Összetört illúzió

4 rész.

 Ettől kezdve minden perc számomra maga volt a kábulat.Vibrált körülöttünk a levegő,az egész belsőm remegve halk sikolyát lelkemnek meghallva,már nem is egy tánc hanem egy őszinte vallomása volt. Hyun Joong le sem vette rólam a szemét,éreztetve velem,hogy ezt a csatát velem szemben ő nyerte meg.
Amikor vége lett a próbának menekülőre fogtam a dolgot. Felkaptam a sarokban fekvő kötényemet és már rohantam is kifelé,de a tanár úr megállított.
-Na látod Gina ez már a tökéletesnél is jobban sikerült. Nem tudom ,hogy mi történhetett,de ez egyszerűen remekül csináltad.-dicsérte meg a produkciót. Hyun Joongra néztem,aki éppen az arcáról a verejték csöppeket törölte. Nem jól tettem,mert ismét csak a közönyt láttam rajta,és a nyertesek kárörvendő hangján rombolta le az illúziómat.
-Hát azért nem hinném,hogy akkora nagyot alkottunk. Egyszerűen tettük a dolgunkat.
-Ahogy a mi zsenink mondja. Az érdem csakis az övé,én csak az árnyéka voltam.-förmedtem rá dühösen és bevágtam mögöttem az ajtót.
Siettem a szállásunk felé,hogy minél hamarabb magam mögött tudjam ezt a rémálmot. Mindig is rettegtem,hogy ez befog következni amit elakartam kerülni,ezért az egészért csak saját magamat okolhattam.
Ahogy a szobámba értem,ledobtam a kezembe lévő ruhadarabot és a falnak támaszkodva bámultam a plafont.
-Ekkora idióta!...Mégis mi a fenét gondoltam,hogy ekkora butaságot kértem tőle?..Nem nem ez egyszerűen nem történhetett meg.-vívtam magamban meg saját érzelmeimmel szembeni reménytelennek tűnő harcot. Kiakartam tépni ezt az érzést a szívemből,eldobni messzire tudomást sem venni róla,mint ami nem is létezett soha. Nem akartam,mert a gondolattól is,hogy beleszerettem teljesen kétségbe estem.-Ő nem,egy átlag ember,te hülye lány.-kopogtattam meg a fejemmel a szobám falát.-Te ástad meg a csapdát és ügyesen bele is sétáltál.
Föld és ég,menny és pokol,tűz és víz,kétes érzelmei járták át minden testrészem. Ha behunytam a szemem láttam az arcát a szemét, éreztem a bőre és a haja illatát.
-Mégis most mi az ördögöt tegyek? -tettem fel magamnak a kérdést. Mint ahogy egy ügyes varázsló köpönyegével elrejti a dolgokat és láthatatlanná teszi azokat,nekem is így kellett elrejtenem ezt az érzésem,hogy  ne sejtse és ne tudja meg senki,mint ami  nem is létezett soha.
A telefonom csengése szakította félbe a gondolataim. Elővettem a táskámból és beleszóltam.
-Halló.
-Gina,vége van már már a próbádnak?-csengett fülemben Ha Neul hangja.
-Aha,most értem vissza a szobámba.
-Letudsz jönni hozzánk a lányokkal van egy kis vitánk. Te eltudnád érni,hogy pontot tegyünk rá.
-Rendben. Kicsit várnotok kell de később csatlakozom hozzátok.
-Akkor gyere a focipályához!-fejezte be barátnőm és kinyomta a telefont.
Bementem a fürdőbe levetkőztem és lezuhanyoztam. A víz hatására kitisztult a fejem,rájöttem semmi tragédia nem történt,és elég erős vagyok,hogy sérülés nélkül túl tegyem magam a dolgokon. Belebújtam a ruhámban és magabiztosan elindultam,hogy csatlakozzam a társaimhoz.
Ha Neul és a többi lány szokásukhoz híven a focipálya gyepén elterülve sütkéreztek és élvezték a délutáni nap fényét.
-Na,mi az az életbevágó kérdés amiért hívtatok?-kérdeztem gyanakodva. Mindannyian felültek és közölték velem a vitájuk tárgyát, amitől még a szám is tátva maradt.
-Gina igaz az,hogy a magyar srácoknak sokkal nagyobb a micsodájuk mint a koreai fiúknak?
Te jóságos atyaég!...hát én mindjárt összepisilem magam...-gondoltam. Itt van ez az öt lány akik számomra annyira kislányosan naivnak és ártatlannak tűntek,akiknek az ilyesmi a fejükbe meg sem fordulhat,és most úgy szegezték nekem a kérdést mintha csak kést tartanának a torkomhoz....Most mégis mint mondjak? Nem vallhatom be az igazat,ami csak annyiból állt,hogy fogalmam sem volt róla. Régebbi emlékeimben is hiába kutattam,mert egy fiúval sem jutottam olyan sokáig,mert maximum két hét után szakítottam,miután közöltem velük,hogy én nagyon konzervatív vagyok ebben a dologban. Ezek meg itt azt hiszik rólam,hogy én egy lepedő akrobata vagyok. Persze,hogy azt hinnék nem mondom el az igazat. Ki kellett hát találnom hogyan vághatom ki magam. A mentőválaszom hamar ki is agyaltam.
-Nos,igazán nem is tudom hogyan fejezzem ki amit mondani akarok...Nos vegyük a sportot.-nyeltem egy nagyot erőt véve a zavartságomon,kezdtem furcsa magyarázatom.
-Mégis melyiket?-kérdezte az egyikük,amíg a többiek érdeklődő hatalmas szemekkel bámultak rám.
-Hát pl. a futást.-folytattam most már higgadtabban a válaszadást,mert éreztem amit mondok azt teljesen bekajálják.-Ugye vannak hosszú és rövidebb lábú futók. Míg a hosszúak rövidtávon gyorsabbak és hamarabb célba érnek addig a rövidebb lábú hosszútávfutók kitartásukkal vívják ki a győzelmet maguknak és érik el a céljukat. Tehát a magyar fiúk a rövidtáv,míg a koreai srácok a hosszútáv futók. De azért akadnak kivételek,amik erősítik a szabályt.
-Aha!-sóhajtották egyszerre,úgy téve mintha a válaszom ami egy hatalmas butaságként hangzott teljesen megértenék. Ekkor azonban humorosnak igen csak nem mondható előadásom poénná változott,mert az egyik fiú Min Soo Bin hangosan közbeszólt a távolból,
-Hé lányok,ha folytatni akarjátok a társalgást,máshol süttessétek a hasatok.-kiabálta a lelátóról.-most értünk vissza futásból és szeretnénk a többiekkel focizni,ti meg elfoglaljátok a pályát!
Szegény nem érthette miért kezdtük el a hatalmas nevetést,amikor ő semmi vicceset nem mondott,de mi tudtuk,kimondta a varázsszót:mindegyik fiú futni volt.

 Összepakoltuk a holmijainkat,és a kérésnek eleget téve átvonultunk a park árnyas lombjai alá. Ott ismét elnyújtózva meséltünk egymásnak jobbnál jobb sztorikat,felelevenítve rég feledésbe merült gyerekkorunkat. Gyönyörű,szép emlékek,amik egy kicsit meg is szépültek az idő múlásával,emlékek melyre úgy tekintettünk mintha csak csodás álmok lettek volna. Ha Neul hirtelen felsikított.
-Óh,Gina! Meséljünk nekik az ereklye vadászatról!
-Eszem ágában sincs!-legyintettem.-nem egy hatalmas dolog. Meg nem is szívesen gondolok rá,milyen gyerekes ötleteim támadtak még akkor.-merengtem magam elé,miközben egész belsőmmel vigyorogtam,mert a történetet amikor megéltük elég mókás volt.
-Na,ne légy már ilyen konok!-kérlelt tovább Ha Neul.
A lányok arcát fürkészve azonban meggondoltam és mégis úgy döntöttem elmesélem nekik amit hallani akarnak.
-Jó,rendben,de segíts nekem.-tápászkodtam fel a földről és barátnőmnek nyújtottam a kezem.-Mondjuk el mi ketten.-így közösen,néha egymás szavába vágva,felváltva meséltük el életem egyik legviccesebb,mégis szomorkás történetét.
-Másod éves gimnazistásként kollégiumban laktunk.-kezdtem én.-Ha Neul és én,meg még két lány egy szobán osztoztunk. Néha rettenetesen unatkoztunk,ezért különböző hülyeségeket találtunk ki,amin azután jót mulattunk. Képesek voltunk belevonni az egész kollégiumot és ennek mindig híre ment,sajnos tanárok körében is és ezért nem kedveltek,a négyek bandájának neveztek bennünket.
-Egy héten keresztül minden nap esett.-folytatta Ha Neul.-és már kezdtük halálra unni magunkat,és egyre fojtogatóbbnak éreztük a szobánkat,amikor Gina előállt remek ötletével. Ereklye vadászatot rendeztünk,aminek a lényege,hogy minden reggel húztunk egy cetlit a dobozból,amin különböző tárgyak szerepeltek.
-Ezek a tárgyak vagy tantermek rejtették,vagy mások használati tárgyai voltak.-vettem át újra szót.-és pontosan tizenkét óra állt rendelkezésünkre,hogy megszerezzük azt. Miután sikerrel jártunk,esténként elmeséltük hogyan tettünk szert,a kiszemelt dologra. Hamar népszerű lett a suliba,ezért egyre több lány csatlakozott a kincsvadászathoz. Remekül szórakoztunk,igaz?-néztem barátnőmmel aki egy igen bólintással válaszolt.-Mindaddig amíg Ha Neul az egyik reggel ki nem húzta a törtélem tanárunk becses ruhadarabját tartalmazó cetlit,ami nem más mint az alsónadrágja volt.
-Képzeljetek el!-kiáltotta most Ha-Neul.-egy kb.180 kilós mogorva öreg urat,aki tréfát nem ismerve mindig szigorú szúrós tekintettel figyelt ránk. Azt hittem végem van és,nem tudtam hogyan fogjak neki,hogy megszerezzem az alsóját. Mivel a fiú kollégiumban lakott,esélyem sem volt rá hogy észrevétlenül bejussak oda. De barátnőmnek.-mutatott rám.-köszönhetően ezt is sikerült megoldanom.
-Hm..-nevettem fel.-Az aztán jó mókának bizonyult. Beöltözködtünk fiúnak,hogy így jussunk be a kollégiumba. Annyira jól sikerült az álcánk,hogy amikor belenéztem a tükörbe,majdnem szerelmes lettem magamban.-vettem egy kicsit humorosra a mondani valómat,majd folytattam.-De a feladatra kellett összpontosítanunk,úgy hogy lehűtöttem heves érzelmeimet és elindultunk a feladatot végrehajtani. Könnyen be is jutottunk az épületbe,de ott nem igazodtunk el és sehogy sem találtuk meg a tanár úr szobáját. Magabiztosan kérdeztünk meg álruhánkban bízva néhány ott lakó srácot hol találjuk a 306-os szobát,akik örömmel útba is igazítottak. Azt hitték rólunk,hogy új lakók vagyunk. Végre megtaláltuk és Ha Neul besurrant a szobába,míg én odakint őrködtem az ajtó előtt.
-Majd kiugrott a szívem amikor beléptem a szobába,ahol tudtuk senki nincs,mert a tanár még órát tartott. Sietve kutatni kezdtem a szekrény fiókjaiba,amikor már Gina kopogott is,amivel jelezte bajban vagyunk. Kiakartam rohanni a szobából,amikor észrevettem a félig nyitott fürdő ajtó mögött álló szárítót és rajta az óriási fehérneműt. Azonnal lekaptam és már loholtam is kifelé,ahol,Gina várt halálra sápadt arccal. A tanár úr közeledett felénk,és mivel még elég messze volt elindultunk,remélve nem állít meg minket. A baseball sapkát behúztuk a szemünkbe,hogy nehogy felismerjen bennünket. De alig értünk mellé,már meg is szólított. Megkérdezte tőlünk hogy újak vagyunk-e és hogy eltévedtünk? Riadtan egymásra bámultunk Ginával úgy éreztük itt most végünk. Alig bírtuk kinyögni,hogy igen és útbaigazítást kértünk. De miután megkérte mutassam meg,mit rejtegetek a hátam mögött,már tudtuk hogy lebuktunk. Elő húztam a becses ruhadarabot és elvette a kezemből,fölemelte maga elé,nézegette majd megkérdezte:Sátorozni indultok fiúk? Azután össze hajtotta és vissza adta nekem az alsónadrágját és sok szerencsét kívánt, hozzá fűzte:Remélem megnyerik a versenyt. Majd ránk kacsintott. Ekkor jöttünk rá,hogy ő valójában nem is olyan mogorva mint ahogy mutatja. Nem más ő mint egy magányos,megkeseredett öreg úr.
-Attól a naptól kezdve..-folytattam ismét én.-Minden héten egyszer meglátogattuk őt a kollégiumban ahol elmesélhette az életét. Persze hozzá kell fűznöm hogy a versenyt mi nyertük,hiszen a legtöbb ereklyét mi gyűjtöttük.
A lányok szájt tátva hallgatták végig a történetünket és pajkos huncutság ült az arcukra.
-Rendezzünk mi is kincskeresést!-kérte egyikük.-Gina szervezd meg nekünk!
-Szó se lehet róla!-tiltakoztam.-Meg se forduljon a fejetekbe! Mindjárt itt a záró vizsga,nekünk arra kell összpontosítani. Most nem ökörködhetünk.
-Kérünk szépen!-könyörgött Jo Hye Kyo.-Ez a próba igazi csapattá formálna bennünket,ez mellett pedig jót szórakoznánk. A fiúk állandóan vagy fociznak vagy versenyeznek egymással tök jól időtöltést találva maguknak. Ránk is ránk férne,nem stresszelnénk annyit a vizsga miatt.
Addig-addig beszéltek hogy végül beleegyeztem és kértem pár percet hogy átgondoljam az egészet. Elmondtam a szabályokat amik a következőként hangzottak:
-Mindegyikünk kiválaszt az ellentáborból,vagyis a fiúk tárgyaiból 5 darabot és mindegyik különböző cetlire felírja. Miután mind az 5 cetlit,mindannyiunktól összegyűjtve egy dobozba rejtjük el,minden reggel egyet-egyet húzunk belőle. Pontosan 24 óránk van megszerezni az adott tárgyat. Akinek ez nem sikerül,kiesett. Nincs semmi  megkötés,ki hogyan hajtja végre a feladatot,az a lényeg hogy miután sikerül minden este elmeséljük hogy hogyan szereztük meg az adott dolgot.-erre Lee Seo Yeong még hozzá fűzte:
-És mikor adjuk vissza a megszerzett tárgyakat? Hiszen biztos szükségük lesz majd rá.
-Azt még majd kigondoljuk.-fűztem hozzá. Mindegyik lány egyetértően bólogatott és láthatóan izgatottak lettek a feladattól. Pedig még fogalmuk sem volt hogy igazán mi vár még rájuk,de mi ketten Ha Neullal teljesen tisztában voltunk vele.
Mielőtt elindultunk volna megcsörrent a telefonom,amit gyorsan előkotortam a zsebemből.
-Krisztián az.-Ha Neulhoz fordultam.-Akarsz majd vele beszélni?-ő lelkesen bólogatott. Felvettem és beleszóltam:
-Halló? Itt az elmegyógyintézet. A főnővér beszél.
-Szia kicsi gésám. -csengett fülembe barátom rég nem hallott hangja.-Úgy hallom te semmit nem komolyodtál. De én fontos dolog miatt hívtalak. Várj mindjárt átkapcsollak videó hívásra. Itt van amit mutatni akarok.-ránéztem a képernyőre és eleinte fel sem figyeltem rá hogy mit tart Krisztián a kezébe csak azt figyeltem mennyit változott ez a srác mióta eljöttem otthonról. A haját rövidre vágatta és az arca is férfiasabbá vált. Csak ezután vettem észre hogy a kezében a doktori diplomáját tartja.
-Ezt nem hiszem el!-sikítottam egyet.-Ledoktoráltál?
-Aha.-válaszolta és fülig ért a szája.-Úgy hogy mától kezdve neked csak Dr.Szeretnivaló Krisztián vagyok.
-Rendben. Ezentúl ígérem ha gyakrabban hívsz így foglak szólítani minden egyes alkalommal.
-Épp bocsánatot akartam kérni érte,de sokat kellett tanulnom,ezért nem tudtalak hívni mostanában. Meg hát azt gondoltam te is nagyon elfoglalt vagy és titkon azt reméltem, hogy te leszel aki hívni fog engem. Na mindegy ezt ne firtassuk. Áruld el te hogy vagy mi újság veled?
Kicsit távolabb mentem a csapattársaimtól,habár tudtam nem értenek egy kukkot sem abból amit beszélek,mégis így legalább úgy tűnt,hogy rég nem látott barátommal ismét csak kettesben lennénk. Krisztiánnal több mint 10 éve ismertük egymást. Apa egyik kedvenc tanítványaként gyakran járt hozzánk,ahol a találkozásnak köszönhető szoros szinte testvéri viszony alakult ki közöttünk. Ő volt az a srác akire mindig számíthattam ha bajba kerültem és ő segített benne,hogy elfogadjam magam olyannak amilyen vagyok. Kiutazásom előtt őt kértem meg,hogy figyeljen anyura és vigyázzon helyettem a húgaimra.
Most is rögtön elújságolta mi érdekes történt otthon. Megnyugtató hangjával enyhítette lelkiismeret furdalásomat,ami azóta gyötört mióta anyát a húgaimmal egymaga hagytam. Apa halála óta anya és az én viszonyom teljesen megváltozott,inkább barátnőként néztünk egymásra,nem úgy mint anya és lánya. Persze ennek az oka mélyebben gyökerezett,hiszen apa halálába anya majdnem belerokkant. Depressziós lett és nyugtatókon és kedélyjavítókon élt. Kettőnk közül én bizonyultam erősebbnek és a dolgok irányítását teljesen átvettem a család körül. Az idő társamul szegődött végül és anya majdnem teljesen rendbe jött. Bár végig azt hitte,hogy a támasza én vagyok,valójában mégis Krisztián volt az aki mellettem végig erőt adott.
Mielőtt elköszöntem tőle visszasétáltam a lányokhoz,hogy barátom üdvözölni tudja azokat,és Ha Neullal is pár szót válthasson. A csajok amikor meglátták a képernyőn keresztül Krisztiánt,teljesen elolvadtak a látványtól. Én is tudtam,hogy rendkívül helyes férfi,szőke hajával és az égszínkék szemével,de erre a reakcióra nem számítottam. Még Lee Seo Young is napokig csak róla áradozott. Mást sem hallottam csak azt ,hogy milyen nagy szerencsém,hogy egy ilyen herceg kinézetű fiú barátnője vagyok.


A kincsvadászat,ami végül bátorságpróbának neveztünk el,a legjobbkor jött,hiszen hirtelen fellobbanó szerelmem Hyun Joong iránt,kissé feledtetni tudta velem.
Annyira jól sikerült az első próbánk,hogy a lányokkal együtt bátorságra kapva egyre merészebbek lettünk és rettenetesen élveztük az az napi kihívásokat. Ehhez az is hozzátartozott,hogy az első feladtok egyszerűek voltak. Nekem a fiúk tánctanárának kellett megszerezni az egyik nyakkendőjét,ami pofon egyszerűen oldottam meg. Vásároltattam a konyhás nénivel egy csinos nyakkendőt és elcseréltem tanár úrral azt egy régivel.
Miután esténként elmeséltük a kincs megszerzésének történetét,..amit ebben az estben kicsit kiszíneztem...másnap reggel egy újabb feladat várt ránk. A következő tárgy amit megkellet szereznem az Jung Min Woo törülközője. De a feladat nem volt olyan egyszerű mint amilyennek látszott,mert az összes törölközőjében ott állt a monogramja,ráadásul éppen vizesnek kellett lennie ami bizonyítja,hogy Min Woo használta azt. Csalásra azonban nem csak,hogy nem is gondolhattam,hanem teljesen lehetetlen,mert a fiú méregdrága tusfürdőjének illata ami érezhető rajta, nem téveszthet össze semmivel.
Mivel mi lányok mindig délelőtt próbáltunk így a délutánunk általában szabad volt,elég időt hagyva butának tűnő játékunknak. Persze a többieknek is meggyűlt a baja a dolgok megszerzésével,mert a cetlik egyre nehezebben elérhető személyes tárgyakat takartak. De a tervem készen állt.
A gyakorlás után elrohantam az ebédlőbe és ebéd után miután a szobámba letusoltam és átöltöztem elindultam megkeresni a takarítást végző lányt. Kedves naiv személyét nem tartott sokáig meggyőznöm,hogy ma én szeretném a fiúk öltözőjébe bevinni a tiszta törölközőket. A kezembe nyomta a helység kulcsát és még köszönetet is mondott nekem,amiért megkönnyebbítettem neki a napi munkát.
Egyenesen a táncterem felé vettem az irányt. Besurrantam az épületben ahol már senki sem tartózkodott,mivel a fiúk éppen az próbájuk végén mindig kocogni mentek a tengerpartra. Csak azt kellett megvárnom,hogy visszatérjenek onnan. Kinyitottam az öltöző ajtaját és letettem a törölközőket a padra. Szétnéztem,szememmel kutattam hol találok megfelelő rejtek helyet,ahol titokban és biztonságban megvárhatom,hogy a fiúk lezuhanyoznak,és távozásuk után magamhoz vegyem a kiszemelt áldozatom holmiját. Nemsokára remek helyet találtam. Az öltöző végében egy kis beugró állt,ahol remekül meglapulhattam és az ablakon keresztül láthattam amikor a srácok megérkeznek.
Már sötétedett,és egyre türelmetlenebb kezdtem lenni.
-Hol vannak már eddig?-gondoltam magamban,miközben a záró vizsga táncának zenéjét dúdoltam,egy régi SS501 szám amire az együttes lánynak öltözve hülyéskedett a színpadon. A felvételen annyira helyesek és elbűvölően jópofák voltak,ezért megragadt a számuk dallama a fejemben. Aztán végre megérkezett Min Woo és csapata. Hatalmas hangzavarral rontottak be,nem is gondolva beszélgetésüknek egy nem kívánt fültanúja is van.
-Mindig csak elméletben hívod el Ginát randizni Lim Jung Nam. Szeretnénk már végre ha nem csak ábrándoznál,hanem tennél is valamit és határozottan elhívnád.-mondta egyikük.
-Pont te beszélsz! Te is mindig úgy nézel rá,hogy a szemedet órákig kereshetnénk a padlón.-ismerem fel Min Woo hangját.
-Ugyan srácok,ne vitatkozzatok,hiszen szerintem nincs olyan közöttünk aki egyetlen egyszer is ne ábrándozott volna róla. De mindannyian tudjuk,Gina nem egy könnyen megközelíthető lány és ezért nem csak kinézete az ami miatt érdeklődik iránta Jung Nam.-próbálta lezárni valamelyikük a vitát. De a beszélgetésük többi részét azt kívántam, bár ne hallanám,ugyanis megtudtam,hogy Min Woo csak azért hívja el egy páros randira Ha Neult,hogy én a barátjának meghívására igent mondjak. Már éppen az járt a fejemben,hogyan fogom kihúzni magam a meghívás alól,amikor a zsebemben a telefon megszólalt. Földbegyökerezett a lábam.
-"Végem van,lebuktam"!-és még mielőtt kinyomhattam a a telefonomat,már hallottam is a felém közeledő lépések neszét. Mivel lelepleződtem előbújtam rejtek helyemről és hatalmasat ásítva nyújtózkodtam.
Szándékosan húztam az időt,figyelve arra hogy aki mezítelen van eltakarhassa magát. Lassan nyitottam ki a szemem,amit közben a kezemmel eltakartam.
-Úgy látszik elaludtam.-sóhajtottam és játszottam mintha semmiről se tudnék ami idáig itt elhallatszott. A fiúk megrettent hangon kérdezték:
-Hát te mit keresel itt?
Mivel semmit nem láttam,de fejemben elképzeltem ahogyan rémülten magukra kapnak valamit.
-Csak a törülközőket hoztam be,segítettem a takarítónak. De én már itt sem vagyok,már megyek is.-és lassan araszolva kifele indultam. Szemeimet,eltakaró ujjaimat,kissé szétnyitottam hogy láthassam a kiutat,de hirtelen Min Woo megállított és elállta az utamat.
-Mégis mennyit hallottál? És mióta vagy idebent?
-Fogalmam sincs.Mit kellett volna hallanom? Már megmondtam csak behoztam a törülközőket és leültem a sarokba,mert megfájdult a lábam és elnyomott az álom.
-Úgy látom megint hülyére akarsz venni bennünket.-kételkedett Min Woo.
-Áh! Eszem ágában sincs.-és közben oldalra pillantottam az ujjaim között és megpillantottam a törülközőt,amit Min Woo a derekára tekert. Óvatosan kikerültem a fiút,és egy gyors rántással lekaptam róla,persze úgy hogy ne lássak semmi kompromittálót és fél vállról még odavettem neki:
-Egyébként meg,csak ezért jöttem.-és zsákmányommal együtt futásnak eredtem. Nem láttam a reakcióját,de képzeletemben megjelent, és már előre örültem hogy a lányok milyen jót fognak majd nevetni,ma este a történetemen. Ám alig értem ki az épület sarkáig,nagy igyekezettemben összeütköztem Hyun Joonggal aki befele igyekezett.
-Áh! Ő fensége személyesen!-hajoltam meg alázatosan,és a törülközőt a hátam mögé rejtettem. Közelebb léptem hozzá.-Remélem semmi bajod nem esett. Jaj ne! Úgy látom a pólódon egy gyűrődés keletkezett. Engedd meg hogy kisimítsam! Nehogy a tökéletességedet megtörje!-az üresen lévő jobb kezemmel úgy tettem mintha valóban a pólóját simítanám ki,de közben saját magamban irtózatosan röhögtem.-Áhh tévedtem!-kiáltottam fel.-Ez csak egy minta volt.
-Te mit kerestél odabent?-érdeklődött döbbenten.
-Nem hiszem hogy rád tartozna,de te lennél az utolsó ember akinek elmondanám ezt.
-Gina. Már megint ...-kezdte volna a mondanivalóját,de én belefojtottam a szót. Ismét ki kellett vágjam magam és hogy produkcióm tökéletes legyen,mind a két kezem kellett hozzá. A törülközőt a vállamra terítettem és mind a két karommal körkörösen,mint aki varázsolni készül,integettem.
-Ne! Ne szólj egy szót sem. Ebben a percben az erő velem van és hallom mit akarsz mondani és tudom, hogy mi jár a fejedben. Várj!-rettentem vissza és játszottam a szerepem.-Ezt éppen nem akartam látni most. Hú! Hogy te milyen perverz vagy!
-Na most itt állj le.-és egyre dühösebben nézett rám,de én kihasználtam a helyzetet.
-Ez az! Megvan! Ez a gondolat sor szól nekem:-Gina. te egy teljesen komolytalan,őrült lány vagy. Semmit az ég világon nem gondolsz komolyan. Nem értem hogy veheti valaki ennyire könnyen az életet. Mindig csak viccet csinálsz a legkomolyabb dolgokból is és úgy csinálsz mint aki semmitől se retteg.- majd visszaváltoztattam a hangom,mivel a mondanivalóm elején elváltoztattam azt. Úgy folytattam.-Tökéletesen igazad van Mr.Nagymenő. De most annyira örülök hogy abszolút nem érdekel hogy mit gondolsz rólam. Egyébként kösz. Tök jól elbeszélgettünk. Én most megyek.
Ő még mindig csak bámult rám. Sikerült elérni célom és zavarba hoztam. Még mielőtt esélye lett volna bármit is mondani,nekiiramodtam hogy minél távolabb kerüljek tőle. Nem érdekelt semmi,de tudtam nem fokozhattam tovább a helyzetet és nem magyarázkodhattam,főleg neki..
Harmadik nap:Utolsó próba. Már kora reggel rossz előérzetem támadt. A tegnap esti előadásom a lányoknak arról hogy hogyan is kaparintottam meg Min Woo törülközőkét,fergetegesre sikerült mégis kételyek gyötörtek,mi jöhet ezután? Ráadásul még senki nem esett ki a játékból, idáig mindegyik lány sikeresen teljesítette a feladatát.
Kihúztam egy cetlit a dobozból,amin az utolsó próbám állt. Szét hajtottam a papír darabot és azt hittem rögtön szörnyet halok.
-Lányok..most komolyan...melyikőtöknek fordult meg a fejében ez a hatalmas butaság?
-Miért? Mi az utolsó próbád?-kérdezte Ha Neul sejtelmes vigyorral az arcán. Odadugtam az orra elé a papír darabot amin az állt:Hyun Joong fogkeféje. Bárkié is volt az ötlet egyöntetűen tetszett mindenkinek,mert egyszerre sikítani és tapsolni kezdtek.
-Na ha ezt megszerzed,abszolút győztes vagy.-győzött meg Seo Young,hogy ezt a feladatot is,habár kis gondolkodás után mégis végrehajtsam. .
Aznap próbára sem tudtam figyelni,azon agyaltam hogy hogyan fogok bejutni észrevétlenül Hyun Joong szobájába. Miután szokásos délutáni tevékenységeimet elvégeztem és egy kicsit a konyhán is segédkeztem,visszamentem a szállást adó épületünkbe ami teljesen kihaltnak tűnt. Úgy festett mintha teljesen egymagam lennék ott. Kim Hyun Joong a fiúkkal gyakorolt,a lányok pedig bementek vásárolni a városba. Az üres folyosót látva úgy döntöttem elérkezett hogy teljesítsem az utolsó próbatételem. Kivettem a telefont a zsebemből,megnéztem rajta az időt,majd levettem róla a hangot. Fölosontam a lépcsőn, a folyosót végig mértem. Sietnem kellet mert csak egy órám maradt,ameddig a fiúk nem térnek vissza. Fogalmam sem volt róla melyik szoba Hyun Joongé ezért egyenként néztem be mindegyikben,vigyázva arra,hogy ne maradjon nyoma,hogy ott jártam. Rengeteg időmet vett igénybe,mire rá találtam.
-Na végre!-sóhajtottam. Beléptem az üres szobába,tekintetemmel fürkésztem a helységet és kissé dühösen nyugtáztam magamban,mekkora hatalmas ágya van.
-Mit is vártam? Hiszen ő egy szupersztár. Neki jár a luxus... Na mindegy,neked most igyekezned kell!-biztattam magam és a fürdőszobába indultam. A mosdón meg is pillantottam a tartójában a fogkefét,gyorsan birtokba vettem és már indultam is kifelé. De a kisördög ismét belém költözött és nem tudtam még elhagyni a szobát,a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult. Jobban körülakartam nézni és nem vettem észre az idő múlását. Kezemet végig húztam Hyun Joong párnáján és hagytam egy kicsit ábrándozni az agyamat.
-Szóval te vagy az a szerencsés akire minden este a fejét lehajtja. Csak egy percre szeretnék a helyedbe lenni,hogy egyszer az életben érezzem az arca hozzám érjen !-suttogtam és vágyakozva öleltem a párnát magamhoz. Ahogy megéreztem rajta Hyun Joong illatát az egész belsőmön remegés lett úrrá. Ledobtam az ágyra a párnát és elkeseredetten korholtam le magam.-Gina te teljesen bolond vagy!
 Felvettem az éjjeliszekrényről a fogkefét,amit előzőleg odaraktam,majd távozni akartam. A folyosó felől hangokat hallottam,rádöbbentem,hogy sokáig időztem és halkan felsikítottam:
-Most mit tegyek? Ezek már visszaértek!
Eszeveszetten kerestem hová rejtőzhetek el,és riadalmamban még a fogkefét is elejtettem,majd egy ügyetlen mozdulattal sikerült az ágy alá berúgnom azt. Egyre közelebbről lehetett hallani a fiúk hangját,és az egyiket tökéletesen felismertem,Kim Hyung Joongé az. Nem várhattam. Az ajtó előtt az ellenség,amiért jöttem az ágy alatt én meg totál bepánikolva tanácstalanul a szobaközepén álltam,földbegyökerezett lábbakkal. Más választásom nem maradt,az ágy mögé futottam és lehasaltam a földre,úgyhogy aki belép a szobába ne láthasson. Már nyílt is a zár és Hyung Joong belépett a szobába,én meg ott hasaltam az ágya és az ablak között a padlón,és lapultam mint pocok a lisztben,még levegőt is alig mertem venni,nehogy meghallja..Villámként cikáztak a gondolataim,miután láttam az ágy alatt,hogy ő egyből zuhanyozni indulva vetkőzni kezd. Nem akartam odanézni,de mivel a fogkefe egy karnyújtásnyira hevert tőlem,próbáltam elérni,halkan nehogy zajt csapjak. De sehogy nem értem el hiába nyújtózkodtam. Ez idő alatt Hyun Joong teljesen levetkőzhetett,és a fürdőbe indult. Csendben vártam,majd a víz csobogása szabadulásom lehetősségeként fülembe zene ként felhangzott. Elszámoltam magamban tízig és már fel is tápászkodtam az ágy mellől. De mégsem tudtam elindulni kifelé,mert a fogkefe még mindig az ágy alatt hevert. Bátorságot gyűjtöttem és most a másik oldalara hasalva próbálkoztam elérni,kincsemet,hátha onnan elérem.
-Bingó!-rikkantottam és már tolattam is kifelé az ágy alól és közben a zsebembe rejtettem a nehezen megszerzett tárgyat. Nagy igyekezetemben észre sem vettem,hogy a víz csobogása elhallgatott.Már a győzelem ittas mámorában úsztam. De ahogy kimásztam a fenekemmel akadályba ütköztem.
-Vajon mi a fene lehet az?-négykézláb állva,óvatosan megfordultam.-Te jóságos ég.-szisszentem föl a látványtól ami előttem volt. A szememmel meredten bámultam magam elé és lassan a tekintetem haladt felfelé. Egy lábfej.....egy boka....egy lábszár...egy térd....egy törölköző,előttem pedig egy majdnem teljesen pucér Hyun Joong.
-Hát te mit művelsz itt?-kérdezte vigyorogva.
Hirtelen levegőt sem kaptam,a szívem majd kiugrott a helyéről,de az eszem most sem hagyott cserben és kiagyaltam hatalmas mesémet,amivel egész hihetőt alkottam.
-Ki esett a kontaktlencsém,és sehol nem találom.
-És miért ok ez arra hogy a szobámba vagy?
-Ja,úgy látszik rossz szobában vagyok!
-Még hogy rossz szobába!-nevetett fel.- de még rossz emeleten is.
-Teljesen eltévedtem az orromig sem látok.-egyenesedtem fel a földről és a szemmel hunyorogva néztem szét.-Már a konyhán elhagytam az egyik lencsémet,ezért történhetett,hogy nem igazodtam el,merre is vagyok.
-Várj,segítek megkeresni.-ajánlotta fel Hyun Joong és az helyett,hogy felöltözött,elkezdte velem együtt keresni nem létező kontaktlencsémet. Szinte nem is mertem ránézni,igyekeztem a figyelmemet más irányba terelni. Keresés közben bosszankodtam magamban,hogy megint ilyen helyzetbe sodródtam. Na és csodák csodájára az a fránya kontaktlencse hosszas keresés után sem került elő.
-Úgy látszik erről le kell mondanod.-szögezte le Hyun Joong.-Van másik nálad amit használhatsz?
-Aha,a szobámba.
-Jó,akkor várj egy kicsit felöltözöm,és lekísérlek nehogy a végén még összetörd magad.
Erre a mondatára gyorsan hátat fordítottam neki,mert én tudtam amit ő nem.... a látásomnak egyáltalán semmi baja sincs és soha nem is volt.
Miután felöltözött,megfogta a karom és elkezdett vezetni mint ahogy egy vakot,én pedig tapogatva haladtam mellette,megjátszva,hogy nem igazán látom merre indultunk. Egészen a szobámig kísért,ahol felajánlotta segít megkeresni a pót lencséimet,de én ügyesen elutasítottam.
-Nem,kösz innentől elboldogulok! Reggel nem pakoltuk össze a szobánkat ezért nem szeretném ha látnád,milyen felfordulás van odabent.
-Engem ez nem zavar.-közölte.-De ha nem akarod akkor nem erősködöm. Menj és máskor ha ebbe a helyzetbe kerülsz nyugodtan kérj meg valakit,aki segítségedre lehet!
-Ígérem úgy fogok tenni.-helyeseltem a dolgot és már nyitottam az ajtót,hogy véget vessek a számomra egyre zavaróbb helyzetnek. A szobámba érve magam mögött becsuktam az ajtót,újra fellélegezhettem. Megmarkoltam a zsebembe megbújó fogkefét.
-Hál istennek ezt is szerencsésen túléltem...megszereztelek végre.
Ám ebben a csatában a szívem még nagyobb sérülést szenvedett,mert amit napok óta sikerült elfelejteni,most újból előtört. Azt,hogy beleszerettem ebbe a férfiba nem fájt annyira,de a tudat,hogy mennyire egyoldalú és reménytelen a szerelmem szinte megfojtott.


 Még aznap este összegyűltünk a lányokkal Seo Youngék szobájában ahol az asztalon kipakolva hevert a próbatételünk összes tárgya. Megtartottuk az utolsó beszámolónkat. Az enyém hatalmas sikert aratott és egyhangú szavazással én lettem a győztes közülünk. Megegyeztünk,hogy egy újabb játék keretében a vasárnap estére tervezett tábortűznél minden egyes dolgot visszaadunk a tulajdonosának.
Miután mindent tisztáztunk a részletekről elindultunk,hogy megérdemelten pihenőre hajtsuk a fejünk. De mielőtt ezt megtehettem,még akadt egy feladatom amire barátnőm kért meg. A szobánk előtt Lim Jung Nam várt. Tudtam a páros randiról,de úgy tettem a meghívására mintha most hallanám először. Mivel  Ha Neul nem egyszer elmondta mennyire szeretne Min Wooval randizni,ezért a kedvéért igent mondtam.

Másnap ebéd után egyből készülődni kezdtünk a találkára. Ha Neul teljesen bezsongott. Kiszedte az összes ruháját és a tükör előtt mindent felpróbált. Egy csinos,virágos mintájú miniruha mellett döntött végül,de még akkor sem készült el teljesen. Beült a tükör elé és alaposan kicicomázta az arcát,majd megkérdezte:
-Szerinted,hogy nézek ki?
-Szerintem? Az igazat akarod hallani?-kérdeztem vissza.
-Aha.
-A smink kicsit sok,de a többi az rendben van.
Tanácsomat megfogadva letörölte az arcát és egy kevésbé feltűnő dolgokat kent fel rá,ami kihangsúlyozza természetes szépségét. Én már rég elkészültem,fekete farmert és egy színben azonos pólót vettem fel hozzá. Számomra ez a randevú nem jelentett sokat,de nem akartam fél vállról venni a dolgokat,ezért indulás előtt a hajamat is kiengedtem és némi szájfényt is kentem az ajkamra. Ha Neul irigykedve nézett rám.
-Gina,te még így egyszerűen felöltözve is gyönyörű vagy.
-Köszönöm a bókot.-pukedliztam előtte.-De neked sincs okod panaszra!-viszonoztam a kedvességét.
-Na akkor indulás,várnak ránk.
Az épület előtt már tényleg várt a két fiú ránk. Min Woo vadonatúj fekete sport kocsijával mentünk be a városba. Az egész délután elég kellemesen telt,ami engem is meglepett. Min Woo és Jung Nam megtett mindent,hogy Ha Neul és én jól érezzük magunkat. Ebédelni vittek,majd egy parkba sétálva fagyizás közben mi így négyen jókat beszélgettünk,majd az est zárasaként egy filmet néztünk meg. De egy valami egész délután zavart,méghozzá az,hogy akárhányszor Min Woora esett a pillantásom mindig találkozott a tekintetünk,olyan érzést keltett bennem mintha egész végig csak engem figyelne. Ha ez felmerült bennem egyből ránéztem barátnőm boldogságától ragyogó arcára,aki hogy rég áhított fiújával töltheti a napot felhőtlenül boldog volt.
Késő este értünk a táborba. Kiszálltunk az autótóból és Ha Neullal együtt,ahogy illik megköszöntük,hogy meghívtak bennünket. Min Woo visszaszállt az autóba,hogy elvigye a parkolóba,mi hárman meg elindultunk befelé, amikor észre vettem a telefonom valószínűleg ott maradt.
-Menj előre.-mondtam Ha Neulnak.-a telefonom az autóban hagytam. Megyek én is rögtön!-és sietve a parkoló felé vettem az irányt.
A fiú már éppen bezárta az ajtót amikor odaértem kissé lihegtem amiért siettem.
-A telefonom.-nyögtem ki.-azt hiszem benn hagytam.-mutattam a kocsira.
-Várj,mindjárt megnézem.-nyugtatott meg és újra kinyitotta az autó ajtaját. Pár másodperc múlva a telefonomat boldogan mutatta.-Ez lenne az?
-Igen. Köszönöm.-nyúltam érte,de ahogy egymáshoz ért a kezünk ő teljesen zavarba jött.
-Gina.-habogta esetlenül.-valami mondani szeretnék amit már régóta szeretném ha tudnál.
Most érkezett el az a pont amitől egész délután tartottam.
-Ne,hagyd is abba amit mondani akarsz,ne is folytasd tovább!
-Nem akarod hallani,mi az oka amiért ebbe a mai randiba beleegyeztem?
-Ha nekem akarod elmondani az az érzésem hogy az Ha Neulnak semmi jót nem jelentene. Tudod jól mennyire kedvel téged és én nem engedhettem meg,hogy csalódás érje.-és látva Min Woo szemének csillogásában az ő csalódottságát,kis lelkiismeret furdalás mellett még hozzá tettem.-Miattam Ha Neul szíve nem sérülhet meg.
Magára hagyva a fiút mondanivalójával a part felé indultam. Kiakartam szellőztetni a fejem. Nem maradhattam sokáig,hiszen barátnőm aggódna,ezért pár perc múlva visszaindultam. Az épület ajtajában azonban Hyun Joong állt. Először meg sem fordult a fejemben,hogy esetleg én rám vár,de amikor közelebb értem hozzá dühösen ripakodott rám.
-Gina,te semmiből sem tanultál?
-Nem tudom mire gondolsz? Érthetőbben is elmondatnád,ahelyett,hogy leharapod az ember fejét!
-Ahogy te szórakozol a fiúkon nem nézhetem tovább. Felkelted a figyelmet magadra és az újaid köré csavarod lassan mindannyiukat. Mást sem hallok tőlük csak ,hogy te mennyire szuper és gyönyörű vagy. Ez még annyira nem is zavarna,de most már hamis reményeket is keltesz bennük ezeken a randikon. Ez már túl sok!
-Nem hiszem,hogy sok közöd lenne hozzá!-förmedtem vissza rá.-Na én megyek,jó éjszakát!
De ő megragadta a karom és visszarántott.
-Most az egyszer végig fogod hallgatni a mit mondani akarok!-üvöltötte.
-Ahogy kívánja mester.-hajoltam meg előtte gúnyosan.
-Mióta csak itt vagyok figyelem milyen ostobaságokat csinálsz. Jó táncos lehetnél,de egy csepp fegyelem sincs benned. Állandóan hazudsz azt hiszed senki sem lát rajtad. De tévedsz kislány! Engem nem sikerült elvarázsolnod,és levenni a lábamról,én így tudom milyen nőszemélyt rejt a te ártatlannak néző arcocskád.
-Én..-hebegtem,de belém fojtotta a szót.
-Még nem fejeztem be! Senkinek,megérteted senkinek ezen a földön nem nézem el ha idiótának néz és bolondot csinál belőlem. Ami neked tegnap sikerült. Elhagytad a kontaktlencséd mi?-dühöngött tovább és közelebb lépett hozzám.-Nem is tudtam,hogy olyan emberek is használják akiknek tökéletes a látása. Jól nézz meg ez volt az első és utolsó,hogy rajtam szórakoztál! Igen mindent tudok,a gyerekes bátorságpróbádról amibe a többi lányt is belerángattad,és hogy ez miatt mindannyiukat kellemetlen helyzetbe sodortad.
-Befognád végre és hagynád hogy én is elmondhassam amit szeretnék?-üvöltöttem már én is és közben minden tagomban remegtem és nem csak a hidegtől.-Valóban bevallom hazudtam,de csak a játék végett engedtem meg magamnak. Az az igazság,hogy egész életemben soha nem csaptam be másokat. Azt is bevállalom,hogy az egész az én ötletem volt,de senkit nem kényszerítettem bele a játékba. Megértem ha dühös vagy,de én csak jót akartam. Most először éreztem egy csapat vagyunk és nem hiszem,hogy ezzel bárkinek is ártottam.
-Úgy látom még mindig nem fogod fel amit megakarok veled értetni Gina!-folytatta Hyun Joong már kicsit lecsillapodva.-Te azért vagy itt mert én azt akartam. A felvételi napján amikor ott ügyetlenkedtél a folyosón,olyan voltál mint egy csavargó kismacska,aki ha bántani akarják gondolkodás nélkül belemar bárki legyen is az. Ott és akkor annyira magányosnak tűntél,hogy elhatároztam befoglak juttatni a csapatba. De most azt érzem hibát követtem el! A kismacska elbízta magát és tigrisnek képzeli magát,és az helyet hogy a munkájára figyelne elbohóckodja azt.
Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Hyun Joong minden egyes szava a fejemben bombaként robbant szét és minden egyes szétszálló repesze egyenesen szíven talált. Én pedig a rajtam ejtett sebektől megvadulva gondolkodás nélkül folytattam a vitát.
-Szóval azt akarod mondani ezzel,hogy én csak szánalomból kerültem be,nem azért mert tehetségesnek tartottak.-mondtam csalódottsággal a hangomban. Ránéztem Hyun Joongra de a ő rezzenéstelen arccal nézett rám.-Rendben Mr.hibátlan. Nem kell tovább aggódnod,minden tőlem telhetőt megteszek a záró vizsgán,nem fogsz szégyenkezni miattam. De azt akarom,hogy te is tudd meg,kegyetlen és szívtelen alak vagy és legalább akkorát csalódtam benned mint amekkorát te bennem.
-Nem számít.-válaszolta higgadtan.-az a fontos hogy megérteted végre amit mondani akartam...Ja,még valami! Igaz megígértem,hogy nem tudok róla,de azon a fényképen amit az első kirohanásod alkalmával láttam azon az a lány külsőleg nem,de belül sokkal szebb és szeretetre méltó volt,mint az a lány aki most előttem áll.
Éles fájdalom hasított a mellkasomban,de nem akartam,hogy lássa szavai mekkora keserűséget okoztak,ezért megvártam,hogy magamra hagyjon,ekkor a lépcsőre lerogytam .Bámultam a semmibe,üresnek és becsapottnak éreztem magam. Ordítani,sikítani,sírni akartam,de a szám csendesen hallgatott a szemeim szárazon maradtak. Úgy látszik apa halálakor összes könnyemet elsírtam. Fülemben csengtek Hyun Joong utolsó hozzám fűzött szavai amelyek nemcsak a szívemet törték darabokra,hanem az évek alatt nehezen felépített önbizalmamat is földig rombolta,az önérzetemet pedig a sárba tiporta.