2014. november 17., hétfő

Elkendőzött valóság

5.rész 2.fejezet

-Most azonnal végem van!-ébredtem fel Ha-Neul sipíkolására másnap. Alig bírtam kinyitni a szemeimet,mintha egy láthatatlan kéz visszafogná a szemhéjamat. Körülnéztem és barátnőm nyúzott kinézetétől elszörnyedve úgy döntöttem magamra húzom a takaróm és tovább alszom. Ő azonban lerángatta rólam a paplant és határozottan rám parancsolt:
-Rögtön kelj fel hétalvó!
-Hagyj aludni!-ráncigáltam vissza a paplanom.-Fáradt vagyok.
-Én meg irtózatosan beteg,és nézz rám mégis kész vagyok.
-Azt látom. Teljesen úgy nézel ki mint akit megrágott egy kutya azután meg kihányta.- kukucskáltam ki gúnyolódva.
-A hányás szót ne is emlegesd!..Pfúj,tegnap este biztosan rengeteget vedeltem.
-Valószínű,mert azt sem tudtad az éjszaka merre vagy,és miután felcipeltek a szobába Min Woonak nézted Hyun Joongot és szerelmet vallottál neki.-idegesítettem tovább.
-Jóságos atyám!-sikított és a szájához kapott.-Ugye nem mondod komolyan?
-Miért hazudnék? Mindig utálom,ha iszol,remélem ebből tanultál!
-Mond meg őszintén Gina,Hyun Joong mit mondott?-érdeklődött riadtan.
-Semmi különöset,csak vigyorgott! Annyira nem ostoba,hogy komolyan vegye egy teljesen  lerészegedett  lány vallomását.
-Akkor rendben.-nyugtatta meg magát.-De most már ébresztő a többiek már biztos várnak ránk!
-Nem fogod fel! Nem nem akarok felkelni hanem nem birok,minden tagom sajog.
-Jut eszembe,mutasd a lábad,hadd kössem át!-ült le az ágyam szélére Ha-Neul.
Elődugtam a takaró alól a lábam,óvatosan letekerte a teljesen átázott véres kötést és szörnyülködve megállapította,milyen csúnyán összetörtem magam. Miközben a lábammal foglalkozott be sem állt a szája,mint egy leállíthatatlan daráló csak úgy öntötte magából a szót. Az előző nap élményei  teljesen felvillanyozták és a másnaposságán is elég könnyen túl juttatták.
-Kész vagy!-közölte.-Na gyerünk kelj fel te lustaság.
-Most meg miért játszod az idiótát és nem érted meg pocsékul vagyok!
-Jó,akkor hadd nézem.-és azonnal a fejemhez tapasztotta a bal tenyerét.-Gina,tűz forró a homlokod!-kiáltott fel.-Azonnal tennem kell valamit!
Kirohant a szobából és nemsokára a tanár úrral jelent meg újra.
-Beviszlek a kórházba,siess öltözz fel. Megvárlak odakint.-utasított a férfi.
-Semmi komoly bajom nincs,csak megfáztam.-csillapítottam aggodalmukat.-Egy szem lázcsillapító és egy kiadós alvás helyre hoz.
-Biztos vagy benne?-dadogta izgatottan Ha-Neul.
-Hm.-bólintottam rá.
-Akkor megyek hozok gyógyszert.-mondta Min Sun és,ráparancsolt Ha-Neulra.-Te addig maradj mellette.
Kisvártatva meghozta  a tanár úr a gyógyszert,egy jó nagy adag teát,levest meg egy nagy csomó kaját amit még egészségesen sem lettem volna hajlandó elfogyasztani. Megvárta,hogy lejjebb menjen a lázam és míg meg nem bizonyosodott róla,hogy valóban nincs semmi komoly bajom mellettem maradt.
-Akkor ma úgy látom nem tarthatsz velünk!-állapította meg és barátnőmre nézett,aki csalódottan ült az ágyam melletti széken.-Ha-Neul sajnálom,de mellette kell maradj,mert mi a srácokkal kirándulni megyünk és nem birok figyelni Ginára!
-Nincs semmi baj!-sóhajtott Ha-Neul.-Természetes,hogy mellette maradok.
-Eszedbe ne jusson lemaradni miattam egy ekkora buliról!-ripakodtam rá.-Nem vagyok a halálomon,tökéletesen megleszek itt az egymagam!
Hosszú unszolásomra mind a kettőjüket meggyőztem arról,hogy nyugodtan menjenek el,nem lesz semmi baj. Végre egyedül maradtam. Röpke életű  örömöm azonnal köddé vált,mert miután Ha-Neul és a tanár úr elhagyta a szobát a lányok felváltva jöttek be hozzám. Mindegyikőjüket külön külön megnyugtatta,hogy túlélem és nincs semmi komoly bajom.
Miközben rongyosra beszéltem a szám jól eső érzés töltött el,hogy ennyien törődnek velem.és figyelnek rám.

Tíz óra után teljesen elcsendesült az épület,miután a társaim elmentek egy autóbusszal a hegyekbe túrázni. Alig vártam,hogy végre egymagam maradjak és kialudhassam,az utóbbi napok eseményei köszönhető álmatlan éjszakák miatti fáradságomat. Nem is tudom mennyit aludhattam amikor a telefonom csörgése ismét felzavart. Először Ha-Neul hívott,mert aggódott,azután anya követte aki elújságolta az otthoni dolgokat.
Alig nyomtam ki a telefont Min Ji jelent meg az ajtóban egy nagy halom étellel a kezében. Leellenőrizte,hogy vagyok, majd sietve távozott,mert rengeteg munka várt még rá. Ettem egy keveset és erőt véve magamon elindultam a fürdőbe,hogy rendbe tegyem magam. Fóliával,amit még barátnőm hozott, körbetekertem a lábam és a zuhany alatt  lemostam  izzadt testrészeimet. Visszasántikáltam az ágyamhoz és mint egy darab élettelen fa beledőltem. Kezdtem magam jobban érezni,de a gondolataim csak egyfelé jártak. Még mindig csak Hyun Joongra és azokra a mondatokra tudtam gondolni amiket a fejemhez vágott. Szörnyű és elviselhetetlen kételyeimet a folyosóról beszűrődő hangok oszlatták szét. Ha-Neul lépett be a szobába teljesen fel volt dobva. Lehuppant az ágyamra és miután meg bizonyosodott róla,hogy már jobban vagyok egyből mesélni kezdett,és csak úgy áradt belőle a mondanivaló. Szerinte rengeteg mindenről lemaradtam,én viszont egy cseppet sem bántam,hogy nem kellett a tegnapi nap után Hyun Joong szeme elé kerülnöm. Miután barátnőm befejezte az élménybeszámolóját,felugrott az ágyamról és a szekrényem felé vette az irányt.
-Nézzük csak mit is veszel ma fel az esti tábortűzhöz.-nyitotta ki a bútordarab ajtaját.
-Nem megyek sehová.-a válaszom ez volt rá.
-Dehogynem! Ma adjuk vissza az elcsent tárgyakat,mert mint te is tudod Hyun Joong holnap elutazik és nem lesz rá több alkalom.-Ha-Neul ahogy ott kutatott váratlanul felsikított.-Nem hiszem el,ez még mindig megvan!!-és oda hozta a terepszínű ruháim. Az öltözék egy bő szárú nadrágból egy jó pár zsebbel az oldalán,egy ujjatlan magasított nyakú testre szabott pólóból és egy vékony zakószerű kabátkából hátán a Magyar címer,az ujjaiban pedig a Hungary felirattal és a piros,fehér,zöld lobogónkkal, tevődött össze. Mind a kettő anyukám keze munkáját dicsérte,mivel ő hímezte bele azokat. Ez volt az egyetlen amiért elhoztam és nem is szándékoztam viselni ezeket a ruhadarabokat.
-Eszedbe ne jusson!-néztem barátnőmre hunyorogva.
-De, de,kérlek viseld ezt ma este!-könyörgött.- Látni akarom a csajok arcát mennyire féltékenyek lesznek rád amikor meglátják mennyire jól állnak neked ezek e ruhák!
-Még nem is egyeztem bele,hogy megyek,és ha igen akkor sem veszem fel ezt!
-Légyszíves!-könyörgött a kis alattomos magyarul,amit tudta hogy annyira imádok ha az anyanyelvemen beszél hozzám,mert mindig jókedvre derített ahogy ügyetlenül ejtette ki a szavakat.
-Rendben.-engedtem neki,hogy a kedvébe járjak .Miközben öltöztem ö még izgatottan kutatott tovább,de most az ő holmijai között turkált.
-Ez az,megvagy!-rikkantott fel és a kezében valamit tartva odalépet hozzám.-Fogd össze és gyűrd fel a hajadat.-kérte. Nem vitatkoztam vele,mert annyira fel volt dobva,nem akartam,hogy miattam múljon el a jókedve.
-Abrakadabra.-kiáltotta és egy sapkát húzott a fejemre.-Így tökéletes vagy! Menj,nézd meg magad!
A tükörhöz léptem,de már sejtettem,hogy az a terepszínű sapka van rajtam ami egykor a ruházatomhoz tartozott,és ugyanúgy a címer volt rajta. Az a sapka amit évekkel ezelőtt Ha-Neulnak adtam mielőtt hazautazott,hogy ne feledkezzen meg rólam.
-Akkor indulhatunk!-taszigált ki a szobából maga előtt, nehogy lemaradjak.  
 

Már messziről éreztük a tábortűz füstjének illatát,amit a nyár esti szellő összekevert a park virágainak a zöld fű és a tenger illatával. Amikor a lányok észre vettek minket mindannyian felpattantak a tűz mellől és elénk siettek.
-Annyira örülünk,hogy kijöttél hozzánk!-örvendezett Min Hea.
-Ezt azt jelenti meggyógyultál.-vettek körbe,és miután jobban szemügyre vettek Hye Kyo megragadta a kezem és a tűznél üldögélő srácok felé húzott.
-Ezt látnotok kell fiúk!-mutatott végig rajtam.-Mennyire jól néz ki most Gina.
Hát pont ettől a reakciótól féltem a legjobban. Úgy néztek rám mintha én lennék a világ nyolcadik csodája. Engem mégsem érdekelt egyikük arckifejezése sem. Egyedül akit figyeltem az a tűz túloldalán tartózkodó Hyun Joong aki megdöbbent tekintettel egyenesen rám nézett és nem mindennapi kinézetemet fürkészte.
-Ez tényleg így van! De Gina minden ruhában csinos.-törte meg a furcsa hallgatást a fiúk tanára.-Mindannyian örülünk,hogy itt vagy.-köszöntött udvariasan.- Ez azt jelenti,hogy már jól vagy?
-Igen.-válaszoltam kissé zavartan mert még mindig láttam a srácok csak énrám figyelnek és valamiről izgatottan pusmognak egymás között.
-Ezért halott vagy!-súgtam Ha-Neul fülébe ahogy leültem melléje,ő viszont csak huncutul vigyorgott.
Kellett egy kis idő,hogy feloldódjak és átvegyem a társaság kedélyes hangulatát,akik együtt énekeltek és kortyolgatták a kezükben lévő italukat. Én nem ismertem ezeket a dalokat ezért hát később megkértek énekeljek nekik olyan dalt a mit én tudok. Először tiltakoztam,de végül Ha-Neulal együtt elénekeltük koreaira lefordítva a gyerekkorunk legkedvesebb és legbohókásabb énekét a Mézga Géza dalt. Annyira tetszett mindenkinek,hogy meg is tanítottuk nekik.
Bár kívülről boldognak mutattam magam,belül azonban rettenetesen gyötrődtem és titkon néha néha kínjaim okozójára Hyun Joongra pillantottam. Összerezzenve vettem észre,hogy akárhányszor is nézek rá,az ő tekintete is rám szegeződik. Eleinte hirtelen elkaptam a pillantásom,de végül összeszedve minden bátorságom  rezzenéstelen arccal néztem rá. Pillantásunk ismét találkozott és valami ismeretlen szomorúságot véltem látni a szemeiben.
- A szánalom.-bizonygattam magamat.-Igen már megint sajnál engem.
Felejteni látszó dühöm ismét felébredt bennem és megmakacsolva magam,már rá se néztem,belefeledkeztem a lobogó tűz vöröses sárga ragyogó fényébe.
-Tadam!-rezzentem össze Seo Young hangjára. Egy nagy dobozzal a kezébe vonta magára mindannyiunk figyelmét.
-Eljött az este általam már nagyon várt része.-kezdte el mondandóját remegve.- Értesültem róla,hogy ti fiúk is tudtok már a mi,vagyis a lányok bátorságpróbájáról. Ami arról szólt,hogy ügyesen el kellett csenjünk vagy meg kellett szereznünk a dolgaitok közül egyet. Mivel azonban ez csak a játékunk első része ezért most befejezés képen egy újabb feladat után mindenkinek visszaadjuk a saját holmiját. Ebben a nagy dobozban vannak az eltulajdonított tárgyak amiket odafogok adni annak a személynek aki megkaparintotta. A kisebb dobozban pedig két táblácska, az egyiken a kérdez, a másikon a felel szó van. A két fél azaz az áldozat és a tolvaj felelsz vagy mersszel mérhetik össze ki a bátrabb. Annak a személynek aki nem hajlandó választ adni a feltett kérdésre, büntetés képen ki kell vennie ebből az üveg edényből egy békát és szabadon kell engednie.-és a földön heverő átlátszó edényre mutatott.
Erre a mondatra az többi lány felkapta a fejét,és elkezdtek egymás között suttogni:
-Az biztos,hogy én minden kérdésre válaszolni fogok legyen bármi is.-sustorgott az én fülembe Ha-Neul.
Úgy látszott mindenkinek tetszett ez az ötlet,mert miközben Seo Young szétosztotta a nagyobb doboz tartalmát,izgatott zsongás váltotta fel még az iménti nyugalmas perceket. Hozzám érve a lány az ölembe rakta Min Woo törölközőjét,a tanár úr nyakkendőjét és Hyun Joong fogkeféjét. Figyelte ahogy a srácok egymásra nézve hatalmas nevetés kíséretében rámutatnak és az egyikük felkiáltott:
-Azt hiszem az életben nem fogja elfelejteni egyikünk sem ahogy Gina azt a törölközőt megkaparintotta!
Az egyetértést mutatva lányok is nevetésben törtek ki,és igenlően bólogattak.
Amikor elkezdődött a játékunk egymást váltva szinte röpködtek a vicces vagy érdekes kérdések és válaszok. Amikor én kerültem sorra elsőnek Min Woo húzott a dobozból. Felénk fordította a tábláját,és sandán vigyorogva feltette a kérdését hozzám.
-Gina! Az én kérdésem egy olyan dolog amire itt mindenki régóta kíváncsi. Most,hogy válaszolnod kell végre választ kaphatunk rá! Nos.-csillant fel a szeme.-Van-e olyan fiú a csapatban aki tetszik neked,és ha akarná  lennél a barátnője?
Úgy tettem mintha a kérdés gondolkodóba ejtett volna. Szó sem volt erről már rég tudtam a válaszom.
-Igen,van olyan srác aki ha megkérne boldog lennék ha gyakrabban találkoznánk.
A kis társaság minden tagja izgatott találgatásokba fogott,hogy ki lehet az miközben én átnyújtottam Min Woonak a törölközőt. Következő áldozatomtól Baek Min Juntól én kérdezhettem.
-Tanár úr,itt minden lány nagyon helyes és rendes férfinek tart.-néztem rá félig hunyorogva és folytattam.-de azért már benne vagy a korban. Miért nem házasodtál meg mikor annyi gyönyörű nővel találkoztál már a munkád során?
-Lehet,hogy pontosan ezért.-válaszolt elgondolkodva.- A kérdésed Gina tartalmazza a válaszom is egyben. Rengeteget dolgozom és még nem találtam olyan nővel aki képes lenne elviselni,hogy a tanítványaimmal akik szintén nagyon szépek,többet foglalkozom mint ő vele. Elégedett vagy a válaszommal?-nézet rám a tanár.
Csak hümmögni tudtam mert ilyen jellegű,kissé kitérő válaszra számítottam. Az utolsó tárgyat a kezemben tartva néztem a tőlem jobbra ülő Hyun Joongra,aki vesztemre a kérdez táblát húzta. Farkas szemet néztünk egymással és láttam rajta amit kérdezni fog tőlem egy fejlövéssel fog felérni. Rövid csend után végre megszólalt:.
-Ha egy tízes skálán mérni lehetne a dolgot, akkor mennyi lenne az a szám ami jelezné azt mennyire haragszol rám?...-Célzott,talált és elsüllyesztett!
"-Mi a fenét is mondhatnék erre?"-tűnődtem. Néma csend lett,a fiúk és a lányok is nem értve a kérdést hirtelen elhallgattak,szinte még levegőt sem vettek,hogy jól hallják a válaszom. Megköszörülve a torkom lassan felálltam a földről és az orrom alatt dünnyögtem:-Azt hiszem itt senki sem sejtette eddig rólam mennyire szeretem ezeket a kis kétéltűeket.
Az üveghez léptem és találomra kivettem a bal kezemmel egy békát és a jobb tenyerembe tettem. Ujjaimmal megsimogatta a halálra rémült kis unkát és egészen közel hajoltam és úgy csináltam mintha megcsókolnám,miközben a lányok rettegő ábrázatán jót derültem.
-Na eredj kis barátom változz királyfivá!-és óvatosan a földre tettem. Majd teljes nyugalommal lemostam a kezemről a ragadós nyálkát amit a kicsi jószág ott hagyott,és visszaültem a helyemre.
-Szerintem te nem is lány vagy!-kiáltotta Seo Yeung.-hanem egy ufó. Egy lány ilyet az életben nem csinált volna soha.
-Nyugodj meg az az aprócska breki jobban fél tőled. Én csak annyit tettem,hogy visszaadtam neki a szabadságát amitől te megfosztottad őt.
-Nem én voltam.-sütötte le a lány a szemét.-a kertész fiát kértem meg,hogy szerezzen nekem békát.
-Nekem mindegy ki volt az,de a helyedbe a többit is elengedném mielőtt elpusztulnának!
Hyun Joong a fiúkkal együtt csak nézett rám,de azután megszólalt.
-Vegyem úgy ezt a dolgot,hogy azért nem válaszoltál nekem,hogy szabadon engedhesd azt békát?
-Aha!-vágtam rá,holott csak ürügynek használtam az egészet,hogy ne kelljen bevallanom az igazat.
Kérésemre a fiúk a maradék kétéltűeket is elengedték. A játékból már csak Ha-Neul volt hátra és bár igazi tétje már nem volt mert nem maradt egy békánk sem,azért a maradék játékos is komolyan véve a dolgot őszintén válaszolt. Utolsónak barátnőm tehette fel a kérdését Lim Yung Namnak a kulcstartójáért cserébe.
- Mesélted a minap,hogy a 27. szülinapodra kaptál apádtól egy vadonatúj autót amit jobban szeretsz bárminél. Engem mégis az érdekelne mire cserélnéd el mégis ha választhatnál?
-Nem mire,hanem inkább kire!-javított a kérdés jelegén a fiú.-A válasz itt ül velem szemben.-mutatott rám.
-Ez nem lehet igaz.-fortyantam fel.-Ti őrültek vagytok.-kaptam le a sapkám,hogy eltakarjam a válasz halva az arcom.
-Nézzétek,most először sikerült zavarba hozni Ginát!-kiáltotta kárörvendően Min Hea. Erre én dühösen hozzávágtam a sapkám.
 Az égiek megint az én oldalamon álltak mert Ha-Neul zsebében megcsörrent a telefonom. A játék kezdetén ugyanis odaadtam neki,mert a tűznél már melegem volt és a kabátomat levettem és egy távolabbi padra tettem. Barátnőm elővette a telefont és egy pillantást vetett rá.
-Krisztián hív.-nyújtotta oda hozzám.
Elnézésüket kérve a társaimtól felálltam és messzebbre mentem,hogy nyugodtan tudjak beszélni,de még hallottam ahogy a lányok  Krisztián nevét hallva eszüket vesztették és elkezdtek áradozni barátom vonzerejéről.
Elég messzire elsétáltam miközben telefonáltam,már a a tábortűz fényét sem láttam. Barátommal a héten történt dolgokat vitattuk meg,azonban én sok mindenről ami bántott szándékosan egy szót sem említettem.
Sokáig beszélgettünk és amikor befejeztük és elbúcsúztunk jó éjszakát kívánva egymásnak elindultam vissza a többiekhez és a tűz melegéhez mert fázni kezdtem. Váratlanul ismerős dallam hangzott az éj csendjében amitől kővé dermedtem. Ez a hang olyan volt számomra mint a hajósoknak a szirének éneke ami a vesztükbe csalta őket. Nekem ez a hang tulajdonosa okozta a végzetem. Tudtam ha közelebb megyek és most meglátom őt végérvényesen megpecsételem a sorsom és soha többé nem leszek képes kitörölni a szívemből. Ezért olyan távol mentem,hogy ne is hallhassam a hangját.

Az este sötétjében csak a a kikerekedett hold és társa ként néhány halványan tündöklő csillag mutatták a tengerhez vezető utat. Amikor odaértem  elgondolva néztem a hatalmas vizet,és kibújtam a cipőmből és a széléhez álltam. Azt játszottam amit gyerekkoromban oly gyakran. Ha megérinti a víz a lábam számomra is elérhető lesz akire a szívem vágyott. De a tenger hullámai kegyetlenek voltak hozzám egész közel kúsztak a lábaimhoz de hirtelen meggondolva magukat vissza -vissza húzódtak. Leguggoltam reméltem legalább a kezeimmel elérem,de csalódtam mert még így sem ért a kezemhez egy csepp víz sem.
-Látom új játszótársra találtál.-guggolt le mellém Hyun Joong és a vállamra terítette a padon felejtett kabátom. A meglepetéstől,hogy utánam jött először szóhoz sem jutottam,zavartan a tengerre figyeltem és kicsit megkésve meghatódságtól színlelve megszólaltam.
-Ó a mi hercegünk méltóztatott leszállni a magas lováról,hogy megmentsen egy bolond bajba jutott hétköznapi lány!
Furcsa módon nem támadott vissza hanem halkan megszólalt:
-Nem jól csinálod! Megmutatom hogyan kell tenned  hogy elérd.
Az egyik kezével a megfogta a kezemet a másikkal átkarolta a vállam.
-Kicsit hajolj meg jobban és meglátod!-magyarázta.
Nem néztem rá,abban a lelkiállapotban látnom őt kimondhatatlanul fájdalmas lett volna. Kábultan figyeltem a hullámok táncát és csendben figyeltem igaza lesz-e. A tenger végül mégiscsak megszánt és megérintette a kezem.
-Látod, ha valamit igazán akarsz és erőfeszítés is párosul hozzá eltudod érni.-fűzte hozzá.
Felszisszentem ahogy előre hajoltam. A lábam ettől a  mozdulattól ahogy meghúzódottak az izmaim ismét sajogni kezdett. Kibújtam a karja öleléséből,felálltam és elfordulva válaszoltam:
-És mi van akkor ha én nem akartam elérni valójában amit szeretnék? Mert nem vagyok akkora idióta,hogy egyetlenegy érintésért ekkora áldozatot hozzak,főleg akkor ha az túl nagy fájdalommal jár!
Megértette-e amit mondani akartam nem érdekelt,de mielőtt elindultam meg kellett kérdeznem valami.
-Miért jöttél utánam?
Hyun Joong a hátam mögött állt és éreztem engem néz. Nem fordultam felé,csak vártam a válaszát. Hirtelen megragadott és maga felé fordított.
-Gina,nézz rám! Mond el mi a bajod?  Végre szeretném tudni ki is vagy valójában és miért nem mutatod meg az igazi arcodat! Mi az oka,hogy az hiszed az ellenséged vagyok?
Szemeimmel végig mértem azután olyan kegyetlen módon ahogy ő tiport az érzéseimben oly sokszor,a szemébe mondtam:
-Valóban tudni akarod? Akkor jól figyelj Mr.Azthiszemmagamrólhogymindenttudok! Nézd tudom,hálásnak kéne lennem neked mert itt vagyok. De én ezért hálálkodni nem fogok. Nem kértem a szánalmadból és azt sem kértem,hogy kivételezzenek velem itt, mert kicsit más vagyok. Ám  ha azt reméled,hogy hasra fogok esni tőled hidd el nem fogok,mivel azt gondolom kicsi békám hogy kárba veszett erőlködés volt a lányoktól a csókjaik amit rád pazaroltak mert számomra nem változtál királyfivá. .
-Még mindig ködösítesz és egyfolytában gúnyolódsz!-kiáltott szemöldökét mérgesen összehúzva.-Hallani akarom mi a valóság!
-Mégsem vagy annyira okos. Ha az lennél réges-rég rájöttél volna már mert a sorok között mindig is ott rejtőzött az igazság. Hittem valamiben és egy álmot követve jöttem ide,de ez álom szerte foszlott és hála neked most rémálommá nőtte ki magát.
- Akkor hogy lehetséges az,hogy még mindig próbálkozol? Mit gondolsz ha bekerülsz,hogyan fogsz dolgozni velem ha ennyire utálsz?
-Tiszta idő pocsékolás,hiába is magyarázom semmit nem értettél az egészből.-legyintettem.-Akár hányszor is beszélünk csak veszekedés a vége. Tudom,hogy a munka és a személyes érzelmek kizárják egymást. Nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni erről veled. Sosem akartad valójában tudni ki is vagyok,mindössze az zavar,hogy nem ismerem el mekkora nagy szám  vagy.
-Tehát ennyi?-kérdezett újra.
-Igen. Semmi közöd nincs hozzá milyen vagyok! Már az első találkozásunkkor gúnyt űztél belőlem,egy macskához hasonlítottál,és megsajnáltál. Én hülye ostobán hittem,hogy azért kerültem ide mert láttátok bennem a tehetségem,ám te felnyitottam a szemem,hogy azért fontos hogy ne bukjam el nehogy szégyent hozzak rád! Nem,nem köszönöm ebből nem kérek nem kell a szánalmad. Ha belepusztulok is megmutatom mekkorát tévedtél,és nem kell aggódj miatta nem fogok a vizsgán szégyent hozni rád.
-Nem nekem kell bizonyítanod,hanem előbb győzd meg magad és legyél tisztába vele mit akarsz.-csillapodott le Hyun Joong.-Amit én látok lehet nem a valódi Gina,mert eltakarod az igazi arcodat. Amit én látok a hatalmas küzdeni akarás és hogy képes vagy a legjobbak között lenni. Ezért kell tudnom mi az amitől ennyire rettegsz és miért viselkedsz ilyen ostobán! Ha nem vagy képes változni megfogod bánni,mert a cél előtt fogsz elbukni.
-Hát még mindig nem érted?-nevettem a férfira gúnyosan. Ő csendben figyelt rám reménykedve talán végre megtudhatja féltve őrzött titkomat. Hogyan is mondhatnám el pont neki mikor ezeket az érzéseket saját magamtól is elakartam rejteni. Lelkem halk sikolyát el fojtva végül  a következő mondattal zártam le utolsó vitánk.
- Ha tudni akarod az igazságot már annyiszor hallottad tőlem,de te nem figyeltél rám csak azt hallottad meg amit hallani akartál!
Nem vártam tovább,sarkon fordultam,felvettem a kezembe a homokba heverő cipőm és amilyen gyorsan csak bírtam a fájós lábammal eltűntem a szeme elől.



Aznap éjjel is nyugtalanul aludtam. A bizonyítás vágy erőt vett rajtam és azon agyaltam,hogyan mutassam meg Hyun Joongnak,hogy annál sokkal jobb táncos vagyok mint gondolta. Azután reggelre már tökéletesen megterveztem mivel állok ki a színpadra.
Ágyamból figyeltem ahogy Ha-Neul azon fáradozik,hogy minél szebbé varázsolja magát. Leült a tükör elé és sminkelni kezdte magát majd oldalra fordult és kérdő pillantást vetett rám.
-Nem akarsz most sem jönni velem? Még mindig lázas vagy?
-Azt hiszem már nem. De kicsit később erőt gyűjtök és lemegyek a táncteremben. Valamit el kell majd mondanom.
-Ne légy már ilyen barátném!-ugrott az ágyamhoz.-Azonnal kelj fel és te is búcsúzz el Hyun Joongtól. Ha most elmegy legközelebb már csak a vizsgán láthatjuk. Ne akard elhitetni velem,hogy egyáltalán nem sajnálod! Annyira jó fej volt egész végig velünk és rengeteget segített,hogy tökéletesen felkészüljünk,és jó táncos váljon belőlünk.
-Én most kihagyom még túlságosan gyengének érzem magam.Te viszont menj,el ne szalazd!-biztattam. Nem kellett,a biztatásom nélkül is sietve elhagyta a szobát,de előtte még az ajtóból visszakiáltott:
-Akkor később találkozunk!
Megvártam míg minden elcsöndesedik körülöttem és én is öltözni kezdem zuhanyzás után. Megmostam a fogam és amit már rég nem tettem,neki fogtam kivasalni a hajam. Próbáltam elterelni a gondolataimat,amik egyfolytában zaklattak:
-Menj már végre,búcsúzz el tőle! Nem akarhatod komolyan,hogy abban a tudatban menjen el,hogy gyűlölöd!
A szívemnek végül is sikerült legyőznie józan akaratom. Felkaptam gyorsan a cipőmet és sajgó végtagjaimmal nem törődve kirohantam az udvarra. Szemeimmel rémülten néztem,hogy az udvar már üres,már senki sem volt ott. Lélekszakadva futottam a bekötő útig és még láttam ahogy Hyun Jonng taxija kikanyarodik a főútra. De túl messze volt nem érhettem utol.
-Elkéstem.-suttogtam magamban és leroskadtam az úttestre.-Hogyan mehettél így el? Még meg sem vártad a válaszom! Nem akarod megtudni amit mondani akartam?-Üvöltöttem a semmibe. Azután,hogy biztos legyek benne senki se hallja meg már csak magamban suttogtam:
-Én csupán a fogkefédet csentem el és azt is visszaadtam. Te viszont a nem csak a lelkemet tiportad össze ha nem a szívemből is kitéptél egyhatalmas darabot. Azonnal add vissza,mert ebbe az érzésbe lassan belepusztulok!... Hogyan voltál képes rá,hogy ezt  tedd velem,mert egy ostoba bolond vagyok?... És  mielőtt visszaadtad volna nekem  amit titokban elloptál,halálos sebet ejtve rajtam most itt hagytál?...-dadogtam teljesen összeomolva. Hiába vártam a választ,hisz aki válaszolhatott volna rá már messze járt,és kegyetlenül halálosan megsebezve engem szó nélkül tovább állt.

2014. november 14., péntek

Jöttem,győztem,elrohannék

5.rész.1.fejezet

 Fogalmam sincs meddig ültem így az éjszaka sötét csendjét bámulva. Remegett az egész testem,míg belülről láz perzselte összes részemet. Egy ismeretlen kór okozta láz, amire nincs se gyógyír sem orvosság,egy fájdalmas kór amit csak a reménytelen szerelmesek élnek át. Sikerült végre annyira összeszedni magamat,hogy a szobámig eljussak. A lábaim elzsibbadtak a fenekem pedig teljesen lefagyott. Leültem,a cipőmet lerúgtam és egy erőtlen lassú mozdulattal a lábaimat lógatva,eldőltem az ágyamon. Nem tudtam és fel sem foghattam,hogyan ejthetett a szívemen ekkora sebet egy valaki,akiről alig pár hónapja még hallani sem hallottam. Mégis a legrosszabb az volt a dologba,hogy titkomat senkivel meg sem oszthattam. Talán ez segített volna enyhíteni a fájdalmam.
Saját gondolataimban elmerengve a csöndet,Ha-Neul hangja törte meg,akiről azt hittem,már rég az igazak álmát alussza.
-Nagyon megbántott,igaz?
-Kicsoda?-kérdeztem vissza.
-Hyun Joong. Ne haragudj,de véletlenül mindent hallottam.
Megfordultam az ágyamban és a sötétben barátnőm arcát kutattam. Az ablakon beszűrődött holdsugár,halvány fényénél vettem észre,hogy Ha-Neul sem alszik,hanem a kezét tördelve az ágya sarkán ül.
-Az egész az én hibám.-suttogta elcsukló hangon,ami éreztette velem,hogy sír a lány.
-Ne hibáztasd magad!-kértem.-Nem tudom mennyit és mit hallottál,és nem kell,hogy ez miatt,most ne aludjál.
-Hogyan is gondolod hogy,eltudnék aludni,amikor te szenvedsz miattam!.-szipogott.-Elindultam megkeresni téged,mert aggódtam,hogy hol vagy már annyi ideig,és az elejétől a végéig mindent hallottam. Annyira kegyetlenül bánt veled Hyun Joong és én gyáva nem mertem közbeavatkozni hanem a szobámba rohantam.
-Ne bőgj,feküdj le nyugodtan!-kértem meg Ha-Neult.-ami történt semmi köze nincs hozzád. Az a férfi kezdettől fogva nem kedvelt egy kicsit se. Most talált egy indokot,így ezt a felemre olvashatta.
-Gina! Azt hiszed teljesen idióta vagyok? Mióta csak ismerlek,soha senkinek nem hagytad,hogy így bánjon veled. Csak most is azért viselted el,hogy ne kelljen elmondanod az igazat,és ne keverj engem bele a dologba.
-Azt mondtam aludj!-ripakodtam rá,mert nem bírtam elviselni ahogy gyötörte a bűntudat.-Ismersz,én majd túl leszek rajta.
A fejemre húztam a takarót,hogy ne is hallhassam ahogy barátnőm újra és újra ugyanazt a szót suttogja.
-Sajnálom. Annyira sajnálom Gina.


 A reggel korábban köszöntött rám mint reméltem. Fáradt és elkeseredett érzések vegyes zavarától küszködve kezdtem el az az napi teendőket. Ha-Neul bűntudattól szenvedve alig szólt hozzám,és a mindennapos hülyéskedés is elmaradt az ebédlőbe menet.
Min Ji a konyhás néni,széles mosollyal köszöntött mint mindig,így én is mosolyt erőltettem az arcomra és üdvözöltem.
A fiúk egy asztalnál ültek és a szokásosnál hangosabb beszélgetést folytattak.Készültek valamire, jókat nevetve,beszélték meg a részleteket. Nem érdekelt,hogy miről van szó,meg egyébként is elfoglalt a saját problémám.Hyun Joongot természetesen  mit sem érdekelte,felhőtlenül jól érezte magát a fiúk társaságában,a nevetése mindegyik srácénál harsányabbnak hangzott. Nem mertem arra nézni,de valahogy éreztem magamon a tekintetét.
Leültem Ha-Neul mellé és evés helyett csak az ételembe rajzoltam. A rizsából vakondvárat,a kimchiből folyót formáztam amiben a zöldborsók kövek gyanánt szabálytalan alakzatban álltak.
-Miért nem eszel?-bökött meg barátnőm az ujjával.
-Nem vagyok éhes.
-Még mindig a tegnap este jár a fejedben,igaz?
-Nem dehogy!-hárítottam el a gyanút.-De ne törődj velem te egyél csak!
Ha-Neulnak nem kellett az evéshez soha a biztatás,mindig képes volt megenni ami a tányérjára került. Fel se foghattam,hogy egy ilyen vékony törékeny lány hogy bír ennyit enni.
Én eközben folytattam a tányéromon a rögtönzött művészi alkotást. A lányok is csevegtek körülöttem amikor Chun Ji Nu megszólított.
-Gina! El se mesélitek hogy sikerült a tegnapi páros randevútok?
-Majd Ha-Neul.-mutattam rá.-Nekem tele van a szám.
-De nem is eszel!-értetlenkedve mondta egy másik lány.-Akkor mégis mivel van tele a szád?
-A nyelvemmel és a fogaimmal.-böktem ki félvárról.
Persze Ha-Neul örömmel tartott beszámolót,dicsekedve beszélt a találka összes pillanatáról,amit a lányok síri csendben hallgattak végig,mivel Ha-Neul halkan beszélt,hogy a fiúk ne hallják. Ennek a reggeli jó hangulatnak a tánctanáraink hangja vetett véget.
-Csak egy perc,figyeljetek mindannyian ránk!-Min Jun kezdte el mondani valóját.-Nos mint mindannyian tudjátok Kim Hyun Joong már csak ebben a két napban lesz velünk,utána visszautazik Seoulba és legközelebb a vizsgán találkozhatok vele újra.
-Ezért azt a döntést hoztuk,hogy ebben a két napban különböző játékokkal és vetélkedőkkel tesszük színesebbé.-vette át a szót a fiúk tanára.-Abban a reményben,hogy ti is jól fogjátok magatokat érezni , a csapat szellem is erősödni fog és hétfőtől már teljes erővel a végső meg mérettetésre, feltöltődve készülhettek.
-Tehát reggeli után találkozunk a parkban.-fejezték be egyszerre a mondandójukat.
Az ötlet nagy sikert aratott és mindenki igyekezett minél hamarabb befejezni az étkezést. Én és barátnőm hagytuk el az ebédlőt utoljára. Jin Mi dühösen förmedt rám miután meglátta,hogy a reggeliből szinte semmit nem ettem.
-Gina,Gina!-csóválta meg a fejét.-Hozzá sem nyúltál az ételhez.
-De igen. Nézd milyen szépet alkottam!-mutattam a tányéromon lévő tájra .
-Nagyon szép,de attól te még éhes maradtál. Na de se baj majd ebédre készítek neked valami finoma!.-biztatott.
-Ne fáradj,ma nincs étvágyam. Azért köszönöm.-rebegtem hálásan és Ha-Neulal elindultunk kifelé az udvarra. Alig maradtunk kettesben,barátnőm ismét felhozta a tegnapesti dolgokat.
-Ne kezd megint!-kértem.-Felejtsd el végre és ne foglalkozz ezzel,érezd jól ma magad.
Megfordultam és a szobánk felé indultam amikor utánam szólt:
-Mit csinálsz,nem jössz a többiekhez az udvarra?
-Megyek,csak még van egy kis elintézni valóm. Fel kell hívnom anyát.-nyugtattam.
-Rendben. Akkor odakint találkozunk.
A szobába érve magamhoz vettem a telefont és azonnal bepötyögtem anya számát. Muszáj volt hallanom a hangját. Mindig ha padlóra kerültem segített talpra állnom,mert éreztette velem mennyire szükségük van rám.
Befejezve a beszélgetést megráztam magam és egy utolsó biztatást intéztem magamhoz:
-Gyerünk,te ostoba! Ideje összeszedni magadat! Meg kell mutatnod milyen kemény fából faragtak!

 A parkba érve már teljesen megnyugodva csatlakoztam a csapathoz. Végig hallgattuk az utasításokat amit a tanáraink adtak. Négy csapatra osztottak bennünket a verseny előtt. Én,Ha-Neul,Soo Bim és Won Hong lettünk a zöld csapat. Felvettük magunkra az egységünket jelképező pólókat és a két fiú csapat társunkkal együtt mindent erőnket beleadtuk,hogy a mai nap feladataiban mi legyünk a legjobbak.
Ahogy jött az újabb és újabb feladat egyre jobban sikerült megfeledkeznem a gondjaimról. Bár azt hozzá kell tennem,hogy miközben Hyun Joong is ott volt velünk én mégis megpróbáltam úgy tettem mintha ott se lett volna.
A nap közepére már egészen felvillanyozódtam. Annyira jól teljesítettünk,hogy a pontszámainkkal alaposan elhúztunk a többiektől. Rettenetesen élveztem,hogy nyerésre állunk ezért egyre jobban ellazultam és ismét sikerült könnyedén vennem a dolgokat,ismét önmagam voltam. A versenyszámok jópofa és könnyed feladatokat tartalmaztak. Elsőnek kvíz játékot játszottunk,majd futottunk összekötött lábbal,és az erőnlétünket is alaposan kipróbálhattuk.
Az utolsó feladat azonban lehetőséget adott arra,hogy bosszút álljak Hyun Joongon . A feladat lényege,hogy minden egyes csapatból kiválasztottak egy egy embert akinek  bekötött szemmel fel kellett három ellenfelét felismernie, érzékeire támaszkodva.
Ha valamelyikünk így sem boldogult kérhetett szóbeli segítséget,ami röviden leírta az adott személy külső vagy belső jellemzőjét. Ez volt ám a móka,hiszen akkora félre vezetéseket tettek a feladatban nehezebbé téve a dolgunkat, ami félre értések sorozatát indította el.
 Az első a kék csapat versenyzője Seo Youngnak,Hye Kyont,Min Woot és So Bimet kellet vakon felismernie,de ők mindent elkövettek,hogy félre vezessék a lányt. Az egyikük sapkát viselt,a másikuk meg kölcsön vette a tanár úr szemüvegét,hogy elváltoztassa az arcát.
-Nem ez nagyon nehéz!-csattant fel Seo Young miután egy embert sem ismert fel.
-Nyugodj meg!-biztatta a lányt Hyun Joong.-A többieknek sem könnyítjük meg a dolgukat.
Ez így is történt,és az ebből adódó félreértsek egyre jobban fokozták a társaság remek hangulatát,és mindenki remekül szórakozott. Következett a sárga,majd a piros csapat. Ők mind a ketten egy-egy pontot szereztek,miközben mi a játékot nézők a tévedéseiken hatalmasat  nevethettünk. A mi csapatunk maradt utoljára és a feladat teljesítését én kaptam. Már eldöntöttem előre,mivel fölényesen vezettünk megtehettem,hogy egy hatalmas showt csináljak az egészből.
Bekötött szemmel az első személy felé fordítottak. Első dolgom volt,hogy az illető haját alaposan összekócoljam.
-Akárki is vagy.-szóltam hozzá.-Azért reggel megfésülködhettél volna!
Hatalmas nevetéssel díjazta a közönségem a poénomat .Majd lassan az ujjaimmal végig tapogattam a fülét,és az arca minden egyes részét. Pár másodperc múlva már mondtam is a nevét.
-Nos ha jól gondolom,te Hyun Won vagy.
Taps jelezte igazam van. A második személyre már sapkát adtak,azt hitték ezzel kifognak rajtam. Ugyanúgy végig tapogattam az ő fejét és arcát is és közben megosztottam hangosan milyen következtetésekre jutottam. Mivel egyből rájöttem,hogy lány az illető.ezért viccesen soroltam a következő dolgokat miután kitapintottam  a sapka alá megbújt füleit.
-Helyes kis elálló antennák. Gondolom jól fogod vele az összes rádió csatornát!-és szinte láttam a megdöbbenést az arcán,de nem szólalt meg nehogy leleplezze magát.-Na jó.-fűztem hozzá.-akkor lássuk tovább.
A szemeihez értem. Többször is végig húztam rajta az újaimat majd kis idő múlva felkiáltottam.
-Két mandula vágású szem! Te jó ég,lehet,hogy Ázsiában vagyok?-.ismét nevetés hangzott a háttérből és én folytattam-.Nos akkor összefoglalom amit tudok. Az biztos,hogy gyönyörű hasznos füleid,selymes lágy bőröd és igazán aranyos pofikád van. De a humorérzéked az gyatra Min-Hea.
Ebbe is beletrafáltam. Az utolsó személy szánták csapdának. Sejtettem valami turpisságot a dologban mikor a kezemmel először megérintettem őt. Abban a percben megéreztem a bőre illatát és kétség sem merült fel bennem,már tudtam Hyung Joong az aki előttem állt. De én azért is tovább játszottam. Aprólékosan áttapintottam arca minden egyes részletét. Lágyan húztam végig újaimat,szinte simogatva őt. Minden porcikámban remegtem belül,az érzéstől hogy megérinthettem leírhatatlan vágyakozással töltött el .Egyszerre gyönyörű és mégis kegyetlen érzés,amit egy remény vesztes szerelmes érez ha megérinthette kedvese arcát. Valahogy mégis győzött a józan eszem,mielőtt még lelepleztem volna magam megszólaltam-.
Na ezzel aztán jól kifogtatok rajtam! Kérem a segítséget,mert fogalmam sincs,hogy ki vagy!-füllentettem. A háttérben hallottam ahogy ellenfeleim örülnek,hogy ezen a feladaton talán elbuktam.
-Ő egy nagyon jó táncos.-jött az első segítség Seo Youngtól.
-Szuper,ez aztán igazán nagy segítség volt!-Kiáltottam hamis mosollyal.
-Rendben.-folytatta.-ez a személy nemcsak a táncban jó,hanem kiváló énekes is,egy idol,amiért a nők ezrei vannak oda.
Hirtelen a magasba emeltem mind a két kezem,és egyet tapsoltam. Örömet színlelve,mintha most jöttem volna csak rá a megoldásra, így bekötött szemmel körbe fordultam és hatalmas öröm ujjongással kiáltottam.
-Te jóságos atyám,nem mondjátok,hogy aki itt van előttem nem más mint  G.Dragon!!-és már téptem is le a szememet eltakaró szalagot. Hatalmas kacagás tört ki mindenkiből,még Hyun Joongnak is mosoly ült az arcára,miközben halkan a fülembe súgta.
-Képes vagy a show kedvéért pontot veszteni. Hihetetlen vagy!
Láttam rajta,hogy megértette,elejétől fogva tudtam,hogy ő az,és ismét csak játszadoztam
.
Ebéd után a focipályán gyűltünk újra össze. Most a fiúk méretették meg magukat egy meccs erejéig.  Csatlakozott hozzájuk a két tanárunk így a két csapat hat-hat tagból állt,a bíró posztját menedzserünk Park Woo Jin töltötte be.Hyun Joong lett az egyik csapatkapitány a másik Min Woo.
Ránk lányokra a szurkoló szerep várt. De alig telt el néhány perc a mérkőzésből Woo Jin telefonja megcsörrent.
-Egy pillanat.-szakította félbe a játékot. Felvette a telefont és sajnálattal közölte neki,most azonnal mennie kell. A srácok tanácstalanul néztek egymásra.
-Most akkor mi legyen?-kérdezte Soo Bim.
-Mindjárt keresünk egy másik bírót.-nyugtatta meg őket Min Jin. Már vette is elő táskájából a telefont amikor Sim Hyun Win odalépett hozzá.
-Inkább egy nálam jobb focistát keress! Sose volt erősségem ez a sport,két bal lábas vagyok!-közölte.

Erre a mondatra Seo Young felugrott.
-Akkor vegyétek be Ginát a csapatba! Ha-Neul elmondta,hogy Gina régebben focizott!
Nem akartam hinni a fülemnek,már megint én kerüljek a porondra? Dühösen visszarántottam és közben mormogtam.
-Eszem ágában sincs,felejtsétek el azonnal!
A fiúknak huncut vigyor ült az arcukra. Nekik tetszett az ötlet,kivéve Hyun Joongnak. Persze nekem ez megadta a kezdő lökést és mégis csak elvállaltam,mivel ő ellene játszhattam. Hyun Win odadobta az időközben levetett mezét és én belebújtam.
-Tökéletes,most úgy nézek ki mint egy idióta!-horkantam fel.
-Mi a baj?-kérdezték.
-Legalább egy hajgumi lenne nálam,hogy a hajamat összefogjam.-válaszoltam és a ruházatomra mutattam,ami igen viccesen festett,mert a mezem majdnem a térdemet súrolta. Bár én sem számítottam alacsonynak a magam 170cm-vel,de Hyun Win 190 magasságához méretezett meze túlságosan nagy volt rám.
Hyun Joong a táskájához futott és kutatni kezdett benne,és egy baseball sapkával a kezében tért vissza.
-Ez megfelel?-dobta hozzám.-Ne legyen az a kifogás.-dünnyögte.-Folytathatjuk végre,mert ránk sötétedik mielőtt lejátszanánk a mecset?
-Miért ne. Én már készen is vagyok.-gyűrtem a sapka alá a hajamat kaján mosollyal,mert ő még nem sejthette fociban egészen jó vagyok. Ahogy a régi közmondás is tartja...evés közben jön meg az étvágy,nekem is játék közben jött meg a kedvem és kiélveztem minden pillanatát.
. Könnyen ment,hiszen azonnal észrevettem,hogy az ellenfeleim velem szemben nem léptek fel komolyan és hagyták,hogy a labdát minél többet birtokoljam. A pontos passzaimnak és társaimnak köszönhetően  az első félidőben vezettünk egy góllal. Persze nem értem be ennyivel és minden egyes helyzetünk,vagy gólunk után a lányokkal ünnepeltettem magunkat. Ha-Neulall még a "góltáncunkra"  is eltáncoltuk,nem kis derűt okozva .
Az első félidő végén a saját térfelünkön kifáradva dőltünk hatan hatfelé és a srácok dicsérőszavaiban úszva vizet kortyolgattam,miközben a fél szememmel a másik csapatot vizslattam. Senki nem volt dühös,vagy mérges közülük,amiért mi álltunk nyerésre kivéve Hyun Joongot. Tudtam,utál veszíteni és én ettől a gondolattól igazán boldog voltam. Feltápászkodtam a földről és nem bírtam megállni,hogy ne menjek oda hozzájuk és ne dörgöljem az orruk alá mit a véleményem róluk.
-Még hogy Seouli tigrisek! Inkább Souli lúzerek! Ezt nevezitek ti focinak,úgy játszottunk veletek mint macska teszi az egérrel.
-Nagyon bátor vagy kicsi lány.-dünnyögte Hyun Joong.-A fiúk,csak azért viselkednek így mert te is az ellenfél csapatában játszol! Szerinted melyikünk merne keményebben fellépni veled szembe?
-Aha,akkor én vagyok a hunyó.-bólogattam.-Na akkor srácok ha akarjátok,hogy tovább játsszak,akkor mostantól felejtsétek el,hogy lány vagyok. Évek óta focizom,és odahaza a srácok egyenlő tagként kezeltek. Ha így tesztek végig csinálom a meccset,ha nem itt befejeztem!
-Rendben.-egyeztek bele a srácok.-ezt a meccset végig játsszuk!
Ebben a pillanatban Woon Hyung fájdalmasan felüvöltött és eltorzult arccal dőlt el a földön.
-Mi a fene ütött beléd?-rohantam hozzá.
-Húzza a görcs a lábam.
-Had nézem.-hajoltam le és eltoltam a kezét a fájós lábától.-Feküdj nyugodtan! Nyugodj meg sokszor láttam már ilyet, nem is elsőnek csinálom amit most fogok.
.Azzal határozott erős mozdulatokkal elkezdtem masszírozni a vádliját. A többiek is odaértek és Hyun Joong rám kiáltott.
-Hagyd majd én megcsinálom!
Felnéztem rá. -Ha segíteni akarsz,vedd le a cipőjét!és tovább folytattam amit elkezdtem.A masszírozás  hatására kezdett szétoszlani a görcs a fiú lábában..
-Na most támaszd a vállamnak a lábad és nyomj hátrafelé.-parancsoltam rá miközben a többiek értetlenkedve néztek rám.
-Azt akarod,hogy fellökjelek?-kérdezte Woon Hyung.
-Megpróbálhatod,de akkor fejen váglak.-viccelődtem miután láttam a fiú arcán már jól van. Engedelmeskedett,bal lábával nyomta a jobb vállam ás én nekifeszülve tartottam és a kezemmel megfogtam az ő kezét és magam felé húztam.
-Nos,még mindig fáj?
A fiú lábra állt és én is fölkeltem a földről közben felvettem egy törölközött és megtöröltem az izzadságtól gyöngyöző arcát és kisimítottam a szemébe logó fekete haját.
-Rendben vagy már?-érdeklődtem,de éreztem valami megint nincs rendjén ahogy láttam a fiú lángba borult arcát. Szétnéztem magam körül és a többiek is furcsán bámultak rám.
-Most mi a fene ütött belétek? Én csak segíteni akartam. Vagy már ez is baj?
Ha-Neul felém mutatott és félre hívott és elkezdett suttogva beszélni hozzám.
-Neked tetszik ez a srác?
-Kicsoda?-értetlenkedtem.-Ja Woon Hyung!-esett végre le.-Á,dehogy!
-Pedig az amit az előbb műveltél egyértelműen erre utalt.-közölte barátnőm.-Nálunk ez a viselkedés ahogy figyelté rá egyértelműen erre utal.
-Hát te megőrültél!-fortyantam fel.-Te tudod,hogy nálunk otthon ez természetes dolog.
-De most nem Magyarországon vagyunk.-magyarázott tovább Ha-Neul.-Itt ha egy lány ennyire közvetlen egy férfival és így megérinti őt,azt közli vele nem közömbös a számára.
-Na,ne! Figyeljetek rám !-fordultam a társasághoz.-Nagyon félre értetettek,ez nem az aminek látszott a számotokra. Jó lenne ha nem értenétek félre a szándékom! Egyszerűen csak megakartam szüntetni a fájdalmát. Ennyi az egész. Bárki is lett volna közületek ugyan így viselkedtem volna vele.
De hiába magyarázkodtam a fiúk féltékeny szemekkel néztek Woon Hyungra,sőt egyikük odament hozzá és a fiú fejét meglegyintette és hangosan hozzá fűzte,hogy mindenki jól hallja:
-Yoo Woon Hyung te mázlista.
Hyun Joongnak sem tetszett a dolog,szúrós tekintete elárulta,de aztán,hál,istenek észbe kaptam és más irányba tereltem a szót.
-Akkor befejezzük a meccset,vagy az állaitokat szeditek előbb össze a földről? Na gyerünk,mutassátok meg nekem,hogy nemcsak szerettek hanem tudtok is focizni!-biztattam őket.
Mindenki egyetértett velem,és a kisebb kellemetlenség után ismét önfeledten rugdostuk a labdát. Hyun Joongon egyre jobban úrrá lett a győzni akarás és mint csapat kapitány buzdította is erre a csapatát.
Nemsokára már ők vezettek és hiába próbálkoztunk egyre rosszabbul teljesítettünk a pályán. Teljes küzdeni akarásom sehogy sem boldogultunk ellenfeleinkkel,ezért képes voltam a legelképesztőbb helyzetekbe is belemenni. Sikerült is megszereznem a labdát és Ji Hant kicselezve átakartam Min Woonak paszolni a labdát,de Min Soo keményen közbelépett és elkaszált. Óriási tigris bukfenccel fordultam a levegőben egyensúlyomat elveszítve a fiún át,őt is ellökve,és hatalmas puffanással a földön terültem el. Először nem is éreztem mekkorát estem,csak azt mennyire hülyén festhetek a pálya füvén kiterülve. Lábaim és a karom sajgó fájdalma értette meg végül,hogy az esés miatt alaposan megsérültem. Mire összeszedtem magam,hogy megforduljak és felüljek a srácok már fölöttem álltak.
-Jól vagy Gina? kérdezte a Hon Ji-Hoon tanár úr.
-Azt hiszem! Bár In Soo te most kinyírtál.-mutattam a buktatómra,akinek arca fal fehérré vállt.
-Miért annyira fáj?-aggódva hajolt oda hozzám.
-Nem,de szó szerint fűbe haraptam miattad.-és elkezdtem kifelé köpködni a pofára esésem közbeni föld és fűmennyiséget, amit a pázsitból haraptam ki.
-Hoztam egy kis vizet.-nyújtotta Hyun Joong a poharat.-öblítsd ki alaposan!
Még én a számat öblögettem addig a lányok a fiúkat félre lökve igyekezték megnézni mennyire sérültem meg és ezalatt korholták is In Soot rendesen.
-Nézd meg mit műveltél Ginával!-sikított fel Ha-Neul miután a nadrágszáramat felhajtva megláttam a térdemen éktelenkedő hatalmas horzsolást.
-Látjátok mennyire vérzik idióták!-mutatott rám Hye Kyu.
-Lányok!-ripakodtam rájuk.-ne reagáljátok túl. Az ilyesmi ebben a játékban gyakran előfordul. Te pedig ne is figyelj rájuk.-pillantottam In Soora.-nem a te hibád volt.
Ameddig a lányok a velem foglalkoztak kötszert hoztak,kitisztították és bekötözték a sebeim,addig a fiúk félrevonultak. Nem hallatszott,hogy miről beszélnek mégis tudtuk In Soo alapos fejmosást kapott. Nem kis időbe telt mire lábra tudtam állni és azonnal odakiáltottam nekik:
-Rajta fiúk fejezzük be a játékot.-meglepődve jöttek hozzám,nem hitték hogy folytatni akarom a mecset.
-Hát,hogy a fenébe ne akarnám,nem hagyhatom,hogy azok a két ballábasak nyerjenek!-böktem  a ellenfeleimre.-Inkább elviselem a fájdalmat,minthogy lássam az örömittas ábrázatukat.
Mielőtt azonban folytattuk volna In Soo bűnbánó arccal kért elnézést:
-Ne haragudj! Sajnálom. Egy nagy marha vagyok.
-Én érzem inkább magam tehénnek,miután az esés közben egy nagy darab füvet sikerült fogaimmal kitépnem a pálya gyepéből.-viccelődtem,hogy oldjam a fiúban lévő feszültséget.
Valójában én is rosszul éreztem magam a történtek miatt,hiszen ha nem lány lennék nem csináltak volna ekkora ügyet belőle.. A hátra lévő játékidőben már visszafogottabban játszottak és a bíró jóvoltából aki tizenegyest ítélt meg az esetért,sikerült kiegyenlítenünk.
A meccs végén senki arckifejezése nem érdekelt,kivéve Hyun Jonngé aki most nagyon komoly volt.
-Igazán jól fociztál,gratulálok jól játszottál.-nyújtotta felém a kezét.
-Köszönöm-fogadtam a kezemet nyújtva felé a gratulációját,és eközben lekaptam a fejemről a sapkát és a kezébe nyomtam,igyekeznem kellett eltűnni a többiek elől mert a lábam már borzasztóan fájt.

A vacsorához a parkban az egyik asztalánál terítettek,én egy kicsit késve érkeztem,mert le kellett egy kicsit pihennem. Nem a sérülésem miatt,hanem mert éreztem valami betegség lappang bennem. Erőtlenség és fáradékonyság kellemetlen érzése bújkált a tagjaimban.
Amikor megláttak a társaim örömmel üdvözöltek és azonnal az asztalhoz ültettek. A hangulat már náluk lassan a tetőfokra hágott miután az asztalon jó pár üres üveg árulkodott arról,hogy ők már félig- meddig részegek voltak. Csendben hallgatva figyeltem ahogy a fiúk és a lányok igaz kissé ittasan élvezték az este hangulatát. A szemem azonban egyetlenegy embert kutattak a félhomályban,de sehol nem találták Hyun Joongot. Nem volt közöttük és nem mertem senkitől megkérdezni merre van. Ahogy ott üldögéltem gondolataimban elmerengve valaki mellém telepedet és ismerős hang ütötte meg a fülem.
-A lábad rendben van?-kérdezte.
Összerezzentem hiszen ő volt az. Akit annyira vágytam látni,most rá sem mertem pillantani,nehogy leleplezzem magam.
-Nem kell aggódj miattam!Jól érzem magam.-próbáltam közömbösnek tűnni ezért nyugodtan válaszoltam.
-Akkor miért nem eszel?-tolta elé az étellel teli tányéromat amihez hozzá sem nyúltam.
-Már a pályán jól laktam.-viccelődtem ahogy szoktam.
-Nem is tudtam hogy vegetáriánus vagy! Nem hiszem el!-sóhajtott fel.- Még a bajodból is viccet csinálsz. Nem értem miért.
-Miért kellene neked ezt megmagyaráznom?-fordultam felé kérdő arccal.-Lehet,hogy neked ez furcsa,de én így érzem jól magam.
-Nem kellene tudnom mégis elmondhatnád nyugodtan?... Soha nem fogok eligazodni rajtad.-és Hyun Joong idegesen a hajába túrt.
-Mi vagyok én térkép? Te meg eltévedtél?
-Egyszerre vagy dühítő és piszok szemtelen,mégis mindenkit eltudsz bűvölni közülük.-mutatott a többiekre.-Jól manipulálod őket,ragyogóan kifőzted!
-Köszönöm.-tetettem,hogy amit mondott dicséretnek véltem.-De te sem vagy olyan csodálatos ahogy képzeled.
-Ha így gondolod nézz rám és mond a szemembe.-hozott teljesen zavarban.
"Na ezt most jól megcsináltam"nyeltem egy hatalmasat. Hatalmas erőt véve felé fordultam és ekkor vettem észre ő le sem vette rólam a szemét. Arcom összes izma megrándult ahogy elöntötte a forróság a testem,azonnal a bűvöletébe kerültem.. Sötétbarna szemei  az est sötétében  csillagfényként tündököltek és ragyogásuk egyből rabul ejtették az én tekintetemet.
-Most te tesztelsz engem?.idegesítettem mielőtt még válaszoltam volna.
-Akkor?-vigyorgott pimaszul.
-Biztos,hogy hallani akarod?
-Aha.-hümmögte.
Vettem egy nagy levegőt,hogy lenyugtassam rendetlenkedő szívemet és őszintén válaszoltam:
-Sem hülye sem vak nem vagyok. Te Mr.Nagyképű tényleg külsőre jól nézel ki,de belülről olyan vagy mint egy férges alma. Érzéketlen és kegyetlen önimádó, aki azt hiszi tetőtől talpig tökéletes és nincs semmi hibája,és ezért másokat lekezelően kritizál. Én úgy érkeztem ebbe az országban,hogy fogalmam sem volt róla ki vagy és a mai napig sem izgat,mert én nem sztárt hanem az embert látom benned. Ha kicsit tovább látnál az orrodnál és odafigyelnél másokra rég rájöttél volna nem tőled,hanem csak veled együtt forog a világ.
Figyeltem a reakcióját,de eközben észre vettem ahogy a konyhás néni nem boldogult a szennyes edényekkel. Felugrottam és magára hagytam Hyun Joongot,aki a válaszom miatt gondolom magában fortyogott. Oda sántikáltam Min Jihez és kivettem egy pár edényt a kezéből,hogy a terhét megkönnyítsem,majd vele együtt a konyhába indultam.


A konyha asztalra leraktam a mosatlant és a néni kezéből a többit is elvettem.
-Köszönöm Gina!-hálálkodott.-de nem kellene mindig ugranod,ha segítségre van szükségem. Meg van a magad problémája,amiben én sajnos nem tudok segíteni rajtad. Ráadásul még meg is sérültél a délután játékközben. A lányok mondták.
Döbbenten neki döntöttem a fenekem az asztalhoz és úgy kérdeztem rá:
-Milyen problémáról beszélsz?
-Én már öreg vagyok és sok mindent meglátok amit mások észre se vesznek. Te drága Gina fülig szerelmes vagy abba a férfiba. Tökéletes önuralmadnak köszönheted,hogy senki nem jött még rá rajtam kívül.De fáj hogy így szenvedni látlak és egy tanácson kívül nem adhatok mást. Nálunk van egy ősi mondás ami így hangzik:Aki közel akar kerülni a naphoz az mindig megégeti magát.
Szomorúság ült a hangján majd közelebb jött megsimogatta az arcom és még hozzá tette:
-Vigyázz a szívedre,te is tudod ő egy sztár.
-Ne aggódj miattam Mi Ji. Tudom hol a helyem és milyen butaság lenne vágyakoznom rá.Gyorsan túl leszek rajta és igyekszem elfelejteni őt.-öleltem át,hogy megnyugtassam.Azonban nem hagyott valami nyugodni ezért rákérdeztem:-Mégis honnan jöttél rá?
-Egyszerűen aranyom! Te másképp reagálsz erre a dologra mint a lányok általában,ha meglátod őt azonnal hátat fordítasz neki nehogy észre vegye,hogy elpirultál.
-A fenébe is!-mérgelődtem-Tényleg elvörösödöm ha meglátom?
-De el ám!-kacagott Min Ji az ő saját kedves hangján.


Ezek után már nem volt kedvem visszamenni  a z udvarra,bicegve a szobámba indultam. Alig értem a folyosóra ott a tanár úrba botlottam aki egy palack vizet tartott a kezében.
-Végre Gina!-sóhajtott fel megkönnyebbülve.-Mindenhol kerestünk. Ha-Neul teljesen kiütötte magát!
-Már megint!-sopánkodtam.hiszen tudja ő maga is nem bírja a piát.-Most hol van az az ostoba lány?
-Bevittük a szobátokba. Hyun Joong vele maradt ameddig én elmentem vízért ,mert Ha-Neul elég rosszul van.
-Add csak ide nyugodtan.-vettem el a kezéből a vizet.-és menj vissza a srácokhoz. Majd én gondoskodom róla.
-Rendben. Ha segíteni kell szólj nyugodtan a parkban leszek.
-Nem kell egyedül is megoldom!
Azzal neki iramodtam,amennyire a sérült lábam engedte,hogy minél hamarabb a szobába érjek. A látvány ami fogadott nem semmi volt. Ha-Nel Hyun Joong nyakát átkarolva győzködte a férfit,hogy ne hagyja magára. Alig bírtam ki nevetés nélkül ahogy néztem barátnőm az sem tudva ki van vele szemben, erősen rányomult.
-Min Woo...Min Woo.-hajtogatta tök részeg barátnőm.-miért nézel ki ennyire jól? Ha meglátlak bele sajdul a szívem annyira tetszel nekem,Csak egyszer hadd érinthesse meg az ajkam a szád!
Azonnal közbe kellett avatkoznom nem várhattam tovább...pedig elég jól szórakoztam ahogy láttam Hyun Joong zavarát...
Lefejtettem a barátnőm kezét a férfi nyaka körül és lefogtam azokat és intette a férfinek hogy távozhat.
-Átveszem,menj nyugodtan!
Hyun Joong felállt az ágyról,ám Ha-Neul az italtól megtáltosodva kitépte magát a kezeimből amikkel próbáltam az ágyon tartani őt.
-Ne menj kérlek Min Woo!-ordította kábulatában és kapta el Hyung Joong ingének ujját.-Csupán egy jó éjt csókot adj!-csücsörített rá.
-Nyisd ki a szemedet te kis hülye!-parancsoltam rá.-Ő nem Min Woo.-ráztam meg a lányt.- Te meg mire vársz-?ripakodtam Hyun Joongra-.Annyira részeg azt sem tudja ki vagy.Holnap ha megtudja mit művelt veled ,elfog süllyedni szégyenében.
-El bírsz vele egyedül?-kérdezte mielőtt kimenne.
-Csak részeg nem közveszélyes. Indulj már mert amíg itt vagy nem tudom lenyugtatni!,Úgy látom rá is rossz hatással vagy.
Hyun Joong elindult,de nem figyeltem rá,ügyelnem kellett,hogy Ha-Neul nehogy kiszabaduljon és baja essen. A helyzet egyre rosszabbul alakult. Pár másodperc múlva miután barátnőm felfogta,hogy én vagyok mellette hangos zokogásba tört ki.
-Gina ne haragujd!,Én most rögtön megyek és elmondom Kim Hyun Joongnak az igazat!
-Mész te a francokat!csak a testemen át!-nyomtam ismét vissza barátnőmet az ágyába.
-Értsd már meg nem hagyhatom,hogy azért bántson ami nem a te hibád!-motyogta és miközben tovább beszélt néha néha  elakadt a szava.-Azt mondta neked ,,,,hallottam...hogy te játszol a fiúkkal. Pedig én könyörögtem,hogy gyere el a randira... A bátorságpróbába is a lányok vettek rá....A fenébe is minden a mi hibánk!
-Ne foglalkozz most ezzel,pihenj !-nyugtatgattam őt.
-Nem tehetem!Megőrjít a lelkiismeret furdalás,hogy miattunk kerültél bajba!..- Igen mindent mindent elfogok mondani.-ismételte újra.-te mindig komolyan vetted ezeket a dolgokat.Soha egyetlen fiúval sem szórakoztál,még a gimiben sem.... -Én tudom!..-.És el is mondom.El én!... -Pedig annyian odavoltak érted és amikor járni kezdtél velük ők szakítottak veled miután csak a szívedet adtad oda nekik a testedet nem.,hm..csuklott egy nagyot Ha-Neul majd folytatta.-. És tudom azt is mennyire padlón voltál minden szakítás után. Igen,igen és  még emlékszem az a bűnbánó arcukra amikor oda mentek hozzád, és  könyörögtek azért,hogy békülj ki velük,mert rájöttek mekkorát hibáztak,mert elengedtek egy ilyen lányt... Alig bírtam nézni  ahogy szenvedsz,mégsem békültél ki egyikkel sem,nem is akartál hallani róluk többe... Én pedig tudom azóta sem változtál!
-Ne csináld Ha-Neul kérlek szépen ne csináld!-simogattam meg a kobakját ahogy a régi emlékek törtek rám.-Megerősödtem és építettem magam köré egy jó erős falat amivel megtudom magam védeni ezektől a dolgoktól és képes vagyok könnyedén túl tenni magam rajta ha csalódok. Akkor te vigyáztál rám,most én vagyok aki vigyázhat rád. .De kérlek ne mond el neki ezeket maradjon a örökre a mi kettőnk titka !
Ha-Neul mellé hajtottam a fejem aki már a sírástól majdnem elaludt és még odasúgtam neki:
-Nem számít Hyun Joong mit gondol,csak az a lényeg,hogy barátok maradjunk!
-Végre elaludt.-sóhajtottam megkönnyebbülve pár perccel később,és óvatosan felkeltem a teljesen lerészegedett barátnőm mellől. Betakartam,leszedtem a szája széléről oda tapadt haját és a füle mellé simítottam azokat, majd még merengve mormogtam.-Aludj te kis ostoba,szép álmokat!
Megfordultam,hogy én is végre lefeküdjem az ágyamban,de ekkor teljesen lefagytam. A szoba zárt ajtaja mellet Hyun Joong a falnak dőlve szótlanul állt. Az agyamon a felismerés,hogy mindent hallhatott villámként szaladt át.
-Te mit csinálsz még mindig itt? A fene essen bele, te mindent hallottál!-tört rám a felismerés.
A választ csak a szeméből olvashattam ki,mert most is csak hallgatott. Elöntött a méreg és dühösen rontottam rá. Szinte feltéptem a szoba ajtaját és úgy üvöltöttem :
-Menj ki most azonnal takarodj! Kezdesz a rögeszmémé válni olyan vagy mint a legrosszabb rémálmom!
-Az minden szóról szóra igaz amit Ha-Neul mondott?-törte meg végre a hallgatást Hyun Joong,
-Na és ha igaz,akkor mi van? Megint megszánsz,mint egy magányos kiscicát?....Hát köszönöm szépen nem kérek belőle!
Látszott az arcán,hogy szeretne mondani még nekem valamit,de jobbnak látta ha távozik.
Haragtól szikrázó szemekkel néztem ahogy kilép a szobámból és én teljes erővel bevágtam mögötte az ajtót. Majd az ajtónak támaszkodva, sajgó végtagjaim miatt óvatosan leguggoltam és a térdemre hajtottam a fejem, úgy éreztem azonnal meg kéne halnom.

2014. október 26., vasárnap

Összetört illúzió

4 rész.

 Ettől kezdve minden perc számomra maga volt a kábulat.Vibrált körülöttünk a levegő,az egész belsőm remegve halk sikolyát lelkemnek meghallva,már nem is egy tánc hanem egy őszinte vallomása volt. Hyun Joong le sem vette rólam a szemét,éreztetve velem,hogy ezt a csatát velem szemben ő nyerte meg.
Amikor vége lett a próbának menekülőre fogtam a dolgot. Felkaptam a sarokban fekvő kötényemet és már rohantam is kifelé,de a tanár úr megállított.
-Na látod Gina ez már a tökéletesnél is jobban sikerült. Nem tudom ,hogy mi történhetett,de ez egyszerűen remekül csináltad.-dicsérte meg a produkciót. Hyun Joongra néztem,aki éppen az arcáról a verejték csöppeket törölte. Nem jól tettem,mert ismét csak a közönyt láttam rajta,és a nyertesek kárörvendő hangján rombolta le az illúziómat.
-Hát azért nem hinném,hogy akkora nagyot alkottunk. Egyszerűen tettük a dolgunkat.
-Ahogy a mi zsenink mondja. Az érdem csakis az övé,én csak az árnyéka voltam.-förmedtem rá dühösen és bevágtam mögöttem az ajtót.
Siettem a szállásunk felé,hogy minél hamarabb magam mögött tudjam ezt a rémálmot. Mindig is rettegtem,hogy ez befog következni amit elakartam kerülni,ezért az egészért csak saját magamat okolhattam.
Ahogy a szobámba értem,ledobtam a kezembe lévő ruhadarabot és a falnak támaszkodva bámultam a plafont.
-Ekkora idióta!...Mégis mi a fenét gondoltam,hogy ekkora butaságot kértem tőle?..Nem nem ez egyszerűen nem történhetett meg.-vívtam magamban meg saját érzelmeimmel szembeni reménytelennek tűnő harcot. Kiakartam tépni ezt az érzést a szívemből,eldobni messzire tudomást sem venni róla,mint ami nem is létezett soha. Nem akartam,mert a gondolattól is,hogy beleszerettem teljesen kétségbe estem.-Ő nem,egy átlag ember,te hülye lány.-kopogtattam meg a fejemmel a szobám falát.-Te ástad meg a csapdát és ügyesen bele is sétáltál.
Föld és ég,menny és pokol,tűz és víz,kétes érzelmei járták át minden testrészem. Ha behunytam a szemem láttam az arcát a szemét, éreztem a bőre és a haja illatát.
-Mégis most mi az ördögöt tegyek? -tettem fel magamnak a kérdést. Mint ahogy egy ügyes varázsló köpönyegével elrejti a dolgokat és láthatatlanná teszi azokat,nekem is így kellett elrejtenem ezt az érzésem,hogy  ne sejtse és ne tudja meg senki,mint ami  nem is létezett soha.
A telefonom csengése szakította félbe a gondolataim. Elővettem a táskámból és beleszóltam.
-Halló.
-Gina,vége van már már a próbádnak?-csengett fülemben Ha Neul hangja.
-Aha,most értem vissza a szobámba.
-Letudsz jönni hozzánk a lányokkal van egy kis vitánk. Te eltudnád érni,hogy pontot tegyünk rá.
-Rendben. Kicsit várnotok kell de később csatlakozom hozzátok.
-Akkor gyere a focipályához!-fejezte be barátnőm és kinyomta a telefont.
Bementem a fürdőbe levetkőztem és lezuhanyoztam. A víz hatására kitisztult a fejem,rájöttem semmi tragédia nem történt,és elég erős vagyok,hogy sérülés nélkül túl tegyem magam a dolgokon. Belebújtam a ruhámban és magabiztosan elindultam,hogy csatlakozzam a társaimhoz.
Ha Neul és a többi lány szokásukhoz híven a focipálya gyepén elterülve sütkéreztek és élvezték a délutáni nap fényét.
-Na,mi az az életbevágó kérdés amiért hívtatok?-kérdeztem gyanakodva. Mindannyian felültek és közölték velem a vitájuk tárgyát, amitől még a szám is tátva maradt.
-Gina igaz az,hogy a magyar srácoknak sokkal nagyobb a micsodájuk mint a koreai fiúknak?
Te jóságos atyaég!...hát én mindjárt összepisilem magam...-gondoltam. Itt van ez az öt lány akik számomra annyira kislányosan naivnak és ártatlannak tűntek,akiknek az ilyesmi a fejükbe meg sem fordulhat,és most úgy szegezték nekem a kérdést mintha csak kést tartanának a torkomhoz....Most mégis mint mondjak? Nem vallhatom be az igazat,ami csak annyiból állt,hogy fogalmam sem volt róla. Régebbi emlékeimben is hiába kutattam,mert egy fiúval sem jutottam olyan sokáig,mert maximum két hét után szakítottam,miután közöltem velük,hogy én nagyon konzervatív vagyok ebben a dologban. Ezek meg itt azt hiszik rólam,hogy én egy lepedő akrobata vagyok. Persze,hogy azt hinnék nem mondom el az igazat. Ki kellett hát találnom hogyan vághatom ki magam. A mentőválaszom hamar ki is agyaltam.
-Nos,igazán nem is tudom hogyan fejezzem ki amit mondani akarok...Nos vegyük a sportot.-nyeltem egy nagyot erőt véve a zavartságomon,kezdtem furcsa magyarázatom.
-Mégis melyiket?-kérdezte az egyikük,amíg a többiek érdeklődő hatalmas szemekkel bámultak rám.
-Hát pl. a futást.-folytattam most már higgadtabban a válaszadást,mert éreztem amit mondok azt teljesen bekajálják.-Ugye vannak hosszú és rövidebb lábú futók. Míg a hosszúak rövidtávon gyorsabbak és hamarabb célba érnek addig a rövidebb lábú hosszútávfutók kitartásukkal vívják ki a győzelmet maguknak és érik el a céljukat. Tehát a magyar fiúk a rövidtáv,míg a koreai srácok a hosszútáv futók. De azért akadnak kivételek,amik erősítik a szabályt.
-Aha!-sóhajtották egyszerre,úgy téve mintha a válaszom ami egy hatalmas butaságként hangzott teljesen megértenék. Ekkor azonban humorosnak igen csak nem mondható előadásom poénná változott,mert az egyik fiú Min Soo Bin hangosan közbeszólt a távolból,
-Hé lányok,ha folytatni akarjátok a társalgást,máshol süttessétek a hasatok.-kiabálta a lelátóról.-most értünk vissza futásból és szeretnénk a többiekkel focizni,ti meg elfoglaljátok a pályát!
Szegény nem érthette miért kezdtük el a hatalmas nevetést,amikor ő semmi vicceset nem mondott,de mi tudtuk,kimondta a varázsszót:mindegyik fiú futni volt.

 Összepakoltuk a holmijainkat,és a kérésnek eleget téve átvonultunk a park árnyas lombjai alá. Ott ismét elnyújtózva meséltünk egymásnak jobbnál jobb sztorikat,felelevenítve rég feledésbe merült gyerekkorunkat. Gyönyörű,szép emlékek,amik egy kicsit meg is szépültek az idő múlásával,emlékek melyre úgy tekintettünk mintha csak csodás álmok lettek volna. Ha Neul hirtelen felsikított.
-Óh,Gina! Meséljünk nekik az ereklye vadászatról!
-Eszem ágában sincs!-legyintettem.-nem egy hatalmas dolog. Meg nem is szívesen gondolok rá,milyen gyerekes ötleteim támadtak még akkor.-merengtem magam elé,miközben egész belsőmmel vigyorogtam,mert a történetet amikor megéltük elég mókás volt.
-Na,ne légy már ilyen konok!-kérlelt tovább Ha Neul.
A lányok arcát fürkészve azonban meggondoltam és mégis úgy döntöttem elmesélem nekik amit hallani akarnak.
-Jó,rendben,de segíts nekem.-tápászkodtam fel a földről és barátnőmnek nyújtottam a kezem.-Mondjuk el mi ketten.-így közösen,néha egymás szavába vágva,felváltva meséltük el életem egyik legviccesebb,mégis szomorkás történetét.
-Másod éves gimnazistásként kollégiumban laktunk.-kezdtem én.-Ha Neul és én,meg még két lány egy szobán osztoztunk. Néha rettenetesen unatkoztunk,ezért különböző hülyeségeket találtunk ki,amin azután jót mulattunk. Képesek voltunk belevonni az egész kollégiumot és ennek mindig híre ment,sajnos tanárok körében is és ezért nem kedveltek,a négyek bandájának neveztek bennünket.
-Egy héten keresztül minden nap esett.-folytatta Ha Neul.-és már kezdtük halálra unni magunkat,és egyre fojtogatóbbnak éreztük a szobánkat,amikor Gina előállt remek ötletével. Ereklye vadászatot rendeztünk,aminek a lényege,hogy minden reggel húztunk egy cetlit a dobozból,amin különböző tárgyak szerepeltek.
-Ezek a tárgyak vagy tantermek rejtették,vagy mások használati tárgyai voltak.-vettem át újra szót.-és pontosan tizenkét óra állt rendelkezésünkre,hogy megszerezzük azt. Miután sikerrel jártunk,esténként elmeséltük hogyan tettünk szert,a kiszemelt dologra. Hamar népszerű lett a suliba,ezért egyre több lány csatlakozott a kincsvadászathoz. Remekül szórakoztunk,igaz?-néztem barátnőmmel aki egy igen bólintással válaszolt.-Mindaddig amíg Ha Neul az egyik reggel ki nem húzta a törtélem tanárunk becses ruhadarabját tartalmazó cetlit,ami nem más mint az alsónadrágja volt.
-Képzeljetek el!-kiáltotta most Ha-Neul.-egy kb.180 kilós mogorva öreg urat,aki tréfát nem ismerve mindig szigorú szúrós tekintettel figyelt ránk. Azt hittem végem van és,nem tudtam hogyan fogjak neki,hogy megszerezzem az alsóját. Mivel a fiú kollégiumban lakott,esélyem sem volt rá hogy észrevétlenül bejussak oda. De barátnőmnek.-mutatott rám.-köszönhetően ezt is sikerült megoldanom.
-Hm..-nevettem fel.-Az aztán jó mókának bizonyult. Beöltözködtünk fiúnak,hogy így jussunk be a kollégiumba. Annyira jól sikerült az álcánk,hogy amikor belenéztem a tükörbe,majdnem szerelmes lettem magamban.-vettem egy kicsit humorosra a mondani valómat,majd folytattam.-De a feladatra kellett összpontosítanunk,úgy hogy lehűtöttem heves érzelmeimet és elindultunk a feladatot végrehajtani. Könnyen be is jutottunk az épületbe,de ott nem igazodtunk el és sehogy sem találtuk meg a tanár úr szobáját. Magabiztosan kérdeztünk meg álruhánkban bízva néhány ott lakó srácot hol találjuk a 306-os szobát,akik örömmel útba is igazítottak. Azt hitték rólunk,hogy új lakók vagyunk. Végre megtaláltuk és Ha Neul besurrant a szobába,míg én odakint őrködtem az ajtó előtt.
-Majd kiugrott a szívem amikor beléptem a szobába,ahol tudtuk senki nincs,mert a tanár még órát tartott. Sietve kutatni kezdtem a szekrény fiókjaiba,amikor már Gina kopogott is,amivel jelezte bajban vagyunk. Kiakartam rohanni a szobából,amikor észrevettem a félig nyitott fürdő ajtó mögött álló szárítót és rajta az óriási fehérneműt. Azonnal lekaptam és már loholtam is kifelé,ahol,Gina várt halálra sápadt arccal. A tanár úr közeledett felénk,és mivel még elég messze volt elindultunk,remélve nem állít meg minket. A baseball sapkát behúztuk a szemünkbe,hogy nehogy felismerjen bennünket. De alig értünk mellé,már meg is szólított. Megkérdezte tőlünk hogy újak vagyunk-e és hogy eltévedtünk? Riadtan egymásra bámultunk Ginával úgy éreztük itt most végünk. Alig bírtuk kinyögni,hogy igen és útbaigazítást kértünk. De miután megkérte mutassam meg,mit rejtegetek a hátam mögött,már tudtuk hogy lebuktunk. Elő húztam a becses ruhadarabot és elvette a kezemből,fölemelte maga elé,nézegette majd megkérdezte:Sátorozni indultok fiúk? Azután össze hajtotta és vissza adta nekem az alsónadrágját és sok szerencsét kívánt, hozzá fűzte:Remélem megnyerik a versenyt. Majd ránk kacsintott. Ekkor jöttünk rá,hogy ő valójában nem is olyan mogorva mint ahogy mutatja. Nem más ő mint egy magányos,megkeseredett öreg úr.
-Attól a naptól kezdve..-folytattam ismét én.-Minden héten egyszer meglátogattuk őt a kollégiumban ahol elmesélhette az életét. Persze hozzá kell fűznöm hogy a versenyt mi nyertük,hiszen a legtöbb ereklyét mi gyűjtöttük.
A lányok szájt tátva hallgatták végig a történetünket és pajkos huncutság ült az arcukra.
-Rendezzünk mi is kincskeresést!-kérte egyikük.-Gina szervezd meg nekünk!
-Szó se lehet róla!-tiltakoztam.-Meg se forduljon a fejetekbe! Mindjárt itt a záró vizsga,nekünk arra kell összpontosítani. Most nem ökörködhetünk.
-Kérünk szépen!-könyörgött Jo Hye Kyo.-Ez a próba igazi csapattá formálna bennünket,ez mellett pedig jót szórakoznánk. A fiúk állandóan vagy fociznak vagy versenyeznek egymással tök jól időtöltést találva maguknak. Ránk is ránk férne,nem stresszelnénk annyit a vizsga miatt.
Addig-addig beszéltek hogy végül beleegyeztem és kértem pár percet hogy átgondoljam az egészet. Elmondtam a szabályokat amik a következőként hangzottak:
-Mindegyikünk kiválaszt az ellentáborból,vagyis a fiúk tárgyaiból 5 darabot és mindegyik különböző cetlire felírja. Miután mind az 5 cetlit,mindannyiunktól összegyűjtve egy dobozba rejtjük el,minden reggel egyet-egyet húzunk belőle. Pontosan 24 óránk van megszerezni az adott tárgyat. Akinek ez nem sikerül,kiesett. Nincs semmi  megkötés,ki hogyan hajtja végre a feladatot,az a lényeg hogy miután sikerül minden este elmeséljük hogy hogyan szereztük meg az adott dolgot.-erre Lee Seo Yeong még hozzá fűzte:
-És mikor adjuk vissza a megszerzett tárgyakat? Hiszen biztos szükségük lesz majd rá.
-Azt még majd kigondoljuk.-fűztem hozzá. Mindegyik lány egyetértően bólogatott és láthatóan izgatottak lettek a feladattól. Pedig még fogalmuk sem volt hogy igazán mi vár még rájuk,de mi ketten Ha Neullal teljesen tisztában voltunk vele.
Mielőtt elindultunk volna megcsörrent a telefonom,amit gyorsan előkotortam a zsebemből.
-Krisztián az.-Ha Neulhoz fordultam.-Akarsz majd vele beszélni?-ő lelkesen bólogatott. Felvettem és beleszóltam:
-Halló? Itt az elmegyógyintézet. A főnővér beszél.
-Szia kicsi gésám. -csengett fülembe barátom rég nem hallott hangja.-Úgy hallom te semmit nem komolyodtál. De én fontos dolog miatt hívtalak. Várj mindjárt átkapcsollak videó hívásra. Itt van amit mutatni akarok.-ránéztem a képernyőre és eleinte fel sem figyeltem rá hogy mit tart Krisztián a kezébe csak azt figyeltem mennyit változott ez a srác mióta eljöttem otthonról. A haját rövidre vágatta és az arca is férfiasabbá vált. Csak ezután vettem észre hogy a kezében a doktori diplomáját tartja.
-Ezt nem hiszem el!-sikítottam egyet.-Ledoktoráltál?
-Aha.-válaszolta és fülig ért a szája.-Úgy hogy mától kezdve neked csak Dr.Szeretnivaló Krisztián vagyok.
-Rendben. Ezentúl ígérem ha gyakrabban hívsz így foglak szólítani minden egyes alkalommal.
-Épp bocsánatot akartam kérni érte,de sokat kellett tanulnom,ezért nem tudtalak hívni mostanában. Meg hát azt gondoltam te is nagyon elfoglalt vagy és titkon azt reméltem, hogy te leszel aki hívni fog engem. Na mindegy ezt ne firtassuk. Áruld el te hogy vagy mi újság veled?
Kicsit távolabb mentem a csapattársaimtól,habár tudtam nem értenek egy kukkot sem abból amit beszélek,mégis így legalább úgy tűnt,hogy rég nem látott barátommal ismét csak kettesben lennénk. Krisztiánnal több mint 10 éve ismertük egymást. Apa egyik kedvenc tanítványaként gyakran járt hozzánk,ahol a találkozásnak köszönhető szoros szinte testvéri viszony alakult ki közöttünk. Ő volt az a srác akire mindig számíthattam ha bajba kerültem és ő segített benne,hogy elfogadjam magam olyannak amilyen vagyok. Kiutazásom előtt őt kértem meg,hogy figyeljen anyura és vigyázzon helyettem a húgaimra.
Most is rögtön elújságolta mi érdekes történt otthon. Megnyugtató hangjával enyhítette lelkiismeret furdalásomat,ami azóta gyötört mióta anyát a húgaimmal egymaga hagytam. Apa halála óta anya és az én viszonyom teljesen megváltozott,inkább barátnőként néztünk egymásra,nem úgy mint anya és lánya. Persze ennek az oka mélyebben gyökerezett,hiszen apa halálába anya majdnem belerokkant. Depressziós lett és nyugtatókon és kedélyjavítókon élt. Kettőnk közül én bizonyultam erősebbnek és a dolgok irányítását teljesen átvettem a család körül. Az idő társamul szegődött végül és anya majdnem teljesen rendbe jött. Bár végig azt hitte,hogy a támasza én vagyok,valójában mégis Krisztián volt az aki mellettem végig erőt adott.
Mielőtt elköszöntem tőle visszasétáltam a lányokhoz,hogy barátom üdvözölni tudja azokat,és Ha Neullal is pár szót válthasson. A csajok amikor meglátták a képernyőn keresztül Krisztiánt,teljesen elolvadtak a látványtól. Én is tudtam,hogy rendkívül helyes férfi,szőke hajával és az égszínkék szemével,de erre a reakcióra nem számítottam. Még Lee Seo Young is napokig csak róla áradozott. Mást sem hallottam csak azt ,hogy milyen nagy szerencsém,hogy egy ilyen herceg kinézetű fiú barátnője vagyok.


A kincsvadászat,ami végül bátorságpróbának neveztünk el,a legjobbkor jött,hiszen hirtelen fellobbanó szerelmem Hyun Joong iránt,kissé feledtetni tudta velem.
Annyira jól sikerült az első próbánk,hogy a lányokkal együtt bátorságra kapva egyre merészebbek lettünk és rettenetesen élveztük az az napi kihívásokat. Ehhez az is hozzátartozott,hogy az első feladtok egyszerűek voltak. Nekem a fiúk tánctanárának kellett megszerezni az egyik nyakkendőjét,ami pofon egyszerűen oldottam meg. Vásároltattam a konyhás nénivel egy csinos nyakkendőt és elcseréltem tanár úrral azt egy régivel.
Miután esténként elmeséltük a kincs megszerzésének történetét,..amit ebben az estben kicsit kiszíneztem...másnap reggel egy újabb feladat várt ránk. A következő tárgy amit megkellet szereznem az Jung Min Woo törülközője. De a feladat nem volt olyan egyszerű mint amilyennek látszott,mert az összes törölközőjében ott állt a monogramja,ráadásul éppen vizesnek kellett lennie ami bizonyítja,hogy Min Woo használta azt. Csalásra azonban nem csak,hogy nem is gondolhattam,hanem teljesen lehetetlen,mert a fiú méregdrága tusfürdőjének illata ami érezhető rajta, nem téveszthet össze semmivel.
Mivel mi lányok mindig délelőtt próbáltunk így a délutánunk általában szabad volt,elég időt hagyva butának tűnő játékunknak. Persze a többieknek is meggyűlt a baja a dolgok megszerzésével,mert a cetlik egyre nehezebben elérhető személyes tárgyakat takartak. De a tervem készen állt.
A gyakorlás után elrohantam az ebédlőbe és ebéd után miután a szobámba letusoltam és átöltöztem elindultam megkeresni a takarítást végző lányt. Kedves naiv személyét nem tartott sokáig meggyőznöm,hogy ma én szeretném a fiúk öltözőjébe bevinni a tiszta törölközőket. A kezembe nyomta a helység kulcsát és még köszönetet is mondott nekem,amiért megkönnyebbítettem neki a napi munkát.
Egyenesen a táncterem felé vettem az irányt. Besurrantam az épületben ahol már senki sem tartózkodott,mivel a fiúk éppen az próbájuk végén mindig kocogni mentek a tengerpartra. Csak azt kellett megvárnom,hogy visszatérjenek onnan. Kinyitottam az öltöző ajtaját és letettem a törölközőket a padra. Szétnéztem,szememmel kutattam hol találok megfelelő rejtek helyet,ahol titokban és biztonságban megvárhatom,hogy a fiúk lezuhanyoznak,és távozásuk után magamhoz vegyem a kiszemelt áldozatom holmiját. Nemsokára remek helyet találtam. Az öltöző végében egy kis beugró állt,ahol remekül meglapulhattam és az ablakon keresztül láthattam amikor a srácok megérkeznek.
Már sötétedett,és egyre türelmetlenebb kezdtem lenni.
-Hol vannak már eddig?-gondoltam magamban,miközben a záró vizsga táncának zenéjét dúdoltam,egy régi SS501 szám amire az együttes lánynak öltözve hülyéskedett a színpadon. A felvételen annyira helyesek és elbűvölően jópofák voltak,ezért megragadt a számuk dallama a fejemben. Aztán végre megérkezett Min Woo és csapata. Hatalmas hangzavarral rontottak be,nem is gondolva beszélgetésüknek egy nem kívánt fültanúja is van.
-Mindig csak elméletben hívod el Ginát randizni Lim Jung Nam. Szeretnénk már végre ha nem csak ábrándoznál,hanem tennél is valamit és határozottan elhívnád.-mondta egyikük.
-Pont te beszélsz! Te is mindig úgy nézel rá,hogy a szemedet órákig kereshetnénk a padlón.-ismerem fel Min Woo hangját.
-Ugyan srácok,ne vitatkozzatok,hiszen szerintem nincs olyan közöttünk aki egyetlen egyszer is ne ábrándozott volna róla. De mindannyian tudjuk,Gina nem egy könnyen megközelíthető lány és ezért nem csak kinézete az ami miatt érdeklődik iránta Jung Nam.-próbálta lezárni valamelyikük a vitát. De a beszélgetésük többi részét azt kívántam, bár ne hallanám,ugyanis megtudtam,hogy Min Woo csak azért hívja el egy páros randira Ha Neult,hogy én a barátjának meghívására igent mondjak. Már éppen az járt a fejemben,hogyan fogom kihúzni magam a meghívás alól,amikor a zsebemben a telefon megszólalt. Földbegyökerezett a lábam.
-"Végem van,lebuktam"!-és még mielőtt kinyomhattam a a telefonomat,már hallottam is a felém közeledő lépések neszét. Mivel lelepleződtem előbújtam rejtek helyemről és hatalmasat ásítva nyújtózkodtam.
Szándékosan húztam az időt,figyelve arra hogy aki mezítelen van eltakarhassa magát. Lassan nyitottam ki a szemem,amit közben a kezemmel eltakartam.
-Úgy látszik elaludtam.-sóhajtottam és játszottam mintha semmiről se tudnék ami idáig itt elhallatszott. A fiúk megrettent hangon kérdezték:
-Hát te mit keresel itt?
Mivel semmit nem láttam,de fejemben elképzeltem ahogyan rémülten magukra kapnak valamit.
-Csak a törülközőket hoztam be,segítettem a takarítónak. De én már itt sem vagyok,már megyek is.-és lassan araszolva kifele indultam. Szemeimet,eltakaró ujjaimat,kissé szétnyitottam hogy láthassam a kiutat,de hirtelen Min Woo megállított és elállta az utamat.
-Mégis mennyit hallottál? És mióta vagy idebent?
-Fogalmam sincs.Mit kellett volna hallanom? Már megmondtam csak behoztam a törülközőket és leültem a sarokba,mert megfájdult a lábam és elnyomott az álom.
-Úgy látom megint hülyére akarsz venni bennünket.-kételkedett Min Woo.
-Áh! Eszem ágában sincs.-és közben oldalra pillantottam az ujjaim között és megpillantottam a törülközőt,amit Min Woo a derekára tekert. Óvatosan kikerültem a fiút,és egy gyors rántással lekaptam róla,persze úgy hogy ne lássak semmi kompromittálót és fél vállról még odavettem neki:
-Egyébként meg,csak ezért jöttem.-és zsákmányommal együtt futásnak eredtem. Nem láttam a reakcióját,de képzeletemben megjelent, és már előre örültem hogy a lányok milyen jót fognak majd nevetni,ma este a történetemen. Ám alig értem ki az épület sarkáig,nagy igyekezettemben összeütköztem Hyun Joonggal aki befele igyekezett.
-Áh! Ő fensége személyesen!-hajoltam meg alázatosan,és a törülközőt a hátam mögé rejtettem. Közelebb léptem hozzá.-Remélem semmi bajod nem esett. Jaj ne! Úgy látom a pólódon egy gyűrődés keletkezett. Engedd meg hogy kisimítsam! Nehogy a tökéletességedet megtörje!-az üresen lévő jobb kezemmel úgy tettem mintha valóban a pólóját simítanám ki,de közben saját magamban irtózatosan röhögtem.-Áhh tévedtem!-kiáltottam fel.-Ez csak egy minta volt.
-Te mit kerestél odabent?-érdeklődött döbbenten.
-Nem hiszem hogy rád tartozna,de te lennél az utolsó ember akinek elmondanám ezt.
-Gina. Már megint ...-kezdte volna a mondanivalóját,de én belefojtottam a szót. Ismét ki kellett vágjam magam és hogy produkcióm tökéletes legyen,mind a két kezem kellett hozzá. A törülközőt a vállamra terítettem és mind a két karommal körkörösen,mint aki varázsolni készül,integettem.
-Ne! Ne szólj egy szót sem. Ebben a percben az erő velem van és hallom mit akarsz mondani és tudom, hogy mi jár a fejedben. Várj!-rettentem vissza és játszottam a szerepem.-Ezt éppen nem akartam látni most. Hú! Hogy te milyen perverz vagy!
-Na most itt állj le.-és egyre dühösebben nézett rám,de én kihasználtam a helyzetet.
-Ez az! Megvan! Ez a gondolat sor szól nekem:-Gina. te egy teljesen komolytalan,őrült lány vagy. Semmit az ég világon nem gondolsz komolyan. Nem értem hogy veheti valaki ennyire könnyen az életet. Mindig csak viccet csinálsz a legkomolyabb dolgokból is és úgy csinálsz mint aki semmitől se retteg.- majd visszaváltoztattam a hangom,mivel a mondanivalóm elején elváltoztattam azt. Úgy folytattam.-Tökéletesen igazad van Mr.Nagymenő. De most annyira örülök hogy abszolút nem érdekel hogy mit gondolsz rólam. Egyébként kösz. Tök jól elbeszélgettünk. Én most megyek.
Ő még mindig csak bámult rám. Sikerült elérni célom és zavarba hoztam. Még mielőtt esélye lett volna bármit is mondani,nekiiramodtam hogy minél távolabb kerüljek tőle. Nem érdekelt semmi,de tudtam nem fokozhattam tovább a helyzetet és nem magyarázkodhattam,főleg neki..
Harmadik nap:Utolsó próba. Már kora reggel rossz előérzetem támadt. A tegnap esti előadásom a lányoknak arról hogy hogyan is kaparintottam meg Min Woo törülközőkét,fergetegesre sikerült mégis kételyek gyötörtek,mi jöhet ezután? Ráadásul még senki nem esett ki a játékból, idáig mindegyik lány sikeresen teljesítette a feladatát.
Kihúztam egy cetlit a dobozból,amin az utolsó próbám állt. Szét hajtottam a papír darabot és azt hittem rögtön szörnyet halok.
-Lányok..most komolyan...melyikőtöknek fordult meg a fejében ez a hatalmas butaság?
-Miért? Mi az utolsó próbád?-kérdezte Ha Neul sejtelmes vigyorral az arcán. Odadugtam az orra elé a papír darabot amin az állt:Hyun Joong fogkeféje. Bárkié is volt az ötlet egyöntetűen tetszett mindenkinek,mert egyszerre sikítani és tapsolni kezdtek.
-Na ha ezt megszerzed,abszolút győztes vagy.-győzött meg Seo Young,hogy ezt a feladatot is,habár kis gondolkodás után mégis végrehajtsam. .
Aznap próbára sem tudtam figyelni,azon agyaltam hogy hogyan fogok bejutni észrevétlenül Hyun Joong szobájába. Miután szokásos délutáni tevékenységeimet elvégeztem és egy kicsit a konyhán is segédkeztem,visszamentem a szállást adó épületünkbe ami teljesen kihaltnak tűnt. Úgy festett mintha teljesen egymagam lennék ott. Kim Hyun Joong a fiúkkal gyakorolt,a lányok pedig bementek vásárolni a városba. Az üres folyosót látva úgy döntöttem elérkezett hogy teljesítsem az utolsó próbatételem. Kivettem a telefont a zsebemből,megnéztem rajta az időt,majd levettem róla a hangot. Fölosontam a lépcsőn, a folyosót végig mértem. Sietnem kellet mert csak egy órám maradt,ameddig a fiúk nem térnek vissza. Fogalmam sem volt róla melyik szoba Hyun Joongé ezért egyenként néztem be mindegyikben,vigyázva arra,hogy ne maradjon nyoma,hogy ott jártam. Rengeteg időmet vett igénybe,mire rá találtam.
-Na végre!-sóhajtottam. Beléptem az üres szobába,tekintetemmel fürkésztem a helységet és kissé dühösen nyugtáztam magamban,mekkora hatalmas ágya van.
-Mit is vártam? Hiszen ő egy szupersztár. Neki jár a luxus... Na mindegy,neked most igyekezned kell!-biztattam magam és a fürdőszobába indultam. A mosdón meg is pillantottam a tartójában a fogkefét,gyorsan birtokba vettem és már indultam is kifelé. De a kisördög ismét belém költözött és nem tudtam még elhagyni a szobát,a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult. Jobban körülakartam nézni és nem vettem észre az idő múlását. Kezemet végig húztam Hyun Joong párnáján és hagytam egy kicsit ábrándozni az agyamat.
-Szóval te vagy az a szerencsés akire minden este a fejét lehajtja. Csak egy percre szeretnék a helyedbe lenni,hogy egyszer az életben érezzem az arca hozzám érjen !-suttogtam és vágyakozva öleltem a párnát magamhoz. Ahogy megéreztem rajta Hyun Joong illatát az egész belsőmön remegés lett úrrá. Ledobtam az ágyra a párnát és elkeseredetten korholtam le magam.-Gina te teljesen bolond vagy!
 Felvettem az éjjeliszekrényről a fogkefét,amit előzőleg odaraktam,majd távozni akartam. A folyosó felől hangokat hallottam,rádöbbentem,hogy sokáig időztem és halkan felsikítottam:
-Most mit tegyek? Ezek már visszaértek!
Eszeveszetten kerestem hová rejtőzhetek el,és riadalmamban még a fogkefét is elejtettem,majd egy ügyetlen mozdulattal sikerült az ágy alá berúgnom azt. Egyre közelebbről lehetett hallani a fiúk hangját,és az egyiket tökéletesen felismertem,Kim Hyung Joongé az. Nem várhattam. Az ajtó előtt az ellenség,amiért jöttem az ágy alatt én meg totál bepánikolva tanácstalanul a szobaközepén álltam,földbegyökerezett lábbakkal. Más választásom nem maradt,az ágy mögé futottam és lehasaltam a földre,úgyhogy aki belép a szobába ne láthasson. Már nyílt is a zár és Hyung Joong belépett a szobába,én meg ott hasaltam az ágya és az ablak között a padlón,és lapultam mint pocok a lisztben,még levegőt is alig mertem venni,nehogy meghallja..Villámként cikáztak a gondolataim,miután láttam az ágy alatt,hogy ő egyből zuhanyozni indulva vetkőzni kezd. Nem akartam odanézni,de mivel a fogkefe egy karnyújtásnyira hevert tőlem,próbáltam elérni,halkan nehogy zajt csapjak. De sehogy nem értem el hiába nyújtózkodtam. Ez idő alatt Hyun Joong teljesen levetkőzhetett,és a fürdőbe indult. Csendben vártam,majd a víz csobogása szabadulásom lehetősségeként fülembe zene ként felhangzott. Elszámoltam magamban tízig és már fel is tápászkodtam az ágy mellől. De mégsem tudtam elindulni kifelé,mert a fogkefe még mindig az ágy alatt hevert. Bátorságot gyűjtöttem és most a másik oldalara hasalva próbálkoztam elérni,kincsemet,hátha onnan elérem.
-Bingó!-rikkantottam és már tolattam is kifelé az ágy alól és közben a zsebembe rejtettem a nehezen megszerzett tárgyat. Nagy igyekezetemben észre sem vettem,hogy a víz csobogása elhallgatott.Már a győzelem ittas mámorában úsztam. De ahogy kimásztam a fenekemmel akadályba ütköztem.
-Vajon mi a fene lehet az?-négykézláb állva,óvatosan megfordultam.-Te jóságos ég.-szisszentem föl a látványtól ami előttem volt. A szememmel meredten bámultam magam elé és lassan a tekintetem haladt felfelé. Egy lábfej.....egy boka....egy lábszár...egy térd....egy törölköző,előttem pedig egy majdnem teljesen pucér Hyun Joong.
-Hát te mit művelsz itt?-kérdezte vigyorogva.
Hirtelen levegőt sem kaptam,a szívem majd kiugrott a helyéről,de az eszem most sem hagyott cserben és kiagyaltam hatalmas mesémet,amivel egész hihetőt alkottam.
-Ki esett a kontaktlencsém,és sehol nem találom.
-És miért ok ez arra hogy a szobámba vagy?
-Ja,úgy látszik rossz szobában vagyok!
-Még hogy rossz szobába!-nevetett fel.- de még rossz emeleten is.
-Teljesen eltévedtem az orromig sem látok.-egyenesedtem fel a földről és a szemmel hunyorogva néztem szét.-Már a konyhán elhagytam az egyik lencsémet,ezért történhetett,hogy nem igazodtam el,merre is vagyok.
-Várj,segítek megkeresni.-ajánlotta fel Hyun Joong és az helyett,hogy felöltözött,elkezdte velem együtt keresni nem létező kontaktlencsémet. Szinte nem is mertem ránézni,igyekeztem a figyelmemet más irányba terelni. Keresés közben bosszankodtam magamban,hogy megint ilyen helyzetbe sodródtam. Na és csodák csodájára az a fránya kontaktlencse hosszas keresés után sem került elő.
-Úgy látszik erről le kell mondanod.-szögezte le Hyun Joong.-Van másik nálad amit használhatsz?
-Aha,a szobámba.
-Jó,akkor várj egy kicsit felöltözöm,és lekísérlek nehogy a végén még összetörd magad.
Erre a mondatára gyorsan hátat fordítottam neki,mert én tudtam amit ő nem.... a látásomnak egyáltalán semmi baja sincs és soha nem is volt.
Miután felöltözött,megfogta a karom és elkezdett vezetni mint ahogy egy vakot,én pedig tapogatva haladtam mellette,megjátszva,hogy nem igazán látom merre indultunk. Egészen a szobámig kísért,ahol felajánlotta segít megkeresni a pót lencséimet,de én ügyesen elutasítottam.
-Nem,kösz innentől elboldogulok! Reggel nem pakoltuk össze a szobánkat ezért nem szeretném ha látnád,milyen felfordulás van odabent.
-Engem ez nem zavar.-közölte.-De ha nem akarod akkor nem erősködöm. Menj és máskor ha ebbe a helyzetbe kerülsz nyugodtan kérj meg valakit,aki segítségedre lehet!
-Ígérem úgy fogok tenni.-helyeseltem a dolgot és már nyitottam az ajtót,hogy véget vessek a számomra egyre zavaróbb helyzetnek. A szobámba érve magam mögött becsuktam az ajtót,újra fellélegezhettem. Megmarkoltam a zsebembe megbújó fogkefét.
-Hál istennek ezt is szerencsésen túléltem...megszereztelek végre.
Ám ebben a csatában a szívem még nagyobb sérülést szenvedett,mert amit napok óta sikerült elfelejteni,most újból előtört. Azt,hogy beleszerettem ebbe a férfiba nem fájt annyira,de a tudat,hogy mennyire egyoldalú és reménytelen a szerelmem szinte megfojtott.


 Még aznap este összegyűltünk a lányokkal Seo Youngék szobájában ahol az asztalon kipakolva hevert a próbatételünk összes tárgya. Megtartottuk az utolsó beszámolónkat. Az enyém hatalmas sikert aratott és egyhangú szavazással én lettem a győztes közülünk. Megegyeztünk,hogy egy újabb játék keretében a vasárnap estére tervezett tábortűznél minden egyes dolgot visszaadunk a tulajdonosának.
Miután mindent tisztáztunk a részletekről elindultunk,hogy megérdemelten pihenőre hajtsuk a fejünk. De mielőtt ezt megtehettem,még akadt egy feladatom amire barátnőm kért meg. A szobánk előtt Lim Jung Nam várt. Tudtam a páros randiról,de úgy tettem a meghívására mintha most hallanám először. Mivel  Ha Neul nem egyszer elmondta mennyire szeretne Min Wooval randizni,ezért a kedvéért igent mondtam.

Másnap ebéd után egyből készülődni kezdtünk a találkára. Ha Neul teljesen bezsongott. Kiszedte az összes ruháját és a tükör előtt mindent felpróbált. Egy csinos,virágos mintájú miniruha mellett döntött végül,de még akkor sem készült el teljesen. Beült a tükör elé és alaposan kicicomázta az arcát,majd megkérdezte:
-Szerinted,hogy nézek ki?
-Szerintem? Az igazat akarod hallani?-kérdeztem vissza.
-Aha.
-A smink kicsit sok,de a többi az rendben van.
Tanácsomat megfogadva letörölte az arcát és egy kevésbé feltűnő dolgokat kent fel rá,ami kihangsúlyozza természetes szépségét. Én már rég elkészültem,fekete farmert és egy színben azonos pólót vettem fel hozzá. Számomra ez a randevú nem jelentett sokat,de nem akartam fél vállról venni a dolgokat,ezért indulás előtt a hajamat is kiengedtem és némi szájfényt is kentem az ajkamra. Ha Neul irigykedve nézett rám.
-Gina,te még így egyszerűen felöltözve is gyönyörű vagy.
-Köszönöm a bókot.-pukedliztam előtte.-De neked sincs okod panaszra!-viszonoztam a kedvességét.
-Na akkor indulás,várnak ránk.
Az épület előtt már tényleg várt a két fiú ránk. Min Woo vadonatúj fekete sport kocsijával mentünk be a városba. Az egész délután elég kellemesen telt,ami engem is meglepett. Min Woo és Jung Nam megtett mindent,hogy Ha Neul és én jól érezzük magunkat. Ebédelni vittek,majd egy parkba sétálva fagyizás közben mi így négyen jókat beszélgettünk,majd az est zárasaként egy filmet néztünk meg. De egy valami egész délután zavart,méghozzá az,hogy akárhányszor Min Woora esett a pillantásom mindig találkozott a tekintetünk,olyan érzést keltett bennem mintha egész végig csak engem figyelne. Ha ez felmerült bennem egyből ránéztem barátnőm boldogságától ragyogó arcára,aki hogy rég áhított fiújával töltheti a napot felhőtlenül boldog volt.
Késő este értünk a táborba. Kiszálltunk az autótóból és Ha Neullal együtt,ahogy illik megköszöntük,hogy meghívtak bennünket. Min Woo visszaszállt az autóba,hogy elvigye a parkolóba,mi hárman meg elindultunk befelé, amikor észre vettem a telefonom valószínűleg ott maradt.
-Menj előre.-mondtam Ha Neulnak.-a telefonom az autóban hagytam. Megyek én is rögtön!-és sietve a parkoló felé vettem az irányt.
A fiú már éppen bezárta az ajtót amikor odaértem kissé lihegtem amiért siettem.
-A telefonom.-nyögtem ki.-azt hiszem benn hagytam.-mutattam a kocsira.
-Várj,mindjárt megnézem.-nyugtatott meg és újra kinyitotta az autó ajtaját. Pár másodperc múlva a telefonomat boldogan mutatta.-Ez lenne az?
-Igen. Köszönöm.-nyúltam érte,de ahogy egymáshoz ért a kezünk ő teljesen zavarba jött.
-Gina.-habogta esetlenül.-valami mondani szeretnék amit már régóta szeretném ha tudnál.
Most érkezett el az a pont amitől egész délután tartottam.
-Ne,hagyd is abba amit mondani akarsz,ne is folytasd tovább!
-Nem akarod hallani,mi az oka amiért ebbe a mai randiba beleegyeztem?
-Ha nekem akarod elmondani az az érzésem hogy az Ha Neulnak semmi jót nem jelentene. Tudod jól mennyire kedvel téged és én nem engedhettem meg,hogy csalódás érje.-és látva Min Woo szemének csillogásában az ő csalódottságát,kis lelkiismeret furdalás mellett még hozzá tettem.-Miattam Ha Neul szíve nem sérülhet meg.
Magára hagyva a fiút mondanivalójával a part felé indultam. Kiakartam szellőztetni a fejem. Nem maradhattam sokáig,hiszen barátnőm aggódna,ezért pár perc múlva visszaindultam. Az épület ajtajában azonban Hyun Joong állt. Először meg sem fordult a fejemben,hogy esetleg én rám vár,de amikor közelebb értem hozzá dühösen ripakodott rám.
-Gina,te semmiből sem tanultál?
-Nem tudom mire gondolsz? Érthetőbben is elmondatnád,ahelyett,hogy leharapod az ember fejét!
-Ahogy te szórakozol a fiúkon nem nézhetem tovább. Felkelted a figyelmet magadra és az újaid köré csavarod lassan mindannyiukat. Mást sem hallok tőlük csak ,hogy te mennyire szuper és gyönyörű vagy. Ez még annyira nem is zavarna,de most már hamis reményeket is keltesz bennük ezeken a randikon. Ez már túl sok!
-Nem hiszem,hogy sok közöd lenne hozzá!-förmedtem vissza rá.-Na én megyek,jó éjszakát!
De ő megragadta a karom és visszarántott.
-Most az egyszer végig fogod hallgatni a mit mondani akarok!-üvöltötte.
-Ahogy kívánja mester.-hajoltam meg előtte gúnyosan.
-Mióta csak itt vagyok figyelem milyen ostobaságokat csinálsz. Jó táncos lehetnél,de egy csepp fegyelem sincs benned. Állandóan hazudsz azt hiszed senki sem lát rajtad. De tévedsz kislány! Engem nem sikerült elvarázsolnod,és levenni a lábamról,én így tudom milyen nőszemélyt rejt a te ártatlannak néző arcocskád.
-Én..-hebegtem,de belém fojtotta a szót.
-Még nem fejeztem be! Senkinek,megérteted senkinek ezen a földön nem nézem el ha idiótának néz és bolondot csinál belőlem. Ami neked tegnap sikerült. Elhagytad a kontaktlencséd mi?-dühöngött tovább és közelebb lépett hozzám.-Nem is tudtam,hogy olyan emberek is használják akiknek tökéletes a látása. Jól nézz meg ez volt az első és utolsó,hogy rajtam szórakoztál! Igen mindent tudok,a gyerekes bátorságpróbádról amibe a többi lányt is belerángattad,és hogy ez miatt mindannyiukat kellemetlen helyzetbe sodortad.
-Befognád végre és hagynád hogy én is elmondhassam amit szeretnék?-üvöltöttem már én is és közben minden tagomban remegtem és nem csak a hidegtől.-Valóban bevallom hazudtam,de csak a játék végett engedtem meg magamnak. Az az igazság,hogy egész életemben soha nem csaptam be másokat. Azt is bevállalom,hogy az egész az én ötletem volt,de senkit nem kényszerítettem bele a játékba. Megértem ha dühös vagy,de én csak jót akartam. Most először éreztem egy csapat vagyunk és nem hiszem,hogy ezzel bárkinek is ártottam.
-Úgy látom még mindig nem fogod fel amit megakarok veled értetni Gina!-folytatta Hyun Joong már kicsit lecsillapodva.-Te azért vagy itt mert én azt akartam. A felvételi napján amikor ott ügyetlenkedtél a folyosón,olyan voltál mint egy csavargó kismacska,aki ha bántani akarják gondolkodás nélkül belemar bárki legyen is az. Ott és akkor annyira magányosnak tűntél,hogy elhatároztam befoglak juttatni a csapatba. De most azt érzem hibát követtem el! A kismacska elbízta magát és tigrisnek képzeli magát,és az helyet hogy a munkájára figyelne elbohóckodja azt.
Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Hyun Joong minden egyes szava a fejemben bombaként robbant szét és minden egyes szétszálló repesze egyenesen szíven talált. Én pedig a rajtam ejtett sebektől megvadulva gondolkodás nélkül folytattam a vitát.
-Szóval azt akarod mondani ezzel,hogy én csak szánalomból kerültem be,nem azért mert tehetségesnek tartottak.-mondtam csalódottsággal a hangomban. Ránéztem Hyun Joongra de a ő rezzenéstelen arccal nézett rám.-Rendben Mr.hibátlan. Nem kell tovább aggódnod,minden tőlem telhetőt megteszek a záró vizsgán,nem fogsz szégyenkezni miattam. De azt akarom,hogy te is tudd meg,kegyetlen és szívtelen alak vagy és legalább akkorát csalódtam benned mint amekkorát te bennem.
-Nem számít.-válaszolta higgadtan.-az a fontos hogy megérteted végre amit mondani akartam...Ja,még valami! Igaz megígértem,hogy nem tudok róla,de azon a fényképen amit az első kirohanásod alkalmával láttam azon az a lány külsőleg nem,de belül sokkal szebb és szeretetre méltó volt,mint az a lány aki most előttem áll.
Éles fájdalom hasított a mellkasomban,de nem akartam,hogy lássa szavai mekkora keserűséget okoztak,ezért megvártam,hogy magamra hagyjon,ekkor a lépcsőre lerogytam .Bámultam a semmibe,üresnek és becsapottnak éreztem magam. Ordítani,sikítani,sírni akartam,de a szám csendesen hallgatott a szemeim szárazon maradtak. Úgy látszik apa halálakor összes könnyemet elsírtam. Fülemben csengtek Hyun Joong utolsó hozzám fűzött szavai amelyek nemcsak a szívemet törték darabokra,hanem az évek alatt nehezen felépített önbizalmamat is földig rombolta,az önérzetemet pedig a sárba tiporta.


2014. szeptember 20., szombat

A végzet hatalma

3.rész

Remegő kézzel nyúltam a képemért és amiért látta ,dühösen ráförmedtem.
 -Nem tudsz te semmit,Mr.Tökéletes! Te nem tudhatod milyen érzés utálni azt akit a tükörben látsz. Elmenni a kirakatok előtt, úgy hogy nem nézed meg,mert nem akarod viszont látni magad benne. Mennyi sértést kell elviselned amiért ilyen ocsmányul nézel ki,és ezért céltáblája vagy mindenkinek. Lenéznek,csúfolnak,kirekesztenek és megaláznak az osztálytársak,de még az ismerősök is. Nem értve meg,bármit teszel és hiába fogyókúrázol a kilók csak nem tűnnek el rólad. Hiába a tánc a mozgás,a rengeteg lemondás,hogy szinte már nyúlnak érzed magad annyi zöldséget eszel,mégsem változol. De nem is ez volt a legszörnyűbb,hanem két év reménytelen küzdelem után 6 alkalommal felébredni a kórházi ágyon,amiért ismét napok óta nem ettél,az orvosod közlik veled,hogyha így folytatod belehalsz!...Fogalmad sincs milyen érzés rádöbbenni 14 évesen arra ,hogy a legnagyobb ellenséged,te saját magad vagy. Nem is értem minek is magyarázkodom neked,semmi közöd nincs hozzá. Akkor én megyek.-indultam meg újra kifelé a szobámból mielőtt ő mondaná.
-Elárulnád végre mit csinálsz?-kérdezte mérgesen.
-Mond csak ki nyugodtan amiért idejöttél,nem kell a sajnálatod! Szánakoznod sem azért amit a képen láttál! Azért hordom magammal csupán,ha eszembe jutna feladni egyszer is ,megnézzem és soha ne is gondoljak többé rá. Ha azt végig tudtam csinálni,nem hátrálok meg soha többet. Érted már?
-Még mindig nem értem miről beszélsz.-értetlenkedett tovább.-Azért jöttem ide,mert alig húsz perce Min Woo telefonált,aggódott érted. Elmondta összevesztetek valamin,és te elrohantál. Láttam,hogy a szobádban ég a villany ezért vagyok most itt.
Kővé dermedve álltam.
-Ezt nem hiszem el. Nem azért jöttél,hogy kirúgjál innen?
-Nem. Most megyek,feküdj le aludni,mert különben holnap fáradt leszel.-indult kifelé a szobából.
-Hyun Joong.-szóltam utána.
-Hm?-fordította vissza a fejét.
-Eltudnád felejteni amiről az imént beszéltem?
-Miért mondtál valamit?-és mosolyogva egymagamra hagyott.
Kipakoltam a bőröndömet,lezuhanyoztam,felvettem a pizsamámat és végig dőltem az ágyamban.
-Mi a fene ütött belém,hogy ennek az ismeretlen fickónak elmondtam ,azokat a dolgokat. Mindenkitől rejtegettem mit is érzek ez meg bejön ide,és percek alatt többet tud meg rólam mint az összes barátom eddig.  Ha kettesben vagyunk van valami ami bizalmat ébreszt bennem,és arra késztet,hogy önmagam legyek. Ráadásul most még kedves is volt velem...A csudába is...Lehet,nem is akkora troll ez a férfi,mint amilyennek megítéltem!
Gondolatimban elmerülve a folyosóról hangos ricsaj szűrődött be,megjöttek a többiek,és valószínűleg tök részegek.
A lányok odakint sokáig hangosan röhögcséltek,gondolom megint  rólam beszéltek. Megpróbáltam nem figyelni rájuk és a párnámat a fejemre húztam,hogy ne halljam a hangjukat. Aztán elcsendesült minden,de én még mindig nem tudtam aludni,olyan sok érzés kavargott bennem,de legjobban az zavart,hogy Hyun Joong sebezhetőnek látott. Majdnem elaludtam ,amikor a szobám ajtaján kopogtattak. Mérgesen kibújtam az ágyból és odamentem kinyitni az ajtót.
-Na melyikőtök akar még gúnyolódni rajtam lefekvés előtt ?-az ajtóban viszont nem a lányok közül állt valaki,hanem Min Woo. Teljesen részegre itta magát ezért a falnak támaszkodva nézett rám. Furcsa szomorúság csillogott barna szemeiben
-Na te hiányoztál már csak nekem!-sóhajtottam,és azonnal beakartam csukni ellőtte az ajtót,de ő a lábával megakadályozta.
-Beszélnek kell veled Gina.-suttogta halkan és rám nézett.
-Nem hinném!
-Ha most nem mondhatom el neked akkor soha! Tudnod kell milyen beképzelt öntelt libának tartottunk amiért még enni sem jöttél le közénk. Csak azt láttuk kerülöd a társaságunkat,és szóba se állsz egyikünkkel sem. A fiúkkal együtt csak a bajkeverőt láttuk benned,pedig te végig  így próbáltad védeni  saját magadat. Mindvégig félre értettük a viselkedésedet,te semmi rosszat nem tettél. Ma este rádöbbentettél,aki hibázott az nem te vagy hanem mi.  Egyetlen bűnöd az,hogy elbűvölően gyönyörű vagy.
-Ha befejezted menj! Nekem nincs mit mondandóm neked az este történtek után!
De nem tágított,csak állt ott lehajtott fejjel,és kis idő múlva rám nézett és nyújtotta a kezét,az én kezem felé,amit gyors mozdulattal utasítottam el.
-Mondtam már menj!-ismételtem,de közben teljesen meghatódtam mert tudtam nagy bátorság kellett hozzá,hogy idejöjjön és őszintén a szemembe mondja ezeket a dolgokat. Tétlenkedve néztem ahogy elindul a falnak támaszkodva. A lépcsőhöz érve leült rá és fejét a térdén levő kezébe hajtotta. Rettenetesen kezdtem magam érezni,úrrá lett rajtam egy rémült érzés,amit az ember akkor érez ha nem vesz tudomást egy segélykiáltásról. Oda mentem hozzá,lehajoltam és felsegítettem a földről.
-Na gyere. Még a végén felfázol itt nekem.
Rám támaszkodott és egy pillanatra rám nézett és halkan mormogta.
-Sajnálom.-alig érthetően mondta.
-Áh,a leheletedtől máris felszökött a vérem alkohol szintem. Na gyerünk,de figyelmeztetlek ha le fogsz hányni én tuti vissza hánylak.-tereltem a szót,mert kezdett kínossá válni a szituáció.
Amikor az emeletre értünk,már teljesen öntudatlan állapotba került,alig tartotta a saját súlyát. Min Woot legyőzte az alkohol. Végre a szobája ajtajához értünk,kopogtattam,de nem jött válasz.
-Ezt nem hiszem el.-nyögtem kimerülten,aztán ismét kopogtattam és megkönnyebbülten néztem,hogy kinyílik az ajtó. Min Woo szobatársa Lim Jung Nam elképett ábrázattal nézett rám.
-Miután megcsodáltad az estélyi ruhámat,a kócos hajamat és a rákvörös képemet,megköszönném ha segítenél bevinni a barátodat,mielőtt itt helyben kimúlnék.-ripakodtam rá.
-Ne haragudj,máris.-és a vállán áttette Min Woo karját.
Bevittük az félig eszméletlen fiút a szobába,lefektettük az ágyába,és már indultam kifelé,amikor Jung Nam utánam szólt.
-Gina csak egy perc.
Megálltam és hallgattam ahogy szégyenlősen neki fogott mondani valójához.
-Nem értem mi ütött ma este Min Wooba,de ő nem egy ilyen bunkó srác. Régóta barátok vagyunk és még soha nem láttam ennyire maga alatt. Miután megbántott délután és elmentél,annyit ivott,mint idáig soha. Szörnyű ilyen állapotban látni,azt az embert akinek mindig helyes módon kellett viselkednie és egy percre sem engedhette el magát a családja hírneve miatt. Te viszont teljesen kihoztad a sodrából. Egyfolytában azt hajtogatta,hogy semmit nem tudhat meg az anyja arról ami ott történt és az ő hibájából neked nem kell innen elmenned.
Csendben figyeltem ahogy ez a fiú a barátja védelmére kelt és menteni próbálta.
-Ha ennyire aggódsz érte,miért hagytad,hogy ennyire leigya magát és ilyen állapotban mászkáljon egymaga? Na én mentem.-és ránéztem az ágyában fekvő Min Woora. Olyan sebezhetőnek és gyermetegnek tűnt,hogy szánalom fogott el iránta és amikor kiléptem a szobájukból már nem is haragudtam rá.,



 Másnap kora reggel lementem futni a tengerpartra. Minden csendes és nyugodtnak tűnt körülöttem,csupán a szívem és az elmém zakatolt végig gondolva az este történteket. Megálltam egy pillanatra,és figyeltem ahogy a napsugarai álmosan nyújtózva megsimogatják,és felébresztik a a tájat. Behunytam a szemem és lélekben meg sem álltam hazáig. Eszembe jutottak az otthoni vasárnap reggelek és szinte hallottam az aprócska gyerek lábak kopogását a padlómon ahogy besurrannak a szobámba és a paplanom suhogásának szelét éreztem az arcomon amikor a legkisebb húgom bebújik mellém az ágyba, és picike karjaival átölel. Azután követte őt ugyanígy a másik kettő,annyi szeretettel töltve meg a szobámat és a lelkemet,hogy könnyebbé tegyék hétköznapi gondokat. Megráztam magam nyújtózkodtam egyet,ideje volt visszatérnem a rideg valóságban. Az edzésem levezetése képen a szobámig kocogtam és az első utam a fürdőszobába vezetett,ahol Ha Neult a vécékagyló fölé görnyedve találtam.
-Látom a gyomrod éppen megmutatja a szemednek mennyivel többet ittál a kelleténél.-viccelődtem vele.
-Ne is említsd.-nézett fel rám sápadtan.-semmire nem emlékszem.-odadobtam neki a törülközőt.
-Szedd rendbe magad és irány az étkező!
Kis idő múlva az asztalnál ülve barátnőm értetlenül odahajolva hozzám kérdezte.
-Történt az este valami? Annyira furcsán viselkedik ma mindenki.
A célzást megértettem,ugyanis beérve az étkezőbe a suttogások,piszkálódások elmaradtak,csendben ránk sem nézve evett mindenki
-Majd később elmondom.-súgtam vissza neki. Befejeztük a reggelit és mindannyian a tárgyalóterembe mentünk,miután reggelizés közben bejött a tanárunk és odainvitált bennünk. Ott már várt ránk,a két tanár és Hyun Joong is.
-Gyertek be és mindannyian üljetek le.-kérte Ji Honn.-A közöttetek lévő feszültség tisztázása érdekében úgy érezzük,hogy a bemutatkozó estén nem sikerült igazán jól megismernetek egymást. Ezért megismételjük..
-Mindenki tiszta lappal kezdi, és egyenként kérdezhettek egymástól bármit amit tudni szeretnétek.-vette át a szót Min Jun. Próbáljuk meg így a dolgot esélyt adva a vitáitok elkerülésére.
Ekkor már tudtam ez az egész történet rólam szólt. Melegséggel töltött el a tudat hogy a tanáraim megpróbálnak olyan módon segíteni,hogy ne én egyedül legyek a középpontba. Tizenegy érdekes beszámoló alatt sok minden megtudtunk,ki mióta táncol,mik a terveik, de még azt is ki mitől fél a legjobban életben. Legutoljára maradtam én és mikor kiálltam a kivégző osztagom elé egy poént elsütve lepleztem izgatottságom.
-Nos mielőtt bármit is kérdeznétek előre leszögezem a fehérnemű méreteimről nem nyilatkozom.
Mondatom hatására társaim egymásra néztek és nevetni kezdtek. Az első kérdést ahogy számítottam Seo Youngtól kaptam.
-Miért  pont Koreába jöttél karriert építeni?
-Már annyiszor kérdezték ezt tőlem mióta itt vagyok,de most nektek is elárulom a titkot. Az európai embereknek mint én is Ázsia világa felér egy mesével. A szokásaitok, a kultúrátok, a történelmetek,varázsa akaratomon kívül belelopta magát a szívembe. Ha tehettem animét néztem vagy mangát olvastam,sőt még rajzoltam is. Mikor elkezdtem táncolni azzal a céltudattal indultam,hogy egyszer majd Ázsia egyik országába fogom a tudásomat megmutatni. Miután a gimnáziumban egy osztályba kerültem Ha Neulal és barátok lettünk,kétség sem merült fel bennem,ez a hely Korea lesz. Hát most itt vagyok!-fejeztem be első válaszom.
-Mondasz valamit az otthonodról?-jött a második kérdés ezúttal a legcsendesebb lánytól közülünk. Ja Hye Kyotól.
-Azt,hogy milyen gyönyörű és leírhatatlanul szép azt ti már képekről láthattok,de ha megkérdezitek Ha Neult aki élőben látta ő is elmondaná nektek ugyanezt.-néztem barátnőmre aki bólogatva egyetértett velem.-Nekem mégsem az benne a legszebb. Mivel minden külföldi aki odaérkezik ezt a tényt állapítja meg elsőnek milyen kicsi,így az ott élő emberek,vagyis én is a kis távolság miatt,bármikor könnyen meglátogathatom és láthatom azokat akiket szeretek.
-Miért nem tanultál tovább az értségid után? Gondolom a te viselkedéseddel nem vettek fel sehová?-ezzel a kérdéssel Min Heu azt hitte,hogy zavarba hoz de épp ellenkezőleg,hiszen semmit sem tudtak rólam. Kicsit hallgattam hogy azt higgye megfogott, de tévedett.
-Nos miután elvégeztem a gimit,két évet jártam az  ELTE jogi karán ...Szerettem volna mihamarabb ügyész vagy bíró lenni...
-De sejtem megbuktál?-vágott közben Seo Young.
-Nem ellenkezőleg, két évig évfolyam elsőként ösztöndíjas lettem.  De nem erre vagyok a legbüszkébb,hanem arra hogy képes voltam feladni egy csodás álmot három létező csodáért. A csodákat,Eszternek,Annának és a legkiesebbet aki most 5 éves Veronikának hívják,akiket anya apa halála után,nem tudott egymaga eltartani.
Körül néztem és a csend amivel mondandómat fogadták  kellemes érzéssel töltött el. Az utolsó kérdés nem sokáig váratott magára,ami az egyik sráctól jött.
-Milyenek nálatok a fiúk,és hogyan viselkednek egy lánnyal ha kedvelik őt?
-Először is tudnotok kell,hogy a mi hazánkban nem annyira szigorúak az erkölcsi szabályok mint itt. Ha két fiatal szereti egymást akkor anélkül is együtt élhetnek,hogy összeházasodnának. A fiúk sokkal vakmerőbbek és szemtelenebbek,és ha tudtára akarják adni annak a személynek aki tetszik nekik a következő szövegekkel állnak elő.-ennél a mondatomnál Ha Neulhoz léptem és intettem neki jöjjön ki mellém és segítsen nekem.A hatásosság kedvéért kicsit fiúsan eltorzított hangon ,magyarul mondtam amit ő fordított,hogy a többiek is megértsék. -Helló kislány!Nincs véletlenül nálad egy térkép, mert nem találom magam,elvesztem a szemeidbe.
Hatalmas nevetés tört ki a teremben ezért folytattam:
-Hiszel a szerelemben első látásra,vagy elsétáljak még egyszer előtted?-és most jöjjön a legnagyobb.-Sokat gondolkoztam rajta de azt szeretném ,hogy közöttünk ne legyen semmi...Se ruha se levegő.
A mondatom hatása nem maradt el. Még a két tanárunk is úgy nevetett,hogy majdnem leestek a székükről. A bemutatkozásom most úgy éreztem,sikerült. Utoljára még tanárunk Min Jun kért egy kis figyelmet.
-Lányok,mindjárt mehettek de előtte elmondom a legfontosabbat ami a jövő heteteket illeti. Hyun Joong azért van itt,hogy mindegyikőtökkel elpróbálj, a szóló táncot,mert még nincs eldöntve a fellépések során melyikőtök lesz a partnere. Naponta két lánnyal fogja gyakorolni a koreográfiát. Remélem mindenki igyekezni fog és kihozza magából a legjobbat.-ettől a hírtől a többi lány teljesen bezsongva egész délután másról sem beszélt.




   Este 11 óra. A tenger parton egy lámpa alatt, a két lábam a padomra támasztva kedvenc könyvemet olvastam. Anya hívását vártam. Délután írt egy smst ami miatt nagyon aggódtam. Az időeltolódás végett otthon még csak öt óra,ő most végzett a munkával és idegesen várom,hogy végre megszólaljon az az átkozott telefon. Fel fel néztem a könyv lapjai mögül de a telefonom még mindig hallgatott. Az este csendjét végül egy férfi hang törte meg.
 -Mit csinálsz idekint?
-A mint látod, épp a maratont futom.-néztem  hátra a mögöttem lévő sötétben lévő alakra. Felismertem a hangját Hyun Joong az.
-Megint hülyéskedsz Gina.-lépett előrébb,hogy jól láthassam.
-Á dehogy! Nézd itt van a kezemben a célszalag!-és meglóbáltam a könyvjelzőmet.
-Mindig ilyen idiótán válaszolsz?
-Idióta kérdésekre igen,hisz csak a vak nem láthatja,hogy olvasok.
Megvakarta a fejét és elmosolyodott.
-Végül is igazad van.-és leült mellém a padra.
-Mond neked van egy GPS-ed hozzám,hogy folyton megtalálsz?
-Á,dehogy. -legyintett a kezével és felmutatott az épület egyik ablakára.-az az én szobám,és nem tudtam nem észre venni,hogy jó ideje idekint vagy.-nem kellett magyarázkodnom mert ekkor a telefonom megszólalt.
-Anya,hála az égnek. Mi történt,mi baj van?
Anya kétségbeesetten mesélte Eszter furcsán viselkedik mostanában. Nem tanul,lóg a suliból és a tanulmányi átlaga is romlott.
-Ott van a közelben?
-Igen.-jött a válasz.-próbálj meg beszélni vele. Te rád talán hallgat.
-Szia Gina.
-Szia húgi. Mi folyik otthon?
-Á,anya túlreagál mindent. Semmi komoly,csak becsúszott néhány rossz jegy,ennyi az egész.
Éreztem kicsit sántít a magyarázata, és csak megakar nyugtatni.
-Ugye fiú van a dologba?
-Honnan jöttél rá?-kérdezte megszeppenve.
-Te buta ,ismerlek jól és tudom komoly oka lehet annak ha így viselkedsz. Na és én is voltam egyszer 15 éves.
-Akkor megértesz?
-Az,hogy szerelmes vagy az teljesen rendben van,de azért a jegyeidet még nem kéne lerontanod. Megígérted,hogy példát mutatsz a kicsiknek ha én nem leszek otthon ,vagy nem?
-Tudom,ne haragudj.
-Legalább viszont szeret?
-Igen.-válaszolt boldogan.
-Ismerem a srácot?
-Nem. Két hónapja költöztek a városba,és ő most 17 éves.
-Anyának miért nem mondtad el?
-Anya,folyton csak dolgozik,sosincs rám ideje.-panaszolta Eszter.
-Ne mondj ilyet,anyának sem könnyű,ezért jól figyelj rám. Te vagy most otthon a legidősebb neked kell vigyáznod rájuk. Tudod sajnálom,hogy nem lehetek melledet ,de beszéld meg anyával,és ne hagyd aggódni szegény. Megérteted?
-Igen,minden rendben lesz! Visszaadom anyát.
-Igen.-anya hangja szólt ismét.
-Nincs semmi baj,csak szerelmes.Figyelj rá egy kicsit jobban!
-Rendben.-jött a válasz majd folytatta- Te hogy vagy?
-Én jól vagyok. A pénzt megkaptátok már?
-Még tegnap a számlára érkezett. De ugye hagytál magadnak is nem küldted át az összest?
-Nem,dehogy.-lódítottam.-de most már leteszem,mert a végén még a telefonszámlára sem lesz elég.
-Szia kicsim.Vigyázz magadra!
-Szia. Puszild meg a törpéket helyettem is!-nyomtam ki a telefont remegő szívvel. Minden egyes alkalommal,amikor meghallottam anya vagy valamelyik húgom hangját szörnyű honvágy lett úrrá rajtam. Rettenetesen hiányoztak mindannyian. Visszamentem a padhoz,ahol Hyun Joong a könyvemet lapozgatta.
-Mit művelsz,talán rejtvényt fejtesz? Vagy tökéletesíted a Magyar nyelv tudásod?
-Úgy valahogy.Ez Magyarul van?-nézett fel rám.
-Mivel ez az anyanyelvem.
-Miről szól a történet?-érdeklődött.
-Két fiatalról akik egymásba szeretnek.-kezdtem a mesémet.- gyűlöletről,bosszúszomjról,megtorlásról. Megmutatja,hogy egy ostoba döntésünkkel képesek vagyunk tönkre tenni a körülöttünk lévő ártatlan embereket saját magunkkal együtt.
-Te azt mondtad amikor először találkoztunk,nem hiszel ezekben a mesékben.-csodálkozva hallgattam,hogy emlékszik rá amit ott a válogatáson említettem.
-Félre érteted. Magának szerelemnek rettenetesen sok arca van,lehet eszelősen gyönyörű,fajdalmakkal teli,viszonzatlan,és ha még viszonozzák is akkor is egyszer véget ér...És ha nem lép a helyébe a hűség és a ragaszkodás teljesen hiába való az egész. Amit maga után hagy,fájdalom és üresség. Ez az ami képes az egekig emelni és azután a pokol tüzén kínok közt égetni el,ez az amiért szerintem rohadtul nem éri meg!
-Kim Hyun Joong vagyok.-nyújtotta kezét.-önt még nem ismerem. Nem tudja hová lett az a nagyszájú vagány lány akivel az imént beszélgettem?-és lábujjhegyre állt és a hátam mögé nézett,mintha keresne valakit.
Elég viccesen festett ezért erőltetett mosollyal az arcomon mondtam.
-Már vissza is tért,csak egy pillanatra ment el,és most teljesen hülyének érzi magát,..-éreztem valami érthetetlen történik velem ha ő a közelemben van,és ettől az érzéstől meg kell védenem magam, így gyorsan elbúcsúztam.-Na és most már megyek is,mert mindjárt befagy a fenekem. Jó éjszakát!



Az idő gyorsabban telt mint szerettem volna és beköszöntött a péntek. Ha Neul már kora reggel bezsongva a tükör előtt a ruháit próbálgatta. Izgatottan nézegette magát és közben egyfolytában beszélt.
-Szent ég el sem tudom hinni! Már a gondolatától is kiugrik a szívem. Te jó ég ma Hyun Joonggal fogunk próbálni. Azt hiszem elfogok ájulni.
-Ne izgulj majd viszek vizet és fellocsollak.-vicceltem vele,hogy egy kicsit megnyugtassam.
-Nem értem te,hogy lehetsz ilyen nyugodt.-értetlenkedett.
Egyáltalán nem éreztem magam nyugodtnak, miután egész héten mást sem hallottam a többi lánytól a próbák után,hogy milyen csodálatos táncolni Hyun Joonggal. Mi lehet akkora nagy szám benne?
-A tánc az csak tánc. A próba meg csak próba,ennyi az egész. Ha így fogod fel nem tudod elrontani..-jelentettem ki ,de ez inkább magamnak szólt nem neki.
-Ígérd meg nekem lejössz egy kicsit hamarabb,és megnézed egyszer,hogy táncolok! Azután elmondod jól csinálom vagy sem.
-Nem hagynám ki semmiért sem.-öleltem magamhoz.-Ne izgulj nagyszerű leszel.
-Akkor én most megyek.-indul el,majd visszanézett.-Szoríts nekem!
Egész héten ezt a napot várta,néztem ahogy kimegy a szobából és csak remélni tudtam nem okoz saját magának csalódást.


 A próbám mivel csak délután kezdődött,így az egész délelőttöm szabad maradt. Miután barátnőm egymagamra hagyott én is lezuhanyoztam és kényelmes ruhába bújtam,nem sokat törődve azzal, hogyan nézek ki. A hajamat is csak lazán egy csattal tűztem fel és már indultam is. A konyha felé vettem az irányt. Ha tehettem az utóbbi napokban Min Jinel, a kedvenc konyhás nénimmel töltöttem. Igyekeztem neki segíteni,amiért elejétől fogva kedvesen viselkedett velem,és ami most jól jött neki,mert a hét elején alaposan elvágta a kezét. Mindig jól érzem  magam a társaságában. Imádtam ezt az életvidám,mosolygós öreglányt. Rengeteget mesélt a koreai emberek szokásairól,a családjáról és saját magáról. Jó kis történetein  nagyon jól szórakoztam. Szinte repült az idő ha vele töltöttem azt és a munka is mulatságnak tűnt.
Az ebéddel elkészültünk,már csak a mosogatás maradt,aminek neki is fogtam, amikor hirtelen oda ugrott mellém és kivette a kezemből a szivacsot.
-Neked most azonnal indulnod kell a próbára.-mutatott az órára. Felnéztem és ellenőriztem az időt én is. Valóban indulnom kellett volna de nem volt szívem ott hagyni rá a mosogatást,mivel a keze megsérült.
-Mindjárt megyek,de ezt még befejezem.-válaszoltam.Elszántan hadat üzentem az időnek és a piszkos edényeknek és diadalmasan én nyertem.
Végre végeztem. Ledobtam a gumikesztyűt az asztalra és már rohantam is kifelé a próbaterembe. Valamit még utánam kiáltott Min Ji,de én már azt nem értettem. Eszembe jutott mit ígértem Ha Neulnak és rettegtem tőle,hogy nem tudtam betartani. Az órája végére estem be a táncterem ajtaján,levegő után kapkodva. Megpillantottam barátnőm csalódott arcát.
-Már megint elkéstem.-lihegtem .
-El.-válaszolta Ha Neul szomorúan.-pedig megígérted.
A terem sarkában Hyun Joong és a tanár úr beszélgettek. Vettem egy mély levegőt és odamentem hozzájuk.
-Min Jun ha megkérném nem próbálná el még egyszer Hyun  Joong Ha Neulal a táncot?
Mindketten rám néztek és vigyorogni kezdtek.
-Te megint hogy nézel ki?-kérdezte a tanár úr.
-Miért?-néztem végig magamon.-Talán szokásosnál is elbűvölőbb vagyok?
-Ebben a kötényben,szokatlanul.-gúnyolódott Hyun Joong.
Lekaptam magamról a nem kívánt ruhadarabot és félre dobtam.
-A konyhában segítettél megint Min Jinek? Ezért késtél- kérdezte most  Min Jun.
-Igen,de az hogy elkéstem az én hibám.-vallottam be őszintén,féltem ,hogy a konyhás nénit miattam leszidják.
-Nos.-nézett a tanárunk Hyunra.-megteszed amire Gina kért?
-Rendben,de az idődből megy azt tudod.-jött a válasz tőle mogorván.Végül Hyun Joong eleget tett a kérésemnek.
Leültem a hatalmas tükrökkel teli terem sarkába és úgy néztem végig ahogyan Ha-Neullal próbált. És bár sokszor megnéztük már a koncert felvételeket és gyakoroltuk a tánc minden egyes mozdulatát most mégis másnak tűnt. Igazat kellett adnom a lányoknak,Hyun Joong törékeny barátnőmmel az oldalán tökéletes profizmussal csinálta végig. Mégis találtam valami idegesítőt a dologban. Hiába szólt a koreográfia,egy férfi és egy nő vonzalmáról,szenvedéllyel teli kapcsolatáról az ő arcuk mégis egész végig semmit mondó,rezzenéstelen maradt.
-Na milyen volt? Jól csináltam?-huppant le mellém Ha-Neul miután befejezte a gyakorlást.
-Te szuper voltál.-súgtam neki.-de az a másik.-böktem a fejemmel Hyun Joongra.-Teljesen el van magától olvadva,pedig nem is olyan jó. Olyan érzéketlennek tűnt egész végig, mint a sarki villanyoszlop.-barátnőm hangos nevetéssel jelezte,tetszett neki a válaszom.
-Nos,akkor most ideje elmennünk enni.-jelentette be Min-Jun.
-Menjetek nyugodtan,itt megvárlak benneteket,én már ettem.-húztam ki magam a meghívás elöl.
Egyedül maradtam és legbelül éreztem valami nem stimmel velem. Feszülten és idegesen csak az járt a fejembe hogy vajon hibátlanul végig tudom-e csinálni az egészet. A tükrök előtt álltam és elképzeltem,akárhogy is összpontosítottam sehogyan sem ment,ez egész gépiesnek és túl mesterkéltnek tűnt.
-Profinak készülsz vagy nem,te idióta?-beszéltem a tükörbe és megfenyegettem a mutató ujjammal magam.-Ide hogy megjöjjön az eszed! Ez egy öntelt hideg sztár,te pedig a marionett bábja. Nincs benne semmi érzelem. Minden a táncról és nem az emberről szól neki.
Hirtelen másik irányba terelődtek el a gondolataim,rájöttem legjobban a tánc erotikus mozdulatai zavarnak.
-Én tényleg megbuggyantam.-szögeztem végre le mert közbe mind a hárman visszaérkeztek.
-Akkor kezdhetünk?-kérdezte most már szigorúan a tanárom.
-Tőlem mehet.-válaszolta Hyun Joong.
-Tőlem is.-vágtam rá miután felálltam Ha-Neul mellől a földről. Elindították a zenét és rögtön az első mozdulat sornál már belém bújt a kisördög. A tükörrel szemben állva,jobb kezemet a magasba emeltem és partnerem gyengédségre utalva végig simogatott a kezem fejétől a derekam aljáig. Le sem ért a keze a csípőmig én már elhúzódva nevettem is. Rám nézett és megkérdezte:
-Csiklandós vagy?
-Eddig én se tudtam róla.
-Akkor kezdjük újra.-kérte. Még egyszer felvettük a kezdő pozíciót. A hátam mögé állt én csak néztem a tükörképét ahogy fehér trikójában és szabadidő alsójában is tökéletesen festett. Megállíthatatlanul szárnyra kelt a fantáziám és ezúttal nem sikerült megállítani. A tánctanárom megállította  a zenét és félre hívott hogy beszéljen velem.
-Gina! Szedd már végre össze magad! Mi a fene ütött beléd? Idáig akárhányszor gyakoroltuk,te messzemenőleg jobban csináltad mint a többiek. Most meg úgy látom nem veszed komolyan az egészet. Szerencséd van hogy Hyun Joong profiként viselkedve ennyire türelmesen viselkedik veled. Akkor megtudod csinálni?
-Nagyon jól tudod hogy meg,hiszen ismersz.-visszamentem és sokadjára újrakezdtük az elejétől. Sikerült végigcsinálnom,de azután jött az a rész ami teljesen kivágta nálam a biztosítékot. Hyun-Joong lába között kellett átbújnom. Bár teljesen egyszerű tűnt,az én fantáziámnak kicsit sok. Leírhatatlan őrület lett úrrá rajtam és az agyamat már nem én irányítottam,mindig ugyan az az egy dolog járt benne.
-Na ezt most fejezd be.-mondogattam magamba.-Nem vagy te egy nagy dinnye...de a dinnyét már csak egy hajszál választja el a töktől...Egészen hülye vagy Gina...Gondolj valami savanyúra! Mondjuk az uborkára!-ekkor gondolatba egy pillanatra megálltam.-Vajon milyen uborka? Fütrös vagy kígyó?-visszatartottam a nevetésem,modorizálni próbáltam magam.
-Álljunk le!-mondta Hyun Joong.-Gina csuklik! Ha-Neul hozz neki vizet!
-Nincs semmi bajom! Rögtön rendbe jövök!-tereltem el magamról a figyelmet.
-Ülj le! Fújd ki magad,amíg rendbe nem jössz.-jött oda a tanárom. Szót fogadtam,leültem a földre és kortyolgatni kezdtem a vizet és azon fáradoztam hogy a gondolataimat teljesen összeszedjem.
-Gina. Nyugodj le.-suttogta a belső hangom.-Gondold azt hogy csak egy bokor alatt kell hogy átbújj...De atya úr isten! Mi lesz ha szembe vág az ága?-kiáltottam fel-.Kész végem.-A hülyeség győzött. Végem lett teljesen. Eltakarva szemem oldalra dőltem és hangosan röhögni kezdtem. Mind hárman aggódva fölém álltak és néztek.
-Gina! Mi baj van?-érdeklődött Ha-Neul és Min Jun lehajolva hozzám az arcom elöl elhúzta a kezem. Döbbent arckifejezésessel közölte a többiekkel.
-Nem hiszem el. Ez a lány nem sír,hanem nevet!
Rettenetesen szégyelltem magam ,mert úgy tűnt nem veszem komolyan a próbát ezért törölgetni kezdtem a nevetéstől kicsordul könnyeimet,és esedezve kértem.
-Csak pár percet kérek azután teljesen rendben leszek.-azt hittem irtó dühösek lesznek rám,de ahogy rájuk néztem a tanárom és Hyung Joong is mosolyogni kezdtek. Nehézkesen felálltam és kimentem a friss levegőre. Ha Neul jött velem és az arcomat fürkészve megkérdezte.
-Mi történt,mi járt abban a szórakozott fejecskédbe?
-Jobb ha nem tudod!-néztem rá fog csikorgatva.-És kérlek ne mondj semmit most legyél csendben!
-Oké.-egyezett bele.-De ugye nem baj hogyha én most lelépek?
-Menj nyugodtan,én megleszek.
Jó pár perc kellett,hogy teljesen megnyugodjam. De alig ment el Ha Neul az ajtóban Hyun Joong jelent meg és kíváncsian kérdezte:
-Rendben vagy már?
-Aha.-fordítottam el gyorsan a fejem mert féltem,hogy ismét nevetni kezdek.
-Én nem így látom.-szállt vitába.-Segíteni tudok valamiben?
-Valamit tényleg megtehetsz értem. Hívd a tűzoltókat mert alaposan leégtem.
-Egész végig láttam hogy valami nagyon zavar téged.
-Tényleg tudni akarod mi a bajom? Nos a bajom veled van. Ha elmondom az igazat,azt fogod hinni hogy perverz vagyok. De legyen.-fordultam vissza felé és kiöntöttem,ami a szívemet nyomta.-Rengetegszer láttam,hogy ezt a szólót táncolod,teljesen mindegy hogy milyen lány volt a partnered te rezzenéstelen arccal csináltad végig.Minden mozdulatod hibátlan és teljesen tökéletes. A koreográfia,élettel,szenvedéllyel és szerelemmel van tele. Te viszont ahogy a táncos lányokra nézel a szemed érzéketlen és üres. Igen zavar el sem tudod hinni,milyen érzés az ha egyszerűen csak keresztül néznek rajtad mintha ott se lennél...Neked ez nem jelent semmit. Nézz csak magadon végig.-mutattam rá az ujjammal.-képes voltál ilyen öltözékben idejönni! Egészséges nőként persze, hogy nem a táncpartnert hanem a férfit látom benned. Nos ezért ha segíteni akarsz nekem vegyél fel egy nagy kabátot és az arcodat sísapkával takard el,mert én így nem bírok a lépésekre figyelni.
Meglepődhetett azon amit hirtelen rázúdítottam és kiabálni kezdett velem:
-Megőrülök tőled! Teljesen úgy viselkedsz velem mintha egy hét köznapi ember lennék. Először még tetszett is hogy nem ismertél fel és hazugságok nélkül teljesen őszinte voltál hozzám. Most viszont hogy tisztában vagy vele ki is vagyok,mégsem változtál. Ugyan az a modortalan nőszemély vagy aki a felvételi napján voltál.-teljesen kikelve magából folytatta tovább és egy lépéssel közelebb jött hozzám.-Nem veszed észre mennyire tiszteletlen vagy és semmibe veszed a körülötted lévőket és úgy játszadozol velük ahogy éppen a kedved tartja.
-Te szólsz meg engem nagymenő? Te akinek már rég a fejébe szállt a hírnév és a szíve helyére ugyanakkor az egoizmusa költözött.-léptem én is egy lépéssel közelebb hozzá és üvöltöttem,mert végleg kihozott a sodromból.-Oh! Hát te akartad hogy elmondja mi bánt! Látod! Erről beszéltem. Nem hallgatsz meg senkit csak mész a magad feje után és úgy nézel át másokon mintha azok senkik sem lennének.
-Akkor szerinted mit tegyek hogy végre befejezzük a próbát és komolyan végig csináld?-kérdezte most már higgadtabban.
-Tudod mit? Játsszuk azt hogyha amikor rám nézel arra gondolsz, hogy egy tál finom étel vagyok. Mert enni ugye szeretsz?
-Rendben. Akkor játszunk,ha ennyire fontos neked. Ezt még megteszem. De közölnöd kell velem milyen ételre gondolok,hogy én is tudjam melyik részeknél vagy zavarba.-egyezett bele. Fogalmam sincs miért ment bele a játékba de nekem tetszett hogy nem küldött el ezek után a fenébe. Visszamentünk és utolsó lehetőségként újra neki kezdtünk. Rögtön az első kényes résznél a fülembe suttogva kérdezte:
-Most minek nézlek?
-Egy tányér forró rámennek.-válaszoltam majd ránéztem. Ő vissza mosolygott megnyugtatás képen. A következő pikáns jelenet amikor a lábai között kellett átkúsznom újból feltette.
-Na és most?
-Marha húsnak jól átsütve.-suttogtam megkönnyebbülve.
Elérkeztünk a tánc legromantikusabb részéhez. Nem értettem miért ez a jelenet zavart a leginkább,de nemsokára rájöttem. Hyun Joong ölébe leültem,ő átkarolta a derekamat én viszonzásul a nyakát öleltem. Egymás vállára hajtottuk a fejünket és lassan egymásra kellett néznünk,megjátszva azt,hogy szeretjük egymást. Az arcom szinte az arcához ért,éreztem minden szívdobbanását és hallottam a lélegzését. Alig hallhatóan suttogó hangon tette fel a kérdést:
-Na és most?
Nem tudtam a választ és kérdően vissza néztem rá és görcsbe rándult a gyomrom ahogy meghallottam a válaszát:
-Akit látok ebben a percben egy tehetséges,vonzó és gyönyörű érzékeny lány!-egy mondatával ráébresztett arra,mától kezdve nem tudok közömbösen tekinteni rá,ami illúziónak és játéknak indult így lett hirtelen számomra  valóság.
Ahogy ott akkor abban a pillanatban a szemeimbe nézett megszűnt létezni körülöttem a világ,ami tűzbe lobbant szívemtől szikrát kapott és már lángokban állt.