Joong azért van itt,hogy mindegyikőtökkel elpróbálj, a szóló táncot,mert még nincs eldöntve a fellépések során melyikőtök lesz a partnere. Naponta két lánnyal fogja gyakorolni a koreográfiát. Remélem mindenki igyekezni fog és kihozza magából a legjobbat.-ettől a hírtől a többi lány teljesen bezsongva egész délután másról sem beszélt.




   Este 11 óra. A tenger parton egy lámpa alatt, a két lábam a padomra támasztva kedvenc könyvemet olvastam. Anya hívását vártam. Délután írt egy smst ami miatt nagyon aggódtam. Az időeltolódás végett otthon még csak öt óra,ő most végzett a munkával és idegesen várom,hogy végre megszólaljon az az átkozott telefon. Fel fel néztem a könyv lapjai mögül de a telefonom még mindig hallgatott. Az este csendjét végül egy férfi hang törte meg.
 -Mit csinálsz idekint?
-A mint látod, épp a maratont futom.-néztem  hátra a mögöttem lévő sötétben lévő alakra. Felismertem a hangját Hyun Joong az.
-Megint hülyéskedsz Gina.-lépett előrébb,hogy jól láthassam.
-Á dehogy! Nézd itt van a kezemben a célszalag!-és meglóbáltam a könyvjelzőmet.
-Mindig ilyen idiótán válaszolsz?
-Idióta kérdésekre igen,hisz csak a vak nem láthatja,hogy olvasok.
Megvakarta a fejét és elmosolyodott.
-Végül is igazad van.-és leült mellém a padra.
-Mond neked van egy GPS-ed hozzám,hogy folyton megtalálsz?
-Á,dehogy. -legyintett a kezével és felmutatott az épület egyik ablakára.-az az én szobám,és nem tudtam nem észre venni,hogy jó ideje idekint vagy.-nem kellett magyarázkodnom mert ekkor a telefonom megszólalt.
-Anya,hála az égnek. Mi történt,mi baj van?
Anya kétségbeesetten mesélte Eszter furcsán viselkedik mostanában. Nem tanul,lóg a suliból és a tanulmányi átlaga is romlott.
-Ott van a közelben?
-Igen.-jött a válasz.-próbálj meg beszélni vele. Te rád talán hallgat.
-Szia Gina.
-Szia húgi. Mi folyik otthon?
-Á,anya túlreagál mindent. Semmi komoly,csak becsúszott néhány rossz jegy,ennyi az egész.
Éreztem kicsit sántít a magyarázata, és csak megakar nyugtatni.
-Ugye fiú van a dologba?
-Honnan jöttél rá?-kérdezte megszeppenve.
-Te buta ,ismerlek jól és tudom komoly oka lehet annak ha így viselkedsz. Na és én is voltam egyszer 15 éves.
-Akkor megértesz?
-Az,hogy szerelmes vagy az teljesen rendben van,de azért a jegyeidet még nem kéne lerontanod. Megígérted,hogy példát mutatsz a kicsiknek ha én nem leszek otthon ,vagy nem?
-Tudom,ne haragudj.
-Legalább viszont szeret?
-Igen.-válaszolt boldogan.
-Ismerem a srácot?
-Nem. Két hónapja költöztek a városba,és ő most 17 éves.
-Anyának miért nem mondtad el?
-Anya,folyton csak dolgozik,sosincs rám ideje.-panaszolta Eszter.
-Ne mondj ilyet,anyának sem könnyű,ezért jól figyelj rám. Te vagy most otthon a legidősebb neked kell vigyáznod rájuk. Tudod sajnálom,hogy nem lehetek melledet ,de beszéld meg anyával,és ne hagyd aggódni szegény. Megérteted?
-Igen,minden rendben lesz! Visszaadom anyát.
-Igen.-anya hangja szólt ismét.
-Nincs semmi baj,csak szerelmes.Figyelj rá egy kicsit jobban!
-Rendben.-jött a válasz majd folytatta- Te hogy vagy?
-Én jól vagyok. A pénzt megkaptátok már?
-Még tegnap a számlára érkezett. De ugye hagytál magadnak is nem küldted át az összest?
-Nem,dehogy.-lódítottam.-de most már leteszem,mert a végén még a telefonszámlára sem lesz elég.
-Szia kicsim.Vigyázz magadra!
-Szia. Puszild meg a törpéket helyettem is!-nyomtam ki a telefont remegő szívvel. Minden egyes alkalommal,amikor meghallottam anya vagy valamelyik húgom hangját szörnyű honvágy lett úrrá rajtam. Rettenetesen hiányoztak mindannyian. Visszamentem a padhoz,ahol Hyun Joong a könyvemet lapozgatta.
-Mit művelsz,talán rejtvényt fejtesz? Vagy tökéletesíted a Magyar nyelv tudásod?
-Úgy valahogy.Ez Magyarul van?-nézett fel rám.
-Mivel ez az anyanyelvem.
-Miről szól a történet?-érdeklődött.
-Két fiatalról akik egymásba szeretnek.-kezdtem a mesémet.- gyűlöletről,bosszúszomjról,megtorlásról. Megmutatja,hogy egy ostoba döntésünkkel képesek vagyunk tönkre tenni a körülöttünk lévő ártatlan embereket saját magunkkal együtt.
-Te azt mondtad amikor először találkoztunk,nem hiszel ezekben a mesékben.-csodálkozva hallgattam,hogy emlékszik rá amit ott a válogatáson említettem.
-Félre érteted. Magának szerelemnek rettenetesen sok arca van,lehet eszelősen gyönyörű,fajdalmakkal teli,viszonzatlan,és ha még viszonozzák is akkor is egyszer véget ér...És ha nem lép a helyébe a hűség és a ragaszkodás teljesen hiába való az egész. Amit maga után hagy,fájdalom és üresség. Ez az ami képes az egekig emelni és azután a pokol tüzén kínok közt égetni el,ez az amiért szerintem rohadtul nem éri meg!
-Kim Hyun Joong vagyok.-nyújtotta kezét.-önt még nem ismerem. Nem tudja hová lett az a nagyszájú vagány lány akivel az imént beszélgettem?-és lábujjhegyre állt és a hátam mögé nézett,mintha keresne valakit.
Elég viccesen festett ezért erőltetett mosollyal az arcomon mondtam.
-Már vissza is tért,csak egy pillanatra ment el,és most teljesen hülyének érzi magát,..-éreztem valami érthetetlen történik velem ha ő a közelemben van,és ettől az érzéstől meg kell védenem magam, így gyorsan elbúcsúztam.-Na és most már megyek is,mert mindjárt befagy a fenekem. Jó éjszakát!



Az idő gyorsabban telt mint szerettem volna és beköszöntött a péntek. Ha Neul már kora reggel bezsongva a tükör előtt a ruháit próbálgatta. Izgatottan nézegette magát és közben egyfolytában beszélt.
-Szent ég el sem tudom hinni! Már a gondolatától is kiugrik a szívem. Te jó ég ma Hyun Joonggal fogunk próbálni. Azt hiszem elfogok ájulni.
-Ne izgulj majd viszek vizet és fellocsollak.-vicceltem vele,hogy egy kicsit megnyugtassam.
-Nem értem te,hogy lehetsz ilyen nyugodt.-értetlenkedett.
Egyáltalán nem éreztem magam nyugodtnak, miután egész héten mást sem hallottam a többi lánytól a próbák után,hogy milyen csodálatos táncolni Hyun Joonggal. Mi lehet akkora nagy szám benne?
-A tánc az csak tánc. A próba meg csak próba,ennyi az egész. Ha így fogod fel nem tudod elrontani..-jelentettem ki ,de ez inkább magamnak szólt nem neki.
-Ígérd meg nekem lejössz egy kicsit hamarabb,és megnézed egyszer,hogy táncolok! Azután elmondod jól csinálom vagy sem.
-Nem hagynám ki semmiért sem.-öleltem magamhoz.-Ne izgulj nagyszerű leszel.
-Akkor én most megyek.-indul el,majd visszanézett.-Szoríts nekem!
Egész héten ezt a napot várta,néztem ahogy kimegy a szobából és csak remélni tudtam nem okoz saját magának csalódást.


 A próbám mivel csak délután kezdődött,így az egész délelőttöm szabad maradt. Miután barátnőm egymagamra hagyott én is lezuhanyoztam és kényelmes ruhába bújtam,nem sokat törődve azzal, hogyan nézek ki. A hajamat is csak lazán egy csattal tűztem fel és már indultam is. A konyha felé vettem az irányt. Ha tehettem az utóbbi napokban Min Jinel, a kedvenc konyhás nénimmel töltöttem. Igyekeztem neki segíteni,amiért elejétől fogva kedvesen viselkedett velem,és ami most jól jött neki,mert a hét elején alaposan elvágta a kezét. Mindig jól érzem  magam a társaságában. Imádtam ezt az életvidám,mosolygós öreglányt. Rengeteget mesélt a koreai emberek szokásairól,a családjáról és saját magáról. Jó kis történetein  nagyon jól szórakoztam. Szinte repült az idő ha vele töltöttem azt és a munka is mulatságnak tűnt.
Az ebéddel elkészültünk,már csak a mosogatás maradt,aminek neki is fogtam, amikor hirtelen oda ugrott mellém és kivette a kezemből a szivacsot.
-Neked most azonnal indulnod kell a próbára.-mutatott az órára. Felnéztem és ellenőriztem az időt én is. Valóban indulnom kellett volna de nem volt szívem ott hagyni rá a mosogatást,mivel a keze megsérült.
-Mindjárt megyek,de ezt még befejezem.-válaszoltam.Elszántan hadat üzentem az időnek és a piszkos edényeknek és diadalmasan én nyertem.
Végre végeztem. Ledobtam a gumikesztyűt az asztalra és már rohantam is kifelé a próbaterembe. Valamit még utánam kiáltott Min Ji,de én már azt nem értettem. Eszembe jutott mit ígértem Ha Neulnak és rettegtem tőle,hogy nem tudtam betartani. Az órája végére estem be a táncterem ajtaján,levegő után kapkodva. Megpillantottam barátnőm csalódott arcát.
-Már megint elkéstem.-lihegtem .
-El.-válaszolta Ha Neul szomorúan.-pedig megígérted.
A terem sarkában Hyun Joong és a tanár úr beszélgettek. Vettem egy mély levegőt és odamentem hozzájuk.
-Min Jun ha megkérném nem próbálná el még egyszer Hyun  Joong Ha Neulal a táncot?
Mindketten rám néztek és vigyorogni kezdtek.
-Te megint hogy nézel ki?-kérdezte a tanár úr.
-Miért?-néztem végig magamon.-Talán szokásosnál is elbűvölőbb vagyok?
-Ebben a kötényben,szokatlanul.-gúnyolódott Hyun Joong.
Lekaptam magamról a nem kívánt ruhadarabot és félre dobtam.
-A konyhában segítettél megint Min Jinek? Ezért késtél- kérdezte most  Min Jun.
-Igen,de az hogy elkéstem az én hibám.-vallottam be őszintén,féltem ,hogy a konyhás nénit miattam leszidják.
-Nos.-nézett a tanárunk Hyunra.-megteszed amire Gina kért?
-Rendben,de az idődből megy azt tudod.-jött a válasz tőle mogorván.Végül Hyun Joong eleget tett a kérésemnek.
Leültem a hatalmas tükrökkel teli terem sarkába és úgy néztem végig ahogyan Ha-Neullal próbált. És bár sokszor megnéztük már a koncert felvételeket és gyakoroltuk a tánc minden egyes mozdulatát most mégis másnak tűnt. Igazat kellett adnom a lányoknak,Hyun Joong törékeny barátnőmmel az oldalán tökéletes profizmussal csinálta végig. Mégis találtam valami idegesítőt a dologban. Hiába szólt a koreográfia,egy férfi és egy nő vonzalmáról,szenvedéllyel teli kapcsolatáról az ő arcuk mégis egész végig semmit mondó,rezzenéstelen maradt.
-Na milyen volt? Jól csináltam?-huppant le mellém Ha-Neul miután befejezte a gyakorlást.
-Te szuper voltál.-súgtam neki.-de az a másik.-böktem a fejemmel Hyun Joongra.-Teljesen el van magától olvadva,pedig nem is olyan jó. Olyan érzéketlennek tűnt egész végig, mint a sarki villanyoszlop.-barátnőm hangos nevetéssel jelezte,tetszett neki a válaszom.
-Nos,akkor most ideje elmennünk enni.-jelentette be Min-Jun.
-Menjetek nyugodtan,itt megvárlak benneteket,én már ettem.-húztam ki magam a meghívás elöl.
Egyedül maradtam és legbelül éreztem valami nem stimmel velem. Feszülten és idegesen csak az járt a fejembe hogy vajon hibátlanul végig tudom-e csinálni az egészet. A tükrök előtt álltam és elképzeltem,akárhogy is összpontosítottam sehogyan sem ment,ez egész gépiesnek és túl mesterkéltnek tűnt.
-Profinak készülsz vagy nem,te idióta?-beszéltem a tükörbe és megfenyegettem a mutató ujjammal magam.-Ide hogy megjöjjön az eszed! Ez egy öntelt hideg sztár,te pedig a marionett bábja. Nincs benne semmi érzelem. Minden a táncról és nem az emberről szól neki.
Hirtelen másik irányba terelődtek el a gondolataim,rájöttem legjobban a tánc erotikus mozdulatai zavarnak.
-Én tényleg megbuggyantam.-szögeztem végre le mert közbe mind a hárman visszaérkeztek.
-Akkor kezdhetünk?-kérdezte most már szigorúan a tanárom.
-Tőlem mehet.-válaszolta Hyun Joong.
-Tőlem is.-vágtam rá miután felálltam Ha-Neul mellől a földről. Elindították a zenét és rögtön az első mozdulat sornál már belém bújt a kisördög. A tükörrel szemben állva,jobb kezemet a magasba emeltem és partnerem gyengédségre utalva végig simogatott a kezem fejétől a derekam aljáig. Le sem ért a keze a csípőmig én már elhúzódva nevettem is. Rám nézett és megkérdezte:
-Csiklandós vagy?
-Eddig én se tudtam róla.
-Akkor kezdjük újra.-kérte. Még egyszer felvettük a kezdő pozíciót. A hátam mögé állt én csak néztem a tükörképét ahogy fehér trikójában és szabadidő alsójában is tökéletesen festett. Megállíthatatlanul szárnyra kelt a fantáziám és ezúttal nem sikerült megállítani. A tánctanárom megállította  a zenét és félre hívott hogy beszéljen velem.
-Gina! Szedd már végre össze magad! Mi a fene ütött beléd? Idáig akárhányszor gyakoroltuk,te messzemenőleg jobban csináltad mint a többiek. Most meg úgy látom nem veszed komolyan az egészet. Szerencséd van hogy Hyun Joong profiként viselkedve ennyire türelmesen viselkedik veled. Akkor megtudod csinálni?
-Nagyon jól tudod hogy meg,hiszen ismersz.-visszamentem és sokadjára újrakezdtük az elejétől. Sikerült végigcsinálnom,de azután jött az a rész ami teljesen kivágta nálam a biztosítékot. Hyun-Joong lába között kellett átbújnom. Bár teljesen egyszerű tűnt,az én fantáziámnak kicsit sok. Leírhatatlan őrület lett úrrá rajtam és az agyamat már nem én irányítottam,mindig ugyan az az egy dolog járt benne.
-Na ezt most fejezd be.-mondogattam magamba.-Nem vagy te egy nagy dinnye...de a dinnyét már csak egy hajszál választja el a töktől...Egészen hülye vagy Gina...Gondolj valami savanyúra! Mondjuk az uborkára!-ekkor gondolatba egy pillanatra megálltam.-Vajon milyen uborka? Fütrös vagy kígyó?-visszatartottam a nevetésem,modorizálni próbáltam magam.
-Álljunk le!-mondta Hyun Joong.-Gina csuklik! Ha-Neul hozz neki vizet!
-Nincs semmi bajom! Rögtön rendbe jövök!-tereltem el magamról a figyelmet.
-Ülj le! Fújd ki magad,amíg rendbe nem jössz.-jött oda a tanárom. Szót fogadtam,leültem a földre és kortyolgatni kezdtem a vizet és azon fáradoztam hogy a gondolataimat teljesen összeszedjem.
-Gina. Nyugodj le.-suttogta a belső hangom.-Gondold azt hogy csak egy bokor alatt kell hogy átbújj...De atya úr isten! Mi lesz ha szembe vág az ága?-kiáltottam fel-.Kész végem.-A hülyeség győzött. Végem lett teljesen. Eltakarva szemem oldalra dőltem és hangosan röhögni kezdtem. Mind hárman aggódva fölém álltak és néztek.
-Gina! Mi baj van?-érdeklődött Ha-Neul és Min Jun lehajolva hozzám az arcom elöl elhúzta a kezem. Döbbent arckifejezésessel közölte a többiekkel.
-Nem hiszem el. Ez a lány nem sír,hanem nevet!
Rettenetesen szégyelltem magam ,mert úgy tűnt nem veszem komolyan a próbát ezért törölgetni kezdtem a nevetéstől kicsordul könnyeimet,és esedezve kértem.
-Csak pár percet kérek azután teljesen rendben leszek.-azt hittem irtó dühösek lesznek rám,de ahogy rájuk néztem a tanárom és Hyung Joong is mosolyogni kezdtek. Nehézkesen felálltam és kimentem a friss levegőre. Ha Neul jött velem és az arcomat fürkészve megkérdezte.
-Mi történt,mi járt abban a szórakozott fejecskédbe?
-Jobb ha nem tudod!-néztem rá fog csikorgatva.-És kérlek ne mondj semmit most legyél csendben!
-Oké.-egyezett bele.-De ugye nem baj hogyha én most lelépek?
-Menj nyugodtan,én megleszek.
Jó pár perc kellett,hogy teljesen megnyugodjam. De alig ment el Ha Neul az ajtóban Hyun Joong jelent meg és kíváncsian kérdezte:
-Rendben vagy már?
-Aha.-fordítottam el gyorsan a fejem mert féltem,hogy ismét nevetni kezdek.
-Én nem így látom.-szállt vitába.-Segíteni tudok valamiben?
-Valamit tényleg megtehetsz értem. Hívd a tűzoltókat mert alaposan leégtem.
-Egész végig láttam hogy valami nagyon zavar téged.
-Tényleg tudni akarod mi a bajom? Nos a bajom veled van. Ha elmondom az igazat,azt fogod hinni hogy perverz vagyok. De legyen.-fordultam vissza felé és kiöntöttem,ami a szívemet nyomta.-Rengetegszer láttam,hogy ezt a szólót táncolod,teljesen mindegy hogy milyen lány volt a partnered te rezzenéstelen arccal csináltad végig.Minden mozdulatod hibátlan és teljesen tökéletes. A koreográfia,élettel,szenvedéllyel és szerelemmel van tele. Te viszont ahogy a táncos lányokra nézel a szemed érzéketlen és üres. Igen zavar el sem tudod hinni,milyen érzés az ha egyszerűen csak keresztül néznek rajtad mintha ott se lennél...Neked ez nem jelent semmit. Nézz csak magadon végig.-mutattam rá az ujjammal.-képes voltál ilyen öltözékben idejönni! Egészséges nőként persze, hogy nem a táncpartnert hanem a férfit látom benned. Nos ezért ha segíteni akarsz nekem vegyél fel egy nagy kabátot és az arcodat sísapkával takard el,mert én így nem bírok a lépésekre figyelni.
Meglepődhetett azon amit hirtelen rázúdítottam és kiabálni kezdett velem:
-Megőrülök tőled! Teljesen úgy viselkedsz velem mintha egy hét köznapi ember lennék. Először még tetszett is hogy nem ismertél fel és hazugságok nélkül teljesen őszinte voltál hozzám. Most viszont hogy tisztában vagy vele ki is vagyok,mégsem változtál. Ugyan az a modortalan nőszemély vagy aki a felvételi napján voltál.-teljesen kikelve magából folytatta tovább és egy lépéssel közelebb jött hozzám.-Nem veszed észre mennyire tiszteletlen vagy és semmibe veszed a körülötted lévőket és úgy játszadozol velük ahogy éppen a kedved tartja.
-Te szólsz meg engem nagymenő? Te akinek már rég a fejébe szállt a hírnév és a szíve helyére ugyanakkor az egoizmusa költözött.-léptem én is egy lépéssel közelebb hozzá és üvöltöttem,mert végleg kihozott a sodromból.-Oh! Hát te akartad hogy elmondja mi bánt! Látod! Erről beszéltem. Nem hallgatsz meg senkit csak mész a magad feje után és úgy nézel át másokon mintha azok senkik sem lennének.
-Akkor szerinted mit tegyek hogy végre befejezzük a próbát és komolyan végig csináld?-kérdezte most már higgadtabban.
-Tudod mit? Játsszuk azt hogyha amikor rám nézel arra gondolsz, hogy egy tál finom étel vagyok. Mert enni ugye szeretsz?
-Rendben. Akkor játszunk,ha ennyire fontos neked. Ezt még megteszem. De közölnöd kell velem milyen ételre gondolok,hogy én is tudjam melyik részeknél vagy zavarba.-egyezett bele. Fogalmam sincs miért ment bele a játékba de nekem tetszett hogy nem küldött el ezek után a fenébe. Visszamentünk és utolsó lehetőségként újra neki kezdtünk. Rögtön az első kényes résznél a fülembe suttogva kérdezte:
-Most minek nézlek?
-Egy tányér forró rámennek.-válaszoltam majd ránéztem. Ő vissza mosolygott megnyugtatás képen. A következő pikáns jelenet amikor a lábai között kellett átkúsznom újból feltette.
-Na és most?
-Marha húsnak jól átsütve.-suttogtam megkönnyebbülve.
Elérkeztünk a tánc legromantikusabb részéhez. Nem értettem miért ez a jelenet zavart a leginkább,de nemsokára rájöttem. Hyun Joong ölébe leültem,ő átkarolta a derekamat én viszonzásul a nyakát öleltem. Egymás vállára hajtottuk a fejünket és lassan egymásra kellett néznünk,megjátszva azt,hogy szeretjük egymást. Az arcom szinte az arcához ért,éreztem minden szívdobbanását és hallottam a lélegzését. Alig hallhatóan suttogó hangon tette fel a kérdést:
-Na és most?
Nem tudtam a választ és kérdően vissza néztem rá és görcsbe rándult a gyomrom ahogy meghallottam a válaszát:
-Akit látok ebben a percben egy tehetséges,vonzó és gyönyörű érzékeny lány!-egy mondatával ráébresztett arra,mától kezdve nem tudok közömbösen tekinteni rá,ami illúziónak és játéknak indult így lett hirtelen számomra  valóság.
Ahogy ott akkor abban a pillanatban a szemeimbe nézett megszűnt létezni körülöttem a világ,ami tűzbe lobbant szívemtől szikrát kapott és már lángokban állt.

2014. szeptember 5., péntek

A sors csapdájában

2 rész.

Mikorra feleszméltem már Busanban voltam,magam mögött hagyva Seoult és újonnan szerzett barátaimat. A menedzsercég szervezte tánctábor nekem maga volt a pokol.Összesen 16-an jutottunk be a csapatba 10 fiú és 6 lány,mégis én egyre magányosabbnak éreztem magam. Bár mindent megtettem ,hogy másságomat a elfogadtassam, de a lányok teljesen kirekesztettek maguk közül. Szerencsére ott volt nekem Ha-Neul aki egy percig sem hagyott magamra ebben a kétségbeejtő helyzetben. Hűséges fegyverhordozómmá vált mindennapos harcaim során. De egy percre sem hagytam magam sebezhetőnek látni,megtörhetetlenül és egyenes derékkal álltam ahogy azt a legmagasabb fák is teszik a nyár viharában.
Már rögtön az első nap lánycsapatunk kettészakadt. Az egyik 4 főből a másik kettőből állt. Mondani sem kell én az utóbbiba tartoztam. Bár a megérkezésünk estélyén mindegyikünk bemutatkozott,a fiúkról nem sokat tudtam,csak annyit,hogy szokatlan külsőmmel mindig adtam okot,hogy csipkelődjenek velem. Egyetlen egynek tudtam csak a nevét aki lánytársaim körében nagyon népszerű volt,Jang Min Woo-nak hívták. Nem csak helyes volt hanem jó nevű híres családból származott,ráadásul a fiuk között ő volt a legjobb táncos. A két tánctanárt már ismertem,ők ott voltak a válogatáson.A miénk Baek Min Jun a fiuké Han Ji Hoon névre hallgatott..De ami a lényeg.-Hál istennek,mivel nem szívesen kerültem volna a szeme elé.-Kim Kim Hyun Jonngnak nyoma sem volt.


Késő délután a szobámba feküdtem az ágyamon halálosan kimerülten és fáradtan.Néztem ahogy a lenyugvó nap és az ablakom előtt lévő fa árnyjátékot játszik a szobám falán....Minden annyira más,mint ahogy képzeltem,hiába a luxuskörülményeknek,saját úszómedence,konditerem,szauna,a szállást körül vevő gyönyörű park és a kőhajításra lévő tenger,nekem mégis rémálomnak tűnt az egész. Reggeltől estig a táncteremben gyakoroltunk,vagy a pályán tartottunk erőnléti edzéseket,fejlesztve bennünk a tökéletességre való törekvést. Ez még magában nem is lett volna szörnyű,de a tanárunk engem valamiért kiszúrt a csapatból és ott ahol csak tudott keresztbe tett nekem. Sokszor kihangsúlyozva gyenge teljesítményemet és többieknek is tovább kellett velem együtt gyakorolni.
Hiába próbáltam bármit is tenni ,hogy elfogadjanak olyannak amilyen vagyok,jelenleg úgy tűnt nem fog menni.
Esténként a szobámba menekültem,vagy a parkba sétáltam hallgatva a tenger hullámainak zaját,rejtőzve nehogy észre vegyék rajtam milyen mérhetetlenül rosszul érzem itt magam. Szerencsére barátnőm bátorításának, állni bírtam a sarat.
-Gyerünk vacsorázni!-rontott be zajosan a szobába Ha Neul,gondolataimból felébresztve.-Lezuhanyozom,addig te is készülj el!-parancsolt rám.
-Rendben, menjünk!.-szedtem össze szétesett tagjaim,és kikecmeregtem az ágyból.Az étkezőbe menet végig fecsegett.
-Nem tudom miért nem jöttél le a medencéhez,mindenki ott volt,még a srácok is. Annyira nyomult Seo Young Min Woora,hogy már zavarba ejtő. Na meg ahogy az folyton elutasítja a közeledését,az meg szinte röhejes. Min Woo tudja magáról itt bármelyikünk szívesen lenne a barátnője,mindenkit odáig van érte.-rápillantottam szemöldökömet összeráncolva ezért gyorsan hozzá fűzte.-Oké téged kivéve...Ja és a nap híre! Majd elfelejtettem! Azt beszélik,hétvégén eljön Kim Hyun Joong is a táborba és két hétig itt lesz! Nem hinném ugyan ez igaz ,de azért szuper lenne.
-Az szuper.-ismételtem.-Megérkezne börtönbe a hóhér,és fejemet venné. Egyenesen elvagyok ragadtatva ettől.
-Sajnálom. Teljesen elfelejtettem mennyire beloptad magad a szívébe az első találkozásotoknál.-kuncogta.
Tetetve dühömet kergetni kezdtem és mikor utolértem alaposan megcsikiztem,észre sem vettük ,hogy az ebédlőnél vagyunk. Így estünk be a terem ajtaján. Hangos nevetésünk hirtelen abba maradt,látva az odabent lévők döbbent tekintetét. A konyha pulthoz siettünk de menet közben még meg csíptem barátnőm oldalát. A konyhás néni piros pufók arcára mosoly ült mikor meglátott,úgy tűnt kedvel engem.Tudta nem nagyon szeretem az itten ételeket,úgyhogy mindig készített nekem valami mást.
-Tessék Gina ma este készítettem neked a rizs mellé egy kis sültet úgy ahogy nálatok odahaza.-mondta szeretettel a hangjába.-Biztos hiányoznak neked ezek a dolgok. Na és itt van egy kis gyümölcs is,ne mindig csak rizst egyél.
Elvettem tőle az ételt a tálcámra tettem.
-Igazán nem kellett volna miattam fáradnia,köszönöm.-hajoltam meg,majd Ha Neullal együtt az egyik üres asztalhoz ültünk,tudva azt,hogy a lányok nem látnak szívesen sajátunknál. A fiuk is az ebédlőbe voltak,és mint mindig most is magamon éreztem pillantásuk,és a pusmogásukat is hallottam,ahogy rólam beszéltek. Ilyenkor mindig kellemetlenül éreztem magam ezért próbáltam őket mindennap elkerülni. Ma ez nem sikerült.
Evés közben viszont a többi lány nem rejtve felém való utálatukat sértegetni kezdtek.
-Azt hiszi magáról,hogy olyan nagy szám,mert máshogy néz ki mint mi.-kezdte a furkálódást Seo Min Heo,Seo Young egyik csatlósa. Alapjául véve ő kedves lánynak tűnt,de Seo Young teljesen ellenem fordította az aprócska törékeny lányt.
-Még ha csak azt hinné! Szerintem inkább istennőnek képzeli magát! Pedig akkora a segge mint egy bálnáé.-vihogott a többiekkel együtt. Tetetett nyugalommal tudomást sem véve róluk ettem tovább,és szemem sarkából figyeltem Ha Neult,aki már láthatóan tajtékzott dühtől.
 .-Ne figyelj rájuk! Csak hadd érezzék,mennyire nagy arcok.-suttogtam neki. De azok nem hagyták abba,feltűnősködni akartak a srácok előtt. Egymást felváltva ócsároltak,felbátorodva azon,hogy nem szólok nekik vissza.
-Nem is jó neki amit mi eszünk az ő gyomra biztos annyira kényes.-mondta az egyikük.
-Különlegesnek érzi magát ,közben meg megint abban az ócska farmerba van amit más már rég kidobott volna.
-Ja,meg sminket sem tesz magára ,pedig olyan táskák vannak a szeme alatt,hogy egy kisbolt árukészlete is beleférne.-dobta fel a következő labdát egy másik.-A hajáról ne is beszéljünk,mindig felkötve hordja azt hiszi okosabbnak tűnik tőle. Valaki megmondhatná már neki ébredjen fel,vegye észre nálunk ez a stílus nem menő,és ideje lenne ha arra figyelne,hogy ne miatta keljen tovább gyakorolnunk mindennap. A tanárárral is úgy beszél mintha a barátja lenne. Semmi tiszteletet nem tanítottak neki az iskolájába.
-Azt hitte,hogy majd a mi hazánkban érvényesülni tud a kinézetével,ha már otthon nem sikerült neki.
Ez a mondat már sok volt. Barátnőm nem bírta tovább,felugrott és könnyeit lenyelve szipogott.
-Ostobák...Fogalmatok sincs milyen nagyszerű lány Gina. Esélyt sem adtatok neki. Kezdettől fogva undokok voltatok vele,pedig pár hónap alatt több ember megszerette őt Szöulban mint benneteket születésetek óta.
-Ülj vissza!-szóltam rá és mosolyogva.-Engem nem érdekel mit beszélnek ezek az ostoba libák!-és visszahúztam a székébe. Azonban Seo Young nem hagyta annyiban,amitől az időzített bomba felrobbanni készült bennem.
-Azt hiszed te kis hülye rusnya csirkefej,ha ennek a nőnek az árnyékába maradsz érvényesülni tudsz mi?-támadta most Ha Neult.-Tőlem aztán  csináld de én már figyelmeztetlek!-ettől aztán nekem is elszakadt a cérna,és  dühömben majdnem kiköptem a számba lévő rizsát .
-Mi a fene,az szól aki a nyakán fej helyett,egy emberi hátsó felet hord és olyan a hangja mint egy gyerekszellentése!
A mondatom hatásosságát bizonyítva a fiúk asztalánál hangos nevetés tört ki. Figyeltem a hogy Seo Young felugrott a székéből és felém rohant. Tudtam mire készül. Hirtelen megfordultam és elkaptam támadóm mindkét kezét amivel éppen a hajamat akarta megtépni. Szorításomból nem engedve ráérősen felálltam és tolni kezdtem a riadt lányt hátra felé. Fölényemet kihasználtam,mert nem csak nehezebb voltam tőle jó pár kilóval hanem erősebb is. Próbált kiszabadulni,sikertelenül.
-Idefigyelj te önző dög.-néztem rá hunyorogva.-Gondolt végig mielőtt velem kezdesz! Nem úgy verekszem mint egy lány! Úgy verekszem akár a fiúk,és ha nem akarod,hogy holnap reggel a tükörben Mike Tyson orra mosolyogjon vissza az arcodon,most rögtön befejezed! Különben úgy megütlek hogy magam is megbánom!-az időzítésem most is remek volt,pont ekkor lépett be a menedzserünk Park Woo Jin a terem ajtaján.-Mit műveltek itt lányok?-üvöltötte mérgesen.-Azonnal jöttök velem mind a ketten az irodába!


Menedzserünk dühösen járkált ,ki-ki nézett az ablakon,azután meg ránk.
-Mit műveltek ti egyáltalán? Gina te tudom ,hogy nem vagy egyszerű eset,de Seo Young rajtad csodálkozom!
-Én igazán nem tehetek róla,de Gina mindig kihoz a sodromból.-terelte rám a balhét.-Állandó jelleggel büntetésbe vagyunk miatta és ráadásul különcködik is. Egyáltalán nincs helye közöttünk.
-Te erre mit mondasz?-nézett rám szigorúan a férfi.
-Nem fogok magyarázkodni. Én úgy gondolom ez csak mi kettőnkre tartozik.-dacoltam.-Nem fogok senkinek pitizni,csak azért,hogy megkedveljen.
-Rendben,rendben.-dünnyögött Park úr.-viszont még itt vagytok egy csapatban kell lennetek és csillapítsátok le az indulataitokat. Ha nem mind a ketten pakolhattok. Megértettétek?
-Igen!-vágta rá egyből Seo Young.
Viszont én még hezitáltam majd csatlakoztam az előttem szólóhoz.
-Miért ne. Miután kölcsön ad ennek  a tökfejnek valaki egy kis észt,mert neki nincs.
-Fejezd be most már Gina! -szólt rám a menedzser.-most elmehetsz,te pedig még maradj itt Soo Young valamit megkel beszélnünk.
Megfordultam és elindultam az ajtó felé a mikor a férfi még utánam szólt.
-Nem felejtettél el valamit kisasszony? -Seo Young arca szinte sugárzott gondolta,most aztán nem úszom meg elnézést kell tőle kérnem. Visszaléptem hozzá és jó hangosan a fülébe súgtam:
-Amit mondok nagyon jól jegyezd meg! Engem nem érdekel mit beszélsz rólam,de ha még egyszer Ha Neult bántod,kitépem a tündérke szárnyaidat és megtanítalak azok nélkül repülni!
Azzal kisiettem az irodából. Tudtam a menedzser úr sem ezt akarta tőlem hallani.

Az irodai látogatásunk után úgy tűnt Seo Young fegyverszünetet kívánt kötni. Bár nem mondta ki nyíltan,de békén hagyott. A tánctanárunk is közölte a többiekkel a tény,miszerint nem miattam kell újra és újra venni néhány koreográfiát. Viszont miután a többieket elengedte nekem mégis maradnom kellett próbálni.
Délután 6 óra volt sajgó végtagokkal igyekeztem a szállásunk felé,amikor megláttam a többieket a pályánál ahogy éppen a füvön fekve élvezték a délutáni napsütést. Ők is észre vettek és kiabálni kezdtek.
-Gina itt vagyunk! Gyere le hozzánk !-szót fogadtam és a pályát körbevevő lelátó székei közt elindultam hozzájuk,főleg azért mert barátnőm is köztük volt. Amikor leértem Ha Neul mellé telepedtem le. Csendben hallgattam lányos fecsegésüket ami most is,mint mindig a fiúkról szólt. Aztán hirtelen témát váltottak.
-Gina,te komolyan hastáncoltál?-kérdezte egyikük.
-Aha,több mint két évig. De ezt ti is jól tudjátok mivel a tanár úr,tudomásotokra hozta a minap.-válaszoltam nekik.
-Viszont legalább tudod,hol a mozgásodban a hiba,és így könnyebb lesz korrigálni. Túlságosan merev vagy.
-Akár egy villanypózna.-nevettek most már velem együtt.
-Gina megmutatnád?-kérte Seo Young.
-Azt akarjátok hogy itt és most hastáncoljak? Az egyenesen ki van zárva.-tiltakoztam.
-Na nemár! Tarts nekünk egy kis bemutatót!-szajkózták együtt.
-Jól van.-keltem fel engedve az unszolásnak. Seo Young elővett egy kendőt a táskájából és mobiltelefonján előkeresett a táncomhoz illő dallamot. Eközben én feltűrtem a pólómat egészen a melótartómig és görcsre kötöttem. A nadrágom derekát letoltam teljesen a derék vonalamig,azzal a céllal,hogy a csípőmozgásomat is jól látható legyen. Majd végül kivettem a hajgumit,amitől derékig érő hajam rakoncátlan fürtjei a vállamra borultak.
Nem figyeltem másra csak a zene kellemes hangjára. Becsuktam a szemem,és boldoggá tett a tudat...végre befogadta,hiszen kíváncsiak rám. Minden mozdulatomban ott volt a lágy erotika,a csípőm a derekam és a felső testem külön külön mozgott.Testem hullámzó kifinomult mozgása tökéletesen idézte,a másik nem iránti vágyunkat. A kendőt végig végig húzva fedetlen testrészeimen,fokozva vele a hatást...
Elcsendesedett a zene,és én lassan kinyitottam a szemem,szerettem volna látni mennyire tetszett a lányoknak az előadásom,de amikor megláttam Ha Neul döbbent arckifejezését,éreztem baj van. Óvatosan oldalra fordítottam a fejem és onnan tizenkét férfi szempár meredve bámult rám. Szinte kővé dermedve álltam ott,megmozdulni sem tudtam,mert az egyik közülük Kim Hyun Joonghoz tartozott. Ebben a pillanatban világosodott meg bennem ...ez egy újabb csapda volt Seo Youngtól,amibe én óvatlanul belesétáltam. A fiuk hangos ovációjuktól eszméletem fel ,nem rejtve tetszésüket hangosan tapsolni kezdtek.kivéve a tanárukat na és persze Hyun Joongott. Gyorsan feljebb húztam a nadrágomat és a pólómat is kikötöttem ,ami elfedte most már fedetlen köldökömet. Megfogtam a sálat amit előzőleg kölcsön kaptam a markomba gyűrtem és dühömben a lányok felé dobtam.
-Szemetek!-kiabáltam és már rohantam is volna el a fiúkat kikerülve,amikor a karomat megragadva a tanáruk a fülembe suttogta dühösen:
-Két óra múlva az irodámba legyél !


Ha Neul rohant utánam.
-Ne haragudj nekem fogalmam sem volt mire készülnek.
-Tudom. Ne mentegetőzz. Azért mert a barátnőd vagyok neked még nem kell szenvedned miattam. Természetes ,hogy a többiekkel is jól érzed magad.-vigasztaltam.-Annyi marhaságból kimásztam,ezt is megfogom oldani.

Egy másik ajtó,egy másik iroda,de aki a megint ott állt az én voltam. Próbáltam tetetni mennyire bánom az egészet,de ez egyáltalán nem az én asztalom. Színészi tehetségemre pedig most nagy szükség lett volna,mert beszélgetésünk harmadik tagja maga a nagy Kim Hyun Joong. Végül úgy döntöttem nem,azért sem,maradok az aki eddig is.
-Mégis mi volt ez az egész odakint?-törte meg a csendet Ji Hoon.
-Arra gondolsz amit a pályánál láttatok?-kérdeztem vissza pofátlanul.-az hastánc.Nem annak látszott?
-Ne kezd Gina!-förmedt rám dühösen megint.-El tudod képzelni milyen zavarba jöttünk attól amit láttunk?
-Akkor miért néztétek végig, és miért nem fordultak el?-támadtam én is.
-Nézd Gina a te tested paraméterei nagyban különbözik az ázsiai lányokétól,ezt gondolom te is jól tudod.-folytatta Ji Hoon és akaratlanul is arra a bizonyos testrészemre bámult.-Eltudod egyáltalán képzelni mit érezhettek?
-Ja ezekre célzol,-játszottam az ártatlant és lepillantottam a melleimre,mintha csak most jöttem volna rá miről is beszél.-Ezt a reakciót már otthonról is ismerem a következő beszólásokkal kísérve,,,Helló kislány! Ma van a születésnapod,hogy ilyen gyönyörű lufikat kaptál! Vagy ..igazán elárulhatnád hol vetted ezt a klassz dombornyomású pólódat! De a kedvencem ...Jól megvan pakolva a hátizsákod cica,csak nem értem miért hordod a hátad helyett elől a nyakad és a hasad között! Hánynom kell ezektől! Azért amiért ezekből a testrészből egy kicsit elvagyok eresztve,nem fogok apáca ruhát hordani,és kolostorba sincs szándékomba vonulni.... -fakadtam ki ,és közben figyeltem ahogy Hyun Joong,nekem háttal,az ablakon kifelé bámulva zsebre teszi a kezét. Megfordult a fejemben ,azért van itt,hogy ő közölje velem itt a vége. Ám egész végig meg  sem szólalt csak a tanár úr szidott végig.
-Ha balhé van te mindig ott vagy,úgy tűnik mindenkinek szándékosan keresed a bajt. Így soha nem fognak maguk közé fogadni a többiek. A délutáni műsorodat illetőleg ,te egyáltalán tudatában vagy miféle tánc ez?
-Nos.-vettem egy nagy levegőt.-Az első kérdésre a válaszom ,,nem én keresem a bajt az talál meg,gondolom túl rég ismerem engem. A másodikra a pontos meghatározás a következő....a hastánc maga a keleti hölgyek körében elterjedt tánc. A termékenységet a megtermékenyítést és a vajúdás időszakát idézi...Hűha ez durva mi? Na és még ez nem minden! Ezzel a tánccal próbálták meg a keleti nők  levenni a lábáról és elcsábítani a kiszemelt férfit. Ezért valójában nem vagyok büszke rá hogy ezt a táncot is megtanultam.
-Ha nem szereted,mégis mi a fenének tanultad meg?-kérdezte értetlenkedve a tanár úr.
-Mert ezzel is bővítettem a tudásom....A francokat,ez nem is igaz!-vigyorogtam.-ennél sokkal egyszerűbb a válaszom. Tizenegy éves voltam és fülig szerelmes lettem Aladin hangjába. Most már mehetek?
-Menj,ne is lássalak!-azzal kiviharoztam,megkönnyebbülve behúztam magam mögött az ajtót.


 Miután távoztam Hyun Joong  Ji Hoon felé fordult.
-Ha tovább húzod az időt végem lett volna az biztos,alig bírtam ki ,hogy ne röhögjem el magam.-nevetett hangosan.-Ez a lány nem semmi. Szerelmes lettem Aladin hangjába. Érted ezt? Más lány kitalált volna valami meghatót,de ez képes szemrebbenés nélkül a képedbe mondani ezt. Egész végig az ablak üvegéből néztem. Én még ilyet életemben nem láttam,de irtó szórakoztató. Úgy felesel vissza,és dacol a másikkal,hogy még haragudni sem lehet igazán rá.
-Érted most már miről beszélt Min Jung?
-Tökéletesen megértettem.-szipogott a nevetéstől Hyun Joong.
-Ez a lány a táborszínfoltja,ha ő nem lenne halálra unnánk magunkat! Ám nem ez a lényeg. Rettenetesen kitartó és alázatos ha a táncról van szó. Nem nyugszik addig amíg nem csinálja meg tökéletesen,még ha túlhajszolja magát akkor sem. Min Jung ezt látta meg benne a válogatáson és igaza lett. Ezzel a hozzáállással gyakorlatilag ő a legjobb itt.
-Soha nem láttam még ennyire maximalistát.
-Dehogynem.-veregette meg Hyun Joong vállát Ji-Hoon.-mindennap láthatod amikor a tükörbe nézel!
-Egyébként mit szólsz a délutáni produkciójához?-kérdezte Hyun Joong.
-Seo Young azt hitte,lejáratja vele Ginát ha a srácok meglátják a táncát. De tévedett,teljesen odáig vannak érte,és azt hiszem némelyiknek okoz ma ezzel egy álmatlan éjszakát. Nincs az a férfi aki ha végig nézte, ne mozgatná meg a fantáziáját.
Hyun Joong mosolyogva bólintott.
-Aha. Közöttük az enyémet is.

 Hála nekem szombatra pihenőt kapott az csapat,így hát mindenki kiment a városba. Ha Neul és én miután megnéztünk valami idétlen filmet beültünk egy kávéházba és süteményt ettünk,majd barátnőm unszolására egy olyan helyet kerestünk ahol inni lehet.
Végre találtunk egyet. Bementünk,és ismerős arcokba botlottunk. Seo Young és a másik három lány ott ült az egyik asztalnál. Látszott rajtuk már régóta itt lehetnek,elég ittasnak néztek ki. Gyorsan faroltam volna kifelé éppen amikor megláttak minket és vadul integetni kezdtek.
-Gyertek ide hozzánk!-kiabálták.Barátnőmre néztem akin látszódott,szívesen csatlakozna a társasághoz,ezért engedtem az unszolásnak. Leültünk az asztalukhoz és Hue Kyu máris sojut töltött az asztalon lévő még tiszta üres pohárba és elénk tolta.
-Itt van igyatok velünk.-mondta kábultan.-Bizonyítva mától egy csapat vagyunk.
 Megittam az italt aminek szokatlan íze a mi pálinkánkra emlékeztetett,csak egy kicsit édesebb és lágyabb.
Egy óránál is több telt el,és a körülöttem lévők egyre részegebbek lettek,velem ellentétben. Vigyáztam rá ne igyam le magam,egyébként se bírtam a piát. A lányok fecsegése egyre jobban idegesített,másról sem beszéltek mint a fiúkról és Hyung Joongról. A hangulat akkor vált érdekessé amikor egyszer csak megjelentek a tánccsapatunk másik fele. A fiúk leültek közvetlenül a mellettünk lévő asztalhoz.Seo Young nem bírta ki,az italtól felbátorodva odaszólt nekik:
-Nincs kedvetek átülni hozzánk?
A fiúk összenéztek és könnyedén beleegyeztek. Végül már 16 teljesen vagy félig mámoros társaságunktól volt hangos a terem. Ám akaratlanul is éreztem,a srácok minden egyes pillantását magamon,tudtam tegnapi produkcióm még nem merült feledésbe.
Ahogy telt az idő én annál feszültebben éreztem magam,ráadásul barátnőm is teljesen leitta magát,és az asztalon szundikált. Figyeltem társaságom arcát,annál inkább rossz előérzetem támadt,mert egyre többször kaptam rajta hol az egyik fiú hol a másik bámul rám. Sim Hyun Won ült pont velem szemben,ezért ő volt a legszembetűnő,le is bukott a többiek előtt és neki is szegezte a kérdést Lim Jung Min.
-Bejön neked  Gina?Mi?-de az csak leütött fejjel hümmögött valamit. Na most kell lelépnem! Itt mindjárt baj lesz.-gondoltam és felálltam az asztaltól,távozásra kész. Elkéstem. Min Woo elkapta a csuklóm és közel húzott magához,amit a többiek csendben figyeltek.
-Csak nem menni készülsz?-kérdezte.
-De,indulnák.-és kihúztam a kezem a szorításából.-Túl sokat ittam.
-Ne hazudj,figyeltelek,alig ittál.
-Fáradt vagyok,és őt is haza kell vigyem.-mutattam Ha Neulra.
-Menekülnél mert jól tudod tegnap óta nincs közülünk olyan srác aki ne gondolna rád. Egész délután mindannyiunk fejébe ugyan az a dolog jár.
-Nem nagyon érdekel,Min Woo mit gondolsz ,de ne beszélj a többiek nevében.-förmedtem rá.-Tegnap ami történt egyszerű félre értés,ostoba véletlen.
-Bárhogy is elbűvölő voltál,és van egy üzleti ajánlatom neked. Adok ezer dollárt ha ma este a szobámba csak nekem táncolnál!
Hirtelen megfagyott körülöttünk a levegő,és teljesen elvesztve a fejem áthajolva az asztalon hozzá üvölteni kezdtem.
-Te mekkora egy ocsmány féreg vagy! Semmi rossz nem volt abban ,hogy tegnap látattok amikor a lányok kedvéért táncoltam és nektek is bármikor megtettem volna ha kéritek. De neked innentől kezdve akkor sem tenném ha az életem múlna rajta!-azzal megfogtam az egyik telei poharat és arcon öntöttem.-felsegítettem félig kábult Ha Neult,vállamra tettem a kezét,megtámasztva,nehogy elessen.-Gyere menjünk nincs semmi keresni valónk itt!
Hagytuk el a helységet kutyafuttában,de még hallottam ahogy az asztalnál lévők szörnyülködtek,mit merészeltem tenni. Seo Young kijött utánam az utcára és kárörvendő arccal a képembe vágta.
-Na most véged van! Emlékszel arra a nőre a válogatáson ő a menedzser cég vezetője akik ezt a tábort szervezték,és akik alkalmaztak táncosként. Na drága Gina ő Jang Min Woo anyja..a főnökünk.
Alig bírtam beszállni a taxiba miután barátnőmet is sikerült betuszkolnom,hátrahagyva a diadalittas ellenfelem. Teljesen kétségbeestem azon amit mondott. Nem is sejtettem ,hogy ilyen ostobán fog legyőzni,de végül sikerült neki mert ha másnap kiderült mi történt ma este itt azonnal kirúgnak a csapatból mindenki szeme láttára.


Visszaérve a táborba felvittem a szobánkba és lefektettem a teljesen részeg barátnőmet. Majd amilyen gyorsan csak tudtam pakolni kezdtem.
-Most rögtön el kell innen tűnjek!-mormogtam magamban.-Azt az egy örömet nem szerzem Seo Youngnak,hogy lássa hogyan dobnak ki.
Elővettem a bőröndömet és dobáltam bele a ruháimat,majd a sporttáskában az apró cuccaimat köztük az éjjelszekrényen lévő ékszerdobozomat,és közben görcsbe rándult a gyomrom a tudattól..elbuktam. Minden amiért idáig küzdöttem értelmetlen és céltalannak látszott. Nem tudtam hová,de éreztem mennem kell innen minél messzebb amíg a többiek vissza nem érnek.
Letérdeltem Ha Neul ágyához és megpusziltam az arcát. A fájdalmam úrrá lett rajtam és kicsordultak első könnyeim.Felálltam,az ágyon lévő táskámból kivettem Maxit a plüss egeremet aki mindenhová elkísért és barátnőm mellé tettem.
-Viszlát.-suttogtam és elindultam kifelé csomagjaimmal a kezemben. Kinyitottam az ajtót és meglepetten léptem hátra.
-Te mit keresel itt?-Hyung Joong állt előttem értetlenkedő arccal.
-Hová indulsz az éjszaka közepén?
-Nem kell megjátszanod magad tudom miért vagy itt.-haladtam vissza a hátal araszolva és már mind a ketten a szobánk közepén állva néztünk egymással farkas szemet.
-Megint bajba kerültél?-intézte hozzám a kérdését.
-Mi másért lenne itt a szobánkban.és keresett fel késő este engem a nagy Kim Hyun Joong. Megadja nekem a kegyelem döfést.
-Azonnal fejezd be ezt az idétlen viselkedést!-ordított rám-Egyáltalán miért viselkedsz így? Ránéztem. Fáradtnak tűnt,és úgy látszott tényleg semmit sem ért.Visszatettem táskámat az ágyamra és lehajtott fejjel leültem mellé,míg ő állva figyelt,és várta a magyarázatom.
-Tudom,hogy elejétől fogva utálsz ugyanúgy mint itt mindenki! Nem láttatok bennem csak egy messziről jött törtető libát. Pedig nem vagyok ostoba,egyáltalán nem,de én azt akartam hogy mindnyájan annak lássatok. Te nem is értheted miről beszélek.-néztem fel rá.-tőlem te messze fényévnyi távolságban jársz! De én itt ragadtam a földön az emberiség nagy cirkuszában ahol mindig akad legalább egy bohóc aki arcára vigyort rajzolva,játssza el jókedvét elrejtve minden bánatát. Nem akarja,hogy mások megtudják ,mennyire szenved és ezért sminkje mögé rejti bánatát. Megjátszott ügyetlenséggel botladozik  azért hogy az arcokra mosoly csaljon,holott ő valójában magabiztosan jár. Mindezt azért,hogy megszeressék és befogadják. De elég,a cirkusz porondjáról a bohóc távozni kíván,addig amíg emelt fővel teheti azt.-fejeztem be a mondanivalómat.
Felálltam elszántan,hogy végre magam mögött hagyom ezt a három hete tartó rémálmot. Nem vettem észre,hogy táskám cipzárját amikor az előbb a kisegeret kivettem nem húztam vissza rendesen. Ahogy érte nyúltam véletlenül ellöktem amitől a benne levő dolgaim a földre estek. Közöttük az ékszerdobozom ami életem legnagyobb titkát rejtette. Egy fénykép amit senkinek sem volt szabad látni,amiről már rég  volna feledkeznem,egy fénykép a fájó múltamról ami halálomig elkísér.Egy fájó rész a múltam homályából ami lidércnyomásként ma ma is elkísért.
Rémülten figyeltem a padlón fekvő többi kacatjaim között lévő képre.-Senki nem láthatja főleg ő nem.-villant át az agyamon elkésve. Hyun Joong lehajolt,felvette és furcsa arckifejezéssel kérdezte miután megpillantotta a túl súlyos kamaszlányt aki magányosan álldogált,mérhetetlen szomorúsággal a szemébe.
Nem néztem rá,csak a képért nyújtottam a kezem,de ő közelebb lépett hozzám és lágyan maga felé fordította a fejem.Néhány pillanatig szótlanul együtt érzően nézett rám,majd megkérdezte.
-Gina ez a lány a képen  ugye te vagy?

2014. augusztus 30., szombat

Útban az álmaim felé


Bevezető:
Szerintem nincs olyan ember ezen a világon,aki legalább egyszer életében nem tapasztalja ezt az érzést. Nem köszön,váratlanul szökik a szívünkbe,hogy észre sem vesszük és örökre ott marad. Bár tudjuk az a valaki azt sem tudja hogy létezünk,mégis álmainkban megbújva szeretettel tölti be a életünk. Sem szó nincs rá,sem sem betűkkel leírni nem tudjuk miért,de a részünké válik,örömet hozva mindennapjainkba. Bár néhányan ezért bolondnak nézhetnek minket,ezt az érzést mégsem cserélnénk fel semmire. Olyan ez mint a tavaszi zápor után feltűnő szivárvány látványa. Elbűvöl pedig tudjuk a víz és a napsugarak játszanak csak.becsapva szemünket. Egy káprázat ami meghazudtol minden józan érvünket és teljesen elvesztjük a fejünket. Ez az érzés amely kicsiny csodákat rejt el a szívünkbe és az ábrándokkal karöltve jár:Úgy hívják rajongás.






-Uram atyám!-sóhajtottam ahogy a gép emelkedni kezdett,és megszorítottam ülésem karfáját. Úgy éreztem a gyomrom most rögtön távozni készül a számon át.
-Először ül repülőgépen kisasszony?-hajolt oda hozzám a mellettem ülő idős hölgy.
-Aha.-nyögtem ki nagyot nyelve,mert akkor már a szívem is készült elhagyni halálra rémült testem.
-Vegyen mély levegőt.-biztatott.-és dőljön hátra. Gondoljon valami szépre! De eszébe ne jusson lehunyni a szemét,attól csak rosszabb lesz.
Követtem a nő tanácsát. Megtámasztottam a fejem és az emlékeimben kezdtem kutatni. Pár hónappal ezelőtti születésnapomra gondoltam,amikor már tudtam nagy változás fog az életembe bekövetkezni. Évek óta arról ábrándoztam,hogy egy Koreai tánccsapatban táncolhassak. Kamaszkorom óta imádtam Raint-t aki nem csak jól nézett ki,hanem volt valamilyen kisugárzása, ami akkor rögtön rabul ejtett. Na és ahogy táncol! Nem kis pályás az tuti.
Már akkor eldöntöttem hogy kerül,amibe kerül egyszer egy színpadon fogok vele fellépni. 
Rengeteg munka és fáradtság árán,de sikerült a célegyenesbe befutnom.
Az iskola után,a táncórákon kívül munkát vállaltam hogy a repülőjegy árát összetudjam szedni. Irtózatosan nehéz idők álltak mögöttem . de most itt vagyok...és ezen nem változtat semmi. Azután eszembe jutott a hatalmas szülinapi torta,amit anya sütött nekem és a 24 gyertya világító fénye,amik apró csillagokként  tükröződöttek vissza húgaim szeméből. Ők már tudták semmi és senki nem gátolhat meg benne,hogy otthonomat hátrahagyva,egy idegen országban próbáljak szerencsét. A sors fintora,hogy anya sokáig egy Magyarországi székhelyű Koreai társaságnál dolgozott tolmácsként és ennek köszönhetően a nyelvet is elég jól megtanultam.
Bár annak is tudatában voltam,hogy amit odahaza hagytam az legalább annyira fontos,mint az a cél ami felé ez a gép röpített. Ott volt a három húgom akiket anyukám egymaga nevelt apukám halála óta és ha nekem sikerül, őket is támogatni tudom. Aki ismert,tudta hogy vidám természetemnek köszönhetően bármit képes vagyok elviselni és az akadályokat is könnyebben veszem. Leírhatatlan érzések és a bizonytalanság uralni kezdték az egész testemet és a kétely, hogy talán rosszul döntöttem,
Eszembe jutott anya biztatása:"Sose adjam fel,bármilyen nehéz".Neki köszönhető, hogy végül is sikerült idáig eljutnom. Szöulban  a reptéren már várnak rám,hiszen anya hónapokkal ezelőtt felvette a kapcsolatot a volt munkatársával,aki családjával együtt időközben Budapestről véglegesen visszatért hazájába, Koreába.  Rájuk bízott,hogy segítsenek nekem és vigyázzanak rám helyette is.
Kicsit megnyugodva mélyet sóhajtottam  és kitekintettem a gép ablakán. Elmerengve néztem a horizontot,az ég végtelennek tűnő kékjét és ahogy a hófehér felhőpamacsokat a nap sugarai egy ecset vonással festik bíborszínnel széppé. A repülőgép hatalmas szürke szárnyain néhány vízcsepp őrült táncot lejtett és a légitársaság logója ugyan olyan magányosan üldögélt ott,mint abban a pillanatban én. Vajon mi vár rám Koreába és vajon valóra válthatom ott az álmom? Merült fel bennem sok ezernyi kérdés amire a választ még senki sem tudhatta. Ám egyben biztos voltam, ha beleszakadok is, amit elterveztem véghez fogom vinni!
Gondolatomba elmerengtem és a 15 órás repülő út már nem is tűnt annyira hosszúnak.
Amikor leszálltunk Szöulban és a repülőgép lépcsőjére kiléptem gyors imát mormogtam magamban, hogy  első repülő utamat szerencsésen túléltem, hálát adva az égieknek. A reptér ajtajában örömmel vettem észre azt a körülbelül velem  idős lányt aki egy táblát tartott a kezében:Isten hozott Szöulban Gina!
A házigazdáim lánya volt ő,akivel interneten és telefonon is tartottuk a kapcsolatot,miután hazaköltöztek. Hirtelen elkezdett felém rohanni,hatalmas vigyorral az arcán kiabálta:
-De jó hogy itt vagy! Végre hogy újra találkozunk!-köszöntött magyarul. Átöleltem és hatalmas puszit nyomtam rég nem látott barátnőm arcára.

3 hónappal később~

Sikerült munkát találnom,vendéglátóim pedig úgy kezeltek mintha mindig is a családhoz tartoztam volna. Ugyanabban az étteremben dolgoztam ahol a barátnőm Ha-Neul. Imádtam az itt élő embereket. Annyira mások mint mi Magyarok. Kicsit szégyenlősek,kicsit gátlásosak,de ha egy kicsit közel engednek magukhoz,azonnal rabul ejtik az ember szívét. Az étterem tulajdonosa,elejétől fogva támogatott és segített engem. Idős,kedves úriember. Igazi nagypapa,ezért mindenki így hívta.Bár a nyelv egy kicsit nehéznek tűnt és néha meg-meg mosolyogtatok egy-egy vendégek a kiejtésemmel mégis türelmesek voltak hozzám. Tudtam hogy nem lesz egyszerű,de a csalódottságom egyedüli oka,hogy Rainék lemondták a válogatást és egy jóval későbbi időpontra tették azt.Vártam az alkalmat,de úgy látszik nem akar eljönni.
 Pár nappal ezelőtt azonban örömmel értesültünk Ha-Neullal együtt,hogy egy másik tánccsapat válogatást rendez. Mivel nem akartam tovább várni,ide is jelentkeztem barátnőmmel együtt,hiszen ő neki is a tánc volt az élete. Sok mindent nem tudtam az énekesről aki mellé a táncosokat keresték,csak annyit hogy nagyon népszerű Ázsiában és Kim Hyun Joongnak hívják. Hirtelen az órámra pillantottam és felkiáltottam:
-Nagyapa! Nekem mennem kell! Úristen! El fogok késni!-és úgy ahogy voltam munkaruhában, felkaptam a táskám és rohantam hogy fogjak egy taxit. Már útközben csörgött a telefonom. Ha-Neul hívott,hogy ő már útban van dolgozni,és nemsokára az étterembe ér..Ő már túl van a bemutatón, és úgy érezte jól sikerült.
-Sok szerencsét!-mondta a telefonba.-Ügyes légy!

A szívem hevesen zakatolt amikor megérkeztem a válogatás helyszínére. Kifizettem a taxist,kikaptam a hatalmas sporttáskámat,amiben a váltóruháim voltak és lélekszakadva rohantam az épületbe,ahol a portásba ütköztem.
-A válogatásra jött kisasszony?-kérdezte az idős úr.
-Oda.De késésben vagyok.Merre kell mennem?Kérem segítsen!-kapkodtam a levegő után
-Siessen még nem késett el. Második emelet balra a 26-os ajtó.Liftel gyorsabb!-szólt még utánam.
A folyosó üres volt amikor felértem,de amikor az órámra pillantottam,láttam van még 10 percem,ennyi idő elég lesz arra ,hogy elkészüljek. Egyszerre voltam izgatott,fáradt,éhes és szomjas. A magassarkú cipő teljesen feltörte a lábam,ezért egy percre lerogytam az egyik ott lévő székre. Mély levegőt vettem ,felpattantam,és szinte egyszerre kezdtem el a következő dolgokat csinálni:Előkotortam a táskámból a ruháimat,a szendvicsemet,az innivalómat és lóhalálában próbáltam átöltözni. A szendvicsembe egy hatalmasat haraptam,a csíkos blúzomra,közben ráhúztam  a kapucnis felsőt,hogy jól eltakarja,majd egyik lábammal lelöktem a  másikról cipőimet,a bal lábamról húztam a harisnyát a jobb lábamon állva,tartva meg testem súlyát. Igyekezetemben nem is vettem észre a fiatal férfit,aki elejétől fogva,nézte akrobatákat megszégyenítő mutatványomat.
-A válogatásra jöttél?-kérdezte miután rájött,hogy észrevettem.
-Ja.-jött a rövid válasz,mert a szám még mindig tele volt az étellel. Szemem sarkából láttam,leül és igazán jól szórakozik az ügyetlenségemen. De ebben a pillanatban ez abszolút nem érdekelt,hiszen szorított az idő. Miután kihámoztam magam a nejlon harisnyámból,még mindig a fogam között tartva a szendvicset,bal kezemmel húztam bal lábamra a sportcipőt,miközben a jobb kezemmel a táskámba kutattam egy átkozott ragtapasz után. Fellélegeztem miután megtaláltam,a félig megevett szendvicset kivettem a számból és letettem a szalvétára. A férfi még mindig engem nézett,egy szót nem szólt,ami egyre jobban dühített engem.Akaratlanul is odavágtam neki:
-Örülök,hogy jól szórakozol! Igazán segíthetnél!-és a kezébe nyomtam a ragtapaszt.-Segíts levenni róla a védőfóliát nekem nem fog sikerül,tegnap vágtam le a körmömet.-aztán magamban morogtam tovább.-Esküszöm a férfiak azért találták ki a magassarkú cipőt,hogy minket nőket kínozzanak. Legszívesebben a fejükre húznám... Hogy a fenébe törte fel ennyire a lábam? És miért fáj ennyire?
Egész végig Koreaiul beszéltem,szinte már  észre sem vettem ,ösztönösen,mert tudtam a körülöttem lévők csak így értenek meg és figyelnek rám.Így ez az idegen is megérhette furcsának tűnhető szorult helyzetemet. Miután odanyújtotta a ragtapaszt fölragasztottam a fájó lábamra és a másik cipőmbe is belebújtam. Már csak a nadrág volt hátra, amibe így cipőn keresztül ,aprókat szökdécselve próbáltam meg belepréselni magam,ami nem volt egyszerű.mert a szoknyám is rajtam volt.
-Készen vagyok.-szusszantam fel és lehuppantam vissza a székre. Újra elkezdtem enni és most már szemügyre tudtam venni az előadásomat csendben végig szemlélő férfit. Széles vállai,kidolgozott feszes izmai körvonalai rajzolódtak ki fekete pólóján át. Puha,érzéki kezeit az erek vágányként szőtték át. Arca napbarnított,lágy szinte nőies vonásokkal,hibátlan báját csak egy régi bizonyára gyerekkorában szerzett heg törte meg. Sötét szemöldöke apró kezekként ölelték félig át mandula vágású sötét barna szemeit. Fekete rövidre vágott haja kissé kusza szálai egyáltalán nem takarták kisfiús füleit. Ráadásul látszott rajta nagyon adott a külsőségekre,mert minden ruhadarabja jó minőségű és márkás. Fogalmam sem volt róla,hogy ki lehet ő,de nagyon megnyerőnek találtam arról nem is beszélve hogy eszméletlenül jóképű is volt egyben.
-Ide vársz te is?-kérdeztem érdeklődően.
-Valahogy úgy..-válaszolt röviden.
-Hát..nem vagy valami bőbeszédű. Na mindegy!-húztam meg a vállamat rosszallásom jeléül és közben már a következő szendvicsemet majszoltam befelé.-egyáltalán azt sem tudom mi a fenét is keresek itt.
-Ezt most hogy érted?-kérdezett vissza komolyan..
-Nem is ebben a csapatban szerettem volna táncolni,nem ezért utaztam több mint 9000 kilométert  hanem,hogy a kedvencemmel Rainnel táncolhassak együtt. És tessék! Most meg itt vagyok !Azt sem tudom ki a fene ez a Hyun Joong. Igaz a barátnőm a múlthéten végignézetett velem egy sorozatot,hogy valamennyi sejtésem legyen róla ki ő,de nem igazán ragadott meg. Valami fiúk a virággal vagy valami hasonló,idétlen nyálas történet. Olyan eseményekkel amivel a valóságban  meg se történhetnek. Egy gazdag fiú beleszeret egy szegény lányba,aki még ráadásul csúnya is,...röhögnöm kell. Ez úgy hülyeség ahogy van. Na és az Ji Hoo nevű angyali képű srác  annyira szánalomra méltó volt hogy fájt. Hánynom kell az ekkora túlzásoktól,még hogy lelki társ, ekkora baromságot. A helyébe vettem volna magamnak egy puskát és az önsajnálatomban fejbe lőttem volna magamat. De ami a legdurvább volt az egészben,az,hogy fiú szereplőkön több smink volt mint egy kiöregedett balerinán. Bár az egyik fiú,a szobrász igazán  helyes volt a történetben, ezért mégiscsak végignéztem.De ne érts félre!Nem a szereplőkkel vagy a történettel van a bajom,csak egyszerűen nem hiszek a mindent elsöprő hatalmas érzelmekben. Gyerekeknek való mese,és ostoba felnőttek valósnak hitt képzelgése.
Ebben a pillanatban ismét az órámra pillantottam.-Mi a fene történt,hogy nem hívnak?
Majd észrevettem hogy a cipőfűzőmet nem kötöttem be. Felálltam föltettem a székre a lábam,hogy bekössem. A férfi szinte le sem vette rólam a szemét. Rosszallóan csóválta a fejét. Teljesen idiótának nézhetett.
-Ahogy elnézlek teljesen felkészületlenül jöttél ide,nem sok az esélyt adok neked,hogy bekerülj,de legalább most már tudom,csalódott sem leszel igazán ha nem sikerült.
-Ne érts félre. Csak a munkahelyemről rohantam ide.-magyarázkodtam,tőlem szokatlan módon.- és bár étteremben dolgozom egész nap nem ettem semmit. Átöltözni sem volt időm,ezért viselkedtem ilyen szokatlan idétlen módon. Imádok táncolni,ez az életem mióta az eszemet tudom mindig is csak táncolni akartam. Ez is egy lehetőség amit nem szabad elszalasztanom. A csalódottságon,ha nem kerülök be,hatalmas lesz,mert azt jelenti nem vagyok még elég jó. Ráadásul odahaza négy ember is bízik abban hogy sikerül bekerülnöm.-mondtam szomorúan és közben sikerült bekötnöm a cipőfűzőmet.
-Te nem vagy Koreai igaz?-jött az újabb kérdés. Egész közel hajoltam hozzá mélyen belenéztem a szemébe,rátámaszkodtam a szék támlájára és a bal kezemmel megveregettem a vállát:
-Öregem!Hogy te mekkora egy Zseni vagy!-vigyorogtam és ekkor hasított belém a tudat, ilyen jóképű hapsit én még életemben nem láttam.-Te aztán tökéletesen össze vagy rakva! Gondolom ezt te is tudod.-Ekkor meghallottam a nevem a hangosbemondóba és elindultam befelé. De azért még búcsúzóul pimaszul odaszóltam neki:
-Ne én megyek mielőtt még mielőtt beléd szeretnék!-rákacsintottam és a kezemet az ég felé emeltem.-Szurkolj nekem!
Ahogy beléptem a terembe szörnyű érzésem támadt,ezt a egyént valahol már láttam ezelőtt. A teremben egy hosszú asztal mögött három férfi és egy középkorú nő ült. Látva zihált külsőmet hellyel kínáltak és én leültem velük szembe. Az asztalon lévő papírjaikban böngésztek. Úgy tűnt valakire még várnak. Én a lábamat keresztbe rakva bámészkodtam kifelé az ablakon.Türelmetlenségem jeléül ujjaimmal kopogtattam a térdeimet. Kis idő elteltével nem bírtam megállni ne kérdezzek rá:
-Várunk még valakit?
-Igen.-válaszolt a nő.-De addig is mondana magáról egy pár dolgot? Gondolom,tudomása van róla milyen csinos és szokatlan jelenség is egyben országunkban.
- Az lehet,én viszont nem a külsőmmel akarom felhívni magamra a figyelmet.-válaszoltam zavaromba.-Mégis mire kíváncsiak? Mindent leírtam az önéletrajzomba.
-Mennyire érzi magát kitartónak?-kérdezte az a férfi aki az asztal legszélénél ült.
-Abszolút nem vagyok magabiztos,de amit a fejembe veszek azt általában elérem. Ha ezt kitartásnak nevezik akkor az vagyok.
-Miért éppen Koreában jött hogy bizonyítson?-kérdezett ismét a nő.
-Mindenki ezt kérdezi tőlem,mert mindenki azt hiszi a táncról van szó akkor a legtökéletesebb hely a Broodway. De én soha nem vágytam Amerikába,animén és mangán nőttem fel és mióta az eszemet tudom Koreába vagy Japánba akartam a színpadon szerepelni.-alig fejeztem be a mondatot,az ajtó újra kinyílt és a nő már a bejövő alakra figyelt.
-Áh Hyun Joong! Végre! Ez a kis hölgy már elég türelmetlenül várta hogy előadja hogy mit tud.
A férfi belépett,és abban a pillanatban szinte elindult velem a padló. A tigrisből hirtelen riadt nyuszi,a magabiztosságomat teljes kétségbeesés váltotta. A lábaim remegni kezdtek és lassan felfogta az agyam az ugyan az a férfi akivel az imént a folyosón "kellemesen" elbeszélgettem.
-Mekkora egy ökör vagyok.-morogtam a fogaim között. Hyun Joong leült a helyére majd rám nézett és egész komolyan szólt hozzám:
-Akkor lássuk vagy-e akkora jó táncos, mint amekkora pimasz.-teljesen tisztában voltam miről beszél amíg a többieknek fogalmuk sem volt róla. Erőt vettem magamon,felálltam "Jöjjön aminek jönnie kell". Odanyújtottam a Cd-t amit magammal hoztam azzal a zenével amire a koreográfiát tanultam. Amikor meghallottam a zenét,mint általában most is megfeledkeztem a külvilágról,táncolni kezdtem szívvel-lélekkel.

Az előadásom végén fürkésztem az arcokat,de azok semmit nem árultak el. Fogalmam sem volt róla vajon tetszem-e nekik vagy sem. De ami a legjobban zavart Hyun Joong közönyössége,hiszen amíg én táncoltam szinte alig figyelt rám. Éreztem hogy a folyosón történtekkel teljesen elvágtam magam. Aztán mégiscsak fellélegezhettem mert a nő a következőket közölte:
-Egész jó amit csinálsz,de azért még van min javítanod.-a többiek bólogattak.
-Párnap múlva értesítjük Gina.-meghajoltam  ahogy náluk szokás. Fel vettem a sporttáskámat és kifele indultam.
-Nem felejtettél el valamit?-szólt utánam Hyun Joong. Hátra néztem,kezében a Cd-m volt amit épp felém nyújtott.-Ezt ne hagyd itt. Ja és még valami. Melyik arcod az igazi? Amit a folyosón láttam vagy amit itt?
Kissé beleharaptam a szám szélébe úgy válaszoltam:
-Mind a kettő én vagyok.-néztem szomorúan rá ,majd sietősen távoztam.
Igyekeztem a liftbe,hogy minél hamarabb eltűnjek innen. Beszálltam és nekitámaszkodtam a lift oldalának és aprócska ütésekkel vertem a fejem:
-Én idióta,szerencsétlen,hülye barom!-mivel a lift ajtói még nem záródtak be ezért sikerült ezt a produkciómat is látni a válogatásról kijött tagoknak.Így utoljára még láthattam Hyun Joong szúrós pillantását .


A többiek az étteremben már türelmetlenül vártak. A konyhában pontosan előadtam mi is történt velem amitől a többiek szinte röhögőgörcsöt kaptak. A szakácsunk annyira nevetett hogy már a könnyei potyogtak.
-Nem is te lettél volna.-szipogott.-Ha bele gondolok mekkora előadásról maradtam le.
-Én azért nem vagyok büszke arra amit műveltem. Teljesen idiótát csináltam magamból. Ha ezek után bejutok ígérem nektek egy napig a pizsamanadrágomba fogok felszolgálni.
-Szavadon fogunk.-válaszolták a többiek de azután mindenki ment a dolgára.

Már egy hét is eltelt  és a kétely egyre erősebb volt bennem. Csak arra tudtam gondolni ismét kudarcot vallottam.Ha.Neul optimizmusa tartotta bennem a lelket. Azt mondogatta olyan nincs hogy egyiküknek se sikerüljön.
A 8. napon azonban megtört a jég. Ha-Neul édesanyja lélekszakadva rohant be a szobánkba:
-Azonnal gyertek a telefonhoz!Az ügynökség az!
Barátnőm dermedt arcát néztem ahogy a telefont tartotta. Aztán lassan,óvatosan visszatette a telefonkagylót a helyére,azt éreztetve velem, baj van. Rám nézett komoly arccal aztán idétlen vigyorral sikította:
-Minden a kettőnket beválogattak! Gina feltudod ezt fogni? Bent vagyunk!